A nyelvhatáron belül és a nyelvszigeteken, több mint 130 községben és városban, valamint a FÁK tagországainak területén a hivatalos statisztikai adatok szerint 1959-ben 154,7 ezren; 1969-ben 166 ezren; 1979-ben 170,6 ezren; 1989-ben 171,4 ezren vallották magukat magyar nemzetiségűnek. A helyi tapasztalatok szerint Kárpátalja 1 288 200 lakosából minden negyedik-ötödik ember magyarul is beszél. Így számuk több mint 220 000-re tehető.

A kárpátaljai magyarság számának csökkenése 1930-ban érte el a mélypontot. Ennek oka elsősorban az volt, hogy a zsidókat külön nemzetiségnek vették. 1959-től a magyarság száma (146 247) fokozatosan emelkedik, a legújabb demográfiai becslések szerint elérte, illetve túlhaladta az 1990. évit. A kárpátaljai magyarok arányának csökkenése azzal magyarázható, hogy a ruszinoknál gyorsabb ütemű a népszaporulat: 1910-ben 335 000, 1930-ban 400 000, 1975-ben 860 000, 1989-ben 977 000 ruszin, illetve ukrán élt Kárpátalján.

A Kárpátalján élő magyarok kevés jelét mutatják a nyelvi asszimilálódásnak: 1959-ben 98,5; 1970-ben 98,8; 1979-ben 96,6; 1989-ben 97,0%-uk vallotta magát magyar anyanyelvűnek.

A kárpátaljai magyar emberek a múlt keserű emlékeiből kiindulva gyakran még ma is félnek nyíltan magyarnak vallani magukat. A lelki fékezőerőktől csak fokozatosan tudnak megszabadulni, ennek pozitív előjelei csak a 80-as évek második felétől tapasztalhatóak a városokban és a falvakban élő magyarság körében.

Több mint 100 000 magyar él falusi környezetben. Az egyes településeken az életfeltételek nem egyformák. A magyar nemzetiségűek száma jelentősen csak ott gyarapodik, ahol a magyar lakosság gazdasági foglalkoztatottságát helyben oldották meg, így Péterfalva, Verbőc, Oroszi, Vári, Bereg, Csonkapapi, Gecse, Bótrágy, Nagybégány, Zápszony, Kisdobrony, Nagydobrony. Eszeny, Palágykomoróc stb. községekben. Ahol a lakosság gazdasági és szociális fölemelkedése megtorpant, ott elöregszik a falu, illetve stagnál: Aklihegy, Palló, Sislóc, Tarnóc stb. Elenyésző az elnéptelenedő aprófalvak és tanyák száma: Gálocs, Szelmenc, Papitanya. Külön említjük Téglást, amely nem néptelenedik el, de a magyarság aránya az ukrán betelepülés következtében csökken.

Kárpátalján a magyar nyelv őrzője továbbra is a falu, ugyanakkor előnyös gazdasági és emberi kapcsolatok alakultak ki a közösségek és a városok lakói közt. A járási központok közelsége, az autóbuszjáratok és a síkvidéket hosszában kettészelő vasút lényegesen közelebb hozza az amúgy is egymáshoz közel fekvő kis és nagy településeket. Mindez a falusiaknak ingázással elérhető munkaalkalmat, mezőgazdasági termékeik eladására jó piacot teremt. Egyes iparvállalatok saját autóbuszaikon szállítják be a városba és haza a falvakban élő munkásaikat. Ezért igen csekély a közösségből való elköltözés, s a nyelvhatáron belül e települések továbbra is megőrzik kizárólagos magyar jellegüket. Az utóbbi időben a városokba beköltöző magyarok száma erősen megcsappant, a ruszinok mellett a belső területekről áttelepedők választják ezt az életformát elsősorban.

A négy nagyobb városban - Ungvár, Munkács, Beregszász és Nagyszőlős - azonban asszimilációs folyamatoknak is tanúi lehetünk: növekszik a vegyes házasságok száma, csökken a magyar nyelvű iskolai oktatás stb. Az utóbbi időben különösen az Ungvári járásban gyarapodik gyorsan a beköltözők száma. Egyrészt megvásárolják a Magyarországra költöző családok házait, vagy a már letelepültek a hozzátartozóikat is befogadják.

Az elnemzetlenedés gondjaival találkozhatunk a kétnyelvű (ruszin-magyar) falvak többségében. Aggasztóan magas az anyanyelvű intézmények nélküli települések száma: Minaj, Radvánc, Karácsfalva, Mátyfalva, Tekeháza, Gödényháza, Fancsika, Csepe stb. Figyelemre méltó a nyelvi elszigeteltségben élő magyar, illetve vegyes házasságok révén kialakult családok száma, elsősorban Kőrösmezőn, Bustyaházán, Huszton és Szolyván.

Az eddig stagnáló, gazdasági fejlődésben megtorpanó, valamint a nemzetiségi arculatát elvesztő magyar falvak esetében jelentős fordulatot hozhat az új gazdaságpolitika, a magánvállalkozás, az igazi szövetkezeti mozgalom térhódítása, a szerződésben igényelt termőföldek családos művelése, a háztáji gazdálkodás fellendítése, szociális és kulturális intézmények létesítése, a magyar nyelv- és történelemoktatás, valamint a hagyományőrző törekvések támogatása. A vegyes lakosságú településeken elvárható lenne, hogy a magyarokkal együtt élő ukránok, oroszok és románok is érdeklődést tanúsítsanak a magyar nyelvű kultúra és nyelv iránt. A két-, illetve háromnyelvűség azonban még esetleges az együtt élő nemzetiségek körében.

Több mint 12 000 magyar nemzetiségű él diaszpóraként a Kárpátokon túli területeken (Lemberg, Ivano-Frankovszk, Kijev, Odessza, Harkov, Krími terület, valamint Oroszország, Kazahsztán és a Baltikum országaiban). Valamennyien a kárpátaljai falvakból, városokból szóródtak szét a „szélrózsa” minden irányába. Többnyire azok rajzanak ki Kárpátaljáról, akik jövedelmezőbb munka után mennek, vagy nem találtak szakképzettségüknek megfelelő állást szűkebb pátriájukban. Egyeseket távolabbi vidékeken helyeztek el a főiskola befejezése után, s ők már ritkán települtek vissza szülőföldjükre. Utódaik közül sajnos már csak kevesen tudnak magyarul. A diaszpórában élő magyarok csak úgy tarthatják meg anyanyelvi kultúrájukat, nyelvüket, ha egy-egy nagyobb városban külön nemzetiségi klubokat, egyesületeket alapítanak az anyanyelvük ápolására. Például az Észtországban letelepedett kárpátaljai magyarok Tallinban megalapították az Észtországi Magyarok Egyesületét, több mint száz taggal. 1989 decemberében megalakult a Lembergi Magyarok Egyesülete is mintegy kétszáz taggal. A városokban és környékén csaknem 2000 magyar él. Kijevben klubformában működik száznál több taggal a magyar egyesület. 1991. január 29-én Alma-Atában hivatalosan bejegyezték a Kazahsztáni Magyarok Kulturális Szervezetét. Hasonló egyesületek jöttek létre más térségekben is, az ukrajnai egyesületek részben kezdeményezői voltak az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség megalapításának.

A magyar kultúra túlélésért küzd Kárpátalján!

Az egyetemes magyar kultúra több évtizedes széttagoltsága után a 90-es évek elejétől nyílt újra lehetőség Kárpátalján is az egységes magyar szellemi égbolt megteremtésére. A rendszeres kárpátaljai értelmiségi találkozók napirenden tartják anyanyelvi intézményeink problémáit, igyekeznek orvosolni azokat, hallatják hangjukat anyanyelv és kultúránk védelmében.

A tanácskozások résztvevői évről évre mérleget készítenek arról, hogy milyen viszonyban vannak egymással az egyházak és az anyanyelvi intézmények, hogyan áll anyanyelvi kultúránk, azon belül az irodalom, a művészet, a könyvkiadás és közművelődést támogató gazdaság. Gyakran elhangzanak olyan megfogalmazások a kárpátaljai magyar fórumokon, hogy a súlyos ukrán gazdasági helyzetben is talpon tudtak maradni szellemi kulturális életünk alapintézményei, ha kislánggal, is lobognak őrtüzeink, melynek parazsát az anyaország táplálja, az onnan jövő támogatás nélkül minden kezdeményezés hiába való volna.

Siker, hogy újjáélednek egyházaink, siker, hogy a helyi könyvkiadásban valóságos robbanás tapasztalható, aktívan tevékenykednek képzőművészeink és zeneművelőink, és helyi közösségek érdekében teszik dolgaikat szakmai és civil szervezeteink. Együtt élünk gondjainkkal, hangoskodunk, mert válság fojtogatja például a kárpátaljai magyar lapkiadást, tankönyvek kellenének a magyar tannyelvű iskolákba, szegényes a magyar könyvtári állomány, alulfizetettek a magyar értelmiségiek, pedagógusok, könyvtárosok, népművelők, sőt olykor hónapokig várnak havi bérükre. A helyi magyarság sorsáért felelőséggel aggódó értelmiségi csoportok sorai is egyre láthatóan ritkulnak. Például a magyar Belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint csak Ukrajnából 760-an kaptak magyar állampolgárságot 1999-ben. Kétszer ennyien várnak letelepedési engedélyre, közel 10 ezerre tehető a legális és illegális kenyérkeresők száma, fiataljaink közül is több ezren tanulnak Magyarországon. Már az anyák is átjárnak szülni, hogy felnövekvő gyermekük könnyebben kapja meg a magyar állampolgárságot. Az ukrán-magyar határ mentén zajlik a népi kereskedelem, egymásra utaltan is egymásból élünk. A kultúra bármelyik területét is figyeljük meg, azt tapasztaljuk, hogy sorstársaink megbántott, űzött gyerekként keresik az anyaország oltalmát, védelmét.

Fájva hasít szívünkbe az a felismerés, hogy az imádott szülőföld nem tudja eltartani magyarjait sem. Az ezredfordulón sem tudunk fiataljainknak szilárd egzisztenciára épülő jövőt biztosítani. Az is tapasztalható, hogy az értelmiségi családok sokasága gyerekük anyaországi átmentésére fordítják megtakarított javaikat. De mindenki nem költözhet át, aki itt marad, azokért vagyunk, teszünk. Csak is a helyi magyarság iránt érzett és vállalt felelősség vezérel minket. A kárpátaljai magyar értelmiségiek következetesen valósítják meg azokat az alapgondolatokat, amelyeket megfogalmazott társadalompolitikai téren a kultúra, a közművelődés, a tudomány, a gazdaság, az önkormányzatiság és az ifjúságpolitika vonatkozásában. Az általános körkép után a továbbiakban látható, milyen konkrét problémákkal találjuk szembe magunkat, egyáltalán milyen tevékenység zajlik a közművelődés különböző területein.

A kárpátaljai magyar sajtópalettán már több mint 20 napi- és hetilap, havi, negyedévi és időszaki kiadvány szerepel. Nemcsak új lapok születnek. Egyes periodikák pénzügyi támogatás hiányában szűntek meg a 90-es évek elején. Gondolunk itt a Harso(g)na című (főszerk. Csernicskó István) ungvári magyar szakos hallgatók szatirikus és a Társ (főszerk. Zubánics László) című a KMKSZ ungvári diáktagozata lapjára, a Tárogató mellékleteként megjelent Kárpátaljai Szia (főszerk. Dupka Zsolt) című diákmagazinra, a három évfolyamot megért Kárpátalja című hetilapra (Ungvár-Miskolc), amelynek 1990-ben alapító-főszerkesztője Mankovits Tamás volt. Ez a lap eleinte a KMKSZ hivatalos közlönyeként, majd a sorozatos szerkesztési nézeteltérések miatt 1993-ban a megszűnéséig független közéleti lapként vált ismerté. Kis Újság (főszerk. Kacsur Gusztáv) címmel 1992. június 16-án a KMKSZ elnöksége belső használatra sokszorosított hírközlönyt indított útjára, de csak 1993-ig jelent meg ezen a néven. Örökség (főszerk. Ilku Marion József) címmel jelent meg a Lvovi (Lembergi) Magyarok Kulturális Szövetségének hírlevele. Néhány kiadást ért meg a Kokárda (főszerk. Skotnyár József) című lap. A Kárpáti Kiadó magyar szerkesztőségének felszámolásával leállt a harmincadik évébe lépő és a legnépszerűbb évkönyv, a Kárpáti Kalendárium kiadása. Ugyancsak megszűnt a Kárpátaljai Ifjúság (a magyar kiadásért felelt Béres Barna), a Mology Zakarpattya magyar nyelvű kiadása. Rövid életű volt az Ezüst Föld (főszerk. Egressy György) című hetilap, amely Szribna Zemlja ukrán hetilap magyar változata és az ukrán népi mozgalom szócsöve volt. Néhány lapszámot ért meg a Hármashatár (Nyíregyháza-Ungvár-Beregszász-Szatmárnémeti városnevekkel jelzett régiók közös lapja, főként a kultúra, gazdaság, sport fóruma. Kárpátaljai főszerkesztője Kőszeghy Elemér volt. 1992-ben indult a Hírmondó, a KMPSZ ideiglenes hírlevele, melynek felelős szerkesztője Bagu Balázs.

Az életben maradt és az újonnan alapított sajtókiadványok 70%-ának a kárpátaljai magyar szervezetek, egyházak, szellemi műhelyek és egyéni vállalkozók a tulajdonosai. Kiadásukat az állam nem pénzeli. Támogatásban csak azok a lapok részesülnek, amelyeknek állami szervek az alapítói. Ilyen a 2000-ben a 80. évébe lépett, a helyi magyarság legfontosabb sajtóterméke, a Kárpáti Igaz Szó (főszerk. Erdélyi Gábor), a megye egyetlen magyar nyelvű napilapja, amely 10 ezres példányszámmal jelenik meg magyar nyelven. Lapalapítók: a Népképviselők Megyei Tanácsa, a megyei közigazgatás, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség. Míg 1980-ban a Kárpáti Igaz Szó példányszáma megközelítette a 40 ezret, legutóbb ez a példányszám kritikus szintre zuhant: 1999-ben 8950 és 2000-ben 7990 példányszámot rendeltek az olvasók. A járási lapok közül csupán a Beregi Hírlap (Zubánics László) ért el némi emelkedést: 1999-ben 5650 (ebből ukrán 490), 2000-ben 7027 (ebből ukrán 600) példányszámban került az olvasókhoz. Példányszámcsökkenés tapasztalható az ukrán lapok esetében is. A 22 megyei lap közül a Kárpáti Igaz Szó a negyedik, a Beregi Hírlap az ötödik helyen van az előfizetők listáján. Mindebből az következik: az olvasóréteg kegyetlenül elszegényedett, csekély jövedelméből lapelőfizetésre már nem futja.

Három helyi lap - a városi, illetve a járási tanácsok és adminisztrációk lapjaiként - jelenik meg magyar fordításban is: Ungvidéki Hírek (a magyar kiadásért felel Sirochman Ferenc, 2201 példányszámban, Ungvár), Beregi Hírlap (7027 példányszámban, Beregszász), Nagyszőlős-vidéki Hírek (a magyar kiadásért felel Ljubka Emma, 1909 példányszámban, Nagyszőlős). Ezek közül magyarul írják és szerkesztik a Beregi Hírlapot. 2000. május 20-tól ukrán s magyar nyelven jelenik meg a Beregszász című városi hetilap (főszerk. Tóth Károly), 1000 példányban.

A civil szervezetek sajtókiadványai saját forrásból és magyarországi közalapítványok támogatásából és magánszemélyek adakozásából tud csak megjelenni. A hetilapok közül említésre méltó a közel 10 ezer példányszámban megjelenő Bereginfó mint családi és ifjúsági magazin, megyei terjesztésű lap kereskedelmi vállalkozás. Alapító-szerkesztője Szoboszlai István. Ugyancsak Beregszászban kerül kiadásra a Szivárvány című független lap, amelynek alapító-főszerkesztője Tóth Károly. Terjesztési köre a Bereg-vidék.

Havonta jelenik meg a KMKSZ közéleti és kulturális lapja, a Kárpátaljai Szemle (főszerk. Kacsur Gusztáv, 4000 példányszámban, Ungvár). A szakmai szervezetek közül negyedévi rendszerességgel ad ki lapot a Kárpátaljai Magyar Pedagógusok Szövetsége Közoktatás (főszerk. Kovácsné Marton Erzsébet, szakmai figyelő, Beregszász), Irka (főszerk. P. Punykó Mária, gyermeklap, Beregszász) címmel. A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség Nyomkereső (főszerk. Popovics Pál, Munkács), a Szolyvai Magyar Kulturális Szövetség Szolyvai Krónika (főszerk. Jőröss Béla, Szolyva), a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége Kárpáti Magyar Krónika (felelős kiadó Dupka György, Ungvár), DéliBáb (fő-szerk. Dupka Zsolt, Ungvár-Budapest), Kárpátok Gazdasági Szemle (megjelenik Sátoraljaújhelyen magyarul, Nagykaposon szlovákul, Ungváron ukránul, kárpátaljai felelős kiadója Dupka György) címmel jelentet meg hírlevelet. A kárpátaljai magyar irodalom fórumai Hatodik Síp (a kárpátaljai szerkesztőség vezetője Penckófer János, Beregszász-Budapest), Pánsíp (alapító-főszerkesztő Balla D. Károly, Ungvár-

Budapest), Véletlen Balett (a kiadásért felel Bagu László és Lengyel Tamás, Ungvár-Budapest), amelyek negyedévente jelennek meg. A Credo Alapítvány két időszaki kiadványt jelentet meg: Tárogató (főszerk. Tárczy Andor, a „jókedvű” kárpátaljai magyarok lapja, Ungvár) és Bóbita-füzetek (felelős kiadó Ivaskovics József, kárpátaljai magyar gyermek- és ifjúsági magazin). Két nyelven lát napvilágot a Kárpáti Panoráma, amelynek beregszászi alapító-főszerkesztője Razgulov

Vladimir ruszin helytörténész, a magyar kiadás - megjelenése jelenleg felfüggesztve - gondozója Zubánics László.

A 90-es években a kárpátaljai történelmi egyházak is lapot alapítottak. A Kárpátaljai Református Egyházkerület Küldetés (főszerk. Balogh Attila, Beregszász), a Kárpátaljai Apostoli Adminisztratúra Új Hajtás címmel (főszerk. Tegze József, Munkács), a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye  Halászok Alapítvány kiadásában bocsát ki Megmaradni címmel negyedévente egy-egy időszaki kiadványt.

A kárpátaljai magyar lapok összpéldányszáma nem haladja meg a 30 ezret, megjelenésüket csak külső támogatásból tudják biztosítani. 1999 októberében indult be az  Egyesített Szociáldemokraták kárpátaljai megyei lapja, a Határmenti Szociáldemokrata (megbízott főszerk. Bíró László, példányszám 3000, Beregszász) magyar nyelvű sajtóorgánuma Beregszászban, amely pártpolitikai célokat szolgál. A Beregszászban székelő KMSZF elnöksége 2000 augusztusában szintén saját hírlevél kiadásáról hozott döntést, amely negyedévente jelenik meg Fórum címmel.

Az elektromos média központja Ungváron van. Magyar nyelvű helyi tévé- és rádióadás is működik az ukrán televízió adásán belül. A kárpátaljai rádió magyar adásainak műsorideje évi 470 óra, a televízió adásideje évi 70 óra. Az Ukrajnai Rádió és Televízió Kárpátaljai Stúdiója Magyar Nyelvű Adások Főszerkesztősége (vezetője Toronyi Barna, Ungvár) jó kapcsolatokat épített ki a Magyar Televízió Határon Túli és Kisebbségi Stúdiójával.

Kárpátalján a Magyar Televízió egyes adását (Magyar 1), a TV2 és az RTL Klub csatornáját szinte mindenhol, a hegyvidéki járások (Rahó) kivételével fogni lehet. A műholdról sugárzott Duna Televízió és a többi magyar csatorna adása megfelelő vevőrendszer híján csak kevesek számára hozzáférhető. Mivel a magyarországi lapok előfizetése l989 óta gyakorlatilag nem megoldható, ezért a magyar családoknak a magyarországi televízió és a rádió az egyetlen, napi információforrás.

2000. szeptember 1-től a magyar tv-csatornáknál és rádióadásoknál is elment a hang. A szakemberek szerint ennek oka az, hogy a nyugat-európai országokhoz hasonlóan Magyarország is - egy már korábban bejelentett türelmi idő után - átállt az európai hangnormára. Ez azt jelenti, hogy a régebbi, egynormás készülékeknél lépett fel a probléma, az újabb típusú kétnormásoknál már nem. Egy kiegyenlítő generátor, illetve dekóder segítségével kétnormássá lehet „áthangszerelni” a készüléket. Ez a műszaki anomália a kárpátaljai magyarság elszegényedő rétegének ezreit érinti, akik így elesnek a napi információforrástól.

Kárpátalján a könyvkiadás sincs kedvezőbb helyzetben. Az 1945-től fennálló ungvári Kárpáti Kiadót a rendszerváltozás a csőd szélére juttatta. Fennállása óta a magyarországi kiadókkal (Móra, Kossuth, Gondolat, Zrínyi, a Zeneműkiadó stb.) közösen több mint 16 millió példányban jelentetett meg különböző műfajú könyveket. A kiadó magyar szerkesztősége 1951-1990 között a helyi magyar alkotóktól összesen tíz szépirodalmi antológiát, almanachot, több mint tíz elbeszélés-, illetve verseskötetet, kilenc regényt és kisregényt, ezenkívül tucatnyi gyermekverskötetet, ifjúsági regényt, riport és publicisztikai gyűjteményt, helytörténettel foglalkozó stb. könyvet adott ki. A szépirodalmi munkák szerzői: Balla /Bakó/ László, Szenes /Kroó/ László, Csengeri Dezső, Kovács Vilmos, Lusztig Károly, Sütő Kálmán, Osvát Erzsébet, Szalai Borbála, Györke Zoltán, Kecskés Béla, Balogh Balázs, Füzesi Magda, Balla D. Károly, Finta Éva, Nagy Zoltán Mihály, Dupka György, Horváth Sándor, Móricz Kálmán, Ferenczy Tihamér, Kőszeghy Elemér, Vári Fábián László.

A helyi magyar publicisztika és az irodalmi riport művelői is önálló kötetekkel jelentkeztek: Bihari Sándor, Andor György, Lusztig Károly, Rotman Miklós, Szikszai Aladár, Veress Gábor, Horváth Anna, Balla László, Csanádi György, Márkus Csaba. A kiadó alkalmanként magyar nyelvű tudományos, helytörténeti stb. műveket is kiadott. A legértékesebb munkák szerzője Várady-Sternberg János történész professzor volt. A nevesebb műfordítók ebből az időből: Balla László, Bulecza Rozália, Kótyuk István, Jurij Skrobinec, Fejes János, Szalai Borbála.

A magyar szerzők munkáit ukránra fordította többek közt Ivaskovics Mihály, Jurij Skrobinec, Volodimir Fedinisinec, Ivan Petrovcij, Petro Szkunc, Konsztantyin Bibikov.

1993-tól a kiadó már szépirodalmi könyveket nem jelentetett meg. A magyar szerkesztőséget a megszűnéséig Fejes János vezette, éspedig két munkatárssal, Dupka György szerkesztővel és Tirkánics Gabriella segédszerkesztővel. 1994 után a Kárpáti Kiadó élére ukrán nacionalista beállítottságú vezető került, aki teljesen leépítette a magyar szerkesztőséget, végül a kárpátaljai magyar szervezetek tiltakozása ellenére meg is szüntette, mivel a magyar könyvek kiadását az ukrán állam tovább nem finanszírozta.

A másik állami intézmény, az ungvári Oszvita Tankönyvkiadó (1991 előtt Ragyanszka Skola Tankönyvkiadó, amely 1946-ban alakult, a függetlenné vált Ukrajnában a Lviv-Szvit Kiadó ungvári szerkesztősége), amelynek szinte megalakulásától ma is vezetője Ivaskovics Mihály. A magyar iskolákat kezdettől fogva ez a kiadó látja el tankönyvekkel. Korábban évente 25-30 féle tankönyvet, módszertani kiadványt jelentetett meg mintegy 80 ezer példányban. Így jött létre a helyi pedagógiai irodalom, amelyet a magyar iskolák részére előirányzott sajátos állami tanterv tett szükségessé. Kezdetben ez a kiadó vállalta a kötelező iskolai olvasmányok kiadását is a magyar iskolák tanulóinak. A legismertebb kárpátaljai tankönyvírók Drávay Gizella, Csengeri Dezső (elhunytak), napjainkban Balla László, Gortvay Erzsébet, Kótyuk István, Szalai Borbála, Vladimir Piroska, Ónody Géza, Bagu Balázs, Punykó Mária, Horváth Katalin és mások a magyar nyelvű könyvek szerzői.

Az évtizedek folyamán a szerkesztőség mellett kialakult egy fordítói csoport, amelynek tagjai az egységes országos tanterv alapján megírt, az egész országban érvényes ukrán (öt évtizeden át orosz) tankönyveket (fizika, matematika, mértan, számtan, algebra, vegytan, történelem, biológia stb.) ültetik át magyar nyelvre (a 90-es években Ivaskovics Mihály, Perduk Zoltán, Perduk János, Kótyuk Istvánné, özv. Kulin Zoltánné, Debreceni Mihály, Jánki Endre, Varga Béla, Sterr Attila és mások).

Félő, hogy az ungvári magyar tankönyvkiadóra is hasonló sors vár, mint a Kárpáti Kiadó magyar osztályára.

Már 1999-ben az ukrán Oktatási Minisztérium eladósodása miatt kénytelenek voltak a szerkesztők fizetés nélküli szabadságra menni. Annak ellenére, hogy a kiadó az Oktatási Minisztériumhoz, Ukrajna elnökének adminisztrációjához és Ukrajna Legfelsőbb Tanácsához fordult ezzel a kérdéssel, a helyzet 2000-ben sem sokat változott. Válságba került az anyagi támogatás hiánya miatt a tankönyvkiadás, több mint 1 millió hrivnya értékben nem került nyomdába kézirat. Krónikus tankönyvhiányban szenvednek a kárpátaljai magyar iskolák, úgyszólván nincs miből tanulni.

Az állami könyvkiadás válságát tapasztalva a kárpátaljai magyar szerkesztők, írók közül néhányan beindították a magánkönyvkiadást magyarországi alapítványok támogatásával. Így alakult meg Ungváron először a Galéria Kiadó (Galéria Kisvállalat Kiadója, később Galéria-Écriture) teljesen magánvállalkozásban, egyik prominens alapítója Balla D. Károly író. A magyar Művelődési és Közoktatási Minisztériumtól 16 könyv megjelentetésére kapott támogatást, magánerőből további tíz könyvet jelentetett meg. 1997-ben megszüntette a Galéria-Écriture Kiadót Balla D. Károly, és helyette megalapította és Magyarországon bejegyeztette az UngBereg Irodalmi és Művelődési Alapítványt, amely 1998-tól közhasznú társaságként működik, és így lett a Pánsíp kiadója (szerkesztői Berniczky Éva, Csernicskó István) is, amely immár alapítványi szinten többesztendős gyakorlatát folytatva főként az irodalmi élet felélénkítése és a kialakult keretek megtartása érdekében tesz erőfeszítéseket. A kárpátaljai magyar szerzők állandó publikációs orgánumának fenntartása mellett könyvkiadással és terjesztéssel, bemutatók és író-olvasó találkozók szervezésével, rendezvények támogatásával, díjak alapításával és évenkénti odaítélésével, kulturális szolgáltató tevékenységgel, segélyalap létrehozásával, újabban pedig a Pánsíp Irodalmi Szalon megalapításával (2000 januárjában tartotta első összejövetelét) igyekszik hozzájárulni ahhoz, hogy a magyar szó iránti igényt ébren tartsa a régióban, s az itt született írói teljesítményekre szélesebb körben, így Magyarországon és nemzetközi fórumokon is felhívja a figyelmet - ez olvasható többek között a Felhívásukban. Az alapítvány kiadója azóta közel tíz könyvet jelentetett meg. Kárpátaljáról egyedüli kiadói műhelyként részt vett az 1999-es Frankfurti Könyvvásáron. Kármin-díj néven megalapította a Kárpátaljai Magyar Irodalmi Nívódíjat és a kárpátaljai magyar társadalomtudományok művelői részére a Várady-Sternberg János-díjat. Odaítélésére a Magyar Kultúra Napján (január 22.) kerül sor.

Magánkiadónak számít az Új Mandátum Kiadó (korábban: Hatodik Síp Alapítvány-Mandátum Könyvkiadó vagy Mandátum, Hatodik Síp Alapítvány), melynek irodája van Budapesten (felelős kiadó Németh István) és Beregszászban (a szerkesztőség vezetője Penckófer János), egyben gondozója a Hatodik Síp című negyedévi folyóiratnak. Az NKÖM támogatásával közel ötven könyvet jelentettek meg.

A könyvkiadás és a könyvellátás problémáját vállalta fel az 1992. március 26-án Ungváron bejegyzett Intermix Kiadó Kft. (ungvári vezetője Dupka György). A kiadó igyekezett hozzájárulni a magyar intézmények, egyházak, szervezetek hathatós támogatásához, olyan fórum megteremtésén fáradozik, amely felkarolja és segíti a kisebbségben élő magyarságot, szellemi alkotásokkal való ellátását. A szépirodalmi, ismeretterjesztő, egyházi kiadványokon és tankönyveken kívül szórakoztató jellegű műveket, tematikus kalendáriumokat is megjelentet. Eddig különböző nyomdaipari terméket több mint félmillió példányban jelentetett meg kárpátaljai és magyarországi olvasók részére. A NKÖM támogatásával beindította a Kárpátaljai Magyar Könyvek sorozatot, 2000. január 22-én a Magyar Kultúra Napjára jelent meg a sorozat 100. kötete (Zubánics László: Guti körkép, falumonográfia). 1993-tól a hagyományos budapesti könyvhét állandó meghívott résztvevője, zsűrizett könyvei itt kerülnek szerzőikkel együtt bemutatásra. Szerzői köre a legteljesebb Kárpátalján (egyházi elöljárók: Forgon Pál, Nagy János, Bohán Béla, Ortutay Elemér, Szabó György; hitoktatók: Riskó Mariann, Bárdos Ilona, Benedikta nővér; írók, költők: Balla Teréz, Fodor Géza, Füzesi Magda, Horváth Sándor, Király Benedek Lőrinc, Kovács Vilmos, Mandrik Erzsébet, Mészáros Sándorné, Nagy Jenő, Szalai Borbála, Tárczy Andor, Zselicki József; riporterek: Andor György, Kovács Elemér, Baráth Mihály; helytörténészek, néprajzkutatók: Vári Fábián László, Árpa István dr., Bagu Balázs, Boniszlavszky Tibor, Csatáry György, Dupka György, Keresztyén Balázs, Korszun Alakszej, Ozsváth Lajos, Soós Kálmán, Orosz Ildikó, Szöllőssy Tibor; a humán és a reálterület magyar származású kutatói: Deák Ferenc dr., Fatula Mihály, Gortvay Erzsébet, Kótyuk István, M. Takács Lajos, S. Benedek András, Balla Gyula, Szabó László, dr. Veress Jenő dr.; műfordítók: Skrobinec Jurij, Kótyuk István; képzőművészek: Jankovics Mária, Tóth Lajos, Ilku Maron József stb.).

Néhány helyi szerző könyvének megjelentetésére vállalkozott eleinte a Tárogató Lap- és Könyvszerkesztőség (felelős vezetője Ivaskovics István zeneszerző, a kiadó szerkesztői Tárczy Andor és Palkó István) legutóbb a zeneművészettel kapcsolatos gyűjtemények, kiadására szakosodott, ők adják ki a Tárogató és Bóbita-füzetek című kiadványokat is. A NKÖM támogatásával több mint 20 kiadványt rendeztek sajtó alá.

Kiadói tevékenységet vállalt fel l996-tól a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, (KMKSZ), a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség (KMPSZ), a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség (KMCSSZ), legújabban pedig a Kárpátaljai Református Egyházkerület, a Kárpátaljai Apostoli Adminisztratúra, akik szintén részt vettek a NKÖM által meghirdetett könyvpályázatokon, és a támogatásokból közel 50 könyvet jelentettek meg. Nagyszőlősön Ugocsa Print néven magyarországi kormánytámogatással közös lap- és könyvnyomdát hoztak létre (felelős vezetője Milován Sándor, a KMKSZ alelnöke). Az Ugocsa Print nyomdán kívül, az ungvári Patent Rt. nyomda, a  PoliPrint kisnyomda (vezetője Kovács Dezső), valamint a Zakarpattya Kiadó és Nyomda nyújt lehetőséget a könyvek nyomtatására.

Ezek a kiadók 1992-től több mint 200 könyvet jelentettek meg, több mint százezres példányszámban Kárpátalján. Ezek az intézmények ma már csak magyarországi támogatással működnek, kiadványaikon nyereség nem képződik.

Kárpátalján összesen 106 fiókkönyvtárat tartanak számon, ebből négy járási és városi könyvtár rendelkezik komolyabb állománnyal (a magyar nyelvű könyvek száma: 12 500). A legnagyobb magyar könyv- és folyóirat-gyűjteménnyel a Kárpátaljai Tudományos Könyvtár Idegen Nyelvű Osztálya rendelkezik. A könyvek száma meghaladja a 30 ezret, regisztrált olvasója 2100-at, az évi látogatottság 60 ezerre tehető. Megjegyzendő, hogy az Ungvári Állami Egyetem különböző karain tanuló diákok a leggyakoribb látogatók. A Magyar Köztársaság Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának támogatásával lehetőséget teremtett net és e-mail használatára. Állománypótló könyveket, folyóiratokat csak a megyei, városi és a járási könyvtárak kapnak. Magyarországról csupán a Széchényi Könyvtár küld rendszeresen könyveket. 1999-ben 1300 példány került át a határon. A falusi könyvtárak csupán személyi kapcsolatok révén jutnak új könyvekhez.

Katasztrofális a helyzet a községi könyvtárakban: nincs fűtés, az épületek felújítására nincs pénz. Egy átlagos kezdő könyvtáros fizetése 4000 Ft-ot sem tesz ki. A sorozatos áramszünetek és árvíz okozta károk miatt több magyar falusi könyvtárat bezártak. Az ukrán vámtörvények előírása miatt akadozik a könyvtárak kötelező példányokkal való ellátása. Külföldi civil szervezetek, magánszemélyek sem tudnak könyvküldeményeket eljuttatni, mert a szállítmányokat közel 50% vámadóval sújtják. A könyvtárak magyar napilap, hetilap és folyóirat előfizetését nem biztosítja az ukrán költségvetés.

A történelmünk legbecsesebb műemléke a munkácsi vár, melynek rekonstrukciója vontatottan halad. Munkács város önkormányzata szűkmarkúan költ a felújításra. A II. Rákóczi Ferenc Kör aktivistáinak köszönhetően anyaországi támogatással egy Zrínyi Ilona- és Petőfi-emlékszobát alakítottak ki a várkastélyban. Csupán akarat és pénzkérdés, hogy Közép-Kelet-Európa történelmi múzeumává váljék a csodás vár épületrésze.

A magyarlakta településeken, illetve egész Kárpátalja területén közel ezer magyar jellegű műemlék, emlékjel, köztéri szobor, emléktábla, kopjafa stb. található. Mindebből 92 középkori eredetű műemlék (vár, várrom, kolostorrom, templom.)

A régebbiek állagmegóvására alig jut támogatás. Több helyen a magyar civil szervezetek vállaltak védnökséget a  műemlékek fölött.

A vidéken 45 műemlékké nyilvánított római katolikus, református és görög katolikus templomunk van. Nagy részük Árpád-kori vonatkozású. Állagmegóvásukkal az egyházi közösségek foglalkoznak. Helyi adakozásokból, külföldi támogatásokból igyekeznek helyreállítani a közel ezeréves szent hajlékokat.

Omladozó várak, kastélyok, épületek sorát nyilvánították műemlékké restaurálás nélkül, amelyek egy-egy kiemelkedő magyar történelmi személyiség nevéhez kapcsolódik. Gondolunk itt például Gyöngyösi István költő közel 500 éves radvánci szülőházára Ungvár külvárosában, ahol most posta és lakóépület van.

Több mint száz emléktábla létesült már a 80-as és a 90-es években, ezeknek többségét helyi gáncsoskodások ellenére sikerült megvalósítani, például: a tiszújlaki Turulmadár, az ungvári Dajka-szobor és Bercsényi-emléktábla, a Szolyvai Emlékpark (a málenykij robotra elhurcoltak tömegsírjainál).

Egyes esetekben az ukrán hatóságok csak papíron támogatják a magyar történelem jeles eseményeivel kapcsolatos, emlékjelek állítását. Példaként említhető a vereckei csonka emlékmű, melynek építését az ukrán nacionalisták nyomására felfüggesztették. Még azt is meg kérdőjelezték, hogy a honfoglaló őseink a Vereckei-hágón keresztül jöttek át, szerintük ez legenda. Halogatták a ferencesek nagyszőlősi rendházának visszaszolgáltatását is. Ezekből is látható, hogy a magyar műemlékek helyzete jogilag nincs rendezve.

A helyi ukrán nacionalisták akadályozzák a kárpátaljai megyei, járási múzeumok, tájházak magyar történeti anyagainak felújítását, bővítését. Hiányzik az állami támogatás is. Összefogásból, közadakozásból, különböző pályázati forrásokból sikerül felújítani az ősi Munkácsi Vármúzeum, az ungvári Petőfi-emlékszoba (művészeti iskola), a Tiszabökényi Helytörténeti Múzeum, a Tiszapéterfalvi Képtár magyar anyagát. A Tiszabökényi Múzeum fölött védnökséget vállalt a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége, a felújításhoz jelentős támogatást nyújtott a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma.

A magyarlakta településeken legutóbb 82 magyar közművelődési klubot tartottak számon, ahol 570 amatőr együttes van, és 18 157 táncos, énekes, amatőr színjátszó, bábos, zenei előadó, vers- és prózamondó és különböző magyar hagyományápoló, népművészeti mester vesz részt közvetve vagy közvetlenül a helyi művelődési házak programjaiban. Nemzetközi hírnévre tett szert az Ungvári Közművelődési Szakközépiskola magyar folklór táncegyüttese, az Ungvári Művészeti Iskola Eszterlánc énekkara, az eszenyi, nagydobronyi, a szürtei, a derceni, a nagyberegi, tiszapéterfalvi, a nevetleni és a viski ének- és táncegyüttes. 1989 óta folyamatosan megrendezik a Kárpátaljai Magyar Folklórfesztivált, ahol díjat kapnak a legjobb résztvevők.

Az utóbbi időben egyre csökken az együttesek száma, ennek oka az, hogy a fönntartó és támogató gazdaságok elszegényedtek, az önkormányzatok sem tudják támogatni a közművelődési intézményeket, az ott működő csoportokat.

Az alulról építkező magyar közművelődési civil körök túlnyomó többsége még 1989 előtt alakult a magyarlakta településeken, ezek: Illyés Gyula Magyar Irodalmi Klub, vezetője Dalmay Árpád (Beregszász, 1984), Móricz Zsigmond Magyar Irodalmi Klub, vezetője ifj. Kálmán Ferenc (Tiszapéterfalva, 1986), Drávay Gizella Kör, vezetője Balla László (Ungvár, 1987), II. Rákóczi Ferenc Kör, vezetője Kristofori Olga (Munkács, 1987), Hollósy Simon Kör, vezetője Szöllőssy Tibor (Técső, 1988), Kovács Vilmos Kör, vezetője Cébely Lajos (Gát-

Dercen, 1988), Bartók Béla Művelődési Kör, vezetője Keresztyén Balázs (Nagyszőlős, 1988), Magyar Társasklub, vezetője Tárczy Andor (Ungvár, 1988), Mécs László Irodalmi Klub, vezetője Pócs István (Beregszász, 1991), Petőfi Művelődési Kör, vezetője Bilics Éva (Rahó 1988), József Attila Kör, vezetője Bagu Balázs (Bátyú, 1988), Arany János Kör, vezetője Bundovics Judit (Sárosoroszi, 1988). Legtöbbjük feladatának tartotta az irodalmi hagyományok ápolását, a kiváló magyar alkotók emlékének megörökítését, könyv- és képzőművészeti kiállítások rendezését. Magyar nyelvet, irodalmat és művelődést szolgáló kör több iskolában is alakult, valamennyien az ébredő magyarságtudat erősítését szolgálták a kis közösségekben. Többségük ma is működik.

Az ukrán állam anyagi jellegű támogatást az ukrajnai magyar kisebbség felé eddig nem tudott nyújtani, ám működésüket nem is akadályozza. A magyar kormány az Illyés Közalapítványon, az Új Kézfogás Közalapítványon, az Apáczai Közalapítványon, a Mocsáry Közalapítványon, a Segítő Jobb Alapítványon keresztül évente több millió forintos támogatást nyújt a kárpátaljai magyar érdekvédelmi és szakmai szervezeteknek, az anyanyelvi intézményeknek és a történelmi egyházaknak az oktatás, kultúra és vállakozásfejlesztés területén.