Burgenland Ausztria legifjabb tartománya. Területe 3965 km2. 1996-ban 274 800 lakosa volt, népsűrűsége (69,3 lakos/km2) jóval az osztrák átlag alatt van (96,1). Járásai közül - Kismartoni (Eisenstadt), Németújvári (Güssing), Gyanafalvi (Jennersdorf), Nagymartoni (Mattersburg), Nezsideri (Neusiedl am See), Felsőpulyai (Oberpullendorf) és Felsőőri (Oberwart) járás - mindegyik határos Magyarországgal, míg Szlovéniával csak a Gyanafalvi járás. Tartományi székhelye Kismarton (Eisenstadt), Ruszt (Rust) mellett szabad városi státussal is rendelkeztek.

A Sopronhoz közeli négy kilométeres beszűkülése földrajzilag két részre osztja Ausztria legkeletibb tartományát. A déli rész erdőkben gazdag dombvidék. Itt található Burgenland legmagasabb pontja is: a Kőszegi-hegység (Günser Gebirge) részét képező Írottkő (Geschriebenstein) - 884 m. Az északi fele, a Fertő tó körül, igen termékeny síkság (szőlő). Északnyugaton a Lajta folyó és a Lajta-hegység képezi a határt. Burgenland jelesebb néprajzi tájegységei a Fertő-vidék és a Hanság, illetve a Felső-Őrség. Struktúráját tekintve Burgenland egésze főleg agrárrégió. Jelentősebb iparágak: élelmiszer- és fogyasztásicikk-, textil-, díszkő- (nemesszerpentin), elektromos-, gép- és vegyipar. Ezenfelül egyre jelentősebbé válik a nyári turizmus és a számos termálfürdőre épülő gyógyturizmus.

Az éghajlat kontinentális: a nyarak szárazak, melegek, a telek hószegények.

Burgenlandban statisztikailag minden ötvenedik lakos magyar kisebbséginek számít. Területi megoszlásuk viszont igen heterogén. Hivatalos népszámlálások az Osztrák Statisztikai Hivatal részéről 10 évenként történnek. Az utolsó 1991-ben volt. Ennek tükrében 154 burgenlandi településen él magyar nyelvet, illetve magyart és németet egyben használó kisebbségi. Abszolút számban kifejezve ez 6763 állandó lakóhelyű burgenlandi lakost jelent. A hivatalos statisztikákban ez a szám jelenik meg. (Ezzel kapcsolatban érdemes arra kitérni, hogy a Statisztikai Hivatal a „használati nyelvet” kérdi, s ennek értelmezése nagyon különböző lehet. Ahogy majd a demográfiával foglalkozó fejezetben látni fogjuk, egyéb felmérések tágabban értelmezik a kisebbség fogalmát, és a nyelvtudást veszik alapul. Értelemszerűen a két különböző típusú felmérés a magyarság létszámára vonatkozóan eltérő adatokat mutat ki. Ebben a fejezetünkben kizárólag a Statisztikai Hivatal adataira támaszkodunk.)

1991-ben Burgenlandban a Statisztikai Hivatal szerint 6763 kisebbségi magyar élt. Ez az összlakosság 2%-a. Ahogy láthatjuk, a magyarság túlnyomó része (63%) a Felsőőri és Felsőpulyai járásban él. Ezenkívül még a Nezsideri járás emelkedik ki 15%-os részaránnyal. A fennmaradó 22% a két város és a többi négy járás területén oszlik meg (itt főleg a Nagymartoni járás emelkedik ki).

A Felsőőri járáson belül főleg maga Felsőőr városában, majd Alsóőrött és a vörösvári közigazgatáshoz tartozó Őriszigeten található kiemelkedő kisebbségi részesedés (a Felsőőri járási kisebbség 79%-a). Ezen belül is kiemelt szerepet kap Alsóőr, mivel ez az egyedüli osztrák település, ahol a lakosság többsége magyar kisebbségi. A Felsőőri járás további 26 településére összesen csupán 21%-os magyarsági részesedés jut.

A Felsőpulyai járás főleg magát Felsőpulyát jelenti, itt lakik a járás magyarságának 60%-a. A további 40% összesen 26 településre oszlik szét. Itt a magyarság tehát már jóval szétszórtabb. A Nezsideri járás mutatja végül a legdifferenciáltabb képet, ahol még nagyobb a szóródás. Ha a határt 50 fő felett húzzuk meg, akkor csak Boldogasszonyt (Frauenkirchen), magát Nezsider várost (Neusiedl am See), Pándorfalut (Parndorf) és Mosontarcsát (Andau) lehet említeni 215, 95, 84, 64 lélekszámmal. Itt a kisebbség többsége (60%) található 23 településen.

Összefoglalásként tehát elmondható, hogy a burgenlandi magyar kisebbség főleg az őrségi régióra (Felsőőr, Alsóőr, Őrisziget) és Felsőpulyára koncentrálódik, ahol a magyarság kétharmada. Itt is alakultak ki hagyományai, szervezett keretei, kulturális intézményei és kisebbségi öntudata.

Ha az 1910-es közigazgatási beosztást vesszük alapul, akkor az elcsatolás Moson, Sopron és Vas vármegyék 13 körzetét érintette. Moson vármegyéből a Nezsideri, Sopronból a Felsőpulyai, Kismartoni és Nagymartoni, Vas megyéből a Felsőőri, Gyanafalvi és Németújvári járás került teljes egészében Ausztriához. Kismartont és Rusztot (mint városi jogú településeket) beleértve, az elcsatolás 327 települést érintett: 28 Moson megyeit, 104 Sopron megyeit és 195 Vas megyeit. Ez a határvidéki járások településeinek 60%-át jelentette. Az első népszámlálás osztrák oldalon 1923. március 7-én történt, és 286 179 burgenlandi lakost mutatott ki. Ez 8958 fővel volt kevesebb, mint az 1920-ban végzett népszámlálás eredménye.

Magyarul 1920-ban 78 998 ember tudott, ez 26,8% volt. Magyar nemzetiségűnek viszont akkor is már csak 8,4% számított. Ez 1923-ra 5,3%-ra esett vissza. Miután megalakult Burgenland mint tartomány, elkezdődtek a strukturális átalakítások. Bevezették az osztrák joghatóságot és igazságszolgáltatást, a környező tartományokból új hivatalnoki réteg látta el a tartomány ügyeit. Az évszázadokon át honos népcsoportok, amelyek a különböző vallási hovatartozás ellenére mai napig is békében és egymás iránti toleranciában élnek, szembe találták magukat egy új kihívással. A lakosság eddigi orientálódása főleg kelet felé irányult. Most át kellett szerveződni nyugat felé. Az új határ a vidéket elcsatolta a városoktól: Magyaróvár (Ungarisch-Altenburg), Sopron (Ödenburg), Kőszeg (Güns), Szombathely (Steinamanger), Szentgotthárd (St. Gotthard) Magyarországnál maradtak. Az új Burgenlandban nem léteztek nagyobb városok, a legnagyobb települések Kismarton (4714 lakos), Felsőőr (4162 lakos), Rohonc (3772 lakos), Köpcsény (3162 lakos), Pándorfalu (3161 lakos) és Lajtaújfalu (3029 lakos) voltak. A vidékies jellegű régióban csak csekély ipar létezett. Mivel a nyilvános közlekedés főleg kelet-nyugat irányultságú volt, a dolgozók korábban igen könnyen el tudták érni a nagyobb magyarországi városokat. Most inkább az északdéli infrastruktúra kiépítésére kellett összpontosítani. Kulturális és oktatásügyi téren is nyugat felé kellett orientálódni. A felsőoktatási intézmények is magyar területen maradtak. Most Bécs és Grác lett az új tudományos és kulturális csomópont. Ha pontosabban megvizsgáljuk az akkori burgenlandi magyarságot, akkor három csoportra oszthatjuk őket: a majorságok bérmunkásai, a közalkalmazotti réteg és végül a legjelentősebb és ma is meghatározó szerepet játszó közösség, az őrségi határőrök utódjai.

Az 1910-es népszámlálás a Nezsideri járásban 6977 magyar kisebbségit állapított meg. Ez az akkori lakosság 15,1%-át képezte. Ez a számadat 1920-ban 6930 lakos, illetve 14,3% volt. 1991-re már csak 987 főt számláltak. Talán már ez is sejteti, hogy a magyar kisebbség a Nezsideri járásban döntően különbözött az egyéb járások magyarságától. A 19. században ugyanis a nagy urasági gazdaságokon majorságok alakultak ki. Ezen nagybirtokok munkaerő-szükségletének megoldására Kapuvár és Pozsony környékéről nagy létszámú betelepítések történtek. A legnagyobb birtokok az Esterházy család tulajdonában voltak. Így például Kleilehof, Paulhof, Apetlonerhof. A Batthyány család délebbre fekvő gazdaságokat birtokolt, Rohonc (Rechnitz), Csajta (Schachendorf) és Ligvánd (Nebersdorf) környékén. Ezek a munkások a második világháború utáni gazdasági helyzet miatt kivándoroltak. Ma már csak elvétve találkozhatunk hajdani majorsági munkások utódjaival.

1921 előtt Magyarország területéről sok hivatalnok, katona, vasutas, illetve egyéb munkás telepedett le a mai Burgenland csomópontjai körül. Ezenkívül orvosok, tanárok, jogászok és majorsági hivatali alkalmazottak is. Vonzáskörzetüket főként az akkori adminisztrációs csomópontok képezték. A felsőiskolai végzettségűek magyarországi intézményekben szerezték diplomájukat, és ezzel az anyaországi kulturális identitásukat is magukkal hozták. Rajtuk kívül a honos értelmiségiek túlnyomó többsége is még magyar iskolákban végezte tanulmányait. 1921 után azonban - főleg gazdasági okokból - ezek a bevándorlók ismét hazatértek Magyarországra.

A Lech-mezei események (955) után, a magyar államrend védelmére a nyitott nyugati területeken ún. határőr-településeket létesítettek. Ez a védelmi rendszer már akkor is a belső településektől külön, egy parlagszerű előterepen működött. Korai dokumentumokból értesülünk „spiculatores” és „sagittarii” elnevezésükről, magyarul „őrök” és „lövők”. Néhány helységnév, mint Alsólövő (Unterschützen), Felsőlövő (Oberschützen), Őrisziget (Sziget i. d. Wart), Alsóőr (Unterwart) és Felsőőr (Oberwart), még ma is emlékeztetnek ezekre a kezdetekre. Az egykori határőrségi hálózat azonban sokkal sűrűbb volt, mint ezt ma eme néhány magyar település sugallná.

A magyar határőrök gyorsan privilegizált helyzetbe is jutottak, és kisnemesekké nyilvánították őket. (Sok utódjuk még ma is büszkeséggel emlegeti őrségi kisnemes elődeit. Alsóőr példáját véve, abból az időből származnak ezek a ma is meglévő családnevek: Balikó, Balla, Benedek, Benkő, Deáki,

Farkas, Gaál, Gangoly, Györög, Heritz, Gyáki, Kelemen, Leéb, Moór, Német, Paál, Palank, Seper, Szabó, Takács, Zarka.) Később biztonságosabbnak bizonyult a határt várak létesítésével őrizni. Több új várúr kíséretében német telepesek is bejöttek az országba. Mivel a török háborúk a magyar lakosságnál nagy veszteségeket okoztak, elmaradt az Őrség utánpótlása is. Így a német lakosság egyre nagyobb szerephez jutott. Ennek megfelelően egyre több helység német elnevezést kapott. Nem sokkal ezután horvát bevándorlók is érkeztek, és új élettel töltötték meg a török háborúk által szétrombolt településeket az északi területeken. Ez főleg a törökök első bécsi hadjárata után történt (1529). A mai Felsőőri és Felsőpulyai járásoknál viszont Kőszeg (Güns) város ostromlása után, 1532-t követően. (A horvátok még ma is a határ mindkét oldalán megtalálhatók, és azonos nyelvjárással is beszélnek.) A magyar települések ezáltal elvesztették a közvetlen területi összeköttetést az anyaországgal, és immár négyszázötven éve nyelvszigetszerűen élnek. Kisnemesi voltukból kifolyólag, az őrségi magyarok leginkább saját belső ügyeikkel és közösségükkel voltak elfoglalva, s ez is hozzásegített ahhoz, hogy bár a mai napig megőrizték nyelvhasználatukat, és kialakult egy sajátos nyelvjárásuk, de erősen el is szigetelődtek. (Például a házasságkötés kívülállóval a 20. század második feléig is kivételnek számított!) Ez a szociológiai jelenség évszázadokon át egy mély függetlenségtudatot eredményezett az őrségi lakosság körében. Ez a tulajdonságuk kötelezte el őket először Rákóczi, majd 1848-ban Kossuth oldalán az anyaország függetlenségi harcában. Kiváló példa erre Szíj György református lelkész, aki híveivel az 1848-49-es szabadságharcban a Habsburgok ellen harcolt.

A 19. század végétől a lakosság erős fogyását figyelhetjük meg. Egyrészt az iparosítás eredményeként a helyi kézművesek egyre inkább háttérbe szorultak. Másrészt a kisbirtokosok személyes birtokukat nem tudták tovább felaprózni. Ezen okok folytán nemcsak a születések száma esett vissza, hanem jelentős elvándorlásra is sor került. A lakosság létszáma tehát csökkent. Ezen még az sem tudott enyhíteni, hogy 1921 előtt Felsőőrött és Felsőpulyán számos új hivatal alakult. Az új hivatalnoki réteg nem jelentett számottevő növekedést az évszázadok óta honos magyarság számára, idegeneknek tekintették őket. Az 1921 utáni „bevándorlás” is inkább asszimilációt eredményezett, mint gazdagítást. Mivel azonban az egyházi iskolákban továbbra is fennmaradt a magyar oktatási nyelv, és az állam nem avatkozott be a volt őrségi települések kultúrájába, a kisebbség meg tudta őrizni identitását. 1938-ban azonban a német bevonulással nemcsak az egyházi iskolákat államosították, hanem a magyar nyelv oktatását is megszüntették. Egy ideig még az őrségi lakosság Ukrajnába való áttelepítésének gondolata is felmerült, hogy ezzel helyet teremtsenek a Dél-Tirolból betelepítendő „nagynémet” polgároknak.

A második világháború a burgenlandi magyar kisebbség körében is sok áldozatot követelt. A lakosság létszáma a felére csökkent: 1934-ben még 10 442 magyar kisebbségit számoltak, 1951-ben pedig csak 5251-et. A háború utáni időszak ezen a területen szintén stabilitást hozott.

A anyaországi kommunista rendszerváltás, a vasfüggöny és az ezzel együtt járó határszigor azonban kemény megpróbáltatásnak bizonyult a burgenlandi magyarság számára is.

A szinte évszázados gyakorlatnak megfelelően, most is a magyar kultúrkörtől jóformán teljesen elkülönítve kényszerültek identitásuk megőrzésére. Osztrák oldalról nemcsak a magyar nyelvű iskolákat alakították át kétnyelvűekké, hanem érthetően, igen nagy óvatossággal és elővigyázatossággal figyelték a kisebbség tevékenységét. Egyedül az egyházi közösségek bizonyultak képesnek arra, hogy a kisebbségi kulturális sajátosságokat megőrizzék. 1968 nemcsak Magyarország számára, hanem kisebbségünknek is fellendülést hozott. Megalakult a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület, amely elkezdte koordinálni a kisebbségi települések kulturális munkáját. Osztrák oldalról a magyar kisebbség népcsoportként való hivatalos elismerése megtörtént, és azóta is a Kultúregyesület látja el a magyar népcsoport kizárólagos jogú képviseletét az osztrák hatóságok felé. Az 1976-os népcsoporttörvény szerint megalakult a Nemzetiségi Tanács, amely a mai napig eredményes munkát végez az osztrák kancellári hivatalnál, s amelynek tagja a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület is. Tagjai közül kerül ki a 4 ún. népcsoporttanácstag (Volsgruppenbeiräte), aki az őslakos (auchtochton) burgenlandi magyarságot képviseli. Az anyaországi rendszerváltás, Magyarország világviszonylatban is jelentős gazdaságnövekedése az új évezred elején, az egyesülő Európa lehetőségei, valamint a minél nagyobb hangsúlyhoz jutó európai regionalizmus szinte történelmileg egyedülálló esélyt és fellendülési lehetőséget kínál a burgenlandi magyarok számára is.