A 2006-2007-es tanévben 25 tanár tanít a kollégiumban!

Doktori cimmel rendelkező tanár: Kovács Irénke igazgató

Véglegesitővel rendelkező tanárok száma: 4

Betanító tanárok száma: 6

I. fokozati vizsgával rendelkező tanárok száma: 5

II. fokozati vizsgával rendelkező tanárok száma:7

IGAZGATÓ:
Kovács Irénke
ALIGAZGATÓ:
Bara Lajos
 
Tanárok listája

Kollégiumi lelkész: K ÁNYA ZSOLT ATTILA

Úgy mint iskolalelkész...
És úgy is mint barát...
 

...Mielőtt még részleteiben betekintést nyernénk az iskola mindennapjaiba, szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetemet nyilvánítsam ki az iskola vezetőségének nevében az egyházmegye vezetőinek és mindazoknak a lelkipásztoroknak akik szívén viselték iskolánkat, s akár cselekedeteikkel, erkölcsi és anyagi támogatásaikkal, illetve imádságos lelkületükkel segítettek bennünket.

 

A 2006-os iskolai esztendő számtalan várt és nem várt kihívást tartogatott számunkra. Sajnos az iskolázási tanterv következtében valósággá vált amitől annyira féltünk, egy osztállyal kevesebben kezdtük a tanévet. Hiába volt a tanárok és szülők jogos felháborodása, hiába mozgattunk meg minden adandó lehetőséget a legfelsőbb szintig is elmenve, csak a puszta ténnyel maradtunk és egy osztállyal kevesebbel.

Már a tanév kezdetén az iskola vezetősége kitűzte azokat a célokat ahol egyházi és világi vonalon a jó hagyományt megtartva, a korszerű és új elvárásoknak is megfelelhessünk. A tanév kezdetén egy változással is szembe kellet néznünk, hiszen Szilágyi Zoltán iskolalelkész lemondott, s helyére az igazgató, a két egyházmegye esperese, illetve az egyházmegyéket képviselő lelkipásztorok Kánya Zsolt-Attila, lecsméri lelkipásztort választották, amely döntést az egyházkerület vezetősége is elfogadott. Eddig nem volt alkalmam, de ezúton szeretném megköszönni Szilágyi Zoltán lelkipásztor úr iskolában végzett munkáját, és Isten áldását kérni a továbbiakra.

Az új iskolalelkész kettős célkitűzést fogalmazott meg elkezdett munkájában: folytatni a már kialakult hagyományokat, és azokat intenzívebbé tenni, illetve nyitni a lelkészek és gyülekezetek irányába a diákokon keresztül, amelyben az istentiszteleti kártyák, illetve a diákcsoportok fellépései lesznek hivatottak ezt megteremteni. Az áhítatok rendszeres megtartása tehát tovább folytatódott s külön öröm az is, hogy a teremhiány és szűkösség ellenére is de a diákok a tanárokkal együtt teljes létszámban részt vesznek ezeken az alkalmakon. Az istentiszteleti kártyák metódusával nem mindenki értett egyet, de a kezdeti „viharokon” túl nagy örömömre szolgál, hogy a diákság nagy hányadánál ez mára már természetessé és elfogadottá vált. Mostanra a templomlátogatás statisztikájával is rendelkezünk, ami – ha a kissé hiányos adatok tükrében is – de megnyugtató, hiszen az eddig befolyt adatok szerint a diákok 75-8O % rendszeresen (havonta 2-3 alkalommal) jár templomba. Ha a hitélettel kezdtem, akkor ezzel a gondolattal is szeretném folytatni, és arról is büszkén beszámolhatunk, hogy az imahetek alkalmával ebben az esztendőben is sok városi és vidéki gyülekezetben fordultunk meg diákjainkkal, sőt a színjátszókör népes diáksága is több gyülekezetben is fellépett, sőt még most is sok meghívást kapunk. Itt említem meg, hogy a Bara Erzsébet és Lugosi Anikó tanárnők által vezetett szinjátszókör az országos szinjátszó fesztiválon a legjobb főszereplő díját kapta meg.

Ugyancsak ebben az iskolai esztendőben elkészíttettük az iskola bejáratánál lévő két áldást kívánó ígetáblát (kattint ide), amely minden bejövőnek és távozónak remélhetőleg lelki értelemben egy lelki pluszt ad. Mindezek mellett egy meghirdetett belső iskolai versenyben minden osztály elkészítette az osztály bibliai vezérigéjét, így minden tanteremnek saját bibliai igéje van (kattint ide), amit büszkén függesztettek ki a diákok az általuk kiválasztott helyre.

Időközben megvalósult rég áhított álmunk is, elkészült a kollégium zászlója, amit az iskolazáró rendezvények alkalmával hivatalosan és ünnepélyes keretek között szeretnénk felszentelni.

A lelki életre való folytonos odafigyelés mellett meg kell említenünk néhány olyan eredményt is, amelyek ennek gyümölcseiként is felfoghatóak. Számos kulturális és egyházi rendezvényen, vetélkedőn és versenyen vettek részt gyermekeink nem is elhallgatható eredményekkel. A teljesség igénye nélkül had említsek meg néhány elért eredményt:

Diákjaink részt vettek a „Szovátai Irodalmi vetélkedőn”, a „Megyei tudományos konferencián”, az „Ady Endre” szavalóversenyen s mindezen versenyek eredménzeképpen az első hellyel tértek haza gyermekeink. Az irodalmi-kulturális programok mellett iskolánk részt vett a „Drogellenes” projekt esszéiró rendezvényén, és számtalan nyelvi és reál témakörű tantárgyversenyen (Vermes Miklós, fizika, Mikes Kelemen tantárgyversenyek) ahol ugyancsak kitűnő eredményekkel büszkélkedhettek diákjaink. A Kolozsvárott megrendezett Országos Bibliaismereti Vetélkedőn is dobogós helyezést értünk el.

 

Az emlitett eredmények megnyugtatóak, de egyben ösztönző erejüek is, s arra sarkalnak bennünket, hogy az iskola falain belül is folytonos és minőségi kulturális életet szorgalmazzunk, ennek eredményeként ismét újrainditottuk az iskola Ady Endre korából ránkmaradt „Ifjúság” cimű iskolaújságát, illetve azokat az angol és német nyelvű sajtótermékeket amit diákjaink szerkesztenek havi rendszereséggel.

Itt kell megemlitenünk, hogy továbbéltetjük önképzőköreinket, amelyek negyon vonzóak diákjaink számára. Vannak irodalmi, fizika, informatika, ökológia, szinjátszó, rajz szakköreink, és hála Istennek ezek eredményesen működnek.

 

Egy másik célkitűzésünk a határon inneni és túli református intézményekkel való kapcsolatépitésünk és kapcsolattartásunk. Iskolaigazgatóként sikeresen megpályztam a „Socrates-Comenius” program iskolák közötti projektjét, amely lehetővé teszi más országok (Hollandia, Kárpátalja, Törökország, Magyarország, Norvégia) iskoláival való kapcsolatfelvételt. A cserediák programunk is sikeresen folytatódik, eleddig a Miskolci Református Kollégiummal, mostantól pedig – bővitve a kört - a Budapesti Református Kollégiummal szervezünk több napos illetve több hetes cserediákakciókat.

 

Sokak által köztudott, hogy az egyház keretein belül intézményünk Nagytiszteletű Oláh Mihály gyülekezeti lelkipászotrral karöltve elinditotta az iskola kebelén belül a Református Ovoda létrehozásának tervét. A tervet már a hivatalos kérések és dokumentumok elkészitése követte, s most a hivatalos szervek válaszára és jóváhagyására várva reméljük az ovoda beinditását. Ezúton is szeretnénk megköszönni a lelkipásztor úr ezirányú fáradozásait, s reméljük, hogy a közeljövőben egy újabb református intézmény beinditásának első lépéseinke lehetünk szemtanúi és elkövetkezendő felelősei.

 

A diákok életét az iskolán belül tanáraink, illetve az iskola vezetőtestülete koordinálja, s arra törekszünk, hogy diákjaink mellett, nevelő tanárainkat is mind szakmailag, mind egyébb téren továbbképezzük. 25 tanárunk közül 1 tanárunk doktori cimmel rendelkezik, jómagam pedig a doktori cim megszerzésén fáradozom. 5 tanárunk I. fokozati vizsgával, 7 tanárunk pedig II. fokozati vizsgával rendelkezik, véglegesitő vizsgát pedig 4 tanárunk tett le.

Tanárkollegáink közül ketten magiszteri továbbképzésben is résztvettünk. Nyilván, hogy az avatatlan fülek számára ezek a cimek nem sokat jelentenek, de állitom, hogy ezen szakmai eredmények nem csak minősitik, de pozitivan befolyásolják a nevelői és tanitói munka hatásfokát. A közös tanár és diák munka eredményességét talán az is igazolhatja, hogy a 2005-2006-os tanév végén a tanulók több mint 91%-a jónak mondható eredménnyel zárt, s csak 8% maradt a a diákok közül őszi pótvizsgára.

Az érettségi vizsgaszázalékok is önmagukért beszélnek hiszen az elmúlt tanévben végzős diákjaink több mint 90%-a sikeresen érettségizett, s a vizsgát követően mindannyian neves egyetemeinken tanulnak tovább.

Az eredmények sokak számára vonzóvá tették intézményünket, amit misem bizonyit jobban, hogy az elővizsga időszakában négyszeres túljelentkezéssel kellet megbirkóznunk, s szerénytelenség nélkül kell hozzátennünk, hogy a jelentkezési arányok figyelembevételével az erdélyi listán is vezetők lettünk.

Sok mindent lehetne még megemliteni, de senki idejével és türelmével nem szeretnénk visszaélni, reméljüjk, hogy beszámolónk eléggé szerteágazó volt, és ha nem is egy teljes, de körvonalaiban látható képet adott közös iskolánkról.

Hisszük, hogy jövőbeni munkánkban is partnerként számithatunk Önökre, s együttes erővel továbbépithetjük azokat a célokat amelyek diákjainkat, gyülekezeteinket, s nem utolsósorban Istent szolgálják. Továbbra is állunk rendelkezésükre, s Isten áldását kivánjuk életükre és nemes szolgálatukra.

SOLI DEO GLORIA.

BESZÁMOLÓ EGY RÉSZE A 2006-2007-ES ISKOLAI ÉV TEVÉKENYSÉGEIRŐL A ZILAHI WESSELÉNYI REFORMÁTUS KOLLÉGIUMBAN

 
:::::Tekintsd meg az igékről készűlt képeket:::::