 |
|
| Mi diákok és tanárok, mi vagyunk a történet, a jelen, s a jövő! |
Világelsők lettünk
Négy évvel ezelőtt kezdtük elemezni a megye biológiai térképét. Akkor derült ki, mekkora károkat okozhat a biológiai láncban a békák kiírtása.
A zilahi református Wesselényi kollégium igazgatója, Kovács Irénke biológiatanár szakkörben felkeltette a diákok érdeklődését az ügy iránt. Először újságcikkekkel próbálta mozgósítani a közvéleményt, majd a vármezői esettel kapcsolatban a Jászvásásrban megrendezett országos tantárgyversenyen jelentkeztek. Az itt elért siker hatásásra a tanügyminisztérium az általa vezetett csapatot jelölte ki a nemzetközi környezetvédelmi tantárgyversenyen való résztvételre.
Törökországban minden földrész diákjai megmérettettek – angol nyelven. A 74 csapat különböző országokból érkeztek. Dél – Afrikától Dél – Koreáig, Braziliától a Fülöp szigetekig rengeteg ország diákjai vettek részt a versenyen, amelyen a zilahiak bizonyultak a legjobbnak. Az aranyérem mellett meghívást kaptak Braziliába a novemberre tervezett tudományos diákkonferenciára is, amelyen a környezetvédelmi ágazatot fogják képviselni.
A kizárólag egyetemi tanárokból álló nemzetközi zsűri nagyon szigorú volt, rengeteg kérdést tett fel a pályázatokkal kapcsolatban, de a diákok mindenre részletesen válaszoltak – és mindezt angol nyelven! Szinte hihetetlen, mennyi tartalék van az oktatási rendszerünkben. Az óriási emberi erőforrások viszont sok esetben elsikkadnak az elégtelen hozzáállás, a motiváció hiánya miatt. Pedig az ilyen viszonylag mellőzött vidékeken – mint a Szilágyság – is vannak értékek. Ezt többször is bizonyították a megye, a református kollégium diákjai is. A nemzetközi elismerés kihat a Wesselényi kollégiumra is. Remélhetőleg előbb-utóbb erről az iskoláról és eredményeiről fogják ismerni a megyét, az országot, és a világszintű elismerés diákjainak is keményebb munkára fogja ösztönözni. Mert most láthatják: megéri!
Kovács Irénke |
- 2005 augusztusban Szatmárnémetiben részt vett a Nemzetközi Református iskolák találkozóján.
- A tanév elején részt vett a Nagyváradon megrendezett református kollégiumok közös tanévnyitóján.
- A „Genesis” című országos biológia folyóirat szerkesztője és rendszeres munkatársa.
- a Socrates- Comenius program sikeres megpályázása eredményeként 2006 májusában egy 10 napos továbbképzésen vett részt Belgiumban és Paphosban.
- 2005 novemberben a Brazíliában megrendezett Nemzetközi Tudományos Versenyen az általa irányított csapat bronzérmet nyert.
- 2006 febr. 17-én részt vett Váradon egy oktatásügyi tanácskozáson.
- 2006 tavaszán egy több hétig tartó Magiszteri továbbképzésen vett részt.
- Március 3,4,5-én egy pályázatírási továbbképzésen vett részt.
- Április 7-9 között a „Magyar Nyelv Napjai” rendezvénysorozat egyik főszervezője volt.
- Bemutatókat tartott az igazgatói gyüléseken, városi tanács ülésein, Rotary Klubban.
- Számos iskolai és egyházi rendezvényen vett részt (oktatásügyi tanácskozások, konferenciák, imahetek, teadélutánok, gólyabál stb.).
- A képességi- és az érettségi vizsgák alelnöke volt.
|
| :::::Vissza::::: |
|
|
|
|