Ágh István
A szlovák szabadfogású birkózó-válogatott: első sor (balról jobbra) Kollár Román
és Fernyák István, mögöttük Jozef Lohyňa, Rogyion Kertanti és Milan Mazáč.
Felvételek: Fernyák István archívumából
Fernyák István (balról) Kollár Románnal gyakorol
Néhány nap múlva Szlovákia fővárosában kerül sor a szabadfogású birkózók idei kontinensviadalára. A küszöbönálló Európa-bajnokságon két csallóközi versenyző is színre lép Szlovákia képviseletében: a dunaszerdahelyi Kollár Román és a bősi Fernyák István, a DAC-birkózótanodájának két híressége, jelenleg a Dunajplavba Bratislava csapatának meghatározó egyéniségei.
Érdekes módon a huszonnégy esztendős Fernyák Pista nem a csallóközi nagyközségben került kapcsolatba az ottani sikersportággal. Sikerekben, érmes helyezésekben bővelkedő pályafutása Dunaszerdahelyen indult. De vajon az éremesélyes válogatott birkózó miként emlékszik vissza a több mint másfél évtizeddel ezelőtti kezdetekre?
– Hétesztendős koromban szüleim és pedagógusaim rábeszélésére, legfőképpen azonban unokabátyám, az úgyszintén birkózószőnyegen felcseperedett Koczkás Tamás példáján felbuzdulva szottyant kedvem arra, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljek ezzel a férfias sportággal. S mondhatom, jól tettem, hogy a két kedvenc sportos időtöltésből – labdarúgás és birkózás – a szőnyegen ragadtam. Kisdiákként hetente három alkalommal csak azért buszoztam Bősről Dunaszerdahelyre, hogy elsajátítsam a birkózás ábécéjét. Egyébként a sikermorzsák hamar ráébresztettek arra, hogy érdemes áldozatot vállalni, sok minden másról lemondani. Első valamirevaló érmemet kilencéves koromban akasztották a nyakamba, miután első lettem súlycsoportomban az országos diákbajnokságon.
Kik indítottak el a sikerek felé vezető úton? Milyen emlékeket őrzöl egykori mestereid edzésmódszereiről?
Kertelés nélkül állítom: Hakszer Tibornak és Író Ferencnek, a két kitűnő dunaszerdahelyi szakembernek hálával tartozom azért, hogy európai hírű éremgyűjtőt faragtak belőlem. Szinte mindent nekik köszönhetek. A legelején Hakszer Tibor avatott be a birkózás rejtelmeibe, tőle sajátítottam el a sportág alapjait. A gyerekeket magával ragadó, játékos gyakorlatainak mozaikkockái még évek múltán is fel-felvillannak emlékezetemben. Tizenhárom évesen kerültem Író Ferenc csoportjába. A mesternél a végkimerülésig edzettünk, hajtottunk, mint a megszállottak. Nála nem volt egy percnyi üresjárat, nem színlelhettük a birkózást. Amikor hullafáradtnak éreztük magunkat, akkor is rábeszélt arra, hogy csiszoljuk tovább a fogásokat, javítsuk az egyébként jó erőnlétünket.
Az iskolában sem lazsáltál, gimnáziumba jártál, leérettségiztél.
Hál’ Istennek pedagógusaim megértőek, elnézőek voltak velem szemben, sokat segítettek. Talán még egy picit büszkék is voltak a nemzetközileg is jegyzett tanítványukra. Én is megtettem minden tőlem telhetőt, hogy érettségi bizonyítványt szerezzek. Akik ismernek, bizonyíthatják, nem voltam én olyan gyenge előmenetelű diák a gimiben.
Az ifi- és juniorévek sikersorozatát követően volt még egy kiváló bemutatkozásod a felnőttek mezőnyében, majd elmaradtak a remélt kiugró eredmények és sikerek...
Ebben egy picit én is ludas vagyok. Bevonultam katonának a trencséni élsportközpontba, ahol mellesleg jól éreztem magam. Akkoriban a bősiek közül néhányan úgyszintén Csák Máté vára alatt edzettek és versenyeztek a Dukla színeiben. Alhadnagyi rangban szolgáltam, és élveztem a beosztásommal járó előnyöket. Peter Hirjak, akkori mesterem bizony nem nagyon hajtott meg az edzéseken, nem vezetett kézen fogva, mint azt tették a DAC-nál, főleg Író Feri bácsi. Egy helyben topogtam, nem tudtam újítani, így törvényszerűen a jó eredmények is elmaradtak.
Klubot cseréltél, most a Dunajplavba mezét viseled, s ismét ott vagy súlycsoportod titánjai között. Mi erre a magyarázat?
Remek feltételek között készülhetek a versenyekre, amit a klub elnökének, Jozef Svoboda úrnak, a Szlovák Birkózószövetség vezetőjének köszönhetünk. A Lohyňa fivérek, Ľuboš és Jozef értik a dolgukat, s a edzőpartnerek, Kertanti, Malkarti is az orosz iskola kiválóságai közé tartoznak. Jómagam sem ülök már a babérokon, beláttam, csak a kemény, kitartó munka révén érhetek el állandóan jó eredményeket.
Közben olykor öltönyben, nyakkendőben, lakkcipőben a Fórum Szálló kaszinójában is láttunk téged sétálgatni. Erre mi a magyarázat?
Svoboda úr, a jótevőnk munkát és tisztes bevételt biztosított számunkra, s amolyan biztonsági emberként a rendfenntartás a feladatunk. Legálisan keressük meg a mindennapi betevő falatra valót.
Hogyan készültél a pozsonyi kontinensviadalra?
Előbb az Egyesült Államokban, majd Fehéroroszországban edzőtáboroztunk, majd két ízben is voltunk Bajmócon. A közös munka egyhangúságát néhány nemzetközi tornán való bemutatkozásunk színesítette. Ankarában, Törökország Nagydíján ott volt mindenki, aki Európában jelenleg számít. Ott negyedik lettem, s elégedett is voltam a teljesítményemmel. A lengyelországi Krotoszynában már jóval gyengébb volt a mezőny, két-két lengyel és finn vetélytárs legyőzése számomra elsőséget eredményezett. Athénban viszont két győztes találkozó után sérülés miatt nem folytathattam tovább a versenyt. Szerencsére gyorsan rendbe jöttem, s épségben, jó erőben várom az Európa-bajnokság rajtját.
Milyen helyezéssel lennél elégedett a hazai szőnyegen?
Úgy istenigazából csupán a dobogóra kerülés oltaná el sikerszomjamat, de még azzal is kiegyeznék, ha az első öt között végeznék. Egyébként úgy tartom, itt az ideje, hogy ismét a dobogóra kerüljek.
Így legyen!