Évforduló

1963. május 7.

Kármán Tódor

Harmincöt évvel ezelőtt ezen a napon halt meg Aachenben a magyar születésű amerikai gépészmérnök, fizikus, az aerodinamika világhírű felfedezője. 1881-ben született Budapesten. Az I. világháború alatt Peróczy Istvánnal és Zurovetz Vilmossal közösen készítette el a világ első katonai helikopterét, amely a repülés történetében a három feltaláló vezetéknevének alapján PKZ néven vált ismertté.

A Tanácsköztársaság alatt a budapesti műegyetemen aerodinamikát tanított. Az 1930-as években telepedett le az Egyesült Államokban. A Pasadenában folytatott aerodinamikai kutatásai alapján Kármánt világszerte a hangsebességen felüli repülés atyjának kiáltották ki. Ő volt az életre hívója és első igazgatója az űrkutatás békés célokat szolgáló világszervezetének, a Nemzetközi Asztronautikai Akadémiának.

Ő kapta meg elsőként a világon az Egyesült Államok legnagyobb tudományos kitüntetését, a First National Medal of Science-t, amelyet személyesen az USA elnökétől vehetett át. Halála után a Hold és a Mars egy-egy kráterét nevezték el róla.