Zalaba Zsuzsa
Az esztergomi születésű ifjabb Szilas Lászlót a világ rendőreinek barátjaként ismeri a nagyvilág. Gondolkodását, szenvedélyeit, a Felvidék iránt érzett szeretetét és különös elkötelezettségeit tekintve nyugodtan nézhetnénk csodabogárnak. Szívem szerint azonban sokkal inkább nevezném gyermeklelkű felnőttnek, hiszen a mai rohanó és idegbajos világ még a legkísértőbb eszközeivel sem tudja őt meghódítani.
Hétéves lehettem, amikor a dobogókői Nimród szállóban kitartóan lestem két közlekedési rendőrtisztet. Odahívtak az asztalukhoz, és megajándékoztak két kártyanaptárral, s amikor megsimogatták a kobakomat, a világ legboldogabb és legbüszkébb emberének éreztem magam. Meg voltam győződve arról, hogy a rend őrei szeretik az embereket, s az egyenruhájuk mögött igazságos benső rejlik. A rossz elleni küzdelem, az erőszak, a jogtiprás és az igazságtalanság elleni harc kiskoromtól része a magatartásomnak, s ahogy nőttem, a történelmen és a jelenen keresztül próbáltam szembesülni a valóság arcával. A magyarok történetében két fontos személyiséggel teljes mértékben azonosultam: a keresztény Magyarországot megalapító Szent István királlyal és az igazságos Mátyás királlyal.
Ifjabb Szilas László, Esztergom szülötte a méltóságteljes és szépséges történelmi városhoz hűen először egyházi méltóságok aláírásait, üdvözleteit és fényképeit gyűjtötte, majd a pápalátogatás előtt összeállított egy parányi kiadványt Esztergom templomainak és kápolnáinak rövid története címmel. Lefordíttatta lengyelre, elküldte a pápának, mire a Vatikánból egy rózsafüzér kíséretében érkezett a köszönőlevél.
– Úgy érzem, hogy az egyház és a rendőrség feladatában van egy jól érezhető párhuzam. Az egyház lélekben, hittel és a szeretet hirdetésével, a rendőrség pedig a törvény eszközeivel küzd a rossz ellen.
A huszonnyolc éves fiatalember jó pár évvel ezelőtt döntött úgy, hogy a világ rendőreinek támogatásával megpróbál létrehozni egy nemzetközi rendőrmúzeumot. Felkért több száz rendőri szervet a világból, hogy küldjenek neki olyan emléktárgyakat – karjelzéseket, sapkákat, egyenruhákat, jelvényeket –, amelyek méltón képviselik a munkájukat és az adott ország hagyományait. Először az európai államokba, a Dán Királyságba, Ausztriába küldött leveleket, s legnagyobb meglepetésére a postás rövid idő elteltével hozta a Percz utcai házukba a választ, mi több, a dánok afelől érdeklődtek, hogy milyen nyelven, angolul, németül vagy spanyolul küldjenek-e magukról információt.
Az esztergomi Hell József Károly Szakközépiskolában kezdtem meg tanulmányaimat – kanyarodik vissza a kezdetekhez László –, s mivel a nehézipar nem tudta lekötni a figyelmemet, három év elteltével átjelentkeztem a kereskedelmi szakmunkásképző intézetbe, majd az iskola elvégzése után a Magyar Római Katolikus Könyv- és Kegytárgykereskedés üzletvezető-helyetteseként dolgoztam. Közben jelentkeztem a Szent István Gimnázium levelező tagozatára, s az érettségi vizsgák után pár évvel felvételiztem az Esztergomi Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskolára, ahol távúton szociálpedagógiát hallgatok. Minden álmom a hátrányos helyzetű, elhagyatott emberekről és családokról való gondoskodás – mondja a fürkésző tekintetű, szelíd és megfontolt fiatalember. – A hajléktalanok, az idős emberek, az árva és megkínzott gyermekek sorsa mélyen foglalkoztatott mindig is. A történelmet és a kultúrát is tanulmányozom, ahol a híres költő alkotott és nyaralt hajdan. Csodálatos emberekkel találkozhattam a munkám során, Czeizel Endre doktor úr is többször ellátogatott a nyári lakba, köztudott, hogy behatóan kutatja Babits Mihály családfáját.
Temérdek levelet őrzök a szobámban, többek között a Magyarországi Rendőrfőkapitányságtól, a dorogi Vértes Volán Rt.-től, a városi önkormányzatoktól, valamint a bel- és külügyminisztériumoktól és a nagykövetségektől. Sok-sok szervezet támogatja a gyűjtésemet, már most készen állok arra, hogy kincseimből összeállítsak egy nemzetközi rendőr-magánmúzeumot.
Szilas László a nagykövetségek segítségével tavaly négyszázötven levelet küldött szét a világba, s a rendőri díszeken kívül számos biztató, elismerő választ kapott. László gyűjteményét több városban is bemutatták már, Pozsonynak két alkalommal is felkínálta a tárlatanyagot, ám a pozsonyi rendőrakadémia nem élt a lehetőséggel, a Magyar Kulturális Intézet pedig nem reagált az ajánlatra. – A Magyar Rendőrtiszti Főiskolán, az esztergomi királyi várban és másutt is nagy sikerrel mutatták be a gyűjteményt. Esztergomba több nagykövetet, diplomatát és számos vezető személyiséget hívtunk meg. Dr. Túrós András vezérőrnagy, az Országos Rendőrfőkapitányság akkori helyettes vezetője, jelenleg a Polgárőrszövetség országos elnöke, nyitotta meg a kiállítást. Az esemény pikantériája, hogy a megnyitót megelőző napokban a tárlat összeállításakor betoppant a várba néhány török turista, és felháborodva állapította meg, hogy nincsenek jelen a török rendőrség szimbólumai. Amikor elmagyaráztam, hogy ez egy gyarapodó magángyűjtemény, s várva várom a törökök rendőri díszeit, a turisták a maguk vérmérsékletével esküdöztek arra, hogy a megnyitó napjára hozzák a jelvényeket, a rendőrsapkát, a váll-lapokat és a karjelzéseket. Nem akartam hinni a szememnek, amikor az ünnepélyes megnyitó napján betoppantak, és egyenesen Ankarából hozták az ígért kincseket. A holland rendőrparancsnok esete is hasonló. Megtekintve a magángyűjteményt, holland királyi rendőrségi egyenruhát, bilincset és gumibotot küldött nekem. Mivel a bilincshez nem volt kulcs, a kódszám és a gyártási hely alapján kérvényeztem egyet az amerikai rendőrségtől, szerencsésen meg is érkezett.
A siker és a csalódás morzsái egyszerre őrlődnek László mozsarában, érthetetlen számára például, hogy Románia külképviseletei miért nem foglalkoztak még egy válasz erejéig sem a kérvényeivel és leveleivel.
Hosszas várakozás után a pozsonyi román nagykövetségről megkaptam a romániai belügyminisztérium címét, így megint van hol tovább kopogtatnom. Azért elgondolkoztató, mi miért történik... Soha nem egy egész ország tapintatlan. Mindig azokat az embereket minősítik a történések, akik éppen abban a bársonyos székben csücsülnek, ahol a dolgok akár pozitívan is elrendeződhettek volna. Milyen nehéz embernek lenni! És milyen nehéz emberien cselekedni! Hál’ Istennek, bőven akadnak jóakaróim is, emelem kalapom az ipolysági rendőrparancsnok előtt, aki személyesen hozta el rendőri egyenruháját, s tiszteletbeli rendőrükké fogadva meghívott Ipolyságra egy városnéző túrára.
Magyarországon már körülbelül tíz helyen – Esztergomban, Székesfehérvárott, Egerben, Kaposvárott, Zalaegerszegen, Budapesten, Debrecenben, Szegeden, Győrött és Tatabányán – mutatták be ifjabb Szilas László magángyűjteményét, s a kiállítások alkalmával a határon túli magyar látogatóknak – legyen az gyermek, felnőtt, szegény vagy milliomos – mindig ingyenes a belépés.
A magyar embert nem az állampolgársága, nem a földrajzi behatároltsága, hanem a benne dobogó szíve teszi magyarrá. Kincseimet egyébként szívesen felajánlom bemutatásra minden olyan országnak, városnak, szervezetnek és intézménynek, amelyik vállalni tudja az ezzel kapcsolatos teendőket, gondolok itt főleg a tárlat biztonságának a feltételére.
„Amikor a Magyar Televízió Leg-, leg-, leg-... című műsorában szerepeltem, Udvard
község rendőrparancsnoka juttatta el nekem saját karjelzésüket, azzal az üzenettel,
hogy fogadjam el tiszteletük kifejezése gyanánt, hiszen ez is gazdagítja a
magángyűjteményt" – árulja el László, kezében a Perui Nemzeti Rendőrség
legmagasabb kitüntetésével.
„Ma már körülbelül ötven szlovákiai település rendőrségi karjelzéseit őrzi a
bátyám, s büszke arra is, hogy Szlovákiából elsőként kapott katonai rendőrségi
egyenruhát" – mondja Balázs, majd László közbeszól: „Boldoggá tett a
szlovák köztársasági elnök katonai irodájából érkező elnöki őrségi karjelzés
is. Szó, ami szó, írtam Vladimír Mečiarnak is, de válaszra sem méltatott."
A tizennégy esztendős Szilas Balázs örömmel öltötte magára a thaiföldi királyi
rendőrtábornoki egyenruhát, míg bátyj, a norvég királyi rendőrtábornoki
egyenruhát mutatta be. László Párizs tiszteletbeli rendőre, a Szemere Bertalan Magyar
Rendvédelem Történeti Tudományos Társaság és Alapítvány kuratóriumának,
valamint a Magyar–Brit Baráti Társaságnak s az ausztrál és az angol
rendőrszimbólumgyűjtők szervezetének a tagja.
A jordániai rendőrség sivatagi sisakja. Balázs örül bátyja sikereinek. örömmel
adja tudtomra, hogy a magyar kiadású, ez év októberében megjelenő Guinness
Enciklopédiában már ifjabb Szilas László is szerepelni fog.
Jelenleg a világ több mint száz országából ezer karjelzés, több száz jelvény,
tizenhét egyenruha, hatvanöt tiszti, rendőr és seriffsapka, valamint jó néhány
hazai és nemzetközi elismerés érkezett a fiatal gyűjtőhöz, akinek 1994-ben, 24
évesen, a rendőrség napján egy adománylevél kíséretében Kossuth-kardot
adományozott dr. Túrós András vezérőrnagy, az Országos Rendőrfőkapitányság
helyettes vezetője. 1995-ben a köztársaság ünnepén egy színezüst, arannyal bevont,
sorszámmal ellátott rendőrazonosító jelvényt kapott a belügyminisztertől.
Tóth Lehel felvételei