Botlik József
Vajon milyen választási eredménnyel lepi meg a májusi választás Budapestet és az
egész országot?
Archív felvétel
Természetesen mindegyik párt mást mond, és a többiekre mutogat, mondván, csak én ismerem az ország (s nem a haza!) boldogulásának az egyedül üdvözítő útját. A Magyar Szocialista Párt magabiztossága, olykor önteltsége sokakat irritál, mert kiemelkedő sikerekről beszél, amit a lakosság túlnyomó része nem érzékel. Kivéve azt a néhány százezer újgazdagot, akik szocialista emlőkből táplálkozva szedték meg magukat. A kisebbik kormánypárt, a Szabad Demokraták Szövetsége öles választási plakátjain azt hirdeti: „Hogy tartsuk a jó irányt!" Nem tudni, hogy mennyire veszik komolyan ezt a felszólítást a nyomorszinten tengődő milliók, akiknek száma már régen túllépte az elviselhetőség mértékét. A mai SZDSZ-es vezérek szülei a diktatúra évtizedeiben a Horthy-korszak hárommillió koldusát emlegették, mondván, mennyivel magasabbrendű társadalom a szocializmus, amely atyáskodva gondoskodik a dolgozó népről.
Aztán ott vannak a szépreményű fiatal demokraták, a FIDESZ – Magyar Polgári Párt vezérei, akik az elmúlt évtizedben igen nagy utat tettek meg. Sokak szemében ők azok, akik megmenthetik az országot, hiszen még nem voltak kormányon, fiatalok, s nem utolsósorban már nyugati kultúrán nevelkedtek, szemben a szocialistákkal, akik a volt szovjet birodalmi szolgálat után most lelkesen, gyakran túllihegve a dolgokat, a Nyugathoz tuszkolják az országot, feladva számos magyar érdeket. Nem véletlen, hogy a választások finisében az MSZP és a FIDESZ fej fej mellett halad a cél felé, s már látható, hogy eredményük között csekély lesz a különbség, hasonlóan, mint 1990 tavaszán az MDF és az SZDSZ között.
Mindezekből talán kitűnik, hogy elhervadóban a vörös szekfűs szocialisták nemrég még biztosnak látszó parlamenti győzelme. Szó sincs már arról, hogy 1994-hez hasonlóan megszerzik az abszolút többséget. A külpolitikai sikerekre, a NATO-ba való felvételre és az európai uniós csatlakozási tárgyalások megkezdésére, valamint a gazdasági stabilitásra való hivatkozások egyáltalán nem dobogtatják meg irányukba a társadalom szívét. A magyar családoknak ugyanis csaknem fele a létminimum alatt él, s a gyermekeknek legalább a 60 százaléka alultáplált. Mindez elsősorban a hírhedt Bokros-csomagnak köszönhető.
A Horn–Kuncze-kormány egyvalamit tett a létminimum alatt élők helyzet(kép)ének a javítására. Egy bűvészmutatvánnyal megváltoztatta a létminimum-számítást, aminek „eredményeképpen" sok család került a létminimum fölé anélkül, hogy a folyamatos forintleértékelés és az évi 20 százalék körüli bevallott infláció közepette egy fillérrel is nőtt volna a jövedelme. Egy kétgyermekes családnak az Antall-, majd a Boross-kormány számítási módja szerint 1994 tavaszán 52 ezer forint havi bevételre volt szüksége a létminimumhoz, a Horn–Kuncze-kabinet szerint 1997 őszén (!) már 39 ezer forint is „elegendő volt" a megélhetéshez. Nem véletlen, hogy a FIDESZ negyvenpontos intézkedési csomagja számos szociális program megvalósítását helyezi kilátásba.
Az MDF külön családpolitikát irányoz elő, a Kereszténydemokrata Néppárt pedig a családok pártjaként határozta meg önmagát, s kormányzati pozícióba kerülése esetén egy családvédelmi minisztérium felállítását ígéri.
Ígéretek tehát bőven vannak, a választópolgárok szinte elvesznek a részletekben. A másik, ami feltűnő, hogy nincsen igazi választási küzdelem, mint 1990-ben, de még 1994-ben is volt, amikor mintha nagyobb tétje lett volna a szavazásnak. Akkor kemény bírálatok, eszmei és ténybeli sortüzek ropogtak – és kíméletlenül igyekeztek kihasználni az ellenfelek gyenge pontjait. Most láthatóan lagymatag a kampány, a kritikusan szemlélődőnek olyan érzése van, mintha előre kiosztották volna a szerepeket. A televízióban vannak ugyan választási vitafórumok, amelyeken egy-egy téma – az egészségügy, a mezőgazdaság stb. – kerül terítékre. Érthetetlen módon azonban nem esik szó az utóbbi évek, hónapok nagy botrányairól, a szoclib koalíció legsúlyosabb mulasztásairól, és égbekiáltó panamákról, a Tocsik-ügyről, a Vektor Rt.-ről, a Co-Nexusról, a környezetvédelmi pénzből létesített zsurki vodkagyárról (a „Baja-bajról"), az elsíbolt Hujber–Máté–Dunai- milliárdokról, a Budapest Bankról, a „megélhetési bűnözés" tobzódásáról stb. Az SZDSZ-es Kőszeg Ferenc a minap kimondta Magyarország közbiztonságáról azt, amit a közvélemény már régóta sejt: a bűnözés ma már nagyobb részben a rendvédelmi szervek munkatársainak asszisztálásával, sőt segítségével zajlik. Mind olyan téma, amit csípőből tüzelve lehetne kihasználnia az ellenzéki pártoknak a jelenlegi koalíció leváltásához. A polgárok egy része érzi ezt, s ezért megundorodott a politikától. Szívesen leváltaná a jelenlegi kormányt, de az ellenzéki pártok esetleges hatalomra kerülésétől sem vár megváltást.
Sokan vitatják a katolikus püspöki karnak a választásokkal kapcsolatban kiadott körlevelét, miszerint. „Ne vesztegessük el szavazatunkat esélytelen jelöltekre... Ha olyan pártot választunk, amelyik nem éri el az öt százalékot, és nem jut be a parlamentbe, akkor szavazatunkat más pártok kapják meg. Így esetleg olyan pártot juttatunk előnyhöz, amelyik akaratunkkal ellenkező nézetet képvisel." Ez az állítás nem szerencsés, mert a kétezer éves keresztény erkölcs megtagadását jelenti. Az ateista liberális csizma egyik alapja ugyanis, hogy az erősnek joga van letipornia a gyengébbet. Ráadásul a liberális közvélemény-kutató intézetek szerint – s ezt igyekeznek sulykolni a választókba! – a következő pártok az esélytelenek: a Magyar Demokrata Fórum, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Magyar Igazság és Élet Pártja, valamint a Magyar Demokrata Néppárt. Ezek – továbbá a Független Kisgazdapárt – formálisan vagy ténylegesen a keresztény pártok. A körlevél tehát lényegében ezeket tagadta meg. Az MSZP és az SZDSZ közismerten ateista, a FIDESZ pedig, amely újabban nemzeti liberálisnak vallja magát, annak idején az utóbbi párt köpönyege alól bújt ki.
A liberális közvélemény-kutatók napjainkban csak négy párt – az MSZP, az SZDSZ, a FIDESZ és a kisgazdapárt – parlamenti bejutását jósolják. Más felmérések szerint azonban továbbiakkal is számolni kell, elsősorban a Csurka István vezette MIÉP-pel, 10 százalék körüli eredménnyel. Csurkáék a kopogtatócédulák gyűjtésekor 350 ezer (!) ajánlást szereztek. A KDNP és az MDF valamivel az 5 százalékos parlamenti küszöb felett áll, szintén esélyes a bejutásra. Az MSZP és a FIDESZ preferenciái egyenként 25 százalék körül mozognak, az SZDSZ 10 százalék tájékán, s ez a fele az 1994. évi választáson elért eredményének.
Az iménti tények egészen más esélyeket mutatnak, a helyzet tehát több mint ellentmondásos. Néhány nap múlva, május 10-én azonban lésze világosság.