2005. március 14-én a közgazdász hazatért az ő közgazdaságából létszoba-összkomfortos
lakásába, kikapcsolta a bekapcsolt rádiót a hírekkel, amelyekben a pápa remélt felgyógyulá-
sának aktuális fázisa volt a legjelentősebb esemény, árvíz, földrengés, brutális gyilkosság,
világraszóló politikusi ámítás kivételesen egy se, szóval a rádió kikapcsolva, a tévé be se,

vacsorafőzés is elmaradva, az est hátralévő folyamában még muzsika se, csak a tiszta fehér
képernyő az ámítógépben, amelyen ezen ámításra alkalmas szavak az ámított eseményekről
most egymásután megjelennek spanyol- és apasszionáthás gerjedelemben és terjedelemben,
vasstalanul ámde lángossan, épp matild napján, március eszterén, eszter márci husán,

mely húst a piac utcában lehet szemrevételezni, de csak szemre! szájra, más testrészekre nem
vehető sem pressióval, sem presserrel, ámítógéppel sem sikerülhetne ez az ámítás. március 14-
én, éppen a forradalom előestéjén a közgazdász az 1970-es esztendőre emlékezik: a petőfi teret

debrecenben már ekkor is petőfinek hívták, amíg ungváron újraegyesülésnek, de e különbségből
adódóan a közgazdaságtan e nevezetlen professzorának redőiből mégsem egy új gazdasági
elmélet bújt elő, hanem egy eleven újszülött, aki a keresztségben az eszter nevet kapta.