Balla D. Károly - UngParty Manzárd
 
UngParty Manzárd

Optimalizált Tartalom marketing - PR -

Balla D. Károly internetes jelenléte - irodalom - kárpátaljai kortárs magyar irodalom -
Balla D. Károly - UngParty Manzárd

 

 

 

a Wikipédiából
+ pár javítás, kiegészítés

Irodalmi hagyományait tekintve a vidék magyar írásbelisége a középkorra nyúlik vissza. A ma már Ungvár részét képező Radváncon született Gyöngyösi István (1629–1704) magyar költő, az ugocsai Nyalábvárban működött Ilosvai Selymes Péter, és itt fordította a Bibliát Komjáthy Benedek. Önálló magyar irodalmi arculata azonban a régiónak nem alakult ki, bár a magyar lakosság kisebbségbe kerülésétől kezdődően beszélhetünk kárpátaljai magyar irodalomról.

A csehszlovák korszak jelentős alkotói közé tartozott Tamás Mihály és Sáfáry László, a szovjet korszakban Balla László és Kovács Vilmos, majd a hatvanas évek végétől egy fiatalabb nemzedék tagjai alkottak figyelemre méltót. Az elmúlt esztendőkben közülük hárman – Balla D. Károly, Vári Fábián László és Nagy Zoltán Mihály – József Attila-díjban részesültek, Berniczky Éva elsőkötetesként pedig Déry Tibor-díjat kapott (később Márai-díjban is részesült). További jelentős alkotók: Fodor Géza, Füzesi Magda (nemrégiben áttelepült Magyarszágra), Penckófer János. Újabban 2010-es regénye okán méltán irányult a figyelem Brenzovics Mariannára.

Az ukrajnai írószövetség kárpátaljai szervezete mintegy harmincas taglétszámú, köztük jelenleg tíznél kevesebb magyar alkotót tartanak számon. Van külön szervezete is a magyar íróknak, ez utóbbi önálló alakulatként az anyaországi Magyar Írószövetség határon túli csoportját képezi, közel húszas taglétszámmal. Elnöke Vári Fábián László. Saját irodalmi folyóiratuk a negyedévenként megjelenő Együtt, főszerkesztője ugyancsak VFL.

Említésre érdemes továbbá a Balla D. Károly által létrehozott UngParty Virtuálé című internetes rendszer, amely alá több irodalmi honlap és blog tartozik.

A szépirodalom mellett a kárpátaljai magyar alkotók a nyelvészet (Csernicskó István, Beregszászi Anikó), a szociográfia, tájkutatás, honismeret és demográfia (Dupka György, Horváth Sándor, Molnár D. István, Zubánics László), az irodalom-történet és -kritika (Gortvay Erzsébet, Penckófer János, Balla D. Károly; újabban Csordás László) műfajában is alkotnak, illetve jelentős a vidék magyar újságíróinak a száma.

Magyar irodalom Kárpátalján

Közel egy évtizeden át (1996-2004) kritikusi igénnyel igyekeztem elemezni azt, ami régiónkban az irodalom tárgykörében zajlott, vagyis azt a jelenségkört, amelyet jobb híján így szokás megnevezni: kortárs kárpátaljai magyar irodalom. A fogalom felettébb problematikus, lévén jószerével olyasmit jelöl, aminek a léte egyáltalán nem bizonyított, illetve attól függ, mit is értünk irodalmon. Ha e fogalmat szigorúbb kritériumok alapján határozzuk meg, akkor arra juthatunk, hogy kárpátaljai magyar irodalom nem létezik, és legfeljebb jobb-rosszabb írókról-költőkről, vegyes színvonalú művek megjelenéséről, ideig-óráig működő orgánumokról és szerzői csoportokról beszélhetünk, ám nem tudunk felmutatni sem működő egészként értelmezhető irodalmi organizmust (olyanfélét, amely műnemek, műfajok, stílusok, iskolák, műhelyek mentén eléggé tagolt és a létrejött szövegtények tekintetében megfelelően gazdag lenne), sem követhető nyomvonalú olyan fejlődési folyamatot, amelyben az egyes fázisok az előzőekből következtek volna és azokhoz hozzáadtak volna valami újat és lényegeset, sem igazán kiemelkedő olyan alkotókat, akikre nem csupán ritka kivételként (és gyakran esztétikán kívüli szempontok miatt) irányulna rá az összmagyar irodalom figyelme. Ilyen kivételek, persze, akadnak, hiba lenne ezek jelentőségét alábecsülni, de az ismeretlenségből (és jelentéktelenségből) kiemelkedő egy-egy író-költő kárpátaljai működése sokkal inkább tekinthető egyéni sikernek, semmint egy irodalmi folyamat természetes és magára a folyamatra visszaható jelenségének. Különösen így van ez, ha a figyelmet kiérdemlő irodalmár - és erre az utóbbi évtizedekben számos példa akadt - nem a többé-kevésbé körülhatárolható és eléggé merev lokális (mondhatnók: provinciális) szellemi hagyományokat erősítve, hanem azokkal inkább szembeszegülve mutat fel a magyar irodalom egészében megmérhető értékes műveket.

Az írásbeliségünkkel kapcsolatos, kínosnak látszó kérdéseknek a felvetésével, a jelenségeknek az ellentmondások és zavarok felőli megközelítésével, a hiányosságok számbavételével, illetve azzal, hogy szigorú önvizsgálatot végeztem és ezt mások részéről is elkerülhetetlennek gondoltam, továbbá azzal, hogy több írónk-költőnk alkotói teljesítményének a (bevallottan szubjektív) értékelését is megkíséreltem és vizsgálódásaim eredményét tízegynéhány elemző szándékú írásban közzétettem, nos mindezzel a nevezett évtized során szembekerültem azokkal, akik vizsgálódásom tárgyának a megszemélyesítőiként sérelmesnek találták nem csupán (gyakran valóban sommás) megállapításaimat, hanem a problémák néven nevezését, a kényes kérdések puszta megfogalmazását is. Ezekkel a tanulmányokkal-kritikákkal „kiírtam magamat” a kárpátaljai magyar irodalomból. Sorra ellenem fordultak egyfelől azok, akikkel az 1980-as évek kezdetétől ilyen-olyan módon együtt fáradoztam irodalmi életünk megszervezésén, másfelől – és talán erőteljesebben – azok, akiket egyfajta (személyes indíttatású) kompenzációs szándékból éppen én igyekeztem irodalmunk számára rehabilitálni és publikációs lehetőségekhez juttatni, miután a 60-as-70-es évek fordulóján a szovjet kultúrpolitika – és az annak kárpátaljai letéteményeseként tevékenykedő apám – ellehetetlenítette és félig-meddig szilenciumra ítélte őket. Utóbbiak ellenem fordulása az 1990-es években egybeesett egy fiatal és a kárpátaljai irodalmi hagyományokkal radikálisan szakító költőgeneráció indulásával – én őket is felkaroltam, ám modernizmusukat, avantgárd és posztmodern szemléletüket a húsz évvel korábban sérelmeket elszenvedők nem tudták elfogadni (furcsa módon vádjaik igen hasonlatosak voltak azokhoz, mint amivel éppen őket vádolták a szovjet érában), így nem fogadhatták el azt sem, hogy én nem csupán számukra, új és nívós művekkel igen ritkán jelentkező kortársaim számára biztosítok publikációs és szereplési lehetőséget, hanem - ekkor már saját folyóirattal és kiadóval rendelkezvén - éppen a friss és erőteljes hangot megütő termékeny fiatalokat „futtatom”. Mivel irodalmi érdeklődésem a megújulás felé fordult és az idősebbek által követett hagyományokat egyre inkább merevebb béklyónak, az esztétikumot háttérbe szorító szerepnek, provinciális bizonyítási kényszernek kezdtem érzékelni – a szakítás kollégáim többségével elkerülhetetlennek látszott. Mindeközben - részben esztétikai, részben etikai fenntartásaim miatt - hátat fordítottam szellemi életünk összes intézményi és szervezeti formájának. Egyszer s mindenkorra kivonultam a kárpátaljai magyar irodalomból. Valamiféle szellemi emigráns lettem saját pátriámban.

Tapasztalva, hogy írásaim őszinteségével nemhogy önvizsgálatra nem ösztönöztem kollégáimat, hanem inkább még jobban beleszorítottam őket abba a szerepbe, amelynek veszélyeire figyelmeztetni szerettem volna őket; tapasztalva, hogy az ellentmondások nem oldódtak, hanem elmélyültek és tovább növelték azt az intellektuális deficitet, amelynek leküzdése nélkül nem alakulhat ki egészséges irodalmi folyamat; tapasztalva, hogy az újítás, a megmerevedett szerepből való kilépés, a magasabb esztétikai norma érvényesítése és a kárpátaljaiságon túllépő, szélesebb körű megmérettetés ellen nem is annyira elvi vagy alkati okokból berzenkednek a legtöbben, hanem saját jól felfogott övédelmi és önző (nem ritkán: anyagi) érdekükben; s végül tapasztalva, hogy a rendszerváltással megszűnt cenzurális viszonyok és a szabad információáramlás adta lehetőségek ellenére a kárpátaljai magyar irodalom magamagát zárja szellemi rezervátumba azzal, hogy sem a megújulásra újításra, sem a teljesítmény- és minőségelvű szemlélet érvényesítésére nem képes és nem hajlandó (hanem talán inkább ellenkezőleg) - nos, ezeknek a fájó felismeréseknek a birtokában a szembenézés gyötrelmes évtizede után úgy döntöttem, szakmai szinten és a korábbi rendszerességgel-módszerességgel többé nem foglalkozom e tárgykörrel. Egy-egy friss reflexió, naplójegyzet, rövidebb-hosszabb észrevétel, netán visszaemlékezés olykor még megszületik, de igazi kritikát, esszét, tanulmányt 2004 óta nem írtam. Meglehet, ez sem kevésbé lesújtó minősítés, mintha tételesen megírnám, mi a véleményem arról, ami irodalom címén az utóbbi években Kárpátalján történik.

És akkor következzen itt írásaim közül az a 16, amelyek könyvben is megjelentek. Olyikuk címe eléggé beszédes... Ha pedig esetleg akadna olyan elvetemült, akit érdekelnek maguk a szövegek is, akkor kattintson. De csak a saját felelősségére.

  • Előítéletek és beilleszkedési zavarok (1996)

    A kárpátaljai magyar irodalom – egészében és folyamatában – még nem nagykorú és nem is szalonképes. Kérdéses, hogy a napról napra fogyatkozó számú író (és olvasó) képes-e belátható időn belül azzá tenni, avagy egyszer s mindenkorra be kell látnunk: ezen irodalomnak nem szerves élete van, hanem csupán jelenségei, nem iskolái vagy vonulatai, hanem csupán egyes alkotói. Alkotói, akiknek többsége sajnos egyelőre sem egyénileg, és még kevésbé kollektíve nem képezi az egyetemes magyar irodalom integráns részét.

  • A kárpátaljai magyar költő számára a haza nem az otthon szinonimája, hanem a hontalanság metaforája: ha hazát említ,  minden esetben a valódi haza hiányát kell értenünk rajta.

  • Hatásról, kisugárzásról, meghatározó jellegről mindenképpen korai lenne beszélni, ám annyi bizonyos, hogy e négy huszonéves költő alkotói produktumával szembesülnie kell nem csupán az olvasónak, hanem a náluk életkori és felfogásbéli szempontból is idősebb íróknak. Emellett eredményeik kölcsönösen újra és újra megmérettetnek “egymásuk” ítéletében; ezen túl pedig - reméljük, lesz ilyen – a következő nemzedékek számára négyük első kötete megkerülhetetlen tanulságul szolgálhat.

  • Azt, hogy kárpátaljai magyar irodalom nincs, még mindig könnyebb bizonyítani, mint azt, hogy van… – Veszteségeink, hiányaink a kétezres esztendőkre nemhogy enyhültek volna, inkább fokozódtak. Ha illúziók nélkül tekintünk magunkra, be kell látnunk: a kárpátaljai magyar irodalom fogalma továbbra sem egy szerves egészként működő, élő képződményt jelent, hanem különálló műveket és magányos alkotókat, amelyek és akik lehetnek ugyan ismertek, lehetnek sikeresek akár idehaza, akár a nyelvterület egészén, de nincs esélyük arra, hogy a régió szellemi életének a kontinuitását önmagukon és önmagukkal beteljesíthetnék.

 



Kárpátaljai magyar irodalom

Kortárs magyar irodalom Kárpátalján: írók, művek - nemzetiségi magyar irodalmak, kisebbségi magyar irodalom, határon túli magyar irodalom - Ha az irodalmiság fogalmát szigorú kritériumok alapján határozzuk meg, akkor kárpátaljai magyar irodalom valószínűleg nem létezik - irodalom, kárpátaljai magyar irodalom, irodalom Kárpátalján, kreatív szövegírás, public relations, kortárs irodalom, határon túli magyar irodalom, kárpátaljai magyar nemzeti kisebbség, irodalmiság, írásbeliség, könyv, könyvek, Balla D. Károly, Berniczky Éva, Vári Fábián László, Bagy Zoltán Mihály, VFL, NZM, Eperjesi Penckófer János, Füzesi Magda, Fodor Géza, Kovács Vilmos, Balla László, Forrás Stúdió, József Attila Irodalmi Stúdió, József Attila Alkotóközösség Kárpátalja - pártos irodalom, Kárpáti Igaz Szó, Lendület, Hatodik Síp, Pánsíp, Együtt - magyar irodalmi folyóirat Kárpátalján / BDK

Honlapoptimalizálás és keresőmarketing

Weboldalak pozíciójának javítása a kulcsszavas Google-listákon - hogyan lehetséges? Miként növelhető egy honlap látogatottsága? Hogyan tehető népszerűvé, olvasottá egy weboldal? Ennek elérése az online marketing módszereivel a legkézenfekvőbb, a keresőtalálati helyezések javításával közvetlenül a Google szempontjait ismerő keresőmarketing-szakemberek foglalkoznak, akik számos eljárást ismernek arra nézvést, mikint lehet a keresőprogramok számára értékesebbé tenni egy weblapot. Ezek közül az első és legfontosabb a tartalom optimalizálása, annak elérése, hogy az adott webhely megfelelő mennyiségű, minőségű és relevanciájú információt tartalmazzon az adott kulcsszavakra vonatkozóan.

Saját honlapja optimalizálásához kérje SEO-szakértő segítségét: Keresőmarketing tippek - SEO Online

Online marketing projektek:

Tömeges üzenet küldés - mobilmarketing

Csoportos SMS küldése ügyfélkör számára. Szöveg üzenet kézbesítés mobil marketing eszközökkel.

Pánikbetegség és agorafóbia

A sztressz és a frusztráció felerősítő a pszichés zavarokra való hajlamot. A pszichkai feszültségben élők könnyebben kerülnek olyan helyzetekbe, amelyeket nem értékelnek reálisan. Veszélyérzetük alaktalan szorongássá erősödhet, és ez testi tüneteket produkál: szédülés, émelygés, heves szívverés, légszomj. Ha ezek eluralkodnak és menekülési kényszerrel, páni félelemmel párosulnak, akkor pánikrohamról beszélhetünk, ha pedig ez ismétlődő panasszá válik, azt már pánikbetegégnek kell tekinteni. Ilyenkor még könnyen leküzdhetők a tünetek, érdemes tehát pszochoterapeutához fordulni. Az elhanyagolt pánikbetegség nemcsak hogy állandósulhat, hanem krónikussá súlyosbodhat: ez esetben a beteg görcsösen kerülni kezdi a veszélyesnek vélt helyzeteket, attól retteg, hogy erőt vehet rajta a pánikroham - ezért elkerülő magatartása miatt élettere beszűkül - ez már agorafóbia. De mivel mindkét szindróma esetében hibás következtetések rögzüléséről van szó, a betegség jól gyógyítható egy ellenirányú tanulási folyamattal, amely felülírja a korábbi viselkedészavart. Azt nevezzik kignitív terápiás tréningnek.

  • szédülés, szívverés, légszomj - a pánikbetegség tünetei
  • pánikbetegség kezelése, leküzdése - agorafóbia budapest

 

Honlapok látogatottságának növelése az organikus keresőtalálatok számának emelésével. Hogyan lehetséges a weboldal Google-helyezésének javítása? Tartalmi alapú honlapoptimalizálással és más legális, lehetőleg egyedi keresőmarketing módszerekkel. Aktuális SEO-marketing kulcsszavak 2017-re: (cél a google első oldala): Budapest - top 10 google kereső: orwell 1984. - << online hirdetés kárpátalja - kreatív honlapszöveg írás, pr-cikk elhelyezés laptop kijelző szerviz szolgáltatás - javítóműhely