
| Művészetek
Háza, Fülep
Lajos terem |
| (7621
Pécs, Széchenyi tér 7-8.) |
| 2006.
november 7., 19.00 óra:
|
Az
önmagát mintázó torzó
interakciók
és szövegprojektumok – találkozás Balla D. Károllyal –
Helyszíni
szövegindukátor: Balogh Robert, költő.
A klaviatúra mögött pedig El Lobo - A farkas,
internetes moderátor.
Az
előadó és a szervezők amellett, hogy számítanak a közönség részvétele,
az internet révén online kapcsolódási lehetőséget biztosítanak
az érdeklődők számára.
„…míg a
performance-művész fizikai jelenlétével, testének műtárggyá,
jellé alakításával sokkolja közönségét, addig Balla D. éppen
a jelenlét, az (ön)azonosság minden formájának felszámolásával
gyakorol gesztust” – írja az Ungváron élő József Attila-díjas
író legutóbbi, Szembesülés című regényéről egyik kritikusa,
Bodor Béla. Nos, ezen az esten egy olyan szövegperformansznak
lehetünk a részesei, amelynek során a szerző bemutatja irodalmi
interakcióit, hiányregényét, valós és virtuális létezésének
egyes vetületeit. Eközben szembesíti magát saját szövegeivel,
műveket alkotó önmagával – sőt, önnön szembesülő mivoltával
is.
PROGRAMELŐZETES
- én így tervezem
I.
rész.
Szövegperformanszom. Az
est címének, témájának és műfajának megfelelő prezentáció, amelynek
során egymáshoz jól kapcsolható három irodalmi projektumomat
demonstrálom olyanformán, hogy az előre elkészített és a helyszínen
kivetített anyaghoz szóban fűzök magyarázatokat. A három projektum
a következő (friss linkek!)
-
- A
szöveggel bekerített hiány (Szembesülés
c. hiányregényem)
-
A
hiányokkal ékes szöveg (Egy
mondat a… című multikulti szövegprojektumom és annak végterméke,
a Tejmozi c. novella)
A
perezentáció anyaga ITT TÖLTHETŐ
LE -
.ppt formátum (jobb egérgomb, letöltés, aztán a fájl megnyitása)
Szándékom
szerint ebben a 25-30 percben sikerül majd bemutatnom A
SZÖVEG ÉS A HIÁNY általam értelmezett három viszonylehetőségét,
felmutatnom az irodalmilag megalkotott, strukturált és tartalommal
gazdag Semmit. A bemutatót úgy építettem fel, hogy az első részben
azonnal belevágok egy jól demonstrálható és könnyen átlátható
projektum lényegébe (Pilinszky-projektum), aztán a második részben
kicsit elemzem, részletesebben körbejárom a valóság
ábrázolása és az ábrázolás valósága problémakörét,
regényem okán teszek néhány rövid irodalmi és tudományos kitekintést.
A harmadik részben az elmondottakat új aspektusba helyezem,
egy az előző két projektum tanulságait is tartalmazó újabb szövegkomponálási
módozat jellemző fázisait bemutatva (ezt a részt, ha a technika
megengedi, közvetlenül az internetről is demonstrálom).
II.
rész.
Beszélgetés. Az írói ötletek,
szövegtechnikák, alkotói koncepciók után szándékunk szerint
a megvalósult művek tartalmi vonatkozásairól esik szó, illetve
hogy én magam hogyan szembesülök mindezzel, az ide társítható
előzményekkel, körülményekkel. Ahogy beszélgetőtérsam, Balogh
Robert fogalmazta első egyeztető levelében: „Megpróbálnám körbejárni,
miképp, hogyan, s mivégre van az, ami veled van. Mind fizikailag,
mind szellemileg. Mind országhatáron túl, mint innen. Mind virtuálisan,
mint valóságosan. Sodor-e, vagy te szeretnéd, engeded, eltűröd,
hogy sodorjon?” – ezek valóban a rám vonatkozó legfontosabb
kérdések, igyekszem hát majd tisztességgel és megfelelő mélységben
kifejteni mindezt, és lehetőleg úgy, hogy a közönség számára
se legyen halálosan unalmas.
Úgy
tervezem, már ezt a részt is színesíthetjük azzal, hogy részben
interaktívvá tesszük, pár percre "magánbeszélgetésünkbe"
becsatoljuk a jelenlévő és a virtuális közönséget.
III.
rész.
Interakciók. El
Lobo - A farkas blogjában
már az est kezdetén beélesítésre kerül az alkalomnak
szentelt új bejegyzés, megfelően szapora frissítésekkel
ott értesülhettek az első és második rész fontosabb helyszíni
történéseiről. Ebben a harmadik részben pedig kérdéseitekkel,
az est témáját érintő érdemi felvetéseitekkel be is kapcsolódhattok
menetébe. Meglehet, hogy nekem is lesz kérdésem hozzátok, a
tieitekre pedig - amennyire az idő, a technika és El Lobó moderátori
szigora megengedi - igyekszem felelni, reagálni. Az interakció
részese lesz persze a ténylegesen jelen lévő közönség is, kérdések
feltevésén túl számukra más lehetőségeket is kínálni szeretnék.
EZEK UTÁN ha
marad rá idő és lesz rá igény, esetleg még felolvasom az alkalomra
előkészített pár versemet és/vagy levetítem képverseim válogatott
sorozatát. A helyszínen akár megtörténik ez, akár nem, a neten
csatlakozók számára felkínálom a teljes anyagot
NÉHÁNY
VERS | KÉPVERS-SOROZAT
-
.ppt formátum (jobb egérgomb, letöltés, aztán a fájl megnyitása)
| |
Frissítések:
-
-
Ezúton
köszönöm meg nagyon szépen mindenkinek, aki személyesen
vagy az interneten megtisztelte látogatásával pécsi
irodalmi estemet. Köszönöm továbbá a szervezők, együttműködők
és résztvevők hatékony és előzékeny segítségét. -
bdk
-
- Saját
beszámolóm pedig itt
ni!
|
| |
 |
|
|
 |
|
BDK
| Balla D. Károly Kárpátalja
Ungvár Blog
| piréz
Seonyár2008
blog
alkoholszonda
|