Keresd
az összefüggést!
Mindazok
számára, akik bekapcsolód(ná)nak tervezett pécsi szereplésem
előkészületeibe, kis feladvánnyal "kedveskedem". Nyomozásra,
egy konkrét összefüggés felderítésére biztatlak titeket. A feladat
a következő.
Az
önmagát mintázó torzó című rendezvény, mint tudjátok,
a Pécsi Művészetek Házában most nyitva tartó Salvador Dalí-kiállítás
egyik kísérőprogramja, épp ezért szólt a felkérés számomra nem
egy szokványos író-olvasó találkozón való résztvételre, hanem,
mint honlapjukon már olvasható: "avantgarde irodalmi est"
megtartására. Ezért is készülök szövegperformansz bemutatására
és online interakciókra.
Nos,
a házigazdák említett honlapjának ezen
az oldalán olvasható egy rövid ismertetés a Salvador
Dalí-tárlatról és magáról a Mesterről. Ez így kezdődik: "A
Művészetek Háza egyik fontos célkitűzése, hogy..."
és így fejeződik be: "...
valamint a Dalí személyéről kialakított képet."
Nos, a teendőtök az, hogy kiderítsétek, mi a közvetlen
(!) összefüggés énközöttem és az ismertetés négy bekezdésnyi
szövege között. (Tehát nem elvont, "belemagyarázható"
analógiáról vagy valamiféle áttételes megfeleltetésről van szó,
hanem konkrét kapcsolódásról.)
Segítséget
most még nem adok, várom első ötleteiteket, megfejtési kísérleteteket
vagy a konkrét megoldást. >>>IDE
ÍRJÁTOK BE<<<. Az ötleteket - szellemességük
vagy a megfejtést közelító voltuk alapján - 1-től 10 pontig
értékelem, de a győztes az lesz, aki az egyetlen megoldást pontosan
bizonyítva megadja. (Az eredményeket a jelen oldalon
teszem közzé frissítésként.)
Bízom
leleményességetekben, de ha sehogy sem juttok dűlőre, akkor
3 segítséget fogok adni nektek, kettőt elutazásomig,
egy utolsót pedig nem sokkal az est kezdete előtt (ennek formáját
addig kitalálom). Ha ennek ellenére sem bukkantok a közvetlen
kapcsolat nyomára, akkor azt csak magán az esten fogom élőben
felfedni, és majd El
Lobó blogjának aktuális bejegyzéséből tudhatjátok meg.
A
pontos és bizonyított megfejtést elsőként megadónak azt tudom
felajánlani, a helyszínen azt est résztvevőivel dedikáltatok
nevére egy programfüzetet és azt a címére - ha megadja - elpostázom.
Figyelem:
a találkozó közreműködői és szervezői nem vehetnek részt
a nyomozásban!
(oktober
21.)
Frissítés
október 25-én:
Első
segítség: "Google!"
(hívjátok segítségül a keresőt!)
[A
fenti segítséget 'nagya' hozzászólásában elégtelennek találta.
Pedig elégséges, leellenőriztem. Tanácsként ezt tudtam megjegyzéséhez
hozzáfűzni - hátha másoknak is segít: "Gondold végig, mi
az a kettő, ami között az összefüggést meg kellene találni.
Ha valóban ezeket gépeled be a megfelelő alakban, akkor az első
néhány (nem árulom el, hány) eredmény között már ott találod
azt, amelyik a megfejtés felé az első és legfontosabb lépést
adja."][okt. 26]
Frissítés
október 28-án:
Második
segítség
Megadok
egy fogalmat (előre sejthető volt): szövegegyezés.
És mivel a Googleval, úgy látszik, nem boldogultatok, megmutatom,
hogy mit kellett volna keresni:
"Google!"<<kattints
a linkre!!
Szerintem eléggé nyilvánvaló, hogy ezt a két nevet kellett beírni,
nem? Nos, az első tíz találat között (nem árulom el, hogy hanyadik
helyen) ott van az az oldal is, amelyiken egyértelmű
szöveges utalás - sőt: link is! - mutat arra, amit
keresünk.
Újabb
frissítés október 28-án:
MEGFEJTÉS
Fiatal
miskolci költő- és performer-kollégám megfejtette a feladványt:
pontosan, oldalról oldalra haladva kinyomozta az összefüggést
a Dalí-rendezvény beharangozó szövege és énközöttem. Akik esetleg
maguk szeretnének rájönni a dolog nyitjára, ne kattintsanak
az alábbi linkekre:
Tatár
Balázs János megfejtése a Hozzászólásokban
A
megfejtés kommentárja részemről: KÉT MONDATOM DALÍRÓL.
>>
2. feladvány >>