(folytatás.
>>előzmény<<)
A Csokonai Társaság összejöveteleinek mindig egyik legélvezetesebb
programja a Lilla-díj elnyeréséért folytatott költői verseny.
Szokásos menetrendje, hogy Zalán Tibi aznap reggel feladja,
mit kell versbe foglalni, és estére el kell készülni a pályaművekkel.
Maga az est, amikor a jelentkezők felolvassák versüket, nagyon
szórakoztató. Két okból is: az egyik, hogy a legtöbben, akik
némi írói rutinnal vágnak bele a dologba, humorosra veszik a
figurát, valami jópofasággal állnak elő, s ezeken nagyokat lehet
vidulni. A másik: mindig vannak szép számmal olyan jelentkezők
is, nevezzük őket amatőr költőknek, akik véresen komolyan veszik
a feladatot (és magukat), hatalmas átéléssel zengik el klapanciáikat.
Ezen persze nem illik hangosan kacagni, de belül a lelkekben
nagy hahoták zajlanak, és bár a cinkos összekacsintásaink ilyenkor
nem vallanak nagy együttérző emberi nemességre, titokban mégis
nagyon jól mulatunk.
Nos,
ezúttal kicsit másként alakult a költőverseny, de ezt nem akarom
részletezni, ha már sehol nem találtam magyar internetes sajtóhírt,
akkor álljon itt a száraz lényeg: megnyertem a Lilla-díjat (mint
2002-ben egyszer ez már megtörtént).
Vacsora
után jazz-koncerttel kedveskedtek nekünk a szervezők. Rá is
készültem hangulatilag, és a lehető legjobb helyet néztem ki
magamnak a polgármesteri hivatal presszó-szerű előterében. Ám
sajnos a muzsika csalódást okozott. Számomra úgy tűnt, valami
nagyon alkalmi banda verődött össze. A szaxofonos-fuvolás srác
láthatóan vérbeli és virtuóz zenész volt, ám ezt a többiekről
nem mondhatnám el. Kottából játszottak (!), mégis szétesett
hol a ritmus, hol a dallam, hol mindkettő. Pedig jobbára könnyű
sztenderdeket játszottak. Nos, két kisunikum is kevésnek bizonyult
az elviselhetőséghez, viszont a hangerő azt sem tette lehetővé,
hogy asztaltársunkkal, új ismerősünkkel, Kapiller Imre levéltárossal
jóízűt beszélgessünk, így elég hamar elhagytuk a terepet.
Másnap
délelőtt a díj átvétele és az egész rendezvény számomra egyetlen
élvezhető előadása (Barak László) után elbúcsúztunk és a lovak
közé csaptunk, hogy egy kései ebédre felérjünk Pestre, amikor
is Csöngével beültünk szokásos helyünkre, a Márkusba.
Rendelés közben
Estére
renben hazaértünk. Indulásunktól a kocsink kilométerórája 1100
kilométer fölötti számot mutatott.
•
Újak: