Kellemes alkalomban volt részem szombaton. Barátom, El Lobó - A farkas révén virtuálisan jelen lehettem a Pécs Expón. Erről itt számol be. Maga a "résztvétel" pillangószív-blogjában valósult meg. Ahogy a kommentekből kiderül, még nyertem is egy ajándékot. Amikor a kérdést feltették, azt sem tudtam, miről kérdeznek. De hát erre való a Google. Pár perc alatt kiderítettem, hol fejlesztik azt az izét, aminek 2 havi ingyenes használatát válaszommal megnyertem. Novemberben kapom kézhez, amikor is az ottani Művészetek Házában lesz jelenésem.

Faludy, Sütő András... És kis külön gyász idehaza is: Tóth Lajos halála. Nem találkoztunk az utóbbi években, nem tudtam, hogy ennyire súlyos az állapota. Annak idején, a "hőskorban" sokat voltunk együtt, festőként is beletartozott abba a szűk kis író-újságíró csoportba, amely a 80-as évek végén, 90-esek elején túlnyüzsögte magát Kárpátalján. Még közös vállalatot is alapítottunk, ezt kiszínezve így írtam meg, Lajost "a legagilisabb művész"-ként említem benne (az írásban szereplő kalapos nőt nem ő, hanem a két éve meghalt Szemán Ferenc festette).

Leginkább hosszú közös utazásink során ismertem meg. Az említett hőskorban - a hosszú elzártság után - még ritkaság számba ment, ha három-négy kárpátaljai művészember felkerekedett és eleget tett valamilyen meghívásnak. Azt hiszem, 1988-ban jártunk így először Szlovákiában (Dupka-Horváth S.-Kovács E.-Tóth L. és jómagam), ez nagyon emlékezetes utazás volt, 8 nap alatt 10 helyen tartottunk előadást Királyhelmectől Pozsonyig. Aztán kétszer vagy háromszor együtt voltunk a kilencvenes évek elején a Berzsenyi Társaság összejövetelén Keszthelyen és Kaposváron. Utoljára pedig nem is olyan régen, 1999-ben Varsóban.

Lajos nagyon kellemes, szórakoztató partner volt minden alkalommal. Szellemes beköpéseit, fapofával előadott történeteit azóta is sokan emlegetik, én legalábbis bizonyosan. Az egyiket, a Balaton partján történtet, ugyancsak kiszínezve itt írtam meg. De olyan pikáns adoma is akadt a repertoárjában, amelyen egy autóbusznyi utas hahotázott Ungvártól Varsóig, és időnként még hazafelé tartva is fel-felidézte valaki gurgulázva.

Utolsó éveinek gyötrődéseit nem ismertem, de átérzem a tragikumát annak, ahogy az önpusztítás csapdájából nem tudott kiszabadulni. Mégis inkább derűsen emlékszem rá. Bennem így marad meg Tóth Lajos: szakálla mögé rejtett csendes, de vérbő humorával. És persze érzékeny grafikáival és festményeivel.

A tegnapi választások... Hát igen. Sólyom László kiesett a Sándor-palota ablakán, Orbán Viktor szerint pedig a lakosság arról szavazott, hogy Magyarországon legyen királyság. Ennél is izgalmasabb csupán egyetlen momentum volt, amikor Kéri László az ATV-ben kijelentette, hogy a legközelebbi választások idején ebben a televízióban inkább riporter szeretne lenni. Mert azok legalább kapnak pogácsát.

Minden krétai hazudik c. hétvégi Új Szó-béli cikkemhez hosszan hozzászólt Évi a kommentsarkamban: lásd - és volt tanárom a neki ideiglenesen átadott bloghelyemen: lásd.