...vasárnap
kirándultunk. Igaz, hogy ennek lassan két hete, de a fotók jobbik
része csak most került hozzám, így a beszámolóval is elég sokáig
vártam.
Háromévenként
megkívánom a hegyek és az erdő látványát. Kapcsolatom a természettel
mostanában abban merül ki, hogy reggelente kinézek az ablakon.
Amennyire kószálós, sétálós, kirándulós fajta voltam huszonévesen,
annyira otthonülő lettem harmincasként. Negyven után pedig már
a számítógép és a virtuális valóság ragadott magához, a külső
környezetre alig maradt igényem. Érdeklődésem a külvilág iránt
sokkal gyorsabban sorvadt, mint az izmaim. Mégis, úgy háromévenként
felmerül bennem: most már ideje lenne valami hegyet és erdőt látni.
Nem
jó tél közepén születni. Leginkább azért nem, mert ennek egyenes
folyományaként születésnapozni is januárban kell. Jönnek a vendégek,
és az előszoba fogasa leszakad a sok súlyos cucctól. Hozzák a
túl drága virágot, sajog belé a szív, hogy pár nap alatt elhervad
egy kisebb vagyon. És amikor kikíséri őket az ember, hosszan kell
álldogálni velük, amíg a súlyos télikabátokat, bundákat újra magukra
húzzák. Az ülő vendég jó, az álló és az ajtóban búcsúzkodó ellenben
elviselhetetlen. Januárban kivált.
Ennél már csak az rosszabb, ha az évforduló is kerek. Nem elég
a nyomasztó évtizedek súlya, az emberre még a téli sötétség is
ránehezedik, homlokába lógnak a súlyos fellegek.
De hát miért kellene ostoba dátumokhoz ragaszkodni, miért ne játszhatnánk
ki az évszakok szigorúságát? Miért is ne lehetne az én születésnapom
egy kellemes nyárvégen? Vagy… miért ne lehetne a hegyekben?
A
legérdekesebb, hogy a barátaink - Zita és István - egyáltalán
nem lepődtek meg a furcsa meghíváson: autózzunk fel (Kolos vállalta
a sofőrséget) az Ung völgyében Perecsenyig, vágjunk át a Latorca
völgyébe, kicsit álljunk meg a kis hágó környékén hegyet és erdőt
nézni, aztán hazafelé valami megfelelő vendéglőben költsük el
a születésnapi ebédet.
Így
is lett. Rendesen felköszöntöttek augusztus közepén, öt hónappal
a tényleges dátum előtt, kaptam szép ajándékot, néztünk hegyet
kellemes ingujjas melegben, szép napsütésben. Előtte
Nevickén jól megkávéztunk, koccintottunk igen finom könyakkal,
utána Perecsenyben ebédeltünk egy elég kellemes ruszin
vendéglőben. A pincérnő annyira nem az irodalmi ukránt beszélte,
hogy még a kötőszavait sem értettem, ellenben a pisztrángot igazán
finomra
sütötték, egészen különleges ízeket kevert hozzá a mustáros mártás,
friss volt a sör, minőségi a bor, és a feketekávéba sem lehetett
semmilyen indokkal belekötni. Mindez egy olyan városkában, ahol
évtizede még a talponálló étkezdében az alumínium tálcán pultig
menekített és ugyancsak alumínium kanállal a konyhából áradó zsírszag
miatt sebesen behabzsolt borscs jelentette a gasztronómiai élvezetek
netovábbját.
Barátaink igen jól érezték magukat, velünk együtt sóhajtottak
fel búcsúzáskor: milyen szép dolog is ilyen kellemes nyárvégen
tölteni be az ötvenet.

Zita, Kolos. Éva tanulmányozza az étlapot.

István és Zita már a vége felé, kávázás közben

erdő és kisebb hegyek a háttérben, a vendéglőből
jövet



Zita, kezében a távollévő Csöngének rendelt és hazaszállított
adag pisztránggal