Az elmúlt bő hetemet az ellenségemnek sem kívánom. Belehajszoltam magam egy olyan ördögi körbe, amelyből nem tudtam - mert nem akartam - kilépni, s amelyről nem sejtettem előre, az a legrosszabb, ha következetesen megpróbálom végigjárni. Hű akartam maradni az elveimhez, ám minél erősebben ragaszkodtam hozzájuk, annál inkább nevetségessé váltam. Úgy éreztem, ha engedek az igazamból, azzal megalkuszom. Így meg ugyan nem alkudtam, és bár tudom, hogy igazam volt, ám azzal, hogy minden apró részletet megpróbáltam kibeszélni, érdekes módon egyre hiteltelenebb lett a történetem. A végére meg akartam valami felütést, valami laza piruettet, ám ahelyett, hogy szépet perdültem volna - most mit szépítsem - pofára estem.

Hát bizony, ilyesmi is történik az emberrel.

Tanulság: sokkal jobb az a megoldás, amelyet oly jól begyakoroltam felnőttségem évtizedei alatt: ha valami valahol nem tetszik (főnök, társaság, kolléga, hangulat, viszonyrendszer), onnan szó nélkül el kell jönni és nem kell leállni bizonygatni a magam igazát. Ha nem sajnáltam odahagyni olyasmit, amiben olykor több évi munkám volt belefeccölve, akkor most az ugyanolyan gyorsan és véglegesen meghozott döntés után ugyan miért tartottam fontosnak, hogy egy sokkal értéktelenebb dologban a marasztalással dacolva konok önigazolásom utolsó méregpoharát is kiürítsem?

Illetve hát. Ha jól belegondolok és egy kis sorsszerűséget is belekeverek, akkor mindez erős figyelmeztetésként is értelmezhető. A történet ugyanis nem is erről az esetről szól, hanem talán sokkal általánosabb érvényű. Az a "működési gyakorlat", amelyet bő éve folytatok - most már látom: nem egészséges. Könnyű rászokni, mint valami szellemi drogra, napról napra több örömet szerez vele magának az ember, ám egyre több erejét vonja el fontosabb teendőktől, egyre nagyobb részt követel az életéből, és az ember hiába gondolja, hogy még ura a helyzetnek, igazából már a helyzet uralja őt.

Olyasmi, mintha egy turbina, ahelyett, hogy áramot termelne, arra használja az aláhulló víz energiáját, hogy felpörögjön és gyönyörően felhabosítsa a vizet. Pezseg a folyó, visítva örvendeznek a fürdőzők, segítenek verni a habot. Igaz, hogy néhány halász odamordul, de kit érdekel! Fő, hogy minél magasabb és keményebb legyen a hab. És ráadásul egy percre sem lehet abbahagyni a pörgést, mert a hab már csak olyan, hogy elenyészik, foszlányait leviszi a víz, s a strandolók csalódottan hazamennek. Tessék hát habot verni, még és még, kit érdekel a leálló munkagép és a feltöltetlen akkumulátor!