TRY.HU

Frissítés

     Kiemelt:
  BéDéKá napi FRISSEI:
06. júl. 18. (lehet, hogy estig még írok ide mást is)

Hm, különös, egy újabb egybeesés, mint nemrégiben Moholy-Nagy esetében. Legutóbbi naplómban, a vége felé a Kultúrház műsorával való párhuzamot említve, az elején a denevérünkről írtam, ma délelőtt pedig ez a Petőfi délelőtti műsorának egyik témája éppen ez... Most épp azt mondja a szakértő, hogy a tőlük való félelmünkért a katolicizmus a felelős, ugyanis számos ábrázolásban és értelmezésben a denevér a sátán megtestesítője. Érdekes, én inkább pogány babonákra vezettem volna vissza. Bárhogy én vélhetőleg sem babonás sem katolikus nem vagyok, mert mindig is vonzódtam ezekhez a szárnyas kis emlősökhöz. Bizonyításul most be is gépeltem egy nagyon régi, klassan 30 éves versemet: Páfrányok, denevérek.


Tegnap Éva és Csönge Nyíregyházán strandolt. Évára a mindennapi családi nagyüzem közben már nagyon ráfért egy kis kikapcsolódás, és úszni is vágyott már egy ideje. Sajnos Ungváron egyszerűen nincs hová elmenni, a természetes vizek sajnos szennyezettek, nem ajánlatos beléjük merülni, az uszodában tömegnyomor, ha egyáltalán üzemel, szűrés vagy cserélés helyett a vizet túlklórozzák.

Persze, ha már nekivégtak, összekapcsolták a kellemest a hasznossal, vittek egy veder áfonyát a barátainknak, akik a múlt héten ennek a kedvéért jöttek át Ungvárra, de egy szem sem volt a piacon.

Nagyon jól érezték magukat, a nyíregyházi strand pangott, Évának egészen Bástya-elvtárs érzése volt a nagymedencében. Csönge pedig folytatja a nyaralást, sátorozni mentek Csornoholovára. Persze Éva fuvarozza a lánycsapatot, szívesen teszi, legalább megvizitálja novellájának a színhelyét: Csornoholován szőkébb a gyerek.


Mivel kiprovokáltam, a Zrínyi kiadó elküldte 2001-ben (!) megjelent antológiájukat, amelyre az interneten bukkantam rá: nekem is, apunak is novellánk van benne, de tiszteletpéldányt elfelejtettek küldeni. (Azt hittem, hogy a honorrral is lógnak, de aztán tisztázódott, hogy ezek az írások pályázatra benyújtott anyagok voltak (hat évvel ezelőtt!), nyertem is valami díjat az Írószövetség és a Honvédelmi Minésztérium (!) erőpróbáján Az utolsó híd c. munkámmal. A kiírásban valóba benne volt a közlés joga. Pénz tehát nem járt a publikációért, de a tiszteletpéldány iránti igényemet akceptálta a kiadó, kettőnknek elküldtekk összesen 4 példányt. A postaköltségük közel 3000 Ft volt.

Az antológia kellemes kinézetű és gondosan készített kiadvány. Címe sajátosan mond ellent a borítótervnek: A székely tanítónőről sok mindenre asszociálnék, csak nem Bortnyik Sándor művére nem. (A magyar avantgarde nagy alajáról, Tamkó Sirató és Moholy-Nagy után akár írnom is lehetne, ha már elhitettem magammal, hogy konyitok valamit a modern képzőművészethez...)


Megjött a Mozgó júliusi száma a könyvheti bászomólómmal. Bő hónap távlatából visszaolvasva érdekes újra átélni, hogy és mint zajlott az a három nap. Ez persze csak kivonatolt és tömörített beszámoló, a részletest annak idején öt hosszú blogjegyzetben írtam meg, fotókkal, mellékes sztorikkal; ez kompaktabb, összefogottab, és a vége is más.

A következő, a júliusi penzumot pedig épp tegnap küldtem el, miután a hét végén sikerült megírnom. Ezúttal lesz benne egy-két dolog, amit blogomban még nem sütöttem el.


Szereplek a HVG által indított GoldenBlog nevű verseny kategória-jelöltjei között. Aki szívesen olvassa az oldalaimat, a Közélet kategóriában a Manzárdra szavazva nyilváníthat véleményt >>ezen az oldalon<<. Előre is köszönöm!

Általános hozzám szólások:

a Fórumban - az Üzenőszobában

a Kettenklubban:
     Berniczky
MÁS:
     Alkarpatraz
 
Kárpátaljai hírek:
o
Kárpátinfó - egy igazi hírportál

a KMKSZ lapja
az UMDSZ lapja
o
Linkgyűjtemények:
o
  karpatalja.lap.hu
  karpatajairodalma
o
STATISZTIKA:
o

© Balla D. Károly 2001-2006. Az oldalaimon közölt tartalmak szerzői jogvédelem alá esnek.
Ajánlott kondíciók: felbontás: 1024×768; szövegméret: közepes; karekterkódolás: Central European (Windows 1250); böngésző: Internet Explorer 6.0