TRY.HU

Frissítés

     Kiemelt:
  BéDéKá napi FRISSEI:
06. júl. 6.
A Blogtér egyik illetékese (Mutant) azt írta délelőtt, hogy 8 szakemberből 4 az én problémám megoldásán dolgozik. Ami persze nagy megtiszteltetés. De még inkább megtisztelve érezném magamat, ha a problémát nem állították volna elő új szövegszerkesztő előkészítetlen beélesítésével.

Én az elmúlt két hónapban teljesen átköltöztem a BéDéKá Manzárdra, azt tekintettem főblogomnak, és nemcsak egyszerűen a webnaplómat vezettem ott, hanem szinte egyszemélyes napilapot készítettem, hol irodalmi, hol képzőművészeti, hol tudományos, máskor meg közéleti témájú cikkeket írtam, naponta néha többet is. Reggelente azzal a késztetéssel ültem a gépemhez, hogy na, ma mivel tudok hozzájárulni a Blogtér életéhez, mivel tudom szórakoztatni szép számú olvasóimat. Élveztem az új technikát, igyekeztem okosan alkalmazni a kínált remek lehetőségeket (a címkéket például rovatok létrehozására használtam). Érzelmileg és kapcsolataimat tekintve is egyre több szál fűzött a Blogtérhez, virtuális és tényleges barátokra tettem szert, sőt, egyes blogertársakat játékaimba is sikerült bevonni (Blogszótár, Identifikció). Az is nagyon jólesett, hogy a Blogtér vezetői - ennek többször is tanújelét adták - megbecsülték a munkámat, kiemelt figyelemmel kezelték cikkeimet.

No, ennyi az előzménye annak, hogy miért nem itt, a régi HHRF-es helyemen, hanem azon az újon alakítottam ki a fő bázisomat. Vissza pedig azért tértem (vagy térek), mert tegnap reggel teljesen váratlanul és minden előzetes figyelmeztetés nélkül a megszokott és minden erényében és gyengéjében kiismert szövegszerkesztő rendszert a Blogtér lecserélte egy újra. Egy rosszabbra. Egy hibákkal teli, alig tesztelt verzióra. A vele való ismerkedés azzal kezdődött, hogy egy fontos posztomat, épp az identifikációs játék első fordulójának az összegző oldalát - tönkretette. Megnyitottam az oldalt szerkesztésre, semmit nem csináltam, semmit nem javítottam és nem frissítettem, el sem mentettem az oldalt, mégis tönkrement. Ami a kisebik baj. Nagyobbik, hogy nem tudtam javításra megnyitni. Azóta sem. Ez az a probléma, amin most állítólag 4-en dolgoznak...

Tegnap egész délutánom azzal telt, hogy próbáltam valahogy a régi oldalt visszaállítani vagy újraszerkeszteni. Ez számomra érthetetlen okokból nem sikerült: ahányszor elkészítettem az oldalt és elmentettem, soha többet nem tudtam belé visszalépni. Azaz publikálhattam, lehetett olvasni, de nem tudtam javítani, frissíteni. Ugyanez a gond ma is fennáll.

Mivel az új szerkesztő nemcsak nálam okozott problémát, és nemcsak én könyörögtem-követeltem vissza a régit, tegnap annyi történt, hogy választani lehetett a régi és az új között, de az új maradt alapbeállításként. Ma reggel aztán megcserélték, a régi lett az alapból megnyíló szerkesztő, azaz belátták, hogy az új egyelőre nem igazán alkalmas a munkára. Ellenben az én gondjaim nem oldódtak meg, mert most már ez a régi sem tudja azt, amit korábban tudott, így ma reggel megint egy csomó munkám kárbaveszett, mert a publikált posztba utólag nem tudtam visszalépni, hogy szerkesszem vagy frissítsem, így inkább töröltem. Végül megelégeltem a dolgot és a Blogtéren előállíthatatlan oldalt létrehoztam itt, íme: Orgialiszt, összegző oldal. Annyit azonban megtett a Blogtér, hogy az új szerkesztőprogram által tönkretett régebbi posztomat egy korábbi rendszermentés alapján visszaállították. De én szerkeszteni továbbra sem tudom!!

Persze: itt ez a HHRF-es rendszer a Blogtéhez képest fapados. De legalább amit ma meg tudok csinálni, azt meg tudom holnap is. A hozzászólásokat pedig megoldottam egy új fórummal (alább), illetve azzal, hogy hozzászólni továbbra is a Blogtéren lehet. Ez persze többszörösen öszvér megoldás, idő és munkaigényes is. De hát egyelőre ez van.

Meglátjuk, mit csinálok akkor, ha valóban sikerül kijavítani a hibákat. Amelyek most már, néha ez az érzésem, csak számomra okoznak gondot, mindenki más vidáman posztol. Egyik hozzászólásomban azt írtam, hogy ebből egyetlen következtetést tudok levonni: azt, hogy ezek szerint nem vagyok kompatibilis a Blogtérrel.


MÁS:
     Berniczky
     Alkarpatraz
 
Kárpátaljai hírek:
o
Kárpátinfó - egy igazi hírportál

a KMKSZ lapja
az UMDSZ lapja
o
Linkgyűjtemények:
o
  karpatalja.lap.hu
  karpatajairodalma
o
STATISZTIKA:
o

© Balla D. Károly 2001-2006. Az oldalaimon közölt tartalmak szerzői jogvédelem alá esnek.
Ajánlott kondíciók: felbontás: 1024×768; szövegméret: közepes; karekterkódolás: Central European (Windows 1250); böngésző: Internet Explorer 6.0