Ez az oldal az UngParty archív része. - © Balla D. Károly | Könyveim új oldala: Balla D. Károly könyvei | Szembesülés - könyv, regény | Élted volt regénye


Dekonstruktivista szkepszis és ontológiai mélabú

Egy másik kritikából (53.)

Miközben a regény egészét áthatja a dekonstruktivista szkepszis és az ontológiai mélabú, aközben részletei egy eszkatológiai mítosz különböző szöveg-móduszait sejtetik. A szerző egyfajta nem-patetikus és nem-monumentális szemléletmóddal él, narratívái és látomásai ironikusan szétírják, illetve feltehetően aláássák a cím kínálta jelentéstulajdonítást: a könyv ugyan szembesít bennünket az efféle bonyolultságokkal, egységes szemléleti keretként való feltételezettsége viszont a megnyitottságot világképi határoltságban rögzíti. Az így definiált diskurzus könnyen válhat önreprodukálóvá, ha kizárólag oly módon kíván és tud beszélni, mintha saját előzményeinek és mentalitástörténeti feltételeinek a létrehozásában lenne érdekelt.

Mondhatnók, a Szembesülés demitologizált és deszakralizált látomásos ógörög apokalipszise ugyan belül marad önnön burkain, mégis, az a sokat emlegetett Semmi inkább az érzéki világ hemzsegésének pars negatívája, és nem a belterjesség üressége. A világnál is van innensőbb, mondjuk úgy, mint Heidegger Lét és idő című filozófiai monumentumában: „A világ mintegy »kívülebb« van annál, mintsem hogy objektum lehessen. A »transzcendenciaprobléma« nem redukálható arra a kérdésre, hogy miként jut a szubjektum kívülre az objektumhoz, ahol az objektumok összességét a világ eszméjével azonosítjuk.” Bizonyos fokig tanulságos és mindenképpen megrendítő, hogy a „világot” a világon át elérő transzcendenciának a szorongás és az otthontalanság a velejárója, úgy is mint a posztmodern kor emberének két világérzése, és úgy is mint a Semmibe vetett regényhős, Oresztész emocionális attribútumai. E szempontból, ha a szerző konzekvensen és megfelelő teoretikus alárendeltséggel alkotta volna meg a hiány apoteózisát, alighanem megvalósítható volna regényének egy Heideggerre épített olvasata.

A Szembesülés és az ontológiai mélabú

A regénynek a róla írt fiktív kritikák is részét képezik. Ugyanakkor ezek a szövegek nem teljesen légből kapottak, hiszen a használt szófordulatok és magvas megállípítások legtöbbje így vagy kissé kevésbé nyakatekert formában létező kritikai írásművekben olvashatók. A fenti részlet nem egy kitétele például BDK egy másik könyvéről írt esszében található. Balla D. Károly: Szembesülés. Dekonstruktivista szkepszis és ontológiai mélabú. Egy kritikából: könyv, regény. Bemutató, kritikák, részletek, ontológia, dekonstrukció, posztmodern trükkregény, magyar, próza, részlet, bdk, balla d. károly, szembesülés, könyv, regény, kritika, kárpátalja, kortárs magyar irodalom

Fontosabb könyveim (1979-2011): Álmodj zenét (versek, 1979.), Tágulok a Világegyetembe (versek, 1984.), Valahol tűz van (elbeszélések, kisregény, színmű, 1988.), Sorsomhoz szegezve (versek, 1990.), Hóban és homokon (versek, 1991.), Kis(ebbségi) magyar skizofrénia (publicisztikák, esszék, 1993.), Karnyújtásnyira (elbeszélések, színpadi művek, 1993.), Árokszélen (versek, képversek, 1996.), Élted volt regénye (regény, 1998.), A topáz illemtana(versek, novellák; társszerző: Berniczky Éva, 1999.), Halott madárral (versek, 1999). A hontalanság metaforái (publicisztikák, esszék, 2000), Ne gondolj a fehér elefántra (öt színpadi játék, 2000.), Kisebbségi áramszünet a schengeni fal tövében (esszék, 2000.), Világvége (novellák, 2002.), Szembesülés (regény, 2005.), 2000±3 (napló, 2007.), A Pilinszky-projektum (versek, 2008), Magyarul beszélő magyarok (esszék, publicisztikák, 2008.), Harmadvalaki (versek, 2009.), Tejmozi (regény, 2011.). Kő és árnyék (versek, 2012.) Teljes lista: BDK-könyvek
Fontosabb weboldalak, blogok - irodalom, közélet, seo web
Google honlap optimalizálás
© Balla D. Károly