![]() |
![]() |
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
Szombat, 2001. április 28. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54. évfolyam 98. szám
HÉTVÉG(R)E
Hétfõn Budapestre vetettük, ahol a szomszédok regionálisan együttmûködve és határokon átnyúlva csúcstalálkoztak, szerdán meg Kassán carnogurský vigyázta a szemetet.
Pesten átvevõdött néhány fejezet azokból a dolgokból, mit mind a ketten ismerünk. Dzurinda aggódik a státustörvény miatt, Orbán nyugalomra int, a státusquo regénye pedig folytatódik. Annak azért örültem, hogy helyettem Pavol Hrusovský hasonlította végtelen argentin teleregényhez a közigazgatási reformról szóló tárgyalásokat. A keresztények demokratikus elnöke persze bízik, nem hagyta el még a hite. Megszólalt a baloldal is. Migas házelnök úrtól megtudtuk, hogy nem más, mint Ivan Miklos, az SDKÚ legújabb tagja felelõs azért, hogy még mindig nem reformálták meg a közigazgatásunkat. Maga Dzurinda kormányfõ is ismeri a tettes kilétét, õ azonban nem nevesít. "Tudom, de nem mondom." Ugye kicsit ismerõs.
VENDÉGKOMMENTÁR
Hazatérni sem mindig könnyû. Fõleg nem, ha nagyobb számú embercsoportról, nemzettöredékrõl van szó, amelynek visszatéréséhez az óhazába átfogóbb feltételeket kell teremteni, mint egy-egy ember, család esetében. Ilyenkor bizony megmutatkozik, hogy az óhaza felsõ vezetése valóban szívén viseli-e az érintettek sorsát, vagy csak többé-kevésbé populista gesztusokról van szó. Bár a volinyi csehek maradványait, akik õsei a múlt században cár bátyuska meghívására vándoroltak ki a mai Ukrajna területére, hogy segítsenek megmûvelni a végeláthatatlan sztyeppéket, s akikbõl mintegy 50 ezer a 2. világháború után már visszatért Csehországba, Prága még a bársonyos forradalom utáni eufórikus hangulatban szólította fel a visszatérésre, állampolgári helyzetüket mind a mai napig nem volt képes rendezni. A nagy ígéretek gyors állampolgárság, komoly anyagi segítség csak ímmel-ámmal valósultak meg. Az állampolgárságra például végül is annyit kellett várakozniuk a visszatérõknek, mint minden más külföldinek. A volinyi falvak egybe tartazó családjait eredetileg, a szovjet hadsereg által elhagyott lakóházakban készültek egymáshoz közel elhelyezni, de késõbb mégis szétszórták õket, mert állítólag KGB ügynökök voltak közöttük, akik úgymond veszélyeztethették volna a fiatal demokráciánkat. A visszatérõket ezzel nem segítették, ráadásul a közvélemény egy részét is ellenük hangolták. Miután úgy tûnt, hogy minden rendezõdött, kiderült, nem jogosultak a nyugdíjra, mert Prága és Kijev között már nincs érvényben egy korábbi megállapodás. Bár azok, akik közé az elmúlt években visszatért több száz volinyi család került, többnyire dolgos, rendes emberekként jellemzik õket, a volinyiek elismervén, hogy itt jobban megy a soruk még ma is sokszor csak másodrendû állampolgárnak érzik magukat. Prága nem mindenben tartotta be ígéreteit. A visszatelepülés 10. évfordulója alkalmával a cseh sajtóban megjelent cikkeket olvasva, óhatatlanul is eszembe jutott: mennyire, de mennyire másként bánt Berlin például a Kazahsztánból hazatért németekkel, vagy Tel Aviv az Izraelbe érkezõ zsidókkal
KOMMENTÁR
A közigazgatási reform ügye jelenleg egy csapat svihák számháborújához hasonlít, és egyre nyilvánvalóbb, hogy a fogcsikorgatva meghozott 12+12-es kormányhatározatot a kutya se tartja be (a Koalíciós Tanács legutóbbi döntése erre a legfényesebb bizonyíték). Az sem kétséges, hogy a KT minden további gyûlése egyre cifrább kombinációkat szül. De kérdéses, mit kezdenének az önkormányzatok a fentrõl kapott jogkörökkel, nem élnének-e vissza vele helyi szinten éppúgy, mint egyesek az államigazgatási szamárlétra felsõbb fokain. A ZMOS részérõl ugyanis érdekes igyekezetnek lehetünk tanúi: míg az alkotmány szintjén sikerült elérniük, hogy a számvevõszék ne ellenõrizhesse gazdálkodásukat, pénzügyi és vagyonjogi helyzetüket, most a szabad információáramlásról hozott törvény korlátozását követelik. Fõleg azon cikkelyekét, amelyek az említett tárgykörök bárki általi számonkérhetõségét taglalják. Magyarán: minél szabadabban gazdálkodhassunk, de azt már kikérjük magunknak, hogy erre bárki is (fõleg a lakosság) rákérdezzen. Így kell gondolkodni a demokráciáról. Más: a kormány kassai kihelyezett ülésén foglalkozott a kerületben egyre nagyobb méreteket öltõ munkanélküliséggel. Ezzel kapcsolatban Dzurinda kormányfõ úgynevezett munkarendõrség felállítását sürgette, amely a fekete munkát ellenõrizné, a feketén dolgoztatókat és a feketén dolgozókat szankcionálná. Amellett, hogy ennek létrehozása újabb summákat vonna el az államkasszából, a rendõrség kompetenciája is megkérdõjelezhetõ, valamint a munkatörvénykönyv módosítását is még csak tervezik, felmerül a gyanú, nem újabb tûzoltást látunk-e. Mert a munkanélküliség ettõl nem lesz kisebb. Az adóterhek és elvonások miatt egyetlen munkaadónak sem áll érdekében minél több embert legálisan alkalmazni, fõként a kis- és középvállalkozóknak nem. De a kormány baloldali része hallani sem akar ezen terhek csökkentésérõl, és már elõre igyekeznek zsugorítani azt az öszszeget is, amely a minimálbér és a munkanélküli-segély különbségét fejezi ki úgymond ösztönzésként. A káoszban már csak hab a tortán az SOP-s cirkusz, Hamzíkék dühödten acsarognak Ruskóékra, bizonygatván, õk szociálisabbak és liberálisabbak, mint a médiamogul zsebtársulata, én viszont csak cinikus karrieristák marakodását látom. MAGYAR TÜKÖR
Hideg, téli reggeleken gyerekkoromban megfordult a fejemben, miért nem találták fel a repülõ ágyat? Nem az iskolával volt a bajom, szívesen mentem, a leckékkel sem volt baj, csak egyszerûen utáltam a hideget. Elõször az orromat dugtam ki a dunyha alól, aztán egyenként az ujjaimat, és volt egy pillanat, amikor nem lehetett tovább halogatni a dolgot, fel kellett kelni. Ez alatt a két-három perc alatt arra gondoltam, hogy igazán az lenne jó, ha akkora termeket terveznének az iskolánkban, hogy elférjenek szépen, egymás mellett az ágyak, egy kis szekrényke is mellettük, de az sem baj, ha ágyra szerelhetõ asztalkán írok a kockás füzetembe. Elképzeltem, hogy suhannak az ágyak az utcán, a nagy hidegre való tekintettel még egy takarót is viszek magammal, aztán megérkezünk az iskolába, rendesen jelentünk, hogy az osztály létszáma ennyi, hiányzik annyi stb. Miután nem sikerült feltalálni a szerkezetet, amely az ágyat elrepítette volna az iskolába, így utolsó esélyemet is elveszítettem arra, hogy Kossuth-díjas legyek, ezért aztán vacogva, és gyalog elmentem az iskolába. Most veszem észre, megint a gyerekkori élményeimmel traktálom az olvasót, ahelyett, hogy legfrissebb olvasmányaimról számolnék be. Azt már követni sem tudom, ki kit zár ki, na, hol, hát a kisgazdáknál. Úgy vagyok vele, mint a klasszikus viccben a poénnal, az utolsó majd kapcsolja le a villanyt. Az sem izgat igazán, hogy a kormányfõ, aki négy igennel szavazna a szocialisták népszavazási kezdeményezésére, elsõként írhatja-e oda nevét az aláírásgyûjtõ ívre, de azon sem döbbentem meg, hogy az egyik kereskedelmi csatornán idétlenkedõ színészre bízzák Lucifer szerepét az új Nemzeti nyitóelõadásán. Az viszont kifejezetten zavar, hogy az állami pénzbõl készülõ, mûvészinek ígért kampányfilm, a Széchenyi életérõl szóló Hídember, mennyibe fog kerülni, de akármennyit mondanak is, többe, és ez most már egészen biztos. Ebbéli véleményemet arra alapozom, hogy az egyik bulvárlap szerint fenékdublõrt keresnek a fõhõsnek, a kedvenc ugyanis nem hajlandó saját ülepét mutogatni a film nyitójelenetében, amely nem más, mint egy fergeteges szeretkezés. De nemcsak erre kell majd plusz költséget felszámítani, hanem feltehetõen a forgatókönyv átírására is. A legnagyobb magyart megformáló Eperjes (becenevén Szamóca) Károly méltatlannak találja a film befejezését, nevezetesen, hogy Széchenyi öngyilkos lesz a mû végén. A kifogás, azt kell mondanom, helytálló. Az eredeti forgatókönyv valószínûleg nem illik bele a boldog, szebb jövõt építünk koncepcióba, a negyvenezres minimálbérrõl már nem is beszélve, de végül is a részletek nem számítanak. A megrendelõk remélem eleget tesznek óhajainak, lesz fenékdublõr és boldog vég is. Elvégre ezentúl, minden másképp volt.
VISSZHANG
A Bíróság teremt rendet címmel megjelent olvasói vélemény (Pogány Erzsébet) sok pontatlanságot tartalmaz és ezért alkalmas az olvasóközönség félretájékoztatására. A Magyar Köztársaság Legfõbb Ügyészsége valóban pert indítottt a világ legnagyobb magyar civilszervezete, a közel félszáz országban mûködõ Magyarok Világszövetsége ellen, és nem kevesebbet kér, mint annak lefejezését, felfüggesztését és a tavaly májusi Tisztújító Küldöttgyûlés valamennyi határozatának megsemmisítését!!? Ebben a helyzetben tudni kell a következõket:
TALLÓZÓ
Gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók Zámbó Jimmy elsõ házasságából született fiát, Krisztiánt (21). Egyelõre kábítószer-fogyasztással gyanúsítják. A napokban elkapott dílerek közül többen is azt vallották: Krisztián heroint vett tõlük. A fiú beismerte, kábítószert fogyasztott. Több díler vallotta, Zámbó Jimmy fiának, Krisztiánnak is adott el drogot. A fiú elismerte: fogyasztott drogot. A napilap úgy tudja: heroint, és nem zárható ki, hogy Krisztiánt kábítószer-kereskedelemmel is meggyanúsítják. A fiú a kihallgatás után szabadon távozhatott a rendõrségrõl. Krisztián a január 2-án elhunyt Jimmy elsõ házasságából származik. Az énekes környezetéhez tartozók tudtak arról, hogy Krisztián valamikor drogozott, de állítólag az utóbbi idõben már nem nyúlt kábítószerhez. Az apja házában élt Csepelen, de Jimmy halála után Edit asszony kitiltotta õt a házból. CÍMLAP
VÉLEMÉNY
RÉGIÓ
BELPOLITIKA
KÜLPOLITIKA
GAZDASÁG |