Szombat, 2001. április 28. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54. évfolyam 98. szám

Az államnak nincs olyan kisiskolák fenntartására pénze, amelyeket osztályonként 4-5 gyerek látogat

Nemrég, lapunknak nyilatkozva, Fodor Attila, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének alelnöke elmondta az oktatási reform megvalósulásával kapcsolatos aggályait. Szigeti László oktatási államtitkárral készült alábbi beszélgetésünkben ezeket vettük sorra.

Az SZMPSZ alelnöke bírálta, hogy az oktatási minisztérium már javában dolgozik az oktatási törvényen, holott még olyan alapkérdések sincsenek tisztázva, hogy önkormányzati, avagy megyei hatáskörbe tartoznak majd az iskolák, kinek az alkalmazottai lesznek a pedagógusok, vagy hogy hogyan mûködnének az egyes irányítási szintek.

Ha el akarjuk érni vállalt célunkat, hogy az év végéig megalkotjuk a közoktatási törvényt, sietnünk kell, mert a kormányciklus utolsó évében nagy horderejû törvényeket elfogadni nem lehet. Viszont a közoktatási törvény kötõdik más törvényekhez, elsõsorban a közigazgatásról szólóhoz, ennek jóváhagyása azonban késik. Való igaz, hogy nehéz törvényt készíteni, ha még nincs tisztázva, kire szállnak az iskolafenntartói jogok. A kormány ugyan tavaly határozatban szögezte le, mely jogkörök kerülnek át az önkormányzatokhoz, de ezt még a parlament nem hagyta jóvá. Tehát a közigazgatási reform késése lassítja a közoktatási törvény megalkotását. Fodor Attila állításával ellentétben nem igaz, hogy már elkészült az oktatási törvény paragrafizált változata. Még nulladik változatról sem beszélhetünk, csak mínusz harmadikról. Addig ugyanis, amíg egy törvénytervezet a kormány elé jut, 10-15 változata készül el.

Az oktatási minisztérium eredetileg egyetlen átfogó oktatási törvényt ígért, most mégis több jogszabályról van szó. Miért?

Ez is a közigazgatási reform késése miatt van. Lesz egy közoktatási törvény, amelynek szerves részét képezi majd az oktatásügyi létesítményekrõl szóló törvény. Megmarad külön az oktatásügy állami igazgatásáról és az iskolai önkormányzatokról szóló törvény; ezt nem gyúrhatjuk bele a közoktatási törvénybe, hisz még nincs tisztázva a közigazgatási reform. Ugyanebbõl az okból önálló jogszabály lesz az oktatás finanszírozásáról szóló törvény is.

Az oktatás finanszírozását szabályozó törvény tervezete már a parlamentben van, a normatívákról szóló végrehajtó rendelettel együtt. Úgy tudom, ez utóbbi a nemzetiségi iskolák szempontjából nem a legideálisabb.

A végrehajtó rendelet a tanulók számának függvényében szabja meg a fizetett pedagógusok számát. Osztályonként a tanulók keretszáma a szlovák iskolák esetében 22-24, a nemzetiségi iskolák esetében 14-16 között mozog. Ha kevesebb a tanuló, kevesebb pénzt kap az iskola a pedagógusok bérezésére. Ez egyfajta nyomásgyakorlás, hogy a tanulók alacsony létszáma esetében vonják össze az osztályokat, ami azonban az oktatás színvonalának csökkenéséhez vezet. Nagyon sok olyan magyar iskola van, ahol a felsõ tagozat évfolyamaiban nincs 14 gyerek. A nemzetiségi iskolák esetében csökkenteni kellene a keretszámot. Jó lenne, ha meg tudnánk egyezni az évfolyamonkénti 8 fõben. Amennyiben a normatívák változatlanok maradnak, az MKP nem tudja megszavazni a finanszírozási törvényt. Azt hiszem azonban, hogy a keretszám csökkentésére koalíciós partnereink részérõl lesz hajlandóság.

Nehezen hihetõ, hogy a kisiskolák mûködtetése annyira megterhelné az államkasszát. Nem arról van szó, hogy az állam már megint rossz helyen kíván takarékoskodni?

Sajnos, nem. Az Érsekújvári járásban készült felmérés kimutatta, hogy míg az egy tanulóra esõ évi kiadások összege az átlagiskolában 14-16 ezer korona, a kisiskolában 30-40 ezer korona, és országszerte több száz kisiskola mûködik. Kérdéses, hogy amennyiben az iskolafenntartói jogot az önkormányzatok kapják meg, tudják-e majd mûködtetni a drága kisiskolákat, nem kényszerülnek-e elõbb-utóbb kemény takarékossági intézkedések bevezetésére, beleértve az osztályok összevonását.

Tehát megszûnnek a kisiskolák?

Sajnos, az államnak nincs annyi pénze, hogy olyan iskolákat tartson fenn, ahol osztályonként csupán 4-5 gyerek van. Azonban erre is létezik megoldás. Nyugaton négy-öt település önkormányzata összefog, beszerez egy iskolabuszt, amelynek megvételéhez az állam is hozzájárul, és közösen egy iskolába járatja a gyerekeket. Az oktatás színvonala ugyanis sokkal fontosabb, mint fenntartani egy tíz gyerek látogatta, összevont osztályú kisiskolát, ahol az órákon egy-egy évfolyamra 10-15 perc jut.

A Nemzeti Oktatási Program külföldi szakemberek bevonását ajánlotta a szlovákiai oktatási reform tervezetének kidolgozásába. Ez megtörtént?

Tavaly decemberben Poprádon kétnapos nemzetközi konferencián ismertettük a Millennium tervezetet és a Nemzeti Oktatási Programot. A mintegy 30 cseh, lengyel és szlovén meghívott szakember pozitívan értékelte a reformtervezetet. Itt szeretnék reagálni az SZMPSZ alelnökének arra a bírálatára, hogy a minisztérium nem megfelelõ szakembergárdával készítette a tervezetet. 1999. májusában az ország legkiválóbb oktatásügyi szakemberei kezdtek munkához. A 11 tagú bizottságban helyet kaptak szakavatott oktatáspolitikusok, a központi államigazgatási szervek és az egyház képviselõi, valamint az államigazgatás alacsonyabb, kerületi és járási szintjén dolgozó szakemberek. Ezenkívül 12, közel 200 személyt tömörítõ szakmai csoport készítette, véleményezte, koordinálta az alapanyagokat, köztük az Állami Pedagógiai Intézet, a módszertani központok, az Információs és Prognosztikai Intézet dolgozói. Úgy látszik, Fodor Attilának errõl nincs tudomása, de ezt dokumentálni tudom a szakmai bizottság tagjainak névsorával. Abban viszont igaza van, hogy Csehország és Magyarország évekig készült intenzív munkával a reformra, amely Magyarországon már 1993-ban megvalósult. De ehhez hozzá kell tenni, hogy a Szlovák Köztársaság 1993-ban alakult, s hogy az 1994-ben elkészült Konstantin-tervet a Meciar-kormány félredobta, reformról évekig szó sem lehetett. Nekünk csupán két évünk volt, hogy behozzuk ezt a lemaradást.

Nem tartanak attól, hogy egy esetleges kormányváltás után ez a reformtervezet is a Konstantin sorsára jut?

A tervezet tartalmaz egy olyan részt, amely elmondja, hogyan biztosítható, hogy a választások után ne akadjon el a reform. Persze, százszázalékos garancia nem létezik, épp ezért törekszünk konszenzusra ebben a kérdésben az ellenzékkel is. Az oktatási reform az egész ország javát szolgálja. Ha a kormány és a parlament elfogadja, ezzel kötelezi magát a megvalósítására.

Lesz rá pénz?

A tervezet szerint 2010-ig fokozatosan el kell érnünk az EU-országok oktatásfinanszírozási normáját, a GDP 6,2 százalékos arányát. Reformot az oktatásügyben nem lehet egy-két év alatt végrehajtani. Lesz egy részletes realizációs terv, amely arról szól, mikor, mit kell tenni, és kinek. Ebbe a megvalósítási tervbe bekerülnek a Millennium nyilvános vitájának eredményei is, tehát nem vesznek el, indokolatlan az SZMPSZ alelnökének aggodalma, nem lesz semmi sem elszabotálva. Fodor Attila a vele készült beszélgetésben rendkívül pozitívan értékelte a csehországi oktatási reformot, amely megállapítása szerint 95 százalékban megegyezik a magyarországival: ott is van nemzeti alaptanterv, kerettanterv, helyi iskolai tanterv, az iskolák a községekhez kerülnek. Ugyanezt tartalmazza a mi tervezetünk is. Egyedül az iskoláknak a községek fennhatósága alá kerülése kérdéses, ez csak azután dõl el, hogy a parlament megszavazza a közigazgatási törvényt.

Zokon vette az SZMPSZ alelnökének bírálatát?

Mindig nagyra értékeltem és értékelem a pedagógusszövetség munkáját, Fodor Attila a barátom, kiváló elméleti szakembernek tartom. Lehet, hogy nem a legszerencsésebb megoldás a sajtón keresztüli üzenetváltás, de a bírálat segít tisztázni, elõbbre vinni a dolgokat, és tudom, hogy az SZMPSZ alelnökét az oktatásügy iránti elkötelezettsége késztette arra, hogy aggályainak hangot adjon.

Jankovics Marcell reményei szerint november végén bemutathatják a négyrészes animációs filmet

Budapest. Az Ének a csodaszarvasról címû négyrészes animációs film rajzolása gyakorlatilag befejezõdött, a hátterek festése a végéhez közelít, az egyik legmunkaigényesebb részfeladat, a kifestés a félidejénél tart, és a felvételek harmada is elkészült már – mondta Jankovics Marcell, a millenniumi támogatással születõ produkció rendezõje az MTI-nek. Jankovics Marcell reményei szerint a feszített tempóban készülõ filmet november végén bemutathatják.

– A csodaszarvas a magyar múlt legjellemzõbb mitológiai õsképe, ezért is volt számomra nyilvánvaló a téma feldolgozása – fogalmazott a rendezõ. Szavaiból kiderült, hogy a legenda már gyermekkora óta foglalkoztatta, két évtizeddel ezelõtt pedig tudományos igényû dolgozatot is írt A csodaszarvas monda a csillagos égen címmel.

– A monda elsõsorban azért magyar, mert mi tartjuk életben, de például Oroszországban, a Komi köztársaságban is õrzik – mutatott rá. A rendezõ aktualitást is lát a mondában, ezért a történetet úgy dolgozta fel, hogy az "Európába való visszatérésünknek legyen egyfajta mesés, szimbolikus kifejezése".

A gyerekek számára nyilvánvalónak kell lennie, hogy "mi már ezer éve Európában vagyunk", ugyanakkor ismerniük kell azt a történetet, amely – a mese szintjén – a csodaszarvas által ide vezet bennünket, a folyton vándorló népet – vélekedett a rendezõ.

Jankovics Marcell szavai szerint ebbõl a szemszögbõl nézve nemzettudat-építõ produkciót készít, hiszen egy dicsõ múltat jelenítenek meg. A magyar történelem négy korszakát – az õshaza és a szarvaskultusz kezdetét, Hunor és Magor történetét, a honfoglalást, a nyugati kereszténység kultúrköréhez való csatlakozást – bemutató nyolcvanperces film alakjait, a sokmillió mozzanatot 50-70 munkatárs rajzolta, illetve komputer-trükköket is alkalmaztak – vázolta a munkafolyamatot a rendezõ. Jankovics Marcell jelezte azt is, hogy a film elkészítésének ötletével Szörényi Levente kereste meg. Az Ének a csodaszarvasról címû alkotás zenéjét is az egykori Illés együttes frontembere komponálja.

A rendezõ közlése szerint a filmet eredetileg televíziós bemutatásra szánták, de a Budapest Film forgalmazásában elõbb mozikban szeretnék vetíteni.

Dunaszerdahely. Hétfõn a Vámbéry Irodalmi Kávéház vendége lesz Göncz Árpád író, mûfordító, a Magyar Köztársaság volt elnöke. A neves személyiség a Vámbéry Polgári Társulás meghívására látogat el a Csallóköz "szellemi központjának" számító irodalmi kávéházba, ahol Koncsol László irodalomtörténésszel, esztétával beszélget irodalomról, mûvészetrõl. A kávéházi estet megelõzõen Göncz Árpád találkozik a sajtó képviselõivel, a város elöljáróival, a csallóközi írók egy csoportjával és a Lilium Aurum Könyvkiadó munkatársaival. (ú)

Kassa. Efráim Kishon Rómeó és Júlia harminc év után címû darabját mutatja be május másodikán a kassai Óvárosi Színház. Az elõadás rendezõje és egyúttal az öregedõ Rómeó megformálója Peter Rasev. Júliát Luba Blazkovicová, lányukat, Lukréciát Katarína Rasevová játssza. (SITA)

Budapest. A golyóstoll történetének kalandos históriájáról, a két magyar feltaláló, Bíró László és Goy Andor életútjáról, utóbb megromlott kapcsolatukról írt könyvet Moldova György. A végtelen vonal címû kötetet a napokban mutatták be Budapesten. A korszakalkotó találmányhoz vezetõ út megírására a fennállásának ötvenedik évfordulóját ünneplõ írószergyártó cég kérte fel Moldova Györgyöt. Gyûjtõmunkája során a szerzõ az Argentínában 1985-ben elhunyt Bíró László feltaláló, újságíró hozzátartozóit is felkereste. A dokumentumregény alapvetõen a két feltaláló emlékirataira támaszkodik. (MTI

Sarasota. Milan Kòazko szlovák kulturális miniszter részvételével tegnap ünnepélyesen megnyitották az egyesült államokbeli Sarasotában a szlovák filmhetet. A rendezvény öt napja alatt az amerikai nézõk a szlovák filmmûvészet legjobb alkotásaiból láthatnak hetet: Miloslav Luther A kegyelem angyala, Elo Havetta Mezei liliomok, Dusan Hanák Egy régi világ képei, Martin Hollý Katarína Padychová bûne, Zoro Záhon A segéd, Juraj Jakubisko Ülünk az ágon, valamint Martin Sulík Minden, amit szeretek címû munkáját. (m)

Pozsony. Hamarosan két új elõadással gazdagodik az a.ha Színház repertoárja. Az elsõt, amely a Szellemekkeltelimese címet viseli, május ötödikén mutatja be a társulat. A meseelõadás rendezõje Dodo Gombár. A fõszerepeket Patricia Jariabková, Peter Simun, Ivan Martinka és Ondrej Koval alakítja. A másik újdonság a John Steinbeck regénye nyomán született Vér, amelyet május tizenkilencedikétõl láthatnak a nézõk. (SITA)

POZSONY

SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Hófehérke és a hét versenyzõ szombat 11 Hamlet sz. 19 HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: A segéd sz. 19 Marat-Sade vasárnap 19 KIS SZÍNPAD: A játék vége sz. 19 Picasso a Lapin Agile bárban v. 19

KASSA

THÁLIA SZÍNHÁZ: Én és a kisöcsém v. 16 ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Fényes bánat, Carmen – balett sz. 19

KOMÁROM

JÓKAI SZÍNHÁZ: Piaf és Simone sz. 19

NYITRA

ANDREJ BAGAR SZÍNHÁZ: Báthory Erzsébet sz. 14, 18.30

POZSONY

HVIEZDA: Hannibal (amerikai) sz., v. 15.30, 18, 20.30 OBZOR: Bokszolók (amerikai) sz.15.45, 20.30 Árvák hercege (amerikai) sz. 18 v. 15.45, 18, 20.30 MLADOST: Bokszolók (amerikai) v. 17.30, 20 MÚZEUM: Diákfilmek nemzetközi fesztiválja CHARLIE CENTRUM: Szélhámosok (amerikai) sz., v. 19, 20.45 Magányosok (cseh) sz., v. 18.45, 20.30 A világ második legjobb gitárosa (amerikai) sz., v. 21 Betty nõvér – Szappanopera (amerikai) sz., v. 17 The Watcher (amerikai) sz., v. 17 A jövõ kezdete (amerikai) sz., v. 17.30 Országúton (olasz) sz., v. 17 Otesánek (cseh-angol) sz., v. 20

KASSA

CAPITOL: Pokoli szerencse (cseh) sz., v. 16 Kocka (amerikai) sz., v. 18, 20 ÚSMEV: Hannibal (amerikai) sz., v. 16, 18.15, 20.30 IMPULZ: Kilenc és 1/2 hét II (amerikai) sz., v. 16.15, 19.15 DRUŽBA: Majdnem híres (amerikai) sz., v. 15.30, 17.45, 20 TATRA: Amerikai szépség (amerikai) sz., v. 15.30, 17.45 Macskajaj (német-francia-jugoszláv) sz., v. 20

DÉL-SZLOVÁKIA

DUNASZERDAHELY – LUX: A millió dolláros hotel (amerikai) sz., v. 19.30 ROZSNYÓ – PANORÁMA: Bokszolók (amerikai) sz., v. 17, 19.15 LÉVA – JUNIOR: "24" (cseh) sz., v. 16.30, 19 GALÁNTA – VMK: Mi kell a nõnek? (amerikai) sz. 17.30, 20 v. 20 NAGYMEGYER – SLOVAN: A keresztapus (amerikai) sz., v. 19 NAGYKAPOS – ZEMPLÉN: Betty nõvér – Szappanopera (amerikai) v. 19

A tánc világnapján Szakály Györggyel Capuletrõl, Zorbáról és Nizsinszkijrõl, egy megnyert perrõl, a halványuló fényrõl, két táncfilmrõl és a közeli jövõrõl

Feljutott a legmagasabb csúcsokra is. Spartacust táncolta a New York-i Metropolitanben. Washingtonban, a Kennedy Center közönsége elõtt ugyanolyan sikere volt, mint a Macskákban, Budapesten. Oberon, Zuboly, Mandarin, Karenin, Júdás, Fából faragott királyfi, Othello – ez mind õ volt. Most tanít, koreografál, prózai szerepeket játszik.

De még táncol olykor-olykor. A Rómeó és Júliában például, amelybõl annak idején Mercutióként ragyogott ki minden egyes alkalommal, õ vette át Capulet szerepét.

Szakály György a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas magántáncosa. A nyolcvanas évek második felében a Dortmundi és a Bonni Operához is szerzõdés kötötte.

Rómeót sosem táncolta?

Nem is vágytam rá. Nem szeretem az ilyen májbajos figurákat. Egyáltalán nem vonzanak. Zeffirelli filmjében viszont kitûnõ Rómeót láttam. Az nagyon tetszett. Mercutio persze minden elõadásban kulcsszerep. Hogy szeretik egymást Rómeóval, azt így vagy úgy mindenki eljátssza. Ami viszont még ennél is fontosabb: az életrõl Mercutiónak van véleménye. Valahogy õ viszi elõre a történetet. Természetesen örülök, hogy még ma is emlékeznek az alakításomra, de… hogy is mondjam?… nekem ez iszonyúan nehéz, ugyanakkor boldogságos feladat volt, mivel az elején Seregi László, a darab koreográfusa nem hitt bennem. Ezt nem egy nyilatkozatában meg is említette, hozzátéve, hogy a bemutató óta nagyon boldog, mert az elõadás legjobbja lettem. Tõle tudom azt is, hogy mennyit töprengett, mielõtt nekem adta volna a szerepet. Hiszen meglehetõsen furcsa, sõt visszatetszõ lett volna, ha kihagy a darabból. Kénytelen-kelletlen tehát beletett, de mondom, csak olyan "jó, hát legyen" alapon. Ilyen helyzetben aztán még nagyobb öröm az embernek, hogy megfelel egy ekkora kihívásnak. Az pedig, hogy most Capulet vagyok, az élet rendje. Végül is ez még mindig nagyon jó elõadásnak számít. Capulet szerepét eredetileg Havas Ferenc kapta, de most már ketten, felváltva táncoljuk. Most azon töprengtem, hogyan kértek fel a szerepre, de nem emlékszem. A Macskákba viszont tudom, hogyan kerültem be. Mefisztulész szerepére Seregi kért fel. Bemelegítettem a színpadon, a földön feküdtem, amikor odajött hozzám, és azt mondta: "Neked olyan macskaszemed van. Nem akarsz a Macskákban játszani?" De igen, feleltem. "Jó, akkor gyere pénteken, hatra." Ennyi. Ezzel el is volt intézve. A múlt hónapban is táncoltam kétszer a Madáchban. Már túl vagyok a négyszázadik elõadáson.

Capuletként van vagy három jelenése.

Capuletnek, szerintem, az a legnagyobb bánata, hogy lánya van, nem fia. Táncban inkább csak egyfajta stílust kell játszani. A bálban ott kell lenni, irányítani, a második felvonás végén Tybalt hullájánál tépi magát, a harmadik felvonásban viszont már van egy-két fontos jelenete. Elõször is ráparancsol Júliára, hogy "Márpedig te Páris felesége leszel!" Aztán amikor a lány letérdel elõtte, megcsókolja a kezét, és bocsánatot kér tõle, a nyakánál fogva húzza fel. A lélekbeli kettõsség izgat Capuletben. Mert amikor ott áll Júlia mellett a kriptában, ráborul és szívbõl zokog felette. Persze hogy nem ez a legfontosabb figura a darabban. De nem úgy kezelem, mint egy kis szerepet. Feladat, amelyet meg kell oldanom. Az idõ múlását pedig egyszerûen tudomásul veszem. Ez a férfitáncost is megviseli. Az én helyzetem az által lett könnyebb, hogy már nem tudok úgy lángolni, mint rég.

Mint rég?

Mint a törés elõtt. Amikor létszámleépítés címén kitettek az Operából. Ott és akkor lezárult egy fejezet.

De pert nyert, és visszavették. Igaz, hosszas várakozás után.

A bírónõ is azt mondta: "Micsoda dolog ez, kérem?! Ahelyett, hogy a tenyerükön hordanák, eltanácsolják?" Mindenesetre nehéz helyzet volt ott állni a bírói pulpitus elõtt.

Azóta viszont a tenyerükön hordják.

Csak már nehéz vagyok.

Mennyi volt a kihagyás?

Másfél év.

Megbocsátott?

Meg. De nem felejtek. Fõleg azok után, hogy tavaly elsütöttek elõttem egy furcsa megjegyzést. Állítólag meg kellett volna köszönnöm, hogy visszavettek. Én ugyanis nem mondtam semmit. Nem éreztem azt, hogy mondanom kellett volna. Mindenesetre megtanultam: nincs pótolhatatlan ember. Bárki táncolhat. Természetesen nem mindegy, hogy ki kapja a szerepet, de az elõadás így is, úgy is lemegy. A villanykörtét bárki be tudja csavarni, jól táncolni viszont csak a tehetségesek tudnak. Hogy ki mennyire tehetséges, az pedig gyorsan kiderül. Az Operaházat mindenesetre rendesen felduzzasztották. Sok közöm már nincs hozzá. Munkám szerencsére másutt is van.

De az Operaházban csak Capuletet táncolja?

Róna Viktor az én koromban már semmit sem táncolt. Nekem még itt van Girej kán, Mandarin és Zorba. Hiányérzetem tehát nincs. Csak a fény már máshogy világít. De a körülmények is változtak. Fejétõl bûzlik a hal. Nézzünk csak körül, kik irányítanak és milyen a viszonyuk a kultúrához. Ma már a fiatalok sem olyan lelkesek, mint az én idõmben. Egészen más a hozzáállásuk. Nem arra vágyom, hogy derékig meghajoljanak elõttem, de a bratyizásból sem kérek. Nem szeretem a mai divatot. Engem az Ikeában is idegesít, hogy azt mondják: "Vidd haza, és szereld össze!" Lehet, hogy ez Svédországban szokás, engem viszont zavar. De a prózai társulatoknál is hasonló a helyzet. Nem mindenki ég ezer fokon, mint például a Psota. Vendége vagyok egy elõadásban, és közelrõl látom, hogy még mindig micsoda elképesztõ energiával nyomja. És látom azt is, hogy a nála tizenöt-húsz évvel fiatalabbak már elvesztették a hitüket. Énekelek és táncolok nála, imádom, ahogy õ csinálja. A közönség is rajong érte, mégis küzdenie kell, hogy le ne vegyék a darabot a mûsorról. A legszívesebben már õt is elküldenék. Én ezt nem szeretném megélni. Nem mintha Irén erre vágyott volna! De hogy engem kiutáljanak, mert a nyugdíjig ki akarom húzni… köszönöm, ebbõl nem kérek.

Mostanában egyre több kiábrándult, megkeseredett mûvésszel beszélek.

Én nem vagyok megkeseredett. Nem fejtettem még meg, hogy mi ez. Nem akarok önmarcangolni. Pedagógusképzõbe járok, hogy diplomás pedagógus lehessek. Más kérdés, hogy minek. Na látja, ez el tud keseríteni. Egy csomó olyan ember végez a táncmûvészeti fõiskolán is, akiknek az égvilágon semmi közük nincs a szakmához. Ezért nem lesz nekem magániskolám soha. Én egy kövér, gacsos lábú, kisnövésû gyereket nem hogy nem tanítanék, fel sem vennék. Nem tudnék lelkesedni érte. Baj van a világgal, az értékrenddel. Attól, hogy én lelkesen magyarázok, könnyen lehet, hogy nevetségessé válok. Ezen a helyzeten ketten-hárman már nem képesek változtatni. Ezzel együtt mégis azt kell, hogy mondjam: köszönöm, jól vagyok. Megtettem, amit meg kellett tennem. És szerencsére még nincs vége. A Denevért koreografáltam Debrecenben, az Olivért Kecskeméten, a Három testõrt a József Attila Színházban. Huszonöt évem van ebben a szakmában, most, hogy ki fog nyílni a határ, hogy belépünk az Európa Unióba, remélhetõleg történik valami. Azok, akik eddig Németországban táncoltak, most majd Pestre jönnek, hiszen itt is ugyanúgy fognak keresni, és kiszorítják a pályáról azokat, akik kevesebbet tudnak. Öt év múlva talán már jó irányba fordulnak a dolgok.

Zorbát, a görögöt kétféle koreográfiában is eltáncolta. Elõször 1997-ben Athénban, Sofia Smailirányítása alatt, tavaly pedig Keveházi Gábor színrevitelében.

Athénba Sofia hívott meg. Nagyon jól sikerült az elõadásunk. Szerettem. Mexikóba is eljutottunk vele. A görög változatban Zorba sokkal pesszimistább volt, mint a magyarban. A miénket a magyar virtus tette érdekessé. Törökországban mindenesetre hatalmas sikerünk volt.

Nizsinszkij szerepével hogyan találkozott?

Felkértek a Ruttkai Színházban, hogy szeretnék, ha játszanék náluk. De válasszak egy olyan darabot, amelyben tánc is van, mondták. Prózai szerepet ugyanis már kaptam tõlük. És akkor eszembe jutott Nizsinszkij Naplója. Kitaláltuk, hogy egy vidéki kartáncos mondja el Nizsinszkij feljegyzéseit, miközben a saját életét is beleszövi a történetbe. Hét monológ és hét táncbetét váltja egymást. Hetven perc az egész elõadás, de nemcsak a szövegtõl és a tánctól nehéz. Azt is meg kell mutatnom, mi zajlik le az emberben egy elektromos kezelés másfél percében.

És?

Nincs "és". Megmutatom.

De van És. A táncfilm. A nézõk majd a televízióban láthatják.

Nem kapcsoltam. Most már értem. Igen. Ez a film magyar címe. És. A francia cím úgy hangzik, hogy: És annyira gyönyörû volt!

Mi a története?

A filmnek?

A megszületésének.

Díjat kaptam az Operaházban, és ahogy ültem lent, a nézõtéren, megszólalt a zene. Dohnányi Ernõ Konzertstückje. Azonnal tudtam, hogy ebbõl balettet csinálok. Huszonkét perces a film. Már megvette három külföldi tévéállomás. A rendezõ a francia állampolgárságú Gábor László, az operatõr a világhírû, magyar származású Jean Badal. Õ már sok balettfilmet fényképezett. Dolgozott Nurejevvel, Béjart-ral, Roland Petit-vel. Hetvennyolc éves. Zseniális operatõr.

Jöhet a történet.

Hogy mit sûrítettem a huszonkét percbe? Azt, hogy voltaképpen a születésünktõl fogva ugyanazt keressük az életben, ugyanazért küzdünk, ugyanazért harcolunk, mégsem biztos, hogy elérjük. De ha van valami, amit célul tûzünk ki és el akarjuk érni, akkor ez napról napra elõbbre viszi az életünket, és bizonyos pillanatokban boldoggá tesz bennünket. Aztán a végén úgyis egyedül maradunk. Megyünk, megyünk, keresünk, elesünk, felállunk, meg akarjuk szerezni, magunk elé akarjuk tenni, be akarjuk kebelezni, aztán mégsem úgy sikerül, ahogy elképzeltük.

De azért van már új elképzelése?

Hogyne lenne?! Én koreografáltam Pécsett az Egy Faun halálát. Jövõ tavasszal vesszük filmre, az operatõr ismét Jean Badal lesz, a Faun szerepére pedig a franciák híres táncosát, Patrick Dupont-t kértem fel. Igent mondott. Nekem ez is hatalmas siker.