Szombat, 2001. április 28. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54. évfolyam 98. szám

cimlap.htm

Címlap

Zárt találkozó volt Csáky Pál miniszterelnök-helyettesnél a romák kivándorlásáról

Ellenlépések 5 pontban

Pozsony. A kormányzat hatékony lépéseket tervez a roma menekülthullám megállítására.

HÍRÖSSZEFOGLALÓ

Öt, tegnap még nem ismertetett pontban összegezték a szlovákiai romák belgiumi kivándorlása ellen tervezett intézkedéseket azon a Csáky Pál kisebbségi és emberjogi miniszterelnök-helyettes vezetésével tartott értekezleten, amelyen a belügyi tárca vezetõje, Ladislav Pittner, Ján carnogurský igazságügyi miniszter és Ján Figel külügyminisztériumi államtitkár mellett a titkosszolgálat igazgatója, Vladimír Mitro és Milan Cerovský vezérkari fõnök is jelen volt. A javasolt lépésekrõl várhatóan jövõ szerdán tárgyal a kormány.

Mint ismeretes, Belgium a közelmúltban törölte el a Szlovákiával szembeni vízumkötelezettséget, az április 10-én kivándorolt 120 roma miatt azonban a vízumkényszer újbóli bevezetését fontolgatja. Csáky Pál szóvivõje, Miklósi Péter elmondta, a pontokat csak azért nem ismertetik a nyilvánossággal, nehogy ártsanak a tervezett lépéseknek. Nem nyilatkozott arról a felvetésrõl sem, hogy a kormány az útlevelélbevonást is fontolóra vette. Állítólag a romák kiutazását szervezõ személyeket a hadsereg soron kívül gyakorlatra hívná be. "Arra törekszünk, hogy e fölösleges turizmussal ne veszélyeztessük Szlovákia állampolgárainak mozgásszabadságát. A kormány és az egyes tárcák csak a rendelkezésükre álló törvényes eszközökkel kívánnak élni, hogy megszüntessék a veszélyt" – nyilatkozta ezzel kapcsolatban Miklósi. (c; t; ú)

Dzurinda levele Guy Verhofstadthoz

Pozsony. Mikulás Dzurinda kormányfõ tegnap levélben fordult Guy Verhofstadt belga miniszterelnökhöz. A szlovák kormányfõ azt tekintené a leghatékonyabb lépésnek, ha Brüsszel nem juttatna anyagi támogatást a menekültjogi státust kérvényezõknek, gyorsítaná a kérelmek elbírálását, és menekülttáborokban gyûjtené össze a kivándorló romákat. Az új kivándorlási hullámot a nemrégiben szigorított belga rendszer próbájának minõsítette. (TASR)


Dzurinda magyarázatot kér helyettesétõl az EU-támogatások körüli botrány ügyében

Brüsszel tegnap visszavonta döntését

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Pozsony. Pavol Hamzík miniszterelnök-helyettes tegnap cáfolta, hogy az Európai Bizottság befagyasztotta az elõcsatlakozási pénztámogatások folyósítását. Brüsszel csak a szerzõdéskötéseket és két új projektum jóváhagyását függesztette fel. Néhány órával késõbb viszont arról tájékoztatott, hogy Brüsszel délután visszavonta korlátozó döntését. Közölte, Eneko Landaburbõvítési fõigazgató a lépésrõl még április 6-án levélben tájékoztatta Pozsonyt, mire Hamzík a Roland Tóthtal, a kormányhivatal külföldi segélyekért felelõs osztályának leváltott vezetõjével kapcsolatos valamennyi hozzáférhetõ információt eljuttatta Brüsszelbe. A miniszterelnök-helyettes szerint az EB elégedett a szlovák fél magyarázatával. A pénzforrások teljes befagyasztásáról szóló híreket Hamzík zavarosnak minõsítette, és bár még nem elemezte a helyzetet, úgy véli, nem véletlen botránykeltésrõl van szó, tekintettel a koalíciós pártok lojalitásának hiányára és a közelgõ parlamenti választásokra. Hamzík nem érez politikai felelõsséget a "túldramatizált ügyért", nem lát okot a lemondásra. Állítása szerint nem élt vissza funkciójával, sõt átláthatóbbá tette az uniós források felhasználási módját. A miniszterelnök-helyettes maga kezdeményezte Tóth leváltását, miután Tóth volt felesége korrupcióval vádolta meg egykori férjét. Mikulás Dzurinda kormányfõ levélben kérte helyettesét, hogy a kormány soron következõ ülésére írásos magyarázatot terjesszen elõ. (sza)

Pavol Hamzík Bugár Béláról

Pozsony. Az MKP elnökének nyilatkozatával kapcsolatban, melyben távozásra szólította fel õt, Hamzík elmondta: "Megértem, hogy Bugár Béla szívesebben hallgatja a Hamzík visszahívásáról szóló híreket, mint a Csáky menesztésérõl szólókat." Hozzátette, már tárgyalt az MKP-elnökkel, s tisztázták az ügyet. (sz-a)


Pál Gábor szerint nincs szó megtorlásról, csak az iskola érdekeit tartja szem elõtt

Tanulók kihallgatása idézés nélkül

ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ

Fülek. Csütörtökön váratlanul, idézés nélkül, a tanítási órákról a rendõrõrsre szállították és kihallgatták a helyi gimnázium végzõseit. Megtudtuk, Pál Gábor igazgató tett feljelentést személye lejáratása miatt. A váratlan rendõrségi beavatkozás nyugtalanná tette a szülõket, és mivel a héten, úgymond, egyéb furcsaságok is történtek a nagy múltú iskolában – több tanár kapott fegyelmit, illetve az igazgató csökkentette a személyi pótlékokat –, Füleken nyíltan megfélemlítésrõl, megtorlásról beszélnek. Tegnap délután megkerestük Pál Gábort. Elmondta, hogy "nincs szó semmilyen megtorlásról". Hozzátette, a napokban valóban alkalmazott különféle szankciókat, de csak azért, mert az iskola érdekeit tartja szem elõtt. "A rendõrök közölték velem, hogy az iskola valamennyi alkalmazottját és diákját kihallgatják – mondta Pál. – Nem tartanám helyesnek, ha a kihallgatások az iskolában történnének, s ezt közöltem is a rendõrökkel." Pál szerint is nagyon feszült a viszony a tanárok és közötte, belátja, hosszú ideig ez így nem folytatódhat. Azt mondja, keresi a megoldást, hogyan lehetne javítani a kapcsolaton. Mivel meghívták az iskolatanács hétfõi ülésére, bízik abban, hogy a tanácskozáson találnak olyan megoldást, amellyel elnyeri a testület és a tantestület bizalmát. Talán így lesz, hiszen hétfõig még sok minden történhet, tegnap azonban a megegyezésre még nem látszott semmilyen esély. Sok szölõ megtiltotta gyermekének, hogy nélküle vallomást tegyen a rendõrségen bármilyen ügyben is. (kas)

Következnek a pedagógusok?

Fülek. Nem hivatalos források szerint az iskola valamennyi tanárát és tanulóját kihallgatják, sõt az sincs kizárva, hogy néhány szülõt is beidéznek. Voltak olyan vélemények, amelyek szerint a szálak a Besztercebányai Kerületi Hivatalig nyúlnak, a rendõrség azonban cáfolta ezt a feltevést. (fo)


Hétfõre rendkívüli tanácskozást indítványoz a baloldal

Üljön össze a koalíció!

HÍRÖSSZEFOGLALÓ

Pozsony. A Demokratikus Baloldal Pártja kormánybeli partnereinek beleegyezését kéri, hogy a koalíciós tanács hétfõn rendkívüli ülésen vitassa meg az EU-s alapok szlovákiai tevékenységének szüneteltetése nyomán kialakult helyzetet. Mint ismeretes, az Európai Bizottság az elõcsatlakozási támogatások körüli visszásságok miatt rendelt el stopot. A baloldal elutasítja a Robert Fico vezette Smer kezdeményezését, hogy a parlament a kipattant ügy miatt rendkívüli ülésen vonja meg a bizalmat Mikulás Dzurinda kormányfõtõl. A baloldal a koalíciós szerzõdés kínálta minden lehetõséggel élni kíván az ügy tisztázása érdekében. "Ha elégedetlenek volnánk, további lépéseket vennénk fontolóra" – nyilatkozta ezzel összefüggésben Braòo Ondrus. A párt alelnöke szerint egy koalíciós partner csak tárgyalások után javasolhatja saját kormányának esetleges megbuktatását. A koalíciós tanács ülésén Ondrus részletes magyarázatot kér majd az uniós támogatásokért felelõs Pavol Hamzíktól, azt azonban nem árulta el, hogy a baloldal indítványozni fogja-e az integrációs miniszterelnök-helyettes leváltását. (t; ú)


A legfõbb ügyész az EU-pénzek körüli visszaélésekrõl

Hanzel már különleges csoportot is létrehozott

HÍRÖSSZEFOGLALÓ

Pozsony. Különleges, ügyészekbõl és rendõrségi vizsgálótisztekbõl álló csoport felállítását kezdeményezte tegnap az Eszlovákiai elõcsatlakozási támogatásaival kapcsolatos visszaélések kivizsgálására Milan Hanzel legfõbb ügyész. Az esettel a rendõrfõkapitányság korrupcióellenes osztálya foglalkozik, ám egyelõre nem folytat vizsgálatot konkrét személy ellen. Feltevések szerint a visszaélésekkel a kormányhivatal külföldi segélyekért felelõs osztályát vezetõ Roland Tóth gyanúsítható. Mint írtuk, a támogatásokra kiírt pályázatok nyerteseitõl állítólag nagy jutalmat kapott volna, s a jóváhagyott tervezetek megvalósítására hozzá közel álló cégekkel is szerzõdést kötött. Roland Tóth így a megközelítõleg hárommilliárdos célösszeg közel 60 százalékát használta fel illetéktelenül. (t; ú)


CÍMLAP VÉLEMÉNY RÉGIÓ BELPOLITIKA KÜLPOLITIKA GAZDASÁG
MELLÉKLET KULTÚRA TÉMA PANORÁMA SPORT HOROSZKÓP
KEZDÔLAP ARCHÍVUM IMPRESSZUM VISSZHANG