Péntek, 2001. január 12. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54. évfolyam 9. szám

Ivan Lexa volt titkosszolgálati vezér ügyvédei szerint védencük csak politikai bûncselekményekkel vádolható

Ivan Lexa ügyvédei idõrõl idõre sajtóértekezletet hívnak össze. Hogy mi célból, az nem egészen világos, ugyanis általában semmi újat nem tudnak mondani.

Az újságírókat leginkább érdeklõ kérdést, tudniillik, tudják-e hol tartózkodik jelenleg a nemzetközileg körözött volt SIS-igazgató, a tegnapi tájékoztatón Lexa fõ ügyvédje, Vladimír Hlbocan meg sem várta. A tollforgatók kérdéseinek elébe vágva kijelentette, nem tudja, hol tartózkodik védence, de ez nem is érdekli õt. Neki és három kollégájának – merthogy Lexát immár csak négy ügyvéd védi, a bûnvádi eljárás kezdetén még heten voltak – csupán az a dolguk, hogy a megbízatásuknak megfelelõen mindent megtegyenek védencük emberi jogainak tiszteletben tartásáért. Merthogy az állam, vagyis a bûnüldözõ szervek csúnyán belegázolnak a képviselõ úr emberi jogaiba. Az ügyvédeknek már lejárt lemeze, hogy az ártatlan Lexa ellen politikai hajtóvadászat folyik, ehhez próbálnak minden sajtóértekezleten valamit hozzátenni. A tegnapin például azt, hogy a nemzetközi elfogatóparancs alapján bárhol fognák is el Lexát, egyetlen ország sem adhatná õt ki, mert a kiadatás nem vonatkozik azokra, akiket politikai bûncselekmények miatt köröznek.
Az ügyvéd azonban nem elemezte, mitõl politikai mind a 12 bûncselekmény, amelynek elkövetésével a volt titkosrendõrfõnököt vádolják vagy gyanúsítják. Mondjuk, az emberrablásra még rá lehetne erõszakolni a politikai jelzõt, hiszen célja a legfõbb közjogi méltóság ellehetetlenítése volt. A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) nagygyûlése ellen elkövetett merényleti kísérlet is politikai jellegû, hiszen a legfõbb politikai ellenlábas ellen irányult. Még akár a Besztercebányai Püspöki Hivatallal szemben elkövetett, úgynevezett oltárkép-vásárlási botrányra is ráfogható, hogy politikai jellegû, hiszen Baláz püspök politikai szempontból volt kényelmetlen Meciaréknak. De ugyan mitõl politikaiak a pénzügyi csalások, amelyekkel a SIS vagyonát magáncégekbe folyatták át? Mitõl politikai az a sikkasztás, amellyel Lexa helyettesének családiház-építését finanszírozták? Mitõl politikai a "holt lelkek" ügye, a nem létezõ SIS-alkalmazottak bérének kifizetése? Mitõl politikai bûncselekmény a SIS fegyvereinek papíron történt kiselejtezése és színlelt megsemmisítése? Ezeket a kérdéseket az ügyvéd nem elemezte, bár az utóbbira egy mondattal utalt. Szerinte Lexa igazgatóként csupán egy végsõ jegyzõkönyvet írt alá a fegyverek kiszuperálásáról, és utólag derült ki, hogy "valamilyen pisztolynak" nem kellett volna köztük lenni. Vagyis Hlbocan úgy próbálta beállítani a dolgot, mintha a valóban megsemmisített fegyverek közé véletlenül keveredett volna valami pisztolyocska. Annak idején a belügyminisztérium sajtóértekezletén ezt egészen másképp tálalták, "pisztolyocska" helyett egész kis arzenált mutattak be az újságíróknak az állítólag megsemmisített és késõbb elõkerült fegyverekbõl. Pedig az csak töredéke volt annak a mennyiségnek, amellyel Lexáék cseleztek. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a "tárgyi bizonyítékokat" felsorakoztató vizsgálóhivatal is túllõtt a célon, mert a volt SIS-tagok lakásán tartott házkutatások során lefoglalt fegyverek között még egy páncélököl is szerepelt az említett belügyminisztériumi fegyverbemutatón. És csak miután már egy csomó találgatás megjelent arról, mire is használhatta a titkosrendõrség a páncéltörõt, került nyilvánosságra, hogy a bemutatott tárgy az eredeti péncélökölnek csupán használhatatlan tartozéka, amit az egyik titkosrendõr a barátaitól kapott ajándékba – gumióvszerrel megtöltve.
Ám ez mit sem változtat azon, hogy a SIS igazgatója részérõl nem sajnálatos véletlen volt a jegyzõkönyv aláírása. Erre bizonyíték, hogy a "kiselejtezett", többségében vadonatúj fegyverek egy részét egy pozsonyi fegyverkereskedésen keresztül értékesítették, s ott még maga Lexa is vásárolt egy "megsemmisített" pisztolyt. Kíváncsi lennék, ezt hogyan tudnák az ügyvéd urak politikai bûncselekményként beállítani. Azt is kifogásolták, hogy Ivan Lexa családtagjai "üldöztetésnek vannak kitéve". Ezt a vádat arra alapozták, hogy a külföldön bujkáló képviselõ külföldi szabadságra induló feleségét a határõrök és a vámosok alapos vizsgálatnak vetették alá a szlovák– osztrák határon. Állítólag tucatnyian ellenõrizték, köztük néhány civilruhás férfi, és elsõsorban Lexáné noteszeiben kutakodtak, nyilvánvalóan férje telefonszáma, címe után. Nem kell hozzá nagy ész, hogy az ember kitalálja, a civilruhások személyében a Lexát keresõ nyomozók segítettek a vámosoknak. Mit tegyenek, szegények, nekik is igyekezniük kell, hiszen már tavalyra ígérték a Lexa-ügy lezárását, és csak nem bírnak a végére járni. Házkutatást pedig nem tarthatnak Lexa házában, hát legalább az asszonyt jól átvizsgálják. Mi lenne, ha végre azt kezdenék keresni, honnan is utalják az ügyvéd urak bankszámlájára a tiszteletdíjat – mert nyilván nem a HZDS iránti elkötelezettségbõl védik ilyen vehemenciával védencüket, hanem sokszámjegyû bankátutalásokért –, ez talán nyomra vezetne.

Folyamatosan elakad a szlovákiai baloldal rozoga szekere a szociáldemokrácia sztrádája felé vezetõ taligaúton

Attól tartok, hogy a Demokratikus Baloldal Pártja (SDL) vezetõ testületeiben lelkük legmélyén még azok is megsértõdtek Jozef Tuchyòa miniszterré kinevezésének megvétózása miatt, akik egyébként kritikusan szemlélik, ahogy a Migas-irányzat követõi húzódoznak a Husák-éra két évtizedének õszinte bírálatától. Mintha mindenki így gondolkodna: õ is a mi kutyánk kölyke.
A baloldali megnyilvánulásoknak e tárgykörben is az lett a következménye, ami már többször is az 1989 óta eltelt 11 év alatt: ezúttal is elakadt a szlovákiai baloldal rozoga szekere, a szociáldemokrácia sztrádája felé vezetõ taligaúton. Az SDL vezetõi hasonló helyzetbe vannak a szocdemek nagy családjába való visszatéréssel, mint némely bennszülött törzsek a kereszténység felvételével voltak; szenteltvíz alá hajtották ugyan a fejüket, de azért még évekig meg-megesett, hogy gulyáslevessé képezték át az õserdõben eltévedt misszionáriust.
Tuchyòa azzal rémisztgeti a miniszterelnököt, hogy más pártot keres magának. Más szóval: átül az ellenzék padjába, és még ingatagabb lesz az egyébként (és állítólag) minõsített többségû koalíció. Tény, az nem várható el sem Migastól, sem mástól a pártvezetésbõl, hogy nyilvánosan kipellengérezi a volt tábornokot. Valószínû, hogy a párttagság körében legalább akkora a bolsevik stílus iránt nosztalgiázók részaránya, mint az SDL legfelsõbb vezetésében. Annak a pártnak, amelynek második helyrõl a parlamenti küszöb közvetlen közelébe sikerült letornáznia magát, nagyon kicsi a mozgástere. A vezetésnek állandóan attól kell rettegnie, hogy valamelyik pártvezetõ kritizálása nyomán megsértõdik a rokonszenvezõk fél százaléka, és még a parlamenti jelenlét is múlt idejûvé válik. Ilyen nagymértékû cselekvésképtelenség azonban semmivel sem indokolható. Nem azért bizonyult alkalmatlannak Tuchyòa, mert Washington és Brüsszel megtorpedózta a kinevezést. Prágában, Budapesten és Varsóban a védelmi miniszternél felelõsebb tisztségeket is betöltöttek és betöltenek politikusok, akik szovjet egyetemen tanulták volt a mesterséget. Csakhogy a magyarországi, a csehországi és a lengyelországi társadalomban az egypártrendszer négy évtizedének legalább a második felében mutatkozott készség a máshogygondolkodásra. Szlovákiában ekkor dühöngött leginkább a Moszkva iránti szolgalelkûség. Itt 1989. november 17-e és 1990. január 1-je között jött világra az 5 millió demokrata.
Senki se csodálkozzon, hogy határainkon innen és túl sokan kételkedve szemlélik a demokratikus baloldal ambícióinak aránytalanságát. Az SDL most kamatot fizet Gustáv Husák két évtizede után. Pedig 1989 óta még törleszteni is lett volna ideje.

KOMMENTÁR

Meghajlottak a hajthatatlanok. A brit kormány nem állhatott ellen tovább a nyomásnak, s végre tennie kellett valamit a balkáni veteránok ügyében. Az öbölháborúhoz hasonlóan ugyanis a balkáni fegyverrázás után is megkeseredett a gyõztesek szájíze. Valahogy nem megy mostanság a hõsöknek. Úgy tûnik, csodafegyvereik nemcsak az ellenséggel szemben voltak kíméletlenek. Olaszországban s Németországban már vizsgálat indult a Balkánt megjárt veteránok közt jelentkezõ vérkeringési és rákos megbetegedések ügyében, a brit kormány azonban az utolsó pillanatig ellenállt azt hajtogatva, hogy az urániummal megizélt lövedékek használata szinte veszélytelen (csak azoknak, aki kilõtték õket), nem kell tehát semmilyen vizsgálatot indítani. Adva van egy szövetség, amelynek néhány tagállama már felelõsségteljesen viselkedett, s vizsgálatot indított, hogy kiderítse, nem fenyegeti-e veszély azokat, akiket nem is olyan rég a vágóhídra küldött. Erre a demokrácia egyik hagyományos fellegvárának tekintett Angliában a kormány elkezd sumákolni. És ez még csak a kisebbik baj. A nyomásnak engedve az állam lép, és ez még rosszabb. Ahelyett, hogy átfogó vizsgálatot indítana csatából visszatért fiai közt, felajánlja nekik, ha akarják, megnézethetik magukat az orvosokkal. Legalábbis ez áll a kormány tervezetében. Az öbölháborús és balkáni veteránok vezetõi szinte azonnal jelezték, nem ujjonganak. Sõt, a tervezetet sértésnek tekintették. Márcsak azért is, mert a kabinet ajánlata a jelek szerint sima urániummal kapcsolatos vizsgálatokról szól, márpedig itt a veszedelmes elem egy másik, manipulált változata okozza a gondokat. Meg az, hogy a kormány ajánlata csak a balkáni veteránokra érvényes, az öbölháborúba küldötteket nem vizsgálják meg. Ezt John Spellar védelmi miniszter is megerõsítette, miközben sajnálja, hogy a veteránok képviselõjének nem tetszik a tervezet, hiszen "a parlamentben egyértelmû tetszéssel fogadták". A naiv közép-európai lélek hinni sem akar a fülének. Hát itt is így mennek a dolgok? Mintha a tiszelt lordok véleménye fontosabb lenne azokénál, akik vásárra vitték a bõrüket a "hazáért". Nem az a fontos, hogy az érintetteknek teszik-e a terv, elég, ha a hatalmasságok örülnek neki. Ugye milyen ismerõs?

JEGYZET

Leszereltek a kiskatonák. Beszámolóik egybehangzóan a hadsereg züllöttségérõl szóltak. Bepillantást nyerhettem a szolgálatosok mindennapjaiba, a hadsereg mûködésébe. Kiábrándító. Hajdanán az anyák, ha sírva is, de abban a reményben küldték fiaikat a hadseregbe, hogy majd móresre tanítják õket, és egy kicsit megemberelik magukat. Manapság erre senki se számítson. Már csak azért sem, mert a tiszteknek sem lehet sok fogalmuk arról, mirõl szól a katonásdi. A kisebb laktanyákban a rend, a szigor szikrája sem észlelhetõ. Az már csupán a filmekre jellemzõ, hogy a drótkerítés mellett csõre töltött géppisztollyal járõröznek a katonák. Mifelénk ez a valóságban úgy fest, hogy a szolgálatban levõ katona az épületmelegben el-elszenderülve védi a többiek álmát. Ez ugye nem neki, hanem feljebbvalóinak róható fel. Ezzel még nem lenne gondom. Ám ha a "szigorú" õrizet mellett mulatozó ifjoncok "megszállják" a kaszárnyát, nem a fõnököt vonják felelõsségre, hanem a szerencsétlen szolgálatost. Elvárnák tõle, hogy egy szál riasztópisztollyal szálljon szembe a támadókkal, veresse agyon magát csak azért, mert a haza védelmére esküdött fel. Mi jogon várja el a fiataloktól bárki is, hogy jobban szívükön viseljék az ország védelmét? Hiszen jó példát nem sokat látnak. Hogy a parancsnak engedelmeskedni kell? De hogyan lehet komolyan venni azoknak a parancsát, akik nyáron a hólapátolást gyakoroltatják a katonákkal, mondván, ha lehull a hó, ne legyen probléma, az eskütétel elõtt festékkel festetik zöldre a füvet, vagy a frissen rukkolt fiúkra pár hét elteltével komoly katonai felszerelést bíznak. Aláíratják velük az anyagi felelõsségvállalásról szóló irományt, amit megtagadni nem lehet, mert a parancs az parancs. Szó sincs viszont arról, hogy a felszerelést tételesen adják át nekik. Leszerelésük elõtt azonban minden alkatrésszel, tartozékkal külön kell elszámolniuk. Lehet, hogy a pótkerék már akkor sem volt benne, amikor átvette, viszont a hiányért õt teszik felelõssé. Ha pedig nem akarnak kellemetlenséget, négy-ötezer koronát kell fizetniük, amirõl nem kapnak elismervényt. És senki sem tudja, hova kerülnek ezek a pénzek. Akár villaépítésbe is fektetheti valaki. És ez csak néhány példa a hadseregben tapasztalható túlkapásokból.

TALLÓZÓ

"Hivatalos küldetésen vesz részt az Egyesült Államokban mint árnyékkormányunk külügyminisztere. Nem tudom, mikor jön haza, de ebben semmi problémát nem látok" – közölte Vladimír Meciar, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) elnöke a szlovák napilap kérdésére: hol tartózkodik az Ivan Lexa egyik jobbkezeként emlegetett, szabotázzsal is vádolt Rudolf Žiak. A magas rangú HZDS-funkcionáriust december közepe táján látták utoljára, állítólag lánya esküvõjén vett részt, ám nyoma veszett. Az ügyészség már sokadszor küldött felszólítást Žiaknak, a címzett azonban nem hajlandó megjelenni, nem is reagál, a leveleket sorra küldi vissza a posta. Pedig jó néhány kényes kérdésre kellene válaszolnia: állítólag a szintén ismeretlen helyen tartózkodó volt SIS-fõnökkel, Ivan Lexával együtt 15 provokatív akció elõkészítésén dolgozott, céljuk a visegrádi négyek integrációs törekvésének hátráltatása lett volna.