Péntek, 2001. január 12. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54. évfolyam 9. szám

regio.htm

Régió

Vidékfejlesztési célkitûzések: elfelejtett – négy ország – TIBREG-programja

Támogatásra várva

Négy éve magyarországi, romániai, ukrajnai és szlovákiai környezetvédelmi, valamint agrárökológiai szakemberek együttmûködésével készült el az a program, amely a négy ország szomszédos régióinak revitalizálására irányult.

BODROGKÖZ

A TIBREG (Tisza-Bodrog Régió) elnevezésû tervezet legfontosabb célkitûzése a kedvezõtlen környezeti hatások csökkentése, a tájgazdálkodás és információszolgáltatás. A projekt elkészítésében a nagymihályi agrárökológiai kutatóintézet szakemberei és kassai geológusok vettek részt. Az általuk elõterjesztett tervezet egyebek között a borsi, szõlõskei, bistyei ivó-, ásvány- és termálvízlelõhelyek gadaságos kihasználásával, a bodrogközi ivóvízforrások felújításával, valamint az Ondava, Latorca, Bodrog és Tisza vízrendszerének optimális felhasználásával is foglalkozik. A program külön taglalja a talajvízszennyezés csökkentésére vonatkozó javaslatokat, Nagyráska és Málca térségének a revitalizálására, és szorosan illeszkedik az állami környezetvédelmi célkitûzésekhez. Az agráriparivá átalakuló keleti régióban a mezõgazdaság fellendítése fontos szerepet kap. A program ugyanezeket a célkitûzéseket tartalmazza a magyarországi, romániai és ukrajnai, szomszédos régiókra vonatkozóan is, mivel az igények hasonlóak. Az elõterjesztõk arra számítottak, hogy már 1997 szeptemberében megkezdõdik a program megvalósítása. Mint késõbb kiderült, anyagi okok miatt az elõzõ választási idõszakban erre nem került sor és a lassan leköszönõ kormány már nem mutatott hajlandóságot az üggyel kapcsolatos kormányközi tárgyalásokra. Megtudtuk, hogy a jelenlegi kormánytagok keleti látogatása alkalmával a Tõketerebesi és Nagymihályi járás illetékesei többször is felvetették a TIBREG-program kérdését, ám semmi jele, hogy a kormánykörökben foglalkoztak volna a projekttel, s kormányközi tárgyalásokra sem került sor a szomszédos országokkal az üggyel kapcsolatban. Ha a kormányok – elsõsorban a hazai szervek – is támogatnák az elképzelést, amely az EU elvárásainak is megfelel, hamarosan kialakulhatna a rendszer, ami új, a határ vidékfejlesztési lehetõségeket kínálna. (kat)


DUNASZERDAHELY

Drágább a betegség

Január 1-jétõl megváltozott az egészségügyi biztosító százalékos hozzájárulása, s így minden orvosság többe kerül majd a betegnek. Darina candulová, a gyógyszerészek kamarájának dunaszerdahelyi regionális elnöke szerint ez a változás fõleg a diabetikusokat, az allergiásokat és a szívbetegeket érinti. Az inzulin egyik fajtája például 18 koronáról 150 korona körüli összegre emelkedett, miközben a értéke – fajtájától függõen – 500–1300 korona körül mozog. A Claritin, az allergiások által leginkább használt szerért tavaly 29 koronát, most 70-et fizet a beteg a 430 koronás értékébõl. "A változás leginkább a külföldi gyógyszereket érintette, amelyeknek nincs szlovákiai megfelelõjük" – mondta a gyógyszerész. Most már csak a gyártóktól várhatunk változást, árcsökkentést. (hely)


ROZSNYÓ

A fõvárosba készülnek

Számos a Rozsnyói járást bemutató tájékoztató jellegû füzettel készül a Rozsnyói Turisztikai Információs Centrum a január 18. és 21 között Pozsonyban megrendezésre kerülõ Slovakiatour idegenforgalmi kiállításra - tájékoztatott Krajci Judit, az intézmény vezetõje. A Rozsnyó városa által üzemeltetett központ a Szepesség-Gömör Regionális Turisztikai Egyesülettel és a Szlovák-karszt Turisztikai Egyesülettel közösen vesz részt a pozsonyi rendezvényen. Kiadványaik között szerepel például a felsõ-gömöri régióban mûködõ szállások kétnyelvû (szlovák és magyar) katalógusa, több színes kiadvány a Rozsnyói járás természeti szépségeirõl és történelmi nevezetességeirõl és bemutatásra kerül a Szlovákiai Gótikus-körutat bemutató négynyelvû (magyar, német, szlovák, angol) könyv is. (kp)


ROZSNYÓ

Magyarok a világban

Magyarok a világban – Kárpát-medence, ez a címe annak a könyvnek, amely január 15-én kerül bemutatásra a rozsnyói Rákóczi Magyar Házban. A budapesti CEBA Kiadó kiadványa tanulmányokat, gazdasági és nonprofit adattárakat tartalmaz. A rendezvény szervezõi – a rozsnyói Kultúra könyvesbolt és a Gömöri Ifjúsági Társaság – felhívják mindazon önkormányzatok, intézmények és szervezetek vezetõinek figyelmét, akik megrendelték az említett könyvet, azok átvehetik azt a bemutató alatt. (kmot)


Együttmûködési szerzõdések aláírásában gazdag hét volt

Segíthet az egyetem

KASSA

Különösen aktívan kezdte az új évezredet a kassai Mûszaki Egyetem (ME), melynek vezetése a héten több együttmûködési keretegyezményt is aláírt. Az elsõ ceremónia résztvevõi Juraj Sinay professzor, az egyetem rektora, és Zdenko Trebula fõpolgármester voltak, akik hétfõn kötötték meg a város és legnagyobb oktatási intézménye közti szerzõdést. Így a ME dolgozói és diákjai a jövõben aktívan részt vállalnak majd a város gondjainak megoldásában. Hasonló egyezményt kötött az egyetem a kerületi hivatallal is, Stefan Vranovský kerületi elöljáró több területen számít a neves mûszaki szakemberek segítségére. Az oktatási intézmény együttmûködési szerzõdését a Kelet-szlovákiai Villamos Mûvekkel e hét szerdáján hoszszabbították meg. Ma az egyetem vezetése a törvényhozás Kelet-szlovákiai származású képviselõivel találkozik, a tanácskozás célja a területfejlesztés. A jövõ hét is mozgalmasnak ígérkezik az egyetem életében, hétfõn a Cseh Köztársaság kassai fõkonzujával, szerdán pedig a Kelet-szlovákiai Gépgyár illetékeseivel tárgyalnak újabb partnerkapcsolatok lehetõségérõl. (juk)


KASSA

Terjeszkedik az IKEA

A svéd IKEA cég világszerte keresett bútorai és lakberendezési tárgyai valószínûleg hamarosan Kassán is hozzáférhetõek lesznek, a pozsonyi áruház után ugyanis a cég hazánk második legnagyobb városában is meg szeretne jelenni. Ezekben a hetekben a megfelelõ objektumot keresik az illetékesek. A kassaiak több épületet is az IKEA rendelkezésére tudnak bocsájtani, az is lehetséges, hogy a közeljövõben épülõ új hipermarketek egyikének közelében talál otthonra Kassán a svéd otthonteremtõ világcég. (jk)


HÉTVÉGÉN – HOL? MI?

Bugár Béla az Európa Klubban

Bugár Béla, a parlament alelnöke, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke lesz a komáromi Európa Klub vendége holnap este. A 18 órakor kezdõdõ találkozón a felvidéki magyarság jövõjét érintõ kérdések mellett fiatalkori elveirõl, élményeirõl és csínytevéseirõl is megkérdezik a politikust az ifjúsági szervezet képviselõi. (mühl)
Komárom, Kossuth téri
Csemadok székház,
szombat, 18.00

Elõadás a civilizációs betegségekõl

A nemrég alakult nagykaposi Apáty Mihály Klub, amely általában kéthetenként rendez összejöveteleket, ma egy fontos egészségügyi témával kapcsolatos beszélgetést szervez a Griff panzió kistermében. Csontritkulás, csontkopás és a civilizációs betegségek címmel Ferkó Péter sebészorvos tart szakelõadást. (kat)
Nagykapos,
Griff panzió,
péntek, 16.00

GIT-filmklub: Bejönnek a mogyorók?

Helyfoglalás, avagy a mogyorók bejövetele címû magyar film kerül bemutatásra ma este a Gömöri Ifjúsági Társaság videofilm-klubjában, a rozsnyói Rákóczi Magyar Házban. A Szõke András által rendezett alkotás a tavalyi, XXXI. Magyar Filmszemlén is szerepelt. A filmklubba a belépés ingyenes. (kmot-)
Rozsnyó, Rákóczi
Magyar Ház,
péntek, 17.00

Csemadok-évzáró Dinnyés Józseffel

Évzáró közgyûlést tart holnap délután Várhosszúréten a Csemadok helyi alapszervezete. Az ülést követõen 19 órától ünnepi mûsor kerül bemutatásra, amelyben fellép Dinnyés József daltulajdonos, valamint a helyi óvoda és alapiskola növendékei, a falu majorett-csoportja és hagyományõrzõ éneklõcsoportja, valamint a Várhosszúréti Ifjúsági Szervezet énekcsoportja is. (kápé)
Várhosszúrét,
mûvelõdési ház,
szombat, 17.30

Templomszentelés Dunatõkésen

Jelentõs eseményre készülnek Dunatõkés lakói.. A község Mária Születésének tiszteletére épült templomát holnap délelõtt Tóth Domonkos püspüök szenteli fel. (ú)
Dunatõkés, templom, szombat, 10.00

San Franciscó-i blues band a Klikkben

A polgárpukkasztás egyes elemeit sem nélkülözõ besztercebányai Dolly Booster zenekar unplugged koncertet ad ma este az érsekújvári Klikk pub színpadán, míg a diszkóban Dj Czuczor, az érsekújvári Max rádió mixere táncoltatja meg a nagyérdemût. Holnap este a San Franciscó-i Todd Bokich Blues Band szerepel a Klikkben. Todd a tradicionális amerikai blues megszállottja, immár 28 éve. A diszkórészben Extra Fun diszkó lesz a népszerû Julo alias Python vezényletével. (kis)
Érsekújvár,
Klikk pub, péntek,
szombat, 21.30

A parlament munkájáról a Casinóban

Bárdos Gyula képviselõ, az MKP parlamenti frakciójának vezetõje látogat el ma este a Pozsonyi Casinóba. Az est témája a parlament munkájá lesz. Beszélgetõtárs: Agócs Valéria. (ú)
Pozsony, Casino,
péntek, 18.00

Az I Fiati fúvóskvartett koncertje

A zenekedvelõ közönséget várják a szervezõk ma este a Zselízi Városi Mûvelõdési Központba: a pozsonyi Szlovák Rádió Szimfonikus Zenekarának I Fiati fúvóskvartettje ad hangversenyt. (ú)
Zselíz, Városi
Mûvelõdési Központ,
péntek, 18.00


ELÕREJELZÉS

Az ország felett lassan délre húzódik egy frontrendszer, melynek nyomában hideg légtömeg áramlik. A délután folyamán napos idõt várhatunk, a hõmérséklet mínusz kettõ, plusz három fok körül alakul. Gyenge északi szél lesz az uralkodó széljárás. Éjszaka marad a felhõtlen égbolt, ám -8, -12 fokig süllyed a hõmérõ higanyszála. Holnap napközben tovább csökken a hõmérséklet, mindössze -6, -2 fokot jósolnak. Tovább folytatódik a lehûlés a hét végén, a hõmérséklet nappal sem emelkedik 0 fok fölé.


ORVOSMETEOROLÓGIA

Fokozatosan enyhülnek az idõjárás okozta kellemetlen hatások az ország déli, délnyugati részén. Növekszik a teljesítõképesség, csökken a reakcióidõ, az alacsony vérnyomással bajlódó betegek azonban számítsanak átmeneti erõs fejfájásra, migrénre. Szlovákia többi részén marad az eddigi állapot, továbbra sem enyhülnek a reumások, a mozgásszervi betegségekben szenvedõk problémái. Akinek régóta okoz kellemetlenséget fájó hátgerince, ezt még tetézheti fejfájás, enyhe depresszió.


CÍMLAP VÉLEMÉNY RÉGIÓ BELPOLITIKA KÜLPOLITIKA GAZDASÁG
MELLÉKLET KULTÚRA TÉMA PANORÁMA SPORT HOROSZKÓP
KEZDÔLAP ARCHÍVUM IMPRESSZUM VISSZHANG