Szerda, 2001. április 18. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54. évfolyam 89. szám

Jóval több feladat vár még teljesítésre, mint amennyi már megvalósult a szlovák–magyar testület ajánlásai közül

Lapunk birtokába került a Magyar–Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság március 30-i, budapesti ülésének jegyzõkönyve, melyben korábban elfogadott, eddig azonban nem teljesült ajánlások is szerepelnek.

A teljesített és teljesítetlen ajánlásokat vizsgálva megállapíthatjuk, jóval terjedelmesebb a még meg nem valósult feladatok listája. A bizottság teljesítettnek tekintette az 1. ülés 8. számú ajánlását, hiszen a Magyar Köztársaság fõkonzulátust nyitott Kassán, a Szlovák Köztársaság békéscsabai fõkonzulátusának megnyitása pedig elõkészítés alatt van, s már kihelyezett konzuli részleg is mûködik, ahol megkezdõdtek a fogadóórák. Magyarország ratifikálta a Helyi Önkormányzatok Európai Chartáját és a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, az elõbbit Szlovákia is ratifikálta, az utóbbit pedig aláírta. A bizottság a dokumentumban foglaltak szerint megegyezett, hogy a nyelvi charta szlovákiai parlamenti ratifikálása után a két ország rendszeresen tapasztalatot cserél a két charta végrehajtásáról. A jegyzõkönyvben azt is nyugtázták, hogy megkezdõdött az Esztergom és Párkány közötti Mária Valéria híd felújítása, hogy 1999-ben Szlovákiában hatályba lépett a kisebbséginyelv-használatot szabályozó törvény, és hogy 1999. április 1-jétõl visszaállították a magyar kisebbségi kultúra intézményeinek jogalanyiságát.
Az eddig teljesítetlen ajánlásokról az ülésrõl készült jegyzõkönyv – kissé eufemisztikusan – úgy ír, hogy "a két fél a továbbiakban is feladatának tekinti az alábbi ajánlások teljesítését". Az elsõ vegyes bizottsági ülés elsõ számú ajánlása Szlovákia és Magyarország számára az volt, hogy "teremtsék meg a Szlovák Köztársaság területén mûködõ kihelyezett magyar egyetemi és fõiskolai tagozatok (a magyar kisebbség képviselõi Komáromot és Királyhelmecet javasolják) és a Magyar Köztársaság területén mûködõ kihelyezett szlovák egyetemi tagozatok (ha a szlovák kisebbség igényli) tevékenységének jogi feltételeit és a támogatások konkrét formáját". Az ajánlás teljesítésével kapcsolatban március 30-án a vegyes bizottság a következõket állapította meg: "A magyarországi felsõoktatási intézmények szlovákiai tagozatainak helyzetével összefüggõ jogszabályi rendezés a szlovákiai felsõoktatás új koncepciójától várható. A magyarországi szlovákság részérõl nem merült fel igény kihelyezett tagozatok létesítése iránt".
Magyarország az egyik ajánlás értelmében feladatul kapta, hogy még ebben a választási ciklusban keressen törvényi megoldást a nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletére. Az ajánlás kiértékelésében a bizottság megállapította, a magyar parlamenti pártok ugyan tárgyalnak a kérdésrõl, ám az ajánlás eddig még nem valósult meg. A jegyzõkönyv készítõi azonban hozzáteszik: "A magyar kormány támogatja ezen ajánlás végrehajtását".
A bizottság tárgyalt a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen létrehozandó magyar nyelvû képzést szolgáló karról is. Az ülésrõl szóló jegyzõkönyvben megemlítik a Dzurinda-kabinet pozitív hozzáállását; idén januárban ugyanis a kormány határozatban ajánlotta a kar létrehozását, anyagi támogatást helyezve kilátásba. Leszögezték, erre szükség is van, hiszen "az egyetemen korábban létrehozott Magyar Szekció nem elégíti ki a szlovákiai magyarság elvárásait". Továbbra sem megoldott a szlovák közszolgálati televízió adásának magyarországi vétele, mint elhangzott, a kérdés megoldását a költséges mûholdas adás vagy egyéb (pl. kábelcsatornás) változat jelentené.
Magyarország és Szlovákia egyetért abban, hogy a határátkelõhelyek száma megfelel mindkét ország pénzügyi lehetõségeinek, azonban mérlegelni fogják újabb határátkelõhelyek megnyitásának lehetõségét, áll a dokumentumban.
Szlovákia még mindig nem állította össze azon tankönyvek és oktatási segédeszközök listáját, amelyek a Szlovák Köztársaságban a Magyar Köztársaságból a nemzetiségi iskolákban használatosak. Magyarország ezt a feladatot végrehajtotta, a magyar oktatási tárca a 2001–2002. tanévtõl gondoskodik a tankönyvek beszerzésérõl.
Ajánlásként szerepelt keresni annak lehetõségeit, hogy a komáromi Kálvin János Teológiai Akadémiát egyetemi karrá alakítsák át. Mint megállapították, ez az ajánlás sem teljesült, hiszen "a szlovák oktatási minisztérium a 2001. évben egy már létezõ fõiskola vagy kar szervezeti keretein belül keresi a megoldást".
A Magyar–Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság III. ülésének ajánlásai között szerepel, hogy az elõkészítés alatt álló közigazgatási reform az új területi egységek kialakítása során vegye figyelembe az 1995. évi magyar–szlovák alapszerzõdést, az ET nemzeti kisebbségek védelmérõl szóló keretegyezményét és az Európa Tanács parlamenti közgyûlésének Szlovákia ET-tagfelvételi kérelmérõl szóló véleményét. Szlovákia azt is feladatul kapta, hogy az állam és az egyházak kapcsolatainak rendezése keretén belül a kormány folytasson tárgyalásokat a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházzal is. Szlovákiában pénzügyi forrásokat kell létrehozni azon civil szervezetek részére, amelyek a szlovákiai magyar kisebbség érdekében szociális, kulturális és közmûvelõdési tevékenységet folytatnak.
A bizottság március 30-i ülésén ajánlotta Szlovákiának biztosítani a komáromi Selye János Kollégium mûködéséhez szükséges támogatás lehetõségét. Egy másik ajánlás a pozsonyi Petõfi Sándor-szobor felújítását is célul tûzte ki. Biztosítani kell a kassai Thália Színház rekonstrukciójának állami költségvetési hozzájárulását, áll a jegyzõkönyvben.
A vegyes bizottság hatékonyabb mûködése érdekében a Németh Zsolt és Jaroslav Chlebo társelnökök vezette felek a többi között megállapodtak, hogy a jövõben a bizottság szükség szerint, de évente legalább egyszer ülésezik, az összes eddigi ajánlás teljesítését áttekintik.
A Magyar–Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság szlovákiai társelnökével, Jaroslav Chlebo külügyi államtitkárral készült interjúnkat lapunk negyedik oldalán olvashatják. (jéel)

KOMMENTÁR

Képzeljük el azt a nagyon is valószínû helyzetet: egy szociális otthon lakójának a napi séta közben fejére esik egy tégla, és szörnyethal. Az eset vizsgálatakor kiderül, hogy a szerencsétlenségben az épület állaga a ludas, így az is, aki azt birtokolja, bérli, tehát felel a karbantartásért és az állagmegóvásért. De mi van, ha az épületnek vasárnaptól már, illetve még nincs gazdája? A Pravda tegnapi száma idõzített bombának nevezi a tulajdon-visszaigénylési törvény védelmi határidejének lejárta utáni veszélyeket. Vasárnap ugyanis lejárt az a határidõ (tíz év), amelynek törvény által szabott keretén belül nem lehetett haladéktalanul visszaigényelni azokat az épületeket, amelyekben szociális ellátó, egészségügyi, iskolaügyi, kulturális intézmény mûködött. A tíz év alatt a minisztériumoknak, majd a kerületi hivataloknak lett volna kötelességük, hogy megvegyék ezen épületeket az eredeti tulajdonosoktól, vagy más megfelelõ helyiségeket biztosítsanak az említett intézményeknek. Az állam ezt a kérdést eddig bérleti szerzõdésekkel oldotta meg, a kormányok pedig csak tovább passzolgatták az ügyet, bízva abban, hogy a határidõ sohanapján telik le. Most meg a fejünket vakarászva rinyálunk, hogy nincs pénz, bízzunk a tulaj humanizmusában, ugyan már, kedves Kovácsék, van szívük utcára tenni ezt a két tucat mentálisan sérült gyereket, ha mi is csak a híd alá tudnánk helyezni õket? A kerületi hivatalok is évekig jókora bérleti díjakat fizettek a tulajoknak, s állagmegóvásra csak garasok jutottak. Most meg jön újra a kapkodás és a magyarázkodások özöne, szülünk pár kényszermegoldást, ja, és dicsérjük a cseheket, hogy õk még idõben kapcsoltak, és idõben elkülönítették erre a lóvét. Itt és most a munka- és szociális ügyi minisztérium illetékese a belügyre mutogat , hogy eddig nem csinált semmit ez ügyben. Állítólag tavaly elhangzott valamilyen ígéret Pittneréktõl, de aztán nem történt semmi. Szlovákiában ez már csak így van.

JEGYZET

Azt reméltem, velem marad örökre. Jó, nem örökre, csak amíg élek. 127694 BY-72 – nekem többet jelentett. Tudta, mikor, hol születtem, szüleim nevét, házasságkötésem napját, gyerekeim világra jöttét, munkahelyeimet – mind mind számon tartotta. Ott õrizte a kemény mûanyag kötésben, melyen még ez állt: ceskoslovenská socialistická republika, meg egy oroszlános címer. 1974-ben lettünk egymáséi, és úgy volt rendelve, hogy 1991-ben elválnak útjaink. A hivatal akkor még nem tudta, hogy fél szülõhazámtól megfosztanak, még egyszer, utoljára összepecsételte sorsunkat. Sokan, sokszor forgatták fejcsóválva, de tehetetlenül, amikor már minden rendes ember zsebében elegáns, lapos kártya lapult. Míg el nem jött az utolsó közös óránk. Fájdalomtól megtörten baktattam a rendõrségre. Hazudjak? Ne? El is veszíthettem volna. Mindegy. Majd emlékeimben õrzöm. A hölgy a pult túlsó oldalán kedélyes. – Oly nehezen válok meg tõle – kunyerálok alázatosan. – Ha tudná, nekem mennyi mindenrõl kell lemondanom – és már a kezében a kiállítási mintadarabnak is beillõ személyi. – Okmánybélyeg, két fénykép – darálja a hivatalnok. Lemondóan leadom. Búsulásra nincs idõ, röpke húsz perc alatt kikeresi adataimat a számítógépben, kérdezz-felelek következik, minden adat iktatva a gépben, beírva a személyiben. Persze, hátha közben megváltozott születésem helye, ideje, netán a nemzetiségem. Hát nem. Már kezdenék örülni az újnak, amikor megtudom, nem ott lakom, ahol. Hiába írták be szépírással a régi szocialistába, nem iktatták a gépben, ezért ott lakom, ahol tizenkilenc éve, csak én nem tudok róla. – Tessék behozni a tulajdonlapot, átírjuk. Hogy ki, mikor, miért, azaz miért nem? Ki tudja. Újabb pecsét, egy hónap haladék. Aztán megy minden, mint a karikacsapás – gondoltam naivan. Ám a hivatal, amikor beállítottam tulajdon tulajdonlapommal, imigyen szóla: – Új személyi? Okmánybélyeg, két fénykép – kikapja kezembõl a régit, tépi, szaggatja a jó kis mûanyag borítót, kibelezi. – Mi van? – pillant rám. – Ígérték, meglesz az új, mire behozom az iratot. – A nõ föltápászkodik, lapozgat – itt nincs. Okmánybélyeg, két fénykép – hadarja újra. – Tessék visszaemlékezni – esdekelek, nem a pénz miatt, csak elvbõl. – Nincs – replikázik, aztán megáll a keze a levegõben, benne mûanyag fóliában egy okmánybélyeg, két fénykép. – No – néz rám szemrehányóan –, itt van. Nem vitázom, csak azt sajnálom, hogy ennek a nõnek a lába alatt hever egy szemétládában az a tárgy, mely mindent tudott rólam, mely az életem része volt.

OLVASÓI LEVÉL

Szûkebb hazám, Gömör 1996-os meciari területrendezési tervét tartom a kezemben. A hatalom akkor, megköszönve a választópolgárok lojalitását, új járások létrehozásán fáradozott. Amikor aztán szóba került, hogy Tornalja és környéke az újonnan létrehozandó Nagyrõcei járáshoz kerül, tovább darabolva a régiót, nemzetiségre való tekintet nélkül, talán senki sem vette komolyan, hogy egy ilyen abszurdnak tûnõ elképzelést is jóvá lehet hagyni. Elég csak a térképre tekinteni: a többnyire magyarok lakta település Rimaszombattól 28, Rozsnyótól 30 km-re fekszik. Hiába írtak ki népszavazást az ügyrõl több településen is, a hatalom döntött. Rólunk és nélkülünk, mint oly sokszor, most is figyelmen kívül hagyva a polgár érdekeit. A mézesmadzag, az úgynevezett Tornaljai járás létrehozása végül is sok honfitársam szájízét megkeserítette nap mint nap, hogy csak a közlekedést említsem... Hiába! Nincs új a nap alatt. Az új közigazgatási reformtervezet nem hiába került újra a figyelem középpontjába. Nagy a tét, talán évtizedekre meghatározhatja sorsunkat a mostani döntés. Az ügy ezért is váltott ki oly nagy vitát az MKP Országos Tanácsában, mely végül a 12+12-es javaslat mellett tette le a garast. E határozat után újra felcsaptak az indulatok, a média már-már pártszakadásról, valamint a kormányból való kilépés lehetõségérõl beszélt, elég csak elolvasni az MKP vezetõ politikusainak nyilatkozatait. Sajnos, megint csak két rossz közül lehetett választani, elfogadni a kisebbik rosszat, tudomásul véve, hogy ha rólunk van szó, az ország érdekeit figyelmen kívül hagyva, koalíciós megegyezés ide vagy oda, képesek összefogni egyes kormánypártok akár az ellenzékkel is. Még mindig a nemzeti elv a mérvadó, miközben az egyes régiók közötti gazdasági különbség egyre csak nõ. Annak idején, ha valamelyik magyar politikus ki merte mondani az autonómiát, irredentizmussal vádolták meg, pedig csupán önkormányzatiságról beszélt. Az MKP a kormánybalépéssel az ország érdekeit szem elõtt tartva lemondott az autonómiatörekvésrõl, ezzel is elõsegítve, hogy Szlovákia újra elfoglalhassa méltó helyét a nemzetközi politikai palettán. (Ki ne emlékezne arra, hogy Meciar Jelcinnél, meg legfeljebb Milosevicsnél volt szívesen látott vendég, másutt nem nagyon álltak vele szóba.) A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása a 12-es megyerendszert támogatta, de Michal Sýkorának, a társaság elnökének nem tetszett, hogy a törvénytervezetben nem esik szó a hatáskörök átruházásáról. Talán õk is felismerték, hogy az egyetlen járható út a decentralizáció: az oktatásügy, a nevesítetlen földek, a helyi adókkal kapcsolatos döntések kérdése, a gazdasági hatáskörök átruházása az önkormányzatokra. Az Európai Unió már nemegyszer tudomásunkra hozta, hogy a különbözõ támogatások nem az ország, sem a kormány, hanem az egyes régiók fejlesztésére szolgálnak. Ha pedig a kormány és a parlament elmulasztja ezt a lehetõséget, nem lesz pénz a felzárkózásra. Szlovákia még mindig csak tyúklépésekkel mehet elõre. Ha pedig igazán elõre akar menni, még ezek a tyúklépések sem biztosak a magyarok nélkül. Csupán az a kérdés, nem fizetünk-e érte túl nagy árat a Csallóköz, a Mátyusföld felosztásával. Vagy talán megint nekünk kell a tûzbõl kikaparni a gesztenyét?
B. Hegedûs István
Beretke

TALLÓZÓ

Az amerikai napilap a rakétaelhárító rendszerek korlátozásáról 1972-ben megkötött szovjet-amerikai szerzõdés felmondásáért szállt síkra, és a nyugati világot lefedõ rakétaelhárító rendszer mielõbbi megépítéséért. A technikai oldallal kapcsolatban azt ajánlotta a kormányzat figyelmébe, hogy a tökéletes ne legyen a jó kerékkötõje. Nem lehet rögtön a tökéletes, átüthetetlen védõpajzsot megalkotni, de nem is kell. "Többrétegû védelemre" van szükség, mert rakétaesõt elhárítani csak tetemes túlbiztosítással lehet. Olyan rendszert kell kiépíteni, amelynek szárazföldön, tengeren és ûrben telepített elemei is vannak, s amelyek az ellenséges rakétákat röppályájuk mindhárom szakaszában meg tudják támadni. Határozott vezetésre van szükség a rendszer megalkotásához, hogy a három haderõnem együtt is mûködjön. A Moszkvával 1972-ben megkötött szerzõdést pedig fel kell mondani.