Luxemburg. Elképzelhetõ, hogy már a júniusi, göteborgi EU-csúcson döntés születik arról, mely tagjelöltek csatlakozhatnak elsõként az Unióhoz, hangzott el a szervezet külügyminisztereinek tegnapi, luxemburgi találkozóján.
TASR- és ÚJ SZÓ-JELENTÉS
A csatlakozási meghívók júniusi kiosztásáról egyre többen beszélnek a kulisszák mögött, és elsõsorban a soros elnökséget betöltõ Svédország szorgalmazza. Anna Lindh svéd külügyminiszter kijelentette, "részletes csatlakozási harmonogramot" szeretnének elõterjeszteni a június 14-én kezdõdõ göteborgi csúcstalálkozón. A szlovák csatlakozási tárgyalások elõrehaladásából kiindulva mindez azt jelenti, hogy mi aligha kaphatunk meghívót az elsõk között, és ezen nem változtat az sem, hogy májusban és június elején még lesz egy-egy tárgyalási forduló a csatlakozási fõtárgyalók közt.
Ausztria külügyminisztere, Benita Ferrero-Waldner azonban korainak nevezte a júniusi dátummal kapcsolatos nyilatkozatokat, véleménye szerint leghamarabb a decemberi, brüsszeli csúcson kerülhet sor a meghívók szétküldésére. Ez azt jelenti, hogy az Unió még megvárja az Európa Bizottság hagyományos éves jelentését a tagjelöltek felkészültségérõl, amit rendre novemberben tesz közzé. Ferrero-Waldner szerint az elsõ körben egyszerre kell felvenni több tagjelöltet. Ugyanakkor õ is úgy véli, 2002 végéig le kell zárni a csatlakozási fejezeteket, 2003-ban ratifikálni a csatlakozási szerzõdéseket, hogy az új tagok "elérjék" a 2004-es európai parlamenti választásokat.
A 12 EU-tagjelölt közül kiemelkedik Szlovénia, Észtország, Ciprus és Magyarország, amelyek a legtöbb csatlakozási fejezetet zárták le a 29-bõl. Szlovákia az erõs középmezõnyben tanyázik, míg Romániának, Bulgáriának és Törökországnak semmi esélye nincs arra, hogy az elsõk közt váljon uniós taggá.
A svéd elnökség alatt valószínûleg nem sikerül megnyitnunk az összes fejezetet
Nem tudjuk tartani a tempót
SITA-JELENTÉS
Pozsony. Úgy tûnik, mégsem sikerül a svéd EU-elnökség alatt megnyitnunk azokat a fejezeteket, amelyeket elterveztünk, hogy megközelítsük a csatlakozási tárgyalásokat korábban kezdõ tagjelölteket. Pavol Hamzík integrációért felelõs kormányalelnök tegnap bejelentette, a gazdasági tárca valószínûleg nem tudja idõben elkészíteni a pénzügyi ellenõrzésre vonatkozó fejezet megnyitásához szükséges anyagot. Hamzík közlése szerint az egészségügyi tárcának is lemaradása van a jogharmonizáció terén.
A miniszterelnök-helyettes bõ egy hónapja valamennyi tárcavezetõvel egyeztetett a csatlakozási fejezetek megnyitása, illetve ideiglenes lezárása érdekében, és több minisztériumot elmarasztalt. Értékelése szerint használt az ösztökélés, azonban a parlament sem végzi kellõ gyorsasággal a munkáját, és több fontos törvény megvitatását elhalasztotta, például a környezetvédelmi fejezettel kapcsolatban a hulladékokról szóló törvény megszavazását. Ezért felszólította Frantisek Sebejt (DS), a törvényhozás integrációs bizottságának elnökét, hogy igyekezzen jobban együttmûködni a kormánnyal.
Hamzík ugyanakkor hozzátette, nincs különösebb baj, hiszen Szlovákia már így is világcsúcsot állított fel az EU-jogharmonizáció terén.
A kommunista észjárás szerint az 1+1 megye, vagy a központi irányítás lenne a legjobb
Civil szervezetek a reformért
SZENTGÁLI ANIKÓ
Pozsony. További 71 szervezet csatlakozott a Valódi közigazgatási reformot elnevezésû, a kormányon kívüli szervezetek által hivatalosan múlt héten indított kampányhoz. Számuk így 172-re nõtt, ebbõl 70 pozsonyi, 15 losonci, 9 besztercebányai, 7 kassai intézmény. Dél-Szlovákiából eddig szinte egyetlen alapítvány sem támogatta azt a kampányt, amely a veszélybe került közigazgatási reform befejezésére kívánja ösztökélni a pártokat.
Országszerte 70 aktivista gyûjt aláírásokat, polgármestereket szólítanak meg, kerekasztal-beszélgetéseket, elõadásokat tartanak. Politikai pártok is reagáltak, velük azonban a harmadik oldal egyelõre nem kívánja felvenni a kapcsolatot. Híres személyiségek, színészek szintén felajánlották segítségüket. A kampányt koordináló bizottság pozitívan értékelte a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) 11. közgyûlésének eredményét, azaz hogy nem változtatott a reformmal kapcsolatos álláspontján, továbbra is a 12-es modellt támogatja. Daniel Brezina bizottsági szóvivõ azonban hiányolta a ZMOS aktív tevékenységét beharangozó kijelentéseket. Sõt Michal Sýkora elnök a ZMOS közgyûlése után leszögezte, a társulás és a harmadik oldal viszonya ugyan jó, mégsem akar szorosabb együttmûködést, amit a két szervezet kifejezésmódjának, eszközeinek és módszereinek a különbözõségével indokolt. "Felajánlottuk Sýkorának, legyen tagja válságbizottságunknak, de elutasította. Ehhez joga van, ám olyan idõket élünk, amikor a közös cél érdekében jobban járnánk, ha összefognánk. Nagyobb lenne az esély, hogy sikerrel járunk" mondta Brezina. Hozzátette, a harmadik oldal képviselõi a ZMOS közgyûlése után több polgármesterrel beszéltek, akik nem voltak elutasítóak, és Sýkorától függetlenül felajánlották segítségüket. Marcel Zajac kampányszervezõ élesen bírálta a ZMOS információs törvénnyel kapcsolatos állásfoglalását. A közgyûlés határozatban fogalmazta meg a törvény módosításának a szükségességét. "Rendkívül rossz jelzés ez, ami inkább azt támasztja alá, hogy a ZMOS nem igazán óhajtja a közigazgatást közelebb hozni a polgárokhoz" mondta Zajac. Milan Galanda bizottsági tag a kampány részleteit ismertetve hangsúlyozta, nem pusztán aláírásgyûjtésrõl van szó, hanem a polgárok felvilágosításáról, a nyolcas és a tizenkettes modell közötti különbségek, valamint a decentralizáció lényegének az elmagyarázásáról. "Népszerû politikusok szájából kellemes azt hallani, hogy a nyolcas modell olcsóbb. Ilyen szempontból a 3+1-es vagy 1+1-es még olcsóbb, sõt e logika szerint a központi irányítás a legolcsóbb. Ezt a kommunizmusban meg lehetett csinálni, most nem. A szabadságot és a demokráciát nem lehet kifillérezni, pénzben kifejezni. A tizenkettes modell egyszeri 100-200 milliós többletkiadást, késõbb azonban nagyobb demokráciát jelent. A nyolcas felosztás esetében megmaradnának a járási és kerületi hivatalok, míg a tizenkettesnél a járási hivatalok megszûnnének, lennének viszont jól mûködõ önkormányzataink, melyek az európai strukturális alapokból is meríthetnének" hívta fel a figyelmet Galanda.
Cáfolták Fahd szaúd-arábiai király halálhírét
Kacsára mozduló olajár
MTI-HÍR
Dubaj. Szaúd-arábiai és öböl menti arab források cáfolták azokat a híreket, amelyek szerint meghalt Fahd szaúd-arábiai király. A bejelentés hírére azonnal megemelkedtek az olajárak a világpiacon. Az uralkodócsalád tagjai több hírügynökségnek telefonon elmondták, az uralkodó jól van, és a vele kapcsolatos találgatások valószínûleg egy internetes honlapról terjedtek el. Egy igen magas rangú öbölbeli arab tisztviselõ közölte, a király rossz egészségi állapota miatt rendszeresen napvilágot látnak ilyen találgatások, a mostani híresztelés sem hiteles.
Mindenki tartja magát az OT határozataihoz
Egységes MKP-fellépés
ÚJ SZÓ-HÍR
Pozsony. A Magyar Koalíció Pártja tegnapi elnökségi ülésén egyetértés alakult ki abban, hogy a párt valamennyi tagja tartja magát az MKP Országos Tanácsának határozataihoz. A megegyezés szerint a párt az OT által jóváhagyott 12+12-es közigazgatási modellt szorgalmazza, és képviselõi nem tesznek közzé ezzel ellentétes nyilatkozatokat.
Bugár Béla pártelnök kijelentése szerint az MKP további tárgyalásokat szorgalmaz a kormánykoalíciós partnerekkel, hiszen hiba lenne arra hagyatkozni, hogy majd a parlamenti vita kimenetelének függvényében dõl el a közigazgatási reform sorsa. Szavai szerint legalább arra szeretnének választ kapni, van-e tárgyalási hajlandóság az ellentétes véleményt valló koalíciós partnerek részérõl. (ú)
Mindenki aggódik és mást mond a reformról
Hárman háromféleképp
ÚJ SZÓ-JELENTÉS
Pozsony. Rudolf Schuster attól tart, hogy a kormánykoalíció nem lesz képes megvalósítani a közigazgatási reformot, és a majdani kudarc mögött politikai érdekeket sejt. Az államfõ tegnap Mikulás Dzurinda kormányfõvel és Jozef Migas házelnökkel is közölte félelmeit, miközben hangsúlyozta, továbbra is úgy véli, hogy a kommunista rendszerben kialakított 3+1-es megyebeosztás lenne ideális. Azt is kijelentette, a "mindenáron megegyezni" elve is sok kárt okozhatt. Migas erre reagálva közölte, helytelen lenne a kormányfõ részérõl bizalmi szavazással összekötni a reformról szóló szavazást, Dzurinda viszont arról beszélt, hogy reméli, a képviselõk felelõsségteljesen voksolnak majd, ami arra utalhat, hogy valószínûleg nem merné összekötni a két szavazást. A szlovákiai viszonyokra jellemzõ, hogy a három legmagasabb közjogi méltóság tegnap is három különbözõ megoldást szorgalmazott, Dzurinda 12+12-õt, Migas 8+8-at, Schuster 3+1-et mondott. (sze)
A legszebb cigánykert
Heves. A magyarországi település versenyt hirdetett a város legszebb cigánykertje címmel, az elsõ helyezett díja 30 ezer forint, a második díj 20 ezer, a harmadik 10 ezer forint. A feltételek közt szerepel legalább egy gyümölcsfa ültetése, virágos elõkert, illetve veteményeskert létrehozása. Az eredményhirdetésre várhatóan június végén kerül sor. A tizenkétezer lelket számoló település lakói közül mintegy kétezerötszázan romák, ami mintegy kétszáz udvart jelent.(MTI)