Péntek, 2001. március 30. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54. évfolyam 75. szám

cimlap.htm

Címlap

Az egyetlen téma a közigazgatási reform lesz

Holnap összeül az MKP OT

Pozsony. A Magyar Koalíció Pártja Országos Tanácsának holnapi, pozsonyi rendkívüli ülésén egyetlen témát, a közigazgatási reform problémáját vitatják meg, a kormányból való kilépés vélhetõen egyelõre nem kerül szóba.

ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ

Az esetleges távozással legfeljebb csak azután foglalkozik a párt, ha a parlamentben sikerül elfogadni a közigazgatási reform megvalósításának valamelyik változatát. Egy korábbi határozat értelmében akkor mindenképpen össze kell hívni az OT-t, szülessen bármilyen döntés a parlamentben.
"A kormány fontos döntés elõtt áll. A kabinet két változaton gondolkodik, szombaton mi is mérlegeljük a két változat elõnyeit és hátrányait, s azt, hogy ez mit jelentene számunkra. Szeretnénk elérni, hogy az Országos Tanács állásfoglalásban szögezze le, az MKP milyen szerepet vállaljon a kormány döntésében, minisztereink hogyan viszonyuljanak a kormányjavaslatokhoz, esetleg milyen módosítást indítványozzunk" – nyilatkozta lapunknak Farkas Pál, az Országos Tanács elnöke. A közigazgatási reformmal kapcsolatban az utóbbi két hétben nem sok elõrelépés történt, ám az OT reformmal kapcsolatos legutóbbi döntésétõl jelentõs fejlemények tapasztalhatók. Tény, hogy a kabinet Besztercebányán 2000 júniusában már jóváhagyta a tizenkét megyérõl szóló, szimmetrikus koncepciót, most pedig nem képes dönteni a nyolcas és a tizenkettes modell között. Bár az MKP elképzeléseirõl a partnerek nem kívántak komolyan tárgyalni, a párt tiszteletben tartotta a kormány besztercebányai határozatát. A magyar pártnak ezúttal fel kell mérnie, az itt élõ magyarságnak mit jelentene a jelenlegi nyolc kerület megõrzése, illetve mivel járna a tizenkét közigazgatási egységre való átállás.
"Az elmúlt napokban folytatott tárgyalásokat, a körvonalazódó egyezségeket mérlegelve azt is el kell döntenünk, egyáltalán támogassuk-e valamelyik elképzelést. Természetesen a magyar többségû megyérõl is tárgyalni fogunk" – tette hozzá Farkas Pál. (sza)


Eddig egymillió koronát emésztett fel a száj- és körömfájás megelõzése

Marad a barikád a határon

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Pozsony. A központi járványügyi bizottság április 9-ig meghosszabbította a száj- és körömfájás behurcolásának megfékezésére irányuló óvintézkedéseket. A jövõ hónap derekáig tisztázzák, milyen intézkedéseket kellene foganatosítani, ha Szlovákiában vagy a szomszédos országokban fertõzött állatot találnának. Az már világos, hogy a járvány megfékezésébe bevonnák a katonaságot és a polgári védelem alakulatait is. A járványügyi bizottság döntése értelmében a határátkelõhelyeken (a cseh–szlovák határ kivételével), repülõtereken használni kell a fertõtlenítõvel átitatott járványszõnyegeket, érvényben marad a szigorú utas- és poggyászellenõrzés, a tranzit- és importtilalom a húsra és húskészítményekre, a látogatási tilalom és a kötelezõ fertõtlenítés az állattartók telepein. Az eddigi járványmegelõzési intézkedések költségei elérik az egymillió koronát. Az Állami Állategészségügyi Felügyelet által kimutatott összeg nem tartalmazza az állattartók fertõtlenítéssel kapcsolatos költségeit.
Dusan Magic, a felügyelet igazgatója megerõsítette, nem tervezik a száj- és körömfájás vírusára fogékony állatok megelõzõ oltásának bevezetését. Ha a járvány felütné a fejét, terjedésének megakadályozása érdekében a járványgóc 3 km-es körzetében beoltanák az állományt, a tetemeket a helyszínen égetnék el. Szlovákiának 60 ezer vírus elleni kombinált vakcinája van. (gyor)

Éttermi razziák várhatók

A száj- és körömfájás behurcolásának megakadályozása érdekében a szakhatóságok fontolgatják, hogy szigorítják az éttermek és kifõzdék ellenõrzését is. Az intézkedés mellett szól, hogy a járványt Európában egy vámellenõrzés megkerülésével Angliába juttatott, majd egy kínai vendéglõben forgalomba hozott hússzállítmány indította el. A fertõzött húst – ételmaradékként — a közép-angliai sertéstelepen feletették az állatállománnyal.


A nemzeti párt azt követelte, hogy Csáky Pál kérjen bocsánatot valamennyi szlováktól

A régi lemez forgott tovább

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Pozsony. Az ellenzéki kezdeményezésére összehívott tegnapi rendkívüli ülés egyetlen napirendi pontja a Csáky Pál miniszterelnök-helyettes elleni bizalmatlansági szavazás volt, a törvényhozás 12 órában korlátozta a vita idõtartamát. A kormányalelnök leváltását szorgalmazó SNS nevében Viliam Oberhauser ismertette a párt indoklását. Meggyõzõdése szerint az eltelt két és fél év elegendõ lett volna arra, hogy Csáky bizonyítsa, képes teljesíteni a kormányprogram rá vonatkozó részét. Ehelyett nem az ország érdekében tevékenykedett, hanem az MKP érdekeinek érvényesítésén. Az Esterházy-emlékünnepségen való részvétele pedig csak olaj volt a tûzre. Azzal, hogy átvette az Esterházy Emlékérmet, az indoklás szerint, Csáky lényegében propagálta a hazaárulás miatt halálra ítélt politikus bûntetteit és bizonyította, hogy azonosul a fasiszta, irredenta nézetekkel. Az SNS határozat elfogadását kérte, amelyben a parlament elhatárolja magát a történtektõl. (szm)


Bárdos és Csáky visszautasította az SNS vádjait

Folyik a hangulatkeltés

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Pozsony. A Csáky Pál leváltására összehívott rendkívüli parlamenti ülésen a Magyar Koalíció Pártja nevében elsõként Bárdos Gyula frakcióvezetõ kapott szót, aki a párt nevében elutasította és cáfolta a kormány alelnöke ellen felhozott vádakat. Csáky Pál kijelentette, az ellenzék indítványa nem más, mint figyelemelterelés és újabb próbálkozás a feszültségkeltésre és a magyar kártyával való játszadozásra. Sajnálatosnak nevezte, hogy a magyarellenes hangulat felélesztéséhez a parlamenti vita alacsony színvonala is hozzájárulhat. A kormány elnökének védelmére kelõ Peter Tatár (DS) hangsúlyozta, azt várják Csákytól, hogy határolja el magát Esterházy Jánostól, mikor Vasil Bilak hazaárulásától egyetlen szlovák politikus sem határolódott el. A vita lapzártánk idején is tartott, a szavazásra hajnalban került sor. (sz)


Titkos laboratóriumot mûködtet a Clonaid

Készülnek a klónozásra

MTI-HÍR

Washington. A Bahamákon bejegyzett Clonaid cég egy titkos laboratóriumban megkezdte a felkészülést az elsõ emberklónozásra. A cég egy gazdag amerikai házaspár megbízásából kísérli meg klónozni 10 hónapos korban meghalt kislányukat. A kongresszus alkalmi vizsgálóbizottsága meghallgatta a Clonaid tudományos igazgatóját, Brigitte Boisselier-t, aki New York állam egyetemének kémiaprofesszora. Az igazgatónõ elmondta, hogy egy négytagú kutatócsoport, két biológus, egy genetikus és egy orvos az õ irányítása alatt egy titkos laboratóriumban decemberben kezdte el a felkészülést, és mindaddig folytatja, amíg az amerikai hatóságok azt törvényesnek tekintik. A csoport egyelõre gyakorol: szarvasmarha petesejtjébõl távolítják el a sejtmagot. Amint sikerül megalkotni a laboratóriumi útmutatót, a módszert alkalmazni fogják a halott kislány klónozása céljából – mondta. Az AFP tudósítása szerint egyáltalán nem biztos, hogy az amerikai egészségügyi hatóságok (FDA) engedi végigcsinálni a folyamatot. Az FDA levélben figyelmeztette a Clonaidet, hogy emberklónozáshoz szükséges elõzetes engedélye, s nyíltan utal arra, hogy mivel "még számos nyitott biztonsági kérdés van", a kérelmet el fogja utasítani.
Arra a kérdésre, hogy kér-e engedélyt, Boisselier azt válaszolta: errõl még beszélnie kell ügyvédjével. Kijelentette, hogy ügye érdekében hajlandó elmenni a legfelsõbb bíróságig is. Az igazgató tagja az 1975-ben megalakult raelista szektának, amely azt vallja, hogy a földi életet repülõ csészealjakon érkezõ földön kívüli lények hozták létre 25 ezer évvel ezelõtt, és az ember is klónozással jött létre.


CÍMLAP VÉLEMÉNY RÉGIÓ BELPOLITIKA KÜLPOLITIKA GAZDASÁG
MELLÉKLET KULTÚRA TÉMA PANORÁMA SPORT HOROSZKÓP
KEZDÔLAP ARCHÍVUM IMPRESSZUM VISSZHANG