Csütörtök, 2001. március 29. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54. évfolyam 74. szám

cimlap.htm

Címlap

Bárdos Gyula: öt percig tartott a koalíciós tárgyalás a közigazgatási reformról

Egységes az álláspont

Pozsony. "Nem felel meg a valóságnak, hogy a Magyar Koalíció Pártja már nem ragaszkodik a magyar többségû megyéhez. Továbbra is tartjuk magunkat az országos tanács júniusi határozatához" – nyilatkozta Bárdos Gyula.

SZENTGÁLI ANIKÓ

Az MKP frakcióvezetõje hozzátette, a közigazgatási reformmal kapcsolatban a magyar párton belül egységes az álláspont. "Minden más megközelítés és értékelés nem lényeges. Nem úgy van, ahogyan egyesek megpróbálják magyarázni a dolgokat, vagy ahogyan a sajtóban megjelent. Szeretném hangsúlyozni, a magyar képviselõk egységes állásponton vannak. Ez a lényeg, a többi mellébeszélés" – mondta a lapunk keddi számában Csáky Pál véleményérõl megjelent tudósításra reagálva. "Számunkra a reform nagyon fontos, ám a nyolcas és a tizenkettes modellrõl szóló jelenlegi javaslat elfogadhatatlan. A megoldást az jelentené, ha a kabinet kompromiszszumra jutna, és ha egy emberként tudna fellépni, mint az alkotmánymódosítás esetében" – mondta Bárdos. Az MKP ellenzi, hogy a parlamentbe két törvénytervezet kerüljön, mert az a kormánykoalíció határozatlanságát és azt bizonyítaná, hogy a kormány nem képes dönteni, s ellenzéki támogatásra van szüksége. Az MKP ezért javasolja, a kabinet csak egy tervezetet továbbítson a parlamentbe. "Partnereink nem veszik komolyan a helyzet súlyosságát. Errõl tanúskodik a koalíciós tanács keddi ülése is, amelyen mindössze öt percet szenteltünk ennek a fontos témának, viszont más, jóval jelentéktelenebb kérdésekkel hatvan percig foglalkoztunk. Baj van az értékrenddel, a fontossági sorrenddel és a politikai kultúrával. Ez is jelzi, partnereink a polgárok érdekei helyett inkább saját pártérdekeiket részesítik elõnyben" – nyilatkozta Bárdos. Kedden még a jelentéktelen kérdésekben – mint a parlamenti posztok betöltése – sem egyeztek meg a koalíciós partnerek.
A törvény-elõkészítõ tanács mai ülésén foglalkozik a regionális önkormányzati választásokról és a közigazgatási területi felosztásról szóló törvénnyel. Pavol Hamzík miniszterelnök-helyettes szerint a kormány hétfõi rendkívüli ülésén már megvitathatná a jogszabályokat, májusban pedig a honatyák elé kerülhetnének.


Két év szünet után júliustól emelik a családi pótlékot, maradnak a bevételi feltételek

Csak negyven-hetven koronával több

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Pozsony. A parlament tegnap elsõ olvasatban megszavazta a családi pótlékról szóló törvény módosítását. Ha a következõ ülésen megszavazzák, a családi pótlék két év szünet után 40–70 koronával emelkedik a család bevételétõl és a gyermek korától függõen. A kisebb bevételû családok közé tartoznak azok, amelyeknek összbevétele nem haladja meg a létminimum 1,37-szeresét, a nagyobb bevételûek esetében a szorzó az eddigi 1,99 helyett 2,1 lesz (6 éves korig 1350, 15 éves korig 1660, 15 éven felül 1770 koronát számolnak fejenként). A döntés 1,16 millió gyermeket érint. A törvény érvénybe lépésével 28-ról 25 évre csökken az ellátatlan fiatalok felsõ korhatára. A törvényhozás tegnap ugyancsak második olvasatba utalta a Peter Magvasi munkaügyi miniszter által elõzõ nap beterjesztett szociális törvényeket. Így a munkatörvénykönyvet, amely a munkaadó és a munkavállaló szerzõdéses viszonyát és a kollektív egyeztetés szerepét erõsíti. (szm)


Vagyonalapi kötvények

Nem kizárt a késlekedés

Pozsony. A Nemzeti Vagyonalapnak nem áll rendelkezésére akkora összeg, hogy ez év végéig mindenkinek kifizesse a kötvényekért járó pénzt, derült ki Mária Machová privatizációs miniszter parlamenti beszámolójából. Megközelítõleg 1,9 millió értékpapírról van szó; több mint 1 millió tulajdonos birtokolja õket mintegy 26 milliárd korona értékben. A második negyedévben kezdõdõ kifizetések során a természetes személyek elõnyt élveznek a jogi személyekkel szemben. A kötvényvásárlás ütemezésénél az életkor is meghatározó, mert elõször a legidõsebb tulajdonosok szabadulhatnak meg kötvényüktõl. A vagyonalap azonban csak a második és harmadik negyedévre szükséges összeggel rendelkezik, s az nem elég a természetes személyekkel szembeni, közel 15 milliárd koronányi kötelezettség maradéktalan kiegyenlítésére. A hiányzó összeget a tervek szerint privatizációs bevételekbõl teremtik elõ. Rosszabb helyzetben vannak a jogi személyek, mert az alap idén valószínûleg egy kötvényt sem tud tõlük megvásárolni. Erre ugyanis további 11,5 milliárd koronára volna szüksége, így az akciót feltehetõen a jövõ évre halasztja. (szamó)


Ismét elítélte a vandalizmust a Magyar Koalíció Pártja

Dzurindát nyugtalanítja

ÚJ SZÓ-JELENTÉS

Pozsony. Tegnap az MKP ismételten elítélte a Szlovákiában és Magyarországon tapasztalható vandalizmust. Bárdos Gyula frakcióvezetõ úgy véli, mindezt az alkotmánymódosításról három hétig tartó vita váltotta ki. "Bebizonyosodott, hogy a magyarok parlamenti rágalmazása, a magyarellenes hangulat keltése, a magyarellenes cselekedetekre való buzdítás rendkívül veszélyes, és árt a békés együttélésnek" – mondta Bárdos. A képviselõ kívánatosnak tartja, hogy a legmagasabb állami képviselõk nyilvánosan határolják el magukat az ilyen megnyilvánulásoktól. Az MKP reméli, hamarosan fény derül e szégyenteljes történésekre. Mikulás Dzurindát nyugtalanítják a magyar- és szlovákellenes feliratok. A kormányfõ "politikai hibának" minõsítette a hazai politikusok részvételét a budapesti Esterházy-emlékülésen. A miniszterelnök szerint ezek az ügyek nemcsak az eddig jól fejlõdõ szlovák–magyar kapcsolatoknak árthatnak, hanem rossz hatással lehetnek a magyarok és a szlovákok együttélésére is. (sza; c)


Magasabb bérért és a létszámleépítés ellen tüntettek

Zajos vasutas-tiltakozás

ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

Pozsony. Tegnap újabb szakszervezeti nyomásgyakorlásra került sor: a kormányhivatal és a parlament elõtt ezúttal a vasutasok tüntettek zajosan, trombitálva, néhányan érezhetõen ittas állapotban. A mintegy ötezer ember a vasút két részre való osztása és eladása, egyes járatok korlátozása, néhány helyi vonal megszüntetése, a súlyosbodó szociális helyzet és a fokozatos létszámcsökkentés miatt tiltakozott, követelve a vasút átalakítására és felújítására vonatkozó kormányígéretek teljesítését. Jozef Macejko közlekedési miniszter a vasutasok állítólagos rossz szociális helyzetével kapcsolatban rámutatott, átlagbérük 14 ezer korona körül mozog, díjmentesen utazhatnak, elbocsátás esetén pedig végkielégítésként tízhavi bért kapnak. Andrej Egyed, a Szlovák Vasutak vezérigazgatója havonta százezer koronát keres, éves bevétele pedig a jutalmakkal együtt 2,4 millió korona körül mozog. A tárcavezetõ elismerte, a vasút modernizálása létszámcsökkentéssel jár, évente mintegy 3000 embert bocsátanak el. "Ezt a rendkívül rossz anyagi helyzet is szükségessé teszi, hiszen évek óta több a kiadás, mint a bevétel" – tette hozzá a miniszter. Macejko cáfolta, hogy a vasutasok által emlegetett brit modellt érvényesítenék Szlovákiában. "Az infrastruktúra mindenképpen állami tulajdonban marad, a szállítást viszont bárki végezheti" – mondta. A tüntetésen részt vett Ivan Saktor, a szakszervezetek vezére is. Szerinte "Dzurinda képtelen felfogni az elégedetlenség okát". Saktor úgy véli, a kormány feudális úrként viselkedik, mert amikor a szakszervezet tiltakozik, megszorító intézkedéseket foganatosít. (sza; s; t)


Heti-havi tanulóbérletek

Jóváhagyott kedvezmény

Pozsony. Vasárnaptól új szabályozás lép életbe az Autóbusz-közlekedési Vállalatnál. Kedden Brigita Schmögnerová pénzügyminiszter jóváhagyta az április elsejétõl érvényes viteldíjkedvezményeket, így a heti és havi tanulóbérletek a menetjegy áránál 85 százalékkal lesznek olcsóbbak, a 26 éven aluli ellátatlan fiatalok, a 70 évesnél idõsebb nyugdíjasok a súlyos egészségkárosodottak pedig fél áron utazhatnak a távolsági autóbuszokon. (SITA)


CÍMLAP VÉLEMÉNY RÉGIÓ BELPOLITIKA KÜLPOLITIKA GAZDASÁG
MELLÉKLET KULTÚRA TÉMA PANORÁMA SPORT HOROSZKÓP
KEZDÔLAP ARCHÍVUM IMPRESSZUM VISSZHANG