Szerda, 2001. március 21. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54. évfolyam 67. szám

regio.htm

Régió

Pályázatok határon túli magyar közösségek számára – két magyarországi kiírónál még nem járt le a határidõ

Segítõ kéz a magyar államtól

Nagy lehetõség áll a szlovákiai magyar civil szervezetek elõtt, hogy a szlovák állam által folyósított támogatási összegek mellé a magyar állam anyagi támogatására is szert tegyenek tevékenységeik finanszírozása céljából.

POZSONY

Az Illyés Közalapítvány pályázati kiírásán kívül – amelynek beadási határideje február végén járt le – két magyarországi minisztérium is pályázatot írt ki a határon túli magyar közösségek támogatására.
A Magyar Köztársaság Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma a határon túli magyar közösségek önszervezõdését szolgáló mûvelõdési tevékenységének támogatására írt ki pályázatot a következõ témákban: hagyományõrzõ rendezvények és képzések (népzene, néptánc); helytörténeti feltáró és megõrzõ tevékenység; amatõr mûvészeti rendezvények és képzések (színjátszás, kóruséneklés, bábjátszás); népfõiskolai képzés; tudománynépszerûsítõ rendezvények; a magyar humán kultúrával (történelem, irodalom) kapcsolatos versenyek, vetélkedõk; a magyar kultúra jeles évfordulóinak megünneplését célzó rendezvények, ünnepségek, emlékjelhagyások; magyarországi nagy bemutatkozó fórumok, fesztiválok több régió számára. A pályázati ûrlapokat a szlovákiai érdeklõdõk a Csemadok Országos Központjától, illetve a területi választmányok irodájától igényelhetik, vagy pedig megtalálják a minisztérium honlapján, a www.nkom.hu internetes oldalon. Az elkészített pályázatokat a Csemadok pozsonyi irodájába kell eljuttatni, a postára adás határideje április 5 – tájékoztatta lapunkat Merva Tamás, a Csemadok pozsonyi irodájának munkatársa.
A másik pályázatot a Magyar Köztársaság Ifjúsági- és Sportminisztériuma írta ki a határon túli magyar fiatalok programjainak, szervezeteinek, kezdeményezéseinek támogatására a következõ kategóriákban: helyi ifjúsági közösségek újjáéledését és megerõsödését segítõ programok; több határon túli régió közös ifjúsági-, szabadidõ- és kulturális programjának támogatása; mûködõ magyar nyelvû ifjúsági média (írott és elektronikus sajtó) támogatása. Ennek a pályázatnak március 30. a postára adási határideje - mondta Lajos P. János, a Diákhálózat elnöke. Ennek a pályázatnak az ûrlapját a minisztérium honlapjáról – www.ism.hu – tölthetik le az érdeklõdõk, vagy pedig a Magyar Ifjúsági Konferencia szlovákiai tagszervezeteitõl igényelhetik azokat – Cserkésszövetség, Firesz, MIK, Háló, Diákhálózat.
A Rozsnyói járásban mûködõ civil szervezetek a Gömöri Ifjúsági Társaság rozsnyói irodájából (Rákóczi Magyar Ház, Komensky utca 4.) is kikérhetik mindkét pályázat ûrlapjait – fénymásolásra. (kp)


KOMÁROM

Országos kémiaverseny

A Selye János Gimnáziumban tartották a 33. Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny második szlovákiai fordulóját, melyet a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének Komáromi Területi Választmánya, a szövetség Pedagógiai Intézete és a Selye János Gimnázium közösen szervezett A versenyben a legjobb teljesítményt a komáromi Selye János Gimnázium diákjai: Torok Péter, Borsicky Adrián és Pogány Péter nyújtották. Andruskó Imre, az SZMPSZ Komáromi Területi Választmányának elnöke elmondta, a szlovákiai döntõt két kategóriában rendezték meg, a versenyzõknek írásban kellett válaszolniuk a feltett kérdésekre, a legjobban szereplõ diákok a 2001. május 5-6-án Gyõrött megrendezendõ döntõben képviselik majd a szlovákiai magyar középiskolákat. A versenybe hét oktatási intézmény kapcsolódott be. (km)


FELSÕESZTERGÁLY

Betört a lányához

Egy helybeli 49 éves férfi alaposan "kipakolta" mostohalányának a családi házát. Az eltulajdonított holmik listáján szerepel egy szekrénysor, két ágynemûtartó, két ágy, két kép, továbbá közel 100 darab könyv, füzetek, fõiskolai jegyzetek, egy íróasztal, teáskészlet, párnázott szék, és különféle kerámia tárgyak.
Az önkényeskedõ mostohaapa által okozott kár 24 ezer koronára becsülhetõ. (bgy)


A pedagógusok szemtelenkedésért feljelentették az alapiskola tanulóját

Silány szókincs, trágár szavak

RIMASZOMBAT

A sajtóiroda tájékoztatása szerint a helyi magyar tannyelvû alapiskolák fiatal pedagógusait a (fõleg) roma fiúk által egyre gyakrabban érik szexuális zaklatások. Babróczky Ilona, a Tompa Mihály MTA igazgatója elmondta, náluk történt az eset, és nagyon sajnálja, hogy a sajtó felfújta az ügyet. Az történt, hogy a 16 éves Lojzit a tanítónõ rossz magaviselete miatt nem engedte el korábban az óráról, amire a hetedikes fiú pimasz megjegyzést tett. A fiatal pedagógus a fiút feljelentette a rendõrségen – csatlakozott hozzá kolléganõje, akit szintén a 16 éves Lojzi sértett meg. A rendõrség szóvivõje szerint az eset csupán kihágásnak minõsül, a fiú akkor követett volna el bûncselekményt, ha fizikailag bántalmazza pedagógusait.
Az igazgató ilyen esetben két dolgot tehet, magaviseletbõl rontja a tanuló jegyét, illetve behívatja a szüleit. Babróczky Ilona elmondta, a roma lakótelepen lakó tanulónak magaviseletbõl négyese van. Az elsõ esetnél beszélt a szüleivel, a múlt héten ez azért nem történhetett meg, mert a szülõk tudomása szerint Németországban tartózkodnak. Egyébként is baj van a gyerekkel, mert iskolakerülõ. A szociálisan hátrányos családban nevelkedõ gyerekeknél sajnos egyre gyakrabban tapasztalható a szókincs hiánya, illetve, mivel a családi közösségben használhatják a trágár szavakat, azokat természetszerûen próbálják használni az iskolában is. (tt)


Sikeres volt a népszavazás a városrészben

Gyõztes "Dzsungel-harc"

KASSA

A város nem fejlõdhet zavartalanul mindaddig, amíg az egyes városrészek önálló településekként lépnek fel, és a polgármesterek szolidalitás-érzéke a nullával egyenlõ. A lényeget tekintve ez a véleménye a centralizmus elvének vádját minduntalan elutasító Zdenko Trebula fõpolgármesternek, aki szerint lehetetlen, hogy gazdagabb és szegényebb kerületekbõl álljon hazánk második legnagyobb városa. Az újonnan bevezetett törvény megfosztaná a két legmódosabb városrészt éves ingatlanadóból származó bevétele nyolcvan százalékától. Az érintett önkormányzatok hasztalan tiltakoztak ez ellen, a Dzsungel nevû városrészben végül népszavazást hirdettek, melyen a helyi lakosok egyértelmûen elutasították a központ mesterkedését. Peter Szabó polgármester annak idején kompromisszumos megoldásként nyolcvan helyett húsz százaléknyi bevétel átutalását javasolta, ezt azonban a magisztrátus elutasította. A referendum eredménye értelmében viszont idén egy fillért sem kaphat a központ, így a városrész kasszájában 2,3 millió koronával több maradhat. Trebula fõpolgármester sokáig halogatta az ügy kommentálását, végül kijelentette, hogy respektálni kényszerül a nép akaratát, egyebet nem tehet. A város komoly anyagi gondokkal küzd, és ha a városrészek nem tudatosítják felelõsségüket Kassa sorsának alakulásában, igencsak megnehezítik a vezetõség munkáját.-véli a fõpolgármester. (juk)


KIRÁLYHELMEC

"Dáridó" fiataloknak

A királyhelmeci Városi Mûvelõdési Központ és a helyi Szabadidõközpont csütörtökön 15 órától Dáridót rendez a helyi mûvelõdési központi nagytermében, ahol városunk tehetséges gyermekei mutatkoznak be. 18 csoport és 5 egyén készül mûsorszámmal a nagy bemutatkozásra. A gyerekeknek Koszty Valika, a szabadidõközpont alkalmazottja készítette fel. (-czo)


NAGYKÜRTÖS

Elõbb ellopta a lakáskulcsot

Eddig ismeretlen tettes behatolt a Píseki utca egyik lakásába, ahonnan a távirányítóval együtt eltulajdonította színes televíziót és az antik tükröt. A károsult elmondása szerint a magánál tartott lakáskulcsot kiemelte zsebébõl a tettes, és így jutott be a lakásba. Egyébként az eltulajdonított tárgyak értéke meghaladja a 30 ezer koronát. (br)


HARASZTI

Nem jutott messzire

Az egyik családi ház udvarából ismeretlen tettes "elkötötte" a Lasa 2102-t, de nem jutott vele messzire. Mintegy 600 méter megtétele után leakadt a sáros mezei úton és jobb híján ott hagyta a lopott gépjármûvet. (B. Gy.)


PÁRKÁNY

Szabálytalan Balassi

A XVI. Balassi Bálint Kulturális Napok keretében a párkányi Balassi Klubban tart elõadást Kun Ferenc holnap 18 órától a Csemadok-házban. Ismertetõjében a költõ magánéletérõl, virtusáról, botrányairól és persze költészetérõl hangzanak el érdekes adalékok. (mler)


ELÕREJELZÉS

Az egész ország felett borult lesz az égbolt, a nyugati felén akár havazásra is számíthatunk, az alacsonyabban fekvõ területekre inkább az esõ lesz jellemzõ. A legmagasabb nappali hõmérséklet 4 és 8 fok között alakul, északon 2 fok körüli hideg várható. Gyenge, változó irányú széllel számoljunk. Éjszaka a levegõ hõmérséklete 0 és -4 fok közé csökken. Holnap továbbra is marad a borult égbolt, havazásra, esõzésre mindenhol számíthatunk. A legmagasabb nappali hõmérséklet 2 és 6 fok között alakul.


ORVOSMETEOROLÓGIA

A mozgásszervi bántalmakkal, fõleg a reumával küszködõknél a fájdalom erõsödni fog. Ezzel szemben a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedõk esetében mindenképpen javulás várható. Gyakori lehet a fejfájás, hányinger, migrén, ezek a jelenségek legnagyobb valószínûséggel a gerincfájdalmakkal küzdõknél jelennek majd meg. Az idõjárás hatására depresszióba eshetünk, kiújulhatnak a bõrbetegségek, a régi sebek helyén lüktetõ fájdalom jelentkezhet. Holnap tovább erõsödnek a negatív hatások.


CÍMLAP VÉLEMÉNY RÉGIÓ BELPOLITIKA KÜLPOLITIKA GAZDASÁG
MELLÉKLET KULTÚRA TÉMA PANORÁMA SPORT HOROSZKÓP
KEZDÔLAP ARCHÍVUM IMPRESSZUM VISSZHANG