Kedd, 2001. március 20. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54. évfolyam 66. szám

cimlap.htm

Címlap

Meggyalázták a pozsonyligetfalui parkban álló Petõfi-szobrot és a kassai magyar oktatási intézményt, betörték a Duna utcai iskola ablakait

Vandálok festékszóróval és kockakõvel

Pozsony, Kassa. Pár nappal a magyar szabadságharc és forradalom évfordulóján tartott emlékünnepség után ismeretlenek ismét megbecstelenítették Petõfi Sándor pozsonyligetfalui szobrát.

ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ

Ez alkalommal a csonkítástól eltekintettek, helyette kék festékkel különféle feliratokat mázoltak a talapzatra és Petõfi alakjára. A nyomdafestéket nem tûrõ szavak mellett a "Magyarok, haza!" és a "Szüntessék meg az MKP-t!" feliratot festették a szoborra. "A Petõfi Sándor Emlékmû Bizottság felháborodással értesült a vandál tettrõl, amely sajnos évrõl évre megismétlõdik" – mondta Duka Zólyomi Árpád, a testület tagja. Közölte: március 15-e elõtt voltak olyan jelzések, hogy a koszorúzási ünnepség alatt is zavargásokra lehet számítani. Végül az önkormányzattal és a rendõrséggel együttmûködve sikerült biztosítani a rendet. "Az, hogy a rongálás megtörtént, azt bizonyítja, hogy még mindig hiányzik az európai felfogás, a magyarkérdés továbbra is élõ, és ilyen cselekedetekben nyilvánul meg" – tette hozzá Duka Zólyomi. Kérdésünkre, hogy mit szándékoznak tenni az ügyben, a képviselõ elmondta: "Legfeljebb ismeretlen tettes ellen tehetünk feljelentést, mint ezt eddig is minden esetben megtettünk." Félõ azonban, hogy a vizsgálat ismét eredménytelenül végzõdik. Jaroslav Sahul, az országos rendõrfõkapitány szóvivõje szerint ha feljelentést tesznek az ügyben, a nyomozótól függ, hogy kihágásnak vagy garázdaságnak nyilvánítja-e a tettet.
Az eset arra is ösztönözheti a bizottságot, hogy megpróbálja felgyorsítani a szobor áthelyezését, de mint Duka Zólyomi elmondta, ehhez nem elég csak a készség. A szobor áthelyezését két tényezõ befolyásolja, a hivatalos engedély megszerzése és az anyagiak összegyûjtése.
Vandálok célpontjává vált a Duna utcai magyar iskola is: kövekkel törték be az épület ablakait és kapujának üvegét. A vandál tettet valószínûleg szombaton éjszaka vagy vasárnap hajnalban követték el. Dávid Béla igazgató szerint az eset nem véletlen. "Vegyük a politikai klímát és azt, hogy nemrég ünnepeltük március 15-ét. Az elkövetõk elõre készültek tettükre, mert nem közönséges kaviccsal zúzták be az ablakokat, hanem útburkoláshoz használt kockakõvel, amely nem hever szabadon az utcán, azt valahonnan elõre be kellett szerezni. A bejárati ajtó üvegén kívül a magasföldszint három osztályának dupla üvegû ablakát törték be. A kövek beesési ívébõl ítélve az utca túloldaláról vagy az útról dobták be õket, tehát nem az iskola elõtti járdáról. Ismeretlen tettes ellen feljelentést tettünk a rendõrségen. Amíg nem történik meg a helyszínelés, nem javíttathatjuk meg az ablakokat, a gyermekek a huzatos tanteremben kénytelenek tanulni" – mondta az igazgató. A kár helyreállítása 3 ezer koronát igényel. A Duna utcai épület ablakait már többször bezúzták kívülrõl. A múlt tanévben ismeretlenek 30 ezer koronás kárt okoztak az iskolának, amikor leszerelték a rézbõl készült esõvízcsatornák egy részét.
Tegnapra virradó éjszaka gyalázkodó feliratokat festettek a kassai magyar alapiskola és gimnázium fõbejáratára is. Reiter Géza igazgató azonnal értesítette a hatóságokat. A "tiszta" Szlovákiát követelõk Magyarország nemzetközi gépkocsijelzését, a H betût is odapingálták, és x-szel keresztülhúzták, hasonlóan, mint a Petõfi-szobor esetében. (szm; vk)


Mikulás Dzurinda Vladimír Meciarral is tárgyalna

Biciklivel a NATO-ba?

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Pozsony. "A NATO nem háborút jelente, a NATO a békérõl szól, a prosperitásról és gazdasági jövõnkrõl" – jelentette ki tegnap Mikulás Dzurinda kormányfõ, miután a NATO-csatlakozásért felelõs kormánybizottságban megtárgyalták a tagfelvétellel kapcsolatos feladatokat. A miniszterelnök szerint a NATO-csatlakozás a jelenlegi szlovák politikában elsõdleges fontosságot élvez, és mindent meg kell tenni azért, hogy a belépés támogatottsága az állampolgárok körében a jelenlegi nem egész ötven százalékról legalább hatvan százalékra növekedjen. A NATO ugyanis elvárja, hogy a csatlakozni kívánó államokban ez a terv általános támogatottságot élvezzen, s ne csupán az adott ország kormánya deklarálja. A csatlakozás népszerûsítésére a kormányfõ kijelentette, személyesen is részt vesz a csatlakozást népszerûsítõ kampányban. Arra a kérdésre, hogy milyen formában zajlik majd a kampány, Mikulás Dzurinda azt válaszolta, õ azt legszívesebben kerékpárra építené. Ezzel nyilván arra célzott, hogy az 1998-as választások elõtt kerékpáron járta az országot és kampányolt pártja mellett. Most valószínûleg más közlekedési eszközt használ majd, de mint mondta, minden régióba, minél több településre el szeretne menni, hogy az állampolgárokkal elbeszélgessen a NATO-csatlakozás elõnyeirõl. A kormányfõ elutasította azt a feltevést, hogy mivel a prágai NATO-csúcsértekezletre valószínûleg 2002 októberében vagy novemberében kerül sor, nem volna-e hasznos a parlamenti választásokat júniusra elõrehozni, hogy az Észak-atlanti Szövetség vezetõi tisztában legyenek vele, milyen az új szlovák kormány viszonya a csatlakozáshoz. A miniszterelnök szerint ez felesleges aggodalom, mert a nemzeti képviselõkön kívül az ellenzék többi tagja kinyilvánította, hogy csatlakozáspárti, s ha úgy adódik, elõdjével, Vladimír Meciarral is leül tárgyalni. (gl)


Nevek, bûncselekmények

A Józsefek sem szentek

Pozsony. Szlovákiában a férfiak 7,59%-át nevezik Józsefnek. Az utóbbi öt évben történt bûncselekmények elkövetõinek 7,85 százaléka hallgatott erre a névre. Ez pedig azt jelenti, hogy hiába tartják Szent Józsefet a keresztények védõszentjének, korántsem minden József szent. (gl)


Fejlesztés állami szinten

Nagyon lassú csõdeljárások

Pozsony. A kormány gazdasági tanácsa tegnap megtárgyalta és elfogadta a szlovákiai ipar fejlesztésérõl szóló dokumentumot. Az ipari szervezetek szövetsége által kidolgozott dokumentum kulcsfontosságú eleme a piacgazdaság jogi feltételeinek a megteremtése. Ehhez elsõsorban az intézményi hátteret kell megteremteni, de rendkívül fontos a külföldi befektetések növelése is, hiszen ezen a területen Szlovákia jelentõs lemaradást könyvelhetett el az elmúlt években. A kormány gazdasági tanácsa úgy látja: a külföldi befektetések növelésének egyik akadálya a csõdeljárások lassúsága. A folyamat felélesztésére a kormány 400 ezer dollárt fordít. Az ipar felújítására szánt alap esetében nem született egyetértés a gazdasági tanács tagjai közt. Ivan Miklos gazdasági miniszterelnök-helyettes szerint azonban az ipari szervezetek szövetsége tovább dolgozik az alap létrehozásán. (mi)


Az albánok és a romák a legnagyobb drogkereskedõk

Már csak évi nyolc liter

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Pozsony. "Gyorsan terjednek a drogok, és a kábítószer-kereskedelem terén lassan utolérjük Európát" – összegezte Ivan Budiak, a belügyminisztérium államtitkára a kábítószer-ellenes nemzeti harcról készített jelentést. Szlovákiában nõ a kábítószer-fogyasztók száma, csökken átlagéletkoruk, és már nem csak fõvárosi jellegzetességrõl van szó, a drogok a régiókba is eljutottak, terjednek a szintetikus szerek. Még mindig a marihuána a legelterjedtebb szer, de terjed a kokain, s Hollandiából beszivárog a heroin és az LSD is. "A drogkereskedelem elsõsorban etnikai és családi elven szervezõdik, fõleg az albán és roma klánok érdekeltek" – mutatott rá Budiak. A miniszteri tanács a városi rendõrségekkel és az oktatási tárcával való szorosabb együttmûködésre szólította fel a Nemzeti Drogellenes Egységet. "Újabban a drogdílerek az iskolákban tevékenykednek. A gyermekek könnyen függõvé válnak, õk a potenciális, tartós kliensek. Szomorú, hogy hivatalosan senki sem tesz feljelentést. Az iskolaigazgatóknak nem szabad habozniuk, azonnal jelenteniük kellene minden gyanús körülményt" – tette hozzá Roman Kovác egészségügyi miniszter. A kábítószerek mellett a nagymértékû alkoholfogyasztás is súlyos probléma, a nemzeti össztermékbõl évente 16 milliárd koronát fordítunk az alkoholfogyasztás következményeinek felszámolására. Régiónkban 55 ezer fiatal, 15 és 25 év közötti személy halt meg alkoholfogyasztás következtében. Kovác szerint 1990-tõl ugyan mérsékelt javulás tapasztalható. Akkor 10 liter alkohol jutott egy fõre, 1999-ben már csak 7,9 liter. Az orvosok világszövetsége 2 litert minõsített elfogadható átlagnak, erre kell törekednie Szlovákiának is. Roman Kovác megerõsítette, a reklámtörvény parlamenti tárgyalása elõtt a problémát felveti a kabinetben és az egyes bizottságokban is. (sza)


Újra államfõi expozé

Ismét bíráló hangnemben

Pozsony. Már most készül májusi országértékelésére az államfõ. Rudolf Schuster kritikus hangvételû parlamenti beszédének összeállításához másfél éve gyûjt adatokat. Az államfõ legutoljára – szintén bíráló hangnemben – 1999. november 2-án mondott véleményt az országról. (SITA)


CÍMLAP VÉLEMÉNY RÉGIÓ BELPOLITIKA KÜLPOLITIKA GAZDASÁG
MELLÉKLET KULTÚRA TÉMA PANORÁMA SPORT HOROSZKÓP
KEZDÔLAP ARCHÍVUM IMPRESSZUM VISSZHANG