Hétfô, 2001. március 19. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54. évfolyam 65. szám

Nem akadt senki, aki összehasonlította volna a hagyományos és a nyolc évfolyamos gimnáziumok hatékonyságát

Azt gondolom, öröm, hogy közoktatásunk legalább néhány pontban támogatja a pluralitás gondolatát, jelesül a szabad iskolaválasztásban és a nevelõ-oktató intézmények létrehozásában és fenntartásában. Magyarán arról van szó, hogy minden szülõ olyan iskolába viszi gyermekét, amelyikrõl hiszi és megtapasztalta, hogy az megfelel a család értékrendjének, nevelési elképzeléseinek.

Mindenki lehet iskolaalapító, ha rendelkezik megfelelõ infrastruktúrával (legfontosabb az épület). Más nem nagyon kell. Mert hogy mit tanítson az iskola, arról nem az iskolaalapító dönt. Elképzelhetõ, hogy egy új utakra szegõdött, fejlesztõ és újító hittel, elszántsággal rendelkezõ csapat megtervezi, felépíti az iskola szellemét, aurát teremt az intézmény köré. De fejlesztõ elképzelésüket titokban kell tartsák, mert ezek megvalósításához a magasságos minisztérium sok-sok körpecséttel ellátott engedélye, ahhoz pedig a tartalmi modernizációs törekvéseket kerékbetörõ apparatcsikok véleménye szükségeltetik.
Meg lehet kérdezni, mirõl is szól a szabad iskolaválasztás, ha a tartalomban úgysincs mi újat választani? A gyermeke jövõjéért felelõsséget viselõ szülõ tanító egyéniséget választott mindig is. Az egyéniség meg nem terem sem körpecséttel, sem a katedra magasában. Azt kemény munkával mindenkinek magának kell kialakítania.
Kifutott a nyolc évfolyamos gimnáziumok elsõ garnitúrája, és csak azt tudjuk mondani errõl az iskolatípusról és az ott folyó nevelõ-oktató munka eredményérõl, hogy azért kell, mert elfér a közoktatás palettáján. Meg divatba jött. Vannak iskolaigazgatók, akik nagy hangon bizonygatják, hogy a nyolc évfolyamos gimnáziumokat egyenesen a tehetségek számára teremtették. Ez nem indok, fõleg nem szakmai érvekkel alátámasztott indok. Az meg egyenesen sértõ a szülõkre nézve, hogy csak az "öntudatos és gyermeke jövõjét tudatosan tervezõ szülõ" választja ezt az iskolatípust. Tenné más szülõ is, ha éppen a gyermek lelki fejlõdése szempontjából nem a lehetõ legtragikusabb periódusban történne a megalázó kiválogatás. Az ilyen válogatott osztályban azután csak ki kell adni a feladatokat (amelyeken az egész család dolgozik, kölcsönösen korrepetálják egymást; a gyermeket külön nyelvtanárhoz küldik), ha a tanár a kalapját dobja be az osztályba, a második iskola és a szülõk anyagi áldozata által akkor is teljesítenek a tanulók. A magát tehetséggondozónak kikiáltó iskola meg elhiszi, hogy valóban tehetséget gondoz.
Kifutott tehát az elsõ fészekalja, és nincs senki széles e hazában, aki összehasonlította volna a hagyományos és a nyolc évfolyamos gimnáziumok hatékonyságát. De nem is lenne tisztességes az összehasonlítás, még ha számokkal kifejezhetõ is és lehet vele hencegni, hogy a nyolc évfolyamos gimnáziumban érettségizettek hány százaléka jutott be egyetemre. Mert ki más jutna be a felsõoktatásba, ha nem a kiválogatott, a második és ki tudja hány iskolába járatott diákok?! Azt ki méri, ki kíséri figyelemmel, hogy a gyermek szociális kompetenciája és személyes kompetenciája mennyit fejlõdött? Hogy önépítõvé vagy önrombolóvá vált-e a gyermek, hogy tud-e kapcsolatot alakítani vagy csak kapcsolatot rombolni, hogy tud-e együttmûködõen viselkedni, vagy kiválasztottsága magasában magányos farkasként dolgozik? Ezek a kérdések, fõleg most, amikor a világban, ebben a globális faluban mindenkire szükség van, amikor mindenkinek mindenkivel kooperálnia, kommunikálnia kell. Számomra az is izgalmas kérdés, hogy ki és mi a tehetség, s mi alapján dönti el az iskola, hogy kit tart tehetségesnek, mit ért elit alatt. Mert mi van azzal a világhírû tenorral, aki matematikából megbukott az érettségin vagy a világhírû festõvel, akinek érettségije sincs? Akkor ki a tehetséges, mi a tehetség kritériuma? És mi végre van az iskola? Hogy szelektáljon? Vagy maximálisan differenciáljon, befogadjon, segítsen minden gyermeket a szellemi növekedésben?
Ha pedig azért kellenek a kisgimnáziumok, hogy kirekesztõdjenek azok a gyermekek, akik csak érettségizni akarnak, ki kell mondani elitképzõ céljaikat, de akkor elég ebbõl az iskolatípusból a szlovákiai magyarnak egy vagy kettõ. De ki lehet-e ilyet mondani, amikor a világ boldogabb nyugati részén már a felsõoktatás expanziója tetõzik lassan? És mi lesz a többi gyalogmagyarral, aki nem születik sem tehetségesnek, sem elitnek, de szorgalommal le tud érettségizni? Vagy olyan sokan vagyunk, hogy ezt a csiki-csuki luxust megengedhetjük magunknak?
Winkler Márta, a reformpedagógus is válogat. Tudatosan teszi, megfontoltan. Csak másféle szempontok szerint, mint mi. Az õ osztályában együtt van az autista és a 85 IQ-s gyerek a kiemelkedõvel! Hogy megtanuljanak egymásra figyelni és egymással élni, hogy megtanulják, hogy az osztályközösség a társadalom leképezése, ahol a tehetségek és tehetségtelenek két pólusa között számtalan a variáns, és ilyen heterogén a világ is.
Jómagam is megálmodtam és koncipiáltam egy nyolc évfolyamost. Ám ez az iskola egy nagy múltú hagyományt akart feléleszteni, egy nagy régiónak akart magyar gimnáziumot építeni és szellemiséget teremteni. 1990 tavaszától évekig hordtuk magunkban az iskola milyenségének álmát, a neveltség és a kognitív tudományok közvetítése hogyanjának tudományát, a mit és milyen tankönyvbõl gondos kiválasztásának felelõsségét, a nevelõtestület folyamatos szellemi fejlesztésérõl és karbantartásáról szõtt elképzeléseket, de mindenekelõtt a növendékek lelki élete és jövõje iránti közös elkötelezettség volt a vezérfonal, mely mentén építkezett a tervezet. Nagyon elevenen él az emlékezetemben az a gondolat, hogy a kisgimnázium a többi magyar alapiskolára vigyázva jöjjön létre. Igény és szakmai tervezés hozta létre az iskolát. Ez volt a tervezés fázisa, másról nincs jogom beszélni. De errõl nagyon is van, mert a tervezés szakmai kihívás volt a javából és lelkesítõ felelõsség.
A követendõ példa a nagy szellemi elõd, a Rimaszombati Egyesült Protestáns Gimnázium volt, majd a budapesti Németh László Gimnázium és az Alternatív Közgazdasági Gimnázium létrehozásának gondolatai, tervei, elõkészületei, mûködtetése – az a szakmai intellektus vezérelte gondos és tudatos tervezés, amely tájainkon valahogy nem tud és nem akar meggyökeresedni.
Melyik az a szlovákiai magyar kisgimnázium, amelyiket szakmai kihívás, megkérdezett és megfogalmazott helyi társadalmi igény hívott életre? A mi "más" iskoláink a harag, a sértõdöttség vagy a dölyf és a gõg, a sznobság termékei. A játszmába belevisszük a szülõket, olyat ígérve, amit nem gondoltunk végig, aminek szakmai építkezéséhez hozzá sem kezdtünk, mert az idõt pénzben mértük, nem szellemi végtermékben. Hol vannak azok az iskolák, amelyek önálló pedagógiai programmal, saját maguk fejlesztette tankönyvekkel, fejlesztõ, dúsító és felzárkóztató programokkal, stúdium generale kínálatával néznek a szakmai kihívások elébe? Azért ígérhetünk a szülõnek "jobb" iskolát, mert õ nem tudja, hogy megkésve, de Szlovákiában is megszületett a nyolcéves gimnáziumok tanterve, követelményrendszere, de tankönyvek nem készültek hozzá. Ergo: ez az iskola is azt tanítja, amit az alapiskola, de olyan környezetben, ahol a kis prímós lelkéhez nem szokott tanár gyakran földbe döngöli õt követelményeivel, meg sietõs, lélekölõ, elbátortalanító hozzáállásával. Mert itt arra nem érnek rá, hogy mindenkit megvárjanak. Nem mintha az alapiskola a kivárások és megvárások ideális helye lenne. Az alapiskola is lihegve akarja teljesíteni a lehetetlen és gyermekellenes tantervet. De a gyerek nem azért fontos az alapiskolának, amiért a kisgimnáziumnak. A gyerek az alapiskolában még kötelezõen gyerek. Amott meg kiválasztott, akinek a lelke megyen rá a válogatásra, mert nincs megállás, teljesíteni kell. Az alapiskolában a rohanást lassítják a nehezebben teljesítõk, ami idõben kész nyereség a mélyszántású megértéssel rendelkezõ gyerek számára, mert megizmosodhat tudásában, az aktuális, pillanatnyi megértés az idõráfordítással arányban a hosszú távú memóriában raktározódhat el.
Az alapiskola nem teheti, ne is tegye, hogy mûvi környezetben neveljen, mint a kisgimnázium. A társadalmi együttélés szempontjából – neves kutatók vizsgálatai bizonyítják – a kapcsolatépítés, az együttmûködés, a hatékony kommunikáció elsajátítására a mesterséges terep a legalkalmatlanabb.
Aki ezekre a gondolatokra azt mondja, hogy másod- vagy harmadlagos szempontok és érvek a nyolc évfolyamos gimnáziumok ellen, nagyon téved. Az érvek elsõsorban nem a kisgimnáziumok ellen szólnak, hanem a gyermekek mellett. Mi az iskolában a gyors elõrejutás kedvéért a lélekrõl, az életrõl, a mindennapokban egymással eltöltött idõrõl, az értékekrõl feledkezünk meg a lélek taposása árán is.
Nem hiszek azoknak a számokkal dobálózó elitiskoláknak, amelyekben nem a szívvel és ésszel való gyermekszeretet, a megértés, a segítés, az ebbõl a hozzáállásból eredõ, ajándékba kapott felszabadító öröm vonzza a pályára a gyakorló pedagógust. Azok a számok nem az ember kerek világáról beszélnek, csak a maguknak való tudásgömbökrõl, a világról való ismeretek szûk szegmensérõl, amely az egésznek csak része. Nem hiszek a statisztikának sem, mert csak azt láttatja, amit egyesek jól felfogott érdekbõl – akár szakmai érdekbõl – láttatni akarnak.
Nincs bajom a kisgimnáziumokkal, ha az alapiskolákra vigyázva, egymás épülése érdekében jönnek létre. Csodálatos dolog nyolc évig együtt élni, a közösen át- és megélt élmények által értékrendet teremteni, erõsíteni az egyéniséget, a pozitívumokat, nyesegetni a vadhajtásokat. De ehhez elkötelezett testület szükségeltetik, amely tagjainak elsõ gondja saját emberi és szakmai felkészültségük építése, hogy példák és minták lehessenek növendéknek, szülõnek, hogy megteremtõdjön annak az iskolatípusnak a szelleme, amely tájainkon a XXI. század beköszöntével is várat magára. Meggyõzõdésem, ez nem pénz kérdése. Mindenekelõtt megszállottságé, hivatástudaté, emberségé, a szakma tudatos és elhivatott mûvelésének akarásáé – elkötelezettségé. Én már csak ebben hiszek, nem a divatban: az elkötelezett, tudatos építkezésben. A gyereknek hiszek, aki örömmel megyen akár a kisgimnáziumba, akár az alapiskolába. Örömmel, mert ott jól érzi magát. De õt ki kérdezi meg errõl?
Iskola, nem a gyerekre kellene mégis figyelned, hogy te is jól érezd magad?
A szerzõ a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének az elnöke

Szerdától egy hétig francia nyelvû filmek fesztiválja

Pozsony. Elõször ’98-ban, majd ezt követõen 2000 márciusában rendezték meg Pozsonyban a francia nyelvû filmek szemléjét – elsõ alkalommal a Tatra, tavaly a Hviezda mozi adott otthont a fesztiválnak.
Idén március 21-tõl 28-ig a károlyfalui Istota moziban tartják meg a szemlét, amelyen harminc nagyjáték- és dokumentumfilmet, valamint tizenkét kisfilmet mutatnak be. A francia nyelvû filmek fesztiváljának rendezõi az elõzõ évekhez hasonlóan ezúttal sem csak Franciaország, Kanada, Belgium és Svájc filmújdonságaiból válogatnak, hanem egy-egy mozgóképpel elhoznak olyan egzotikus helyeket is, mint Haiti, Burkina Faso, Elefáncsontpart. Ezenkívül az idei szemlén is kapunk ízelítõt a marokkói, a tunéziai és az egyiptomi filmmûvészetbõl. És nemcsak a vászonról ismerkedhetünk a frankofón világgal, annak problémáival, hanem a fesztivál vendégeinek elbeszélésébõl is. Több mint tíz alkotó, rendezõ, színész ígérte meg, hogy ellátogat az Istota moziba.
A mozi igazi megszállottjainak s azoknak, akik bírják a gyûrõdést, ezúttal is vetítenek "éjszakai mûszakban". Aki március 23-án (péntek) az éjszakai mozizásra jegyet vált, az este nyolctól hajnalig öt különbözõ zsánerû filmet nézhet meg. (tb)

POZSONY
SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Traviata 19 A.HA SZÍNHÁZ: Igazi vadnyugat 19

KASSA
STÚDIÓ: Õrült nap 10

TATABÁNYA
JÁSZAI MARI SZÍNHÁZ: Óz, a nagy varázsló 9, 10 József és a színes, szélesvásznú álomkabát 15

POZSONY
HVIEZDA: Nõi vágyak (amerikai) 15.30, 18, 20.30 OBZOR: Family Man (amerikai) 15.45, 18, 20.30 MLADOST: Szerelem a szerelem? (svéd) 15.15, 20 Kék bársony (amerikai) 18 CHARLIE CENTRUM: Segíts, majd segítek (cseh) 17 102 kiskutya (amerikai) 17 Magányosok (cseh) 18.45, 20.30 Sikoly 3 (amerikai) 18 Az utolsó tangó Párizsban (olasz-francia) 18 Minden, amit tudni akarsz a szexrõl… (amerikai) 20.30 Végzetes találkozás (amerikai) 20.15 Harc az életért (cseh) 20.30 Karácsony Alzbetával (cseh) 19

KASSA
ÚSMEV: Nõi vágyak (amerikai) 16, 18.15, 20.30 IMPULZ: Szerelem a szerelem? (svéd) 16.15, 19.15 CAPITOL: Az uralkodó új arca (amerikai) 15, 16.30 2001: A Space Travesty (amerikai) 18.15, 20.15 DRUŽBA: Az uralkodó új arca (amerikai) 15.30, 17 Family Man (amerikai) 18.30, 20.30 TATRA: Horrorra akadva, avagy tudom, kit ettél tavaly nyáron (amerikai) 16, 18, 20

DÉL-SZLOVÁKIA
ROZSNYÓ – PANORÁMA: 102 kiskutya (amerikai) 17, 19