Szerda, 2001. március 14. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54. évfolyam 61. szám

cimlap.htm

Címlap

Koalíciós tanács – tárgyalás a választójogi törvényrõl és a közigazgatási reformról

Óriási csata kezdõdött

Pozsony. A koalíciós tanács tegnapi ülésén a vendéglátók, a Demokratikus Baloldal Pártjának vezetõi három téma megvitatását javasolták: munkanélküliség, választójogi törvény, közigazgatási reform.

SZENTGÁLI ANIKÓ

"Megígértük a választójogi törvény módosítását. Mindent elkövetünk valóra váltásáért" – nyilatkozta lapunknak a baloldali párt sajtótitkára. Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetõje sajnálatát fejezte ki, hiszen az MKP még a megbízatási idõszak elsõ felében hasonló módosítást javasolt, ám akkor nem volt meg a politikai akarat. "Mi nem a módosítás ellen vagyunk. Ezt korábban kellett volna elõterjeszteni" – mondta Bárdos, majd rámutatott a törvény képviselõi indítványként való elõterjesztésének a veszélyére. A parlamenti vita során bárki módosító javaslatot tehet, indítványozhatja a parlamentbe jutási küszöb megváltoztatását. "A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom és a Szlovák Nemzeti Párt is vérszemet kaphat, s a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió néhány bizonytalan tagja is igennel szavazhatna. Úgy tûnik, nagy belpolitikai csatározás kezdõdött" – tette hozzá a frakcióvezetõ. A Demokrata Párt ellenzi, Peter Kresák, az alkotmányjogi bizottság elnöke viszont idõszerûnek tartja a választójogi törvény módosítását. A közigazgatási reformmal kapcsolatban a baloldal az országos tanács szombati határozatához tartotta magát. Eszerint a legésszerûbb megoldásnak a 4+4-es modellt tartják, ám, tekintettel a jelenlegi helyzetre, a párt a nyolcmegyés szimmetrikus elrendezést támogatja, amely 2,5 milliárd koronával olcsóbb a tizenkettes felosztásnál. Hasonló véleményen van a Polgári Egyetértés Pártja is. A Demokratikus Baloldal Pártja a többségi többmandátumos választási rendszert szorgalmazza, a Polgári Egyetértés Pártja hajlandó tárgyalni a többségi egymandátumosról is. Az MKP továbbra is tartja magát az országos tanács határozatához, és az arányos választási rendszer mellett száll síkra.

Stabilitás és integrációs törekvések

Pozsony. "Azzal a szándékkal mentünk a tárgyalásra, hogy a koalíció az ellenzék nélkül a lehetõ legtöbb és legfontosabb kérdésben közös nevezõre jusson. Számunkra a stabilitás és az integrációs törekvések megvalósítása létfontosságú kérdés" – közölte Bárdos Gyula. (sza)


Nyitrai magyar kar – már nemcsak aláírásokat, hanem ellenérveket is gyûjtenek

Állítólag állandó kapcsolatban állnak

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Nyitra. Aláírásokon kívül "érveket" is gyûjt a Konstantin Egyetemen létrehozandó magyar kar ellen tiltakozó társulás. Ján Kovarcík, a petíciós bizottság tagja, a Meciar-mozgalom kerületi elnöke szerint a magyar szakokon végzõ fiatalok több mint ötven százaléka úgysem az oktatásban helyezkedik el, tehát nem helytálló az az argumentáció, mely szerint a magyar iskolákban jelentkezõ pedagógushiányt kell megoldani. A mozgalom szerint ráadásul szlovák iskolákban tanít azoknak a pedagógusoknak mintegy harminc százaléka, akik magyarul végezték tanulmányaikat Nyitrán, s ez "egyértelmûen a színvonal csökkenéséhez vezet". További magyar pedagógusokat képezni a Meciar-párt aktivistái szerint már csak azért is felesleges, mert amíg a szlovák iskolákban egy tanítóra huszonnégy gyermek jut, a magyar iskolákban alig tizenhat. "Állandó kapcsolatban állunk az egyetem vezetõivel, és ismerjük nézeteiket, ezért is merem kijelenteni, hogy a magyar kar létrehozása nem lesz egyszerû dolog, és még nagyon sokáig eltart, amíg az akadémiai tanács egyáltalán tárgyalni fog a dologról" – jelentette ki Kovarcík. Meggyõzõdése, hogy a magyar kar támogatását a kormányfõ sem gondolta komolyan, egyébként a javaslat elõterjesztése elõtt tárgyalt volna az egyetem vezetõségével. (vm)


Az egyházfõ áldását kérik a Zsitva-toroki béke tiszteletére felállítandó emlékmûre

Polgármesterek II. János Pál pápánál

ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ

Komárom. Ma II. János Pál pápa vendégei lesznek a Hídverõ Társulásba tömörülõ községek vezetõi. Szabó Olga parlamenti képviselõ, Pat polgármestere elmondta: öt komáromi járásbeli település, Bátorkeszi, Búcs, Karva, Izsa és Dunamocs polgármesterével együtt tegnap a Vatikánba utazott Lázár Mózes, a magyarországi Komárom-Esztergom Megyei Közgyûlés elnöke és Benkõ Ferenc, a Rákóczi Szövetség képviselõje is. A küldöttség a szentatya áldását kéri a Zsitva-toroki béke tiszteletére felállítandó emlékmûre, és átadja azt a nyilatkozatot, melyet a március 7-én Tatabányán tartott egyházpolitikai konferencia résztvevõi fogadtak el. Ebben ez áll: "A mögöttünk hagyott évezredben gyakran vívtak háborút a szomszédos népek, sok volt a békétlenség, ezért felhívásban adjuk tudtul óhajunkat, hogy az új évezred legyen a béke évezrede, s ennek vessük meg közösen az alapjait. A békesség iránti óhajunkat a történelmi Komárom vármegye területén 1606-ban megkötött Zsitva-toroki béke emlékmûvének fölállításával is meg kívánjuk erõsíteni. A felállítandó emlékmû lesz hivatva arra, hogy a zsoltárszó szavaival hirdesse: A jövendõ a béke emberéé." (km)

Július elsején avatják fel

Komárom. Szabó Olga arról is tájékoztatta lapunkat, hogy az emlékmûvet a tervek szerint július elsején állítják fel – a már hagyománnyá vált Hídverõ Napok keretében. (cza)


Elfogyott a tartalék

Sertéseivel etette föl

Pozsony. Több mint ezer tonna gabonát tulajdonított el jogtalanul a stratégiai tartalékalapból az ólublói Zamer cég vezetõje. A hatóságok szerint Michal M. az óriási mennyiségû gabonát sertéseivel etette föl. A takarmányhoz úgy jutott hozzá, hogy az állami tartalékalappal korábban szerzõdést kötött, mely szerint az õ gabonaraktáraiban tárolták volna a tartalék egy részét. A lopással Michal M.mintegy 4,2 millió korona kárt okozott az államnak. (TASR)


Szlovákiai bankeladás

Csak az OTP érdeklõdik

Pozsony. A Beruházási és Fejlesztési Bank privatizálása iránt egyedül az OTP érdeklõdik. A magyar pénzintézet már tárgyalásokat kezdett a szlovák pénzügyminisztériummal a vételrõl. Bejelentette, hogy hamarosan megvizsgálja a szlovák bank gazdasági helyzetét, hogy azt követõen, legkésõbb április végén megtehesse ajánlatát a pénzintézet megvételére. Értesülések szerint az OTP 3–7 milliárd forintnak megfelelõ összeget kínál a szlovákiai pénzintézetért. (ú)


Már a kontinensre is átterjedt a brit száj- és körömfájás

Fertõzött Franciaország

ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

Pozsony. A rémálom valóra vált, a száj- és körömfájás átterjedt a kontinensre. A francia hatóságok tegnap reggel bejelentették, hogy az északnyugati Mayenne körzetben, ahová Nagy-Britanniából importáltak juhokat, észlelték a betegséget. Az utóbbi hetekben több EU-országban – Franciaországban, Belgiumban, Németországban és Hollandiában – is találtak fertõzésgyanús állatokat, de a vizsgálatok eddig rendre negatív eredményeket hoztak. Az Európai Bizottság az eddigiekhez hasonló intézkedésekkel vagy szigorításukkal reagált a betegség franciaországi megjelenésére, de a védõoltást nem tartják indokoltnak. Az EU-országokban már számba vették mindazokat a farmokat, amelyek korábban Nagy-Britanniából importáltak állatokat.


Továbbra is készültség vagy figyelõszolgálat a gátakon

Lassú apadás a folyókon

ÚJ SZÓ-HÍR

Tõketerebes. A tegnap délutáni, kisebb mennyiségû csapadék ellenére sem változott a helyzet a folyókon Kelet-Szlovákiában, folytatódott a korábban elindult lassú apadás. Ám a Tisza észak-magyarországi szakaszán beállt tartósan magas vízállás visszaduzzasztó hatása és az esetleges megelõzõ intézkedések miatt a Bodrogon maradt a harmadfokú készültség. A Tisza szlovákiai szakaszán másodfokú az árvízvédelmi készültség, és a többi folyóhoz hasonlóan tovább apadt a víz; ez volt jellemzõ a Latorcára is. A Bodrogi és Hernádi Vízügyi Igazgatóság munkatársai azonban továbbra is figyelõszolgálatot tartanak a gátakon. (kat)


CÍMLAP VÉLEMÉNY RÉGIÓ BELPOLITIKA KÜLPOLITIKA GAZDASÁG
MELLÉKLET KULTÚRA TÉMA PANORÁMA SPORT HOROSZKÓP
KEZDÔLAP ARCHÍVUM IMPRESSZUM VISSZHANG