Kedd, 2001. március 6. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54. évfolyam 54. szám

A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) már most mindent a soron következõ választásoknak rendel alá

Joggal háborítja fel a világot az afganisztáni tálibok barbár mûkincsrombolása. Hogyan érthetnénk meg mi a tálibok fanatizmusát, amikor még a környezõ iszlám államok is sokallják, elítélik?

De a világ késõn ébredt, már jóval elõbb tiltakozni kellett volna, nem csak most, a szobrok miatt. Amikor Kabul 1996-os elfoglalása után a Taliban meghirdette a világ egyetlen igazi iszlám állama felépítésének programját, nyilvánvaló volt, hogy az egyenlõ az alapvetõ emberi jogok teljes felszámolásával. Következett a lehetõ legsötétebb középkor, s nincs mit csodálkozni azon, hogy az éhínség sújtotta afgánokat igazából nem érdekli a mûkincsek sorsa. És a tálibokon sincs mit csodálkozni, a maguk törvényei szerint logikusan el kellett jutniuk idáig. Hosszasan lehetne fejtegetni, hogy a szovjet csapatok távozását követõ hatalmi harc, az egymással ellentétes nagyhatalmi érdekek által is gerjesztett zûrzavar termékeinek is tekinthetõk a tálibok, színrelépésükben közvetve bûnös a világpolitika néhány fõszereplõje. Mindettõl eltekintve tény, a politikában nincs veszélyesebb a fanatizmusnál, szélsõségnél.
Mindez enyhébb, civilizáltabb formában Európában is megtalálható, s ha még tovább szûkítjük a kört, Szlovákiában úgyszintén. Csakhogy itt imidzsváltásnak, pártstratégiának, miegyébnek hívják. Az a tény, hogy elsõsorban a kereszténydemokraták ellenzik az MKP által kompromisszumként javasolt nagy Nyitra megyét, csupán azokat lepte meg, akik azt remélték, hogy a KDH élén történt változás nem csak egyszerû személycsere lesz. De a KDH hónapokkal ezelõtt megnyitotta a 2002-es választási kampányt, s ezt két irányban folytatja. Az egyik az itteni viszonyok között már fanatikusnak ható keresztény irányzat, amellyel a mélyen vallásos rétegeket kívánja megcélozni, a másik a nemzeti vonal (érdemes megfigyelni, hogy hány demokratikusnak nevezett szlovák párt szeretné megkopasztani az SNS-t). Csakhogy a tálibok fanatizmusa, bármennyire veszélyes is, legalább (vak) hiten alapul, a KDH fanatizmusa viszont pontosan megtervezett, kiszámított, egyedüli célja a szavazatszerzés. Különben nem idõzítette volna az abortuszvita kirobbantását a koalíció számára legkényesebb idõszakra, az alkotmánymódosítás idejére. Soha máskor nem kapott volna ekkora publicitást, s ezért már érdemes volt vállalnia a politikai kockázatokat. KDH-s uraimék pontosan ismerték a mûvi terhességmegszakítással kapcsolatos statisztikákat – amelyeket a sajtó csak késõbb kezdett idézni –, s ezért azt is tudták, hogy semmi sem indokolja a törvénykezés ilyen hirtelen szigorítását. Hasonló megfontolások vezették a prostituáltakkal kapcsolatos, valamint a homoszexuálisok elleni kampányokat is. Elég jól körülhatárolható társadalmi csoportok számára kitalált, célzott kampányok ezek. carnogurskýnál a nacionalista felhang mindig jelen volt, hol látványosabban, hol burkoltabban. Számunkra az lehet a legemlékezetesebb, hogy milyen jó szolgálatokat tett 1996-ban Meciarnak a honfoglalási emlékmûvek elleni kirohanással. Hrusovský elõtérbe kerülése ideig-óráig azt a látszatot kelthette, hogy a komáromi Cirill és Metód szobor körül gerjesztett feszültség az MKP és a KDH között lassan elfelejtõdik, s a rendszerváltásban pótolhatatlan, a demokrácia megteremtésében élenjáró kereszténydemokratákhoz méltatlan nemzetieskedés megbocsátható kisiklásnak minõsül értékrendjükben. Mindez így is lehetne, ha a KDH nem rendelne alá már most mindent a soron következõ választásoknak, ha pedig egy párt erõnek erejével kampányállapotba hergeli magát, akkor annak a logikája szerint is fog cselekedni. Hrusovskýék esetében egyrészt ezért kell a nemzeti irányzat erõsödésével számolni, másrészt mert bosszanthatja õket, hogy valójában csak Fico után ébredtek föl. Mert az tény, hogy elsõként Fico ismerte fel, mennyire fontosak lesznek az ország életében, s milyen óriási lehetõségeket kínálnak a hatalom megragadása szempontjából a 2002-es választások. Meg az is bosszanthatja õket, hogy amit Fico koalíción kívülrõl sokkal szabadabban tehet, azt nekik koalíción belülrõl kell tenniük, egyébként más kormánypártokhoz hasonlóan. A szakmai vitának álcázott örökös carnogurský–Fico szópárbaj mögött nemcsak az áll, hogy két magánember utálja egymást.
Lehet, sokakat felbosszant az afgán szoborrombolók és a KDH – elismerem, erõszakolt – párhuzamba állítása, de az tény, hogy a jobboldal korábbi vezetõ ereje ingoványos talajra tévedt, ha igaz az, hogy lepaktált Prokesékkal. Ami azért is rossz, mert tovább csökkenhet az MKP – amúgy is kevés – stratégiai partnereinek száma.

AZ EU ALAPFOKON

Közvetlenül a második világháború után Európában két régióban próbálkoztak szorosabb gazdasági együttmûködéssel. Az egyik, a Belgium, Hollandia és Luxemburg által beindított együttmûködés még 1944-ben megkezdõdött, amikor az emigráns kormányok aláírták a közös gazdasági egység létrehozásáról szóló megállapodást. A másik kísérlet helyszíne Észak-Európa volt. 1946-ban megalakult a Jogi Együttmûködés Skandináv Bizottsága (Scandinavian Comittee for Legislative Cooperation), amely a nemzeti jogszabályok felülvizsgálatát és olyan új tömegjavaslatok kidolgozását tûzte ki céljául, amelyek lehetõvé tették volna a törvényhozási célkitûzések és gyakorlat egységesítését. Az említett Bizottság feladatául szabták az egységes skandináv álláspontok kialakítását a nemzetközi konferenciákon. A Bizottság munkájának következményeként és eredményeként sikerült egységesíteni a törvényhozás egyes területeit. Látványos eredmény volt még például az 1946-ban létrehozott Skandináv Légitársaság, az SAS megalapítása. 1948 februárjában Svédország, Norvégia, Dánia és Izland létrehozták a Gazdasági Együttmûkõdést Elõmozdító Közös Északi Bizottságot (Joint Nordic Commitee for Economic Cooperation). Célja annak a tanulmányozása volt, milyen kilátásai vannak az északi országok közötti belsõ vámok eltörlésének és ennek következményeképpen közös, a többi állammal szembeni külsõ vámok létrehozásának, valamint a munkahelyi és termelési együttmûködésnek. A Bizottság 1950-ben nyilvánosságra hozott jelentésében javasolta a belsõ vámok megszüntetését és a külsõ közös vámtarifák létrehozását, az országok közötti vámunió életbeléptetését. A skandináv országok közül azonban a legkevésbé fejlett Norvégia visszatáncolt, és kinyilvánította, hogy alacsonyabb fejlettségi színvonalára tekintettel nem tudna belépni az északi vámunióba. Ennek következtében a Bizottság kénytelen volt leszögezni, hogy "a nehézségek túlságosan súlyosak ahhoz, hogy a részt vevõ országok le tudják küzdeni õket." Miután a gazdasági unióra irányuló erõfeszítések sikertelenek maradtak Skandináviában, az országok együttmûkõdése csak az 1946-ban aláírt kooperációs megállapodásra korlátozódott. Az északi országok együttmûkõdése azonban nem zárult le teljesen, hiszen egyes specializált területeken figyelemreméltó haladást értek el, például az állampolgársági törvények egyeztetése vagy a távközlés szabályozása terén. A kooperáció 1952-ben az Északi Tanács (Nordic Council) létrehozásával tetõzõdött.

KOMMENTÁR

A szakszervezetek néhány napja ismét erõteljesebben hallatták hangjukat. Legerõsebb szövetségük, a vasasok révén terjesztették elõ munkahelyteremtési, adócsökkentési, béremelési és egyéb követeléseiket. A tiltakozó akció csendben zajlott, csupán Ján Lupták megjelenése keltett némi zavart a tüntetõk körében. Tisztában vannak vele, hogy a csökkenni nem akaró munkanélküliség, az alacsony bérek és a nagy adóterhek felelõsei fõképp az elõzõ kormánygarnitúrában keresendõk. Csakhogy Meciarék országlása idején inkább a csöndes szemlélõ szerepét vállalták ahelyett, hogy tiltakoztak volna a (párt)kézen-(párt)közön magánosított vállalatok tudatos tönkretétele, a vállalati vagyon magánszámlákra történt átszivattyúzása ellen. A két éve hatalmon levõ Dzurinda-kabinet kormányprogramban szögezte le a munkanélküliség csökkentését és a reálkeresetek növelését. Most mûködik a kormány, a munkáltatók és a szakszervezetek közötti érdekegyeztetés intézménye is. Mivel a kormányfõ is gyakran kijelentette, a reálkereseteknek növekedniük kell, a szakszervezetiek a tüntetés napján még bíztak támogatásában. Nem biztos, hogy most is ugyanígy vélekednek róla, miután tiltakozásuk kapcsán a miniszterelnök azt tanácsolta, a szakszervezetek tárgyaljanak a munkáltatókkal, az 50 milliót pedig inkább bajba jutott társaik megsegítésére használhatnák fel. Ilyen kijelentés nem államférfihoz méltó. Ilyet legfeljebb az olyan munkáltató mond, aki eredményesen számûzte a szakszervezetet. Kérdés persze, elõsegíti-e az ingatag lábakon álló gazdasági egyensúly megtartását az ilyen tiltakozó akció. A gazdasági miniszter szerint is rossz fényt vet a külföldi befektetõkre váró országra. De az sem vet jó fényt, hogy a kormány immár két esztendeje csupán annyi változást ért el a munkanélküliség kezelésében, hogy az 16-ról 20 százalék fölé emelkedett. Persze az iparban és a külkereskedelemben már mutatkoznak a gazdasági növekedés jelei, és az utóbbi hetekben felgyorsulni látszik az olyan törvények elõkészítésének és meghozatalának folyamata is, amelyek végsõ soron mind a munkanélküliség csökkentését segítik. Csakhogy ezen lépések eredményei nem mutatkoznak meg egyik napról a másikra, így a munkanélküliségtõl leginkább sújtott országrészekben joggal érzik úgy, felemelkedésükért szinte semmit sem tesz a kabinet. Ezernyi ok van a szakszervezeti tiltakozásra. Amíg ez kulturáltan megy végbe, a konfliktus nem kezelhetetlen. Sõt a megmozdulások a feszültségek levezetéséhez is hozzájárulhatnak, amennyiben a kormány bölcsen viszonyul az érdekvédelemhez. A kormányfõnek a szakszervezeti vezetés címére közzétett tanácsa nem tartozik a bölcs tettek közé.

GLOSSZA

Hallom, hogy a kassai vasmû új amerikai acélmágnásai egyelõre csak turistaként tartózkodhatnak Szlovákiában, havonta el kell hagyniuk az országot. Amikor idejük engedi, konvojban (nehogy eltévedjenek) elautóznak a magyar határig, beintenek az útlevél-ellenõrzésen, kapnak két pecsétet és mehetnek vissza dolgozni. Ha jobb idõ lesz, a vidékjárást össze lehet kötni egy kis piknikkel, hamburger- meg hot dog-sütéssel. Ezt minden ami imádja, de a márciusi latyakban valahogy még nem annyira vonzó.
Egyáltalán nem érdekel, mint ahogy õket sem, hogy megint ki mit rontott el, milyen törvény, rendelet hiányzik ahhoz, hogy ne kelljen négyhetente megnézniük a kietlen Kenyhec-Tornyosnémeti határátkelõt. Ez itt Kelet-Európa, szokják meg. Ilyen hülyeségek között élünk mi itt, és már csak akkor tûnik fel, ha egy külföldivel történik valami számára felfoghatatlan. A dolognak mégis lesz valami hozadéka, ha valaki kimutatja, hogy havonta hány külföldi tõkés mozog befelé az országba a nagytõkéjével, és lendül felfelé a gazdaság.
Ha a mi kis ami kolóniánk mégsem bírná már acélidegekkel ezt a mókát, volna néhány javaslatom. Köröztethetnék magukat az Interpollal (az FBI biztos el tudja intézni), fiktív cégeket alapíthatnának Amerikában, beszerezhetnének egy-két hamis útlevelet, és akkor járkálhatnának keresztül-kasul a határon, amikor éppen kedvük tartja. Ha nem, nem. A kutya se ugatná meg õket. Persze nem ártana még néhány luxusautót feketén behozni az országba, és összeismerkedni Eva Slavkovskával. A nemzeti párt másik nagyasszonyára már rátette kezét a másik nagyhatalom.

OLVASÓI LEVÉL

Már az államtitkár asszonynak is írtunk, de választ nem kaptunk a kérdésünkre. Mi mégis szeretnénk tudni, miért van az, hogy három évig nem emelték a családi pótlékot, és most minek alapján emelték kb. 50 koronával? Ez ugyanis nem követi az inflációt. A családi pótlékra eddig azok a családok jogosultak, akiknek a jövedelme nem haladta meg a létminimum 1,36- illetve 1,99-szeresét. Ezeket a határértékeket júliustól 1,37-re és 2,1-re növelik. Erre mondják, hogy "nesze semmi, fogd meg jól!" Miért nem lehet olyan törvényt megalkotni, mely szerint a családi pótlék is automatikusan követné az inflációt, mint ahogy a kormánytagok és a képviselõk fizetése? Szerintem ha az õ gyermekeik kapnának családi pótlékot, hamarabb megemelnék, mivel azonban õket nem érinti, a többgyermekes családok problémája hidegen hagyja a honatyákat. Három iskolás gyermekem van, s hasonló cipõben járó sorstársaimmal azon gondolkodunk, vajon mire is költjük ezt az összeget, ugyanis szinte semmire sem elég. Ha három gyermeknek valaki befizeti az iskolában az ebédet, alig marad a családi pótlékból, s akkor még hol a ruha, cipõ, mosópor stb.?! Szeretnék végre választ kapni arra, miért van ez így, s meddig lesz még így.
Futó Csaba
Galánta

TALLÓZÓ

Vizsgálatot indított a cseh értékpapír-ellenõrzõ bizottság a szlovák AGW társaságnál. Az ugyanis "megtámadta" a cseh piacot, közölte a testület szóvivõje, hangsúlyozva, mindössze arra kíváncsiak, mit is kínál igazán a cég. Ugyanakkor fel kell hívni a befektetõk figyelmét a befektetés kockázataira.

Nem okoz gyökeres változást a joggyakorlatban a kisebbségi és regionális nyelvek chartájának elfogadása, jelentette ki a kormány kisebbségi és emberi jogi alelnöke. Csáky Pál szerint mindössze gyakrabban fordulnak elõ kétnyelvû nyomtatványok azokon a településeken, ahol a kisebbség aránya eléri a húsz százalékot. Cáfolta, hogy ezekben a községekben alapfeltétel lesz a kisebbségi nyelv ismerete egy közalkalmazotti állás elnyeréséhez.