Szombat, 2001. január 6. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54. évfolyam 5. szám

cimlap.htm

Címlap

Bárdos Gyula: jelenleg a legnagyobb akadály a megfelelõ irodahelyiségek hiánya

Akad képviselõ, akinek két jobbkeze is lesz

Pozsony. Január elsejétõl minden honatya munkáját egy vagy több asszisztens segítheti, akik évente 100 millió koronába kerülnek az államnak. Havi bruttó 27 ezer korona bért kapnak, és ha a képviselõ úgy dönt, két asszisztenst alkalmaz, az öszszeget megfelezik.

ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ

A képviselõk igényüket azzal támasztották alá, hogy munkájukhoz szükségük van egy, a politikai, társadalmi, gazdasági és jogi kérdésekben jártas "jobbkézre". Többen már választottak asszisztenst, akik folyamatosan állnak munkába, többségük február elsején. Bugár Béla még nem tudja, ki lesz az asszisztense. "Kiváltságos helyzetben vagyok, hiszen a parlament alelnökeként két munkatársam van, akik elvégzik azokat a feladatokat, amelyeket egy asszisztensnek kellene. Nem kapkodom el a döntést" – nyilatkozta lapunknak. Az MKP elnöke inkább lakhelyén, Somorján alkalmazna asszisztenst, aki az ottani gondokkal foglalkozna. Azt is elmondta: a törvény nem teszi kötelezõvé a "segéd" alkalmazását. Gyurovszky Lászlónak két asszisztense lesz. Az egyik lakhelyén, Vágsellyén, akinek személyérõl még nem döntött, a másik – aki fõleg gazdasági kérdésekre szakosodik – a parlamentben. Õ valószínûleg Prikler Lídia, a Kalligram Alapítvány munkatársa lesz. Duray Miklós olyan asszisztenseket szeretne alkalmazni, akik a parlamenti és a pártmunkában is segítik. Neveket nem árult el, mondván, még nem kötöttek szerzõdést, ám elképzelhetõnek tartja, hogy több mint két "segédje" lesz. Duka Zólyomi Árpád asszisztense Sidó Árpád, lapunk eddigi munkatársa lesz.
Bárdos Gyula frakcióvezetõ elmondta, szeretné, hogy az együttmûködés eredményes legyen, ezért nagy gondot fordít asszisztense kiválasztására, számukról még nem döntött. Ha kettõt alkalmaz, egyikük a titkári teendõket látja el, a másik szakmai jellegû kérdésekben lenne segítségére. A legnagyobb akadálynak azt tartja, hogy nem áll rendelkezésre megfelelõ helyiség. Bárdos szerint a rendszer csak a következõ választási idõszakban fog igazán jól mûködni. Kvarda József asszisztensére elsõsorban szervezési-adminisztratív feladatokat ruházna. Ebben Õry Péter lesz segítségére. Hóka László három jelentkezõ közül választja ki asszisztensét. Mint mondta, az érdeklõdõk nem falubeliei, rokoni kapcsolatban sem áll velük, valamennyien fõiskolai végzettséggel rendelkeznek. Sárközy Klára Király Zsoltot választotta asszisztensének, aki a közgazdasági egyetemen végzett. Más jellegû kérdésekben a képviselõ aszony más tanácsadók véleményére számít. Asszisztense kezdetben Nagymegyeren tevékenykedik majd, késõbb valószínûleg Dunaszerdahelyen rendezi be irodáját.
Fehér Miklós nem árulta el leendõ asszisztense nevét, mivel még nincs meg a vállalkozói engedélye, annyit elmondott, hogy közgazdász. Köteles László Zborai Imrét választotta személyi asszisztensének, akit még a középiskolából ismer. Zborai a közigazgatásban jártas közéleti ember – fogalmazott a képviselõ. Ferkó Barnabás még nem foglalkozott a kérdéssel. Neki az egészségügyben és a területfejlesztésben jártas tanácsadóra lenne szüksége. Dolník Erzsébet még nem tudott nevek, neveket mondani, fõ feladatnak a törvényelõkészítést, véleményezést, módosító javaslatok kidolgozását, ezen felül a médiával és a hazai, illetve magyarországi oktatási intézetekkel való kapcsolattartás, valamint fogadónapok szervezését szánja. A képviselõ asszony tájékoztatása szerint Léván biztosan lesz irodája. Szabó Olga már kiválasztotta asszisztensét, nevét azonban nem árulta el, mivel még folyik az egyeztetés. Segítõjétõl a levelezésben és a programegyeztetésben vár segítséget, és természetes a törvénytervezetek áttekintése, véleményezése is a feladata lesz. Az irodát falujában, Paton rendezik be. Farkas Pál nem foglalkozott a kérdésével és mint mondta, a következõ két hétben erre nem is tud idõt szakítani. A. Nagy Lászlónak sincs még jelöltje.
A többi parlamenti párt háza táján következõ számunkban nézünk körül. (szm, -rn-)


A Meciar-kormány tagjai nem sietnek a jogtalan év végi jutalmak visszafizetésével, 9,2 millióval tartoznak

Törlesztenek a jelenlegi miniszterek

MOLNÁR IVÁN

Pozsony. A pénzügyi tárca egyik államtitkára családlátogatásaihoz a Pozsony–Kassa vonalon közlekedõ repülõjáratot veszi igénybe – jelentette be Jozef Stahl. A Számvevõszék (NKÚ) vezetõje a hivatal legfrissebb jelentését elemezve nem volt hajlandó pontosítani, hogy a két államtitkár közül melyiket érinti az ügy. Podstránsky Vladimil, a pénzügy MKP-s államtitkára lapunknak elmondta, az NKÚ jelentése ugyan róla szól, azonban a luxuskiadásként értékelt repülõutak legálisak és megalapozottak. Podstránskynak a munkaszerzõdésében rögzítették, hogy kassai útjaihoz igénybe vehet repülõgépet. Egy menettérti jegy az említett vonalon 5400 korona, az összeget leszámítják személyi juttatásaiból. Podstránsky szerint érthetetlen, hogy míg az NKÚ a miniszterek és államtitkárok legális tevékenységét bírálja, addig több fontos területet elhanyagol. Lapunk értesülése szerint Podstránskyn kívül más államtitkárok is jogosultak a repülõgép használatára, a Számvevõszék elnöke mégis csak Podstránskyt említette.
A jelentés tartalmazza az elõzõ és a jelenlegi kormány minisztereinek kifizetett prémiumok pontos összegét is. Az 1993 júniusa és 1999 decembere közt eltelt idõszakban 17,783 millió koronát fizettek ki a minisztereknek, ami az adózás után 11,739 millió koronát tesz ki. Stahl szerint a jutalmakat a törvényes kereteken kívül fizették ki, mivel nincs meg az ezt megalapozó jogszabály. Szerinte az érintettek azt sem állíthatják, hogy nem voltak ezzel tisztában, mivel a törvénytári megjelentést követõen mindenkinek tisztában kell lennnie azokkal a rendelkezésekkel, akiket érint.
Tavaly szeptemberig a miniszterek és a kormánytagok 1,98 millió koronát adtak vissza, visszafizetetlen maradt tehát 9,75 millió korona. Ebbõl 9,2 millióval az elõzõ kormány tagjai tartoznak. A jelenlegi kormánytagok tartozásuk nagy részét visszafizették, a fennmaradó 554 ezer koronát részletekben törlesztik. Az elõzõ kormányokból csak azok fizették vissza a jutalmat, akik a jelenleginek is tagjai: Eduard Kukan, Roman Kovác és Pavol Hamzík.


Az ünnep eredete egészen az ókorba nyúlik vissza

Kezdõdik a farsang

TA SR-HÍR

Pozsony. Az év valószínûleg legvidámabb idõszaka elõtt állunk, persze nem a szokásos év eleji áremelések miatt. Holnap, háromkirályokkor kezdõdik a farsang, s egészen hamvazószerdáig tart. A farsang hossza változó, hiszen a húsvét elõtti nagyböjtig tart, a húsvét pedig mozgóünnep. Az ország különbözõ részein más-más népszokások kötõdnek a népi mulatozáshoz, de az általános vigasság és a farsangi fánk mindenhol megtalálható. A farsangolás egészen az ókorba nyúlik vissza. Akkor az ünnepek idejére megszûnt a társadalmi hierarchia, együtt mulathatott rabszolga és gazdája, szegény és gazdag. A kora középkori komor keresztény ünnepeket a német- és olaszföldrõl érkezõ szokások, maskarás felvonulások oldották fel fokozatosan. Manapság a több napon át tartó, világhírû riói fesztivál a farsangok farsangja.


Ifjabb Michal Kovác-ügy

Titkos tárgyalás lesz

Pozsony. Az ifjabb Michal Kovác elrablása miatt indított eljárásról a bíróság csak az ítélethirdetés után informálja majd a nyilvánosságot, de csak akkor, ha feloldják a titkosítást. A pozsonyi járásbíróság arról sem hajlandó tájékoztatni a sajtót, hogy kijelölték-e már az ügyet felügyelõ bírót, illetve a tárgyalás idõpontját. A kirendelt ügyész még tavaly novemberben emelt vádat Ivan Lexa és 11 másik személy ellen. Ivan Lexát más üggyel kapcsolatban is vád alá helyezték, a tárgyalást távollétében is lefolytatják. (TA SR)


Langos kiadta a jelszót: Vissza a liberalizmushoz!

Miklost bírálja a DS

ÚJ SZÓ- és TA SR-TUDÓSÍTÁS

Pozsony. A baloldal nyomására a kormányban kompromisszumokat kötõ Ivan Miklos és Viktor Nizòanský távozása után a Demokrata Párt visszatér a liberális gazdaságpolitikához – jelentette ki Ján Langos. A pártelnök szerint a négypárti kormánykoalíciónak – illetve a gazdasági miniszterelnök-helyettesnek, valamint a közigazgatási reformért felelõs kormánybiztosnak – számos esetben értelemszerûen kompromisszumot kellett kötnie a liberális gazdaságpolitika megvalósításának rovására. Úgy véli, Miklos távozása után a DS-ben Peter Tatár lesz ennek élharcosa.
Viktor Nizòanský inkorrektnek tartja Langos kijelentését, véleménye szerint soha nem kötött olyan kompromisszumot, amely hátráltatta volna a közigazgatási reformot. (sárp)


CÍMLAP VÉLEMÉNY RÉGIÓ BELPOLITIKA KÜLPOLITIKA GAZDASÁG
MELLÉKLET KULTÚRA TÉMA PANORÁMA SPORT HOROSZKÓP
KEZDÔLAP ARCHÍVUM IMPRESSZUM VISSZHANG