![]() |
![]() |
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
Szombat, 2001. február 24. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54. évfolyam 46. szám
Egész napos ellenzéki cirkusz elõzte meg az alaptörvény módosítására elõterjesztett javaslat jóváhagyását
A parlament tegnap 90 szavazattal jóváhagyta az alaptörvény módosítását. A jelen levõ 148 honatya közül 57-en ellene voksoltak, Imrich Sládecek pedig tartózkodott a szavazástól. A záróvoksoláson csak Ivan Lexa és Jozef Tuchyòa nem vett részt.
Az alkotmánymódosításról folyó háromhetes vita után tegnap elérkezett a szavazás ideje, azonban a voksolás is épp olyan nehézkesre sikeredett, mint a 13 napos tárgyalás. Az ellenzék idõhúzó taktikája miatt a szavazás röviddel fél hét után kezdõdött. Noha a törvényhozás név szerinti szavazásra készült, végül is erre nem került sor, mert Stefan Rusnák, aki a javaslatot felvetette, a vitában nem szólalt fel, ezért indítványa ütközött a házszabállyal. Pavol Hrusovský, az ülés vezetõje ekkor kezdeményezte, hogy a félreértések elkerülése végett a szavazógéppel történjen a voksolás. A koalíciónak sikerült biztosítania az alkotmányos többséget, ám a kormánypárti frakciók közül egyedül a Magyar Koalíció Pártja szavazott egységesen.
Pozsony. Az egyes parlamenti frakciók a történelmi pillanat és ilyennek tartják az alkotmánymódosítás megszavazását komolyságát hangsúlyozva, nemzeti zászlóval díszítették padsoraikat. Csak a Magyar Koalíció Pártja nem csatlakozott a kezdeményezéshez. Az ellenzék erre felháborodva kérte, hogy a magyar képviselõk is függesszenek ki zászlót. Szerintük ezzel is kifejezésre juttathatták bolna az országhoz fûzõdõ viszonyukat. Miután erre nem került sor, Ludmila Musková azzal is megelégedett volna, ha az MKP képviselõi a nemzetiek asztali zászlóját teszik ki asztalukra. Kvarda József az MKP magatartását az állami lobogó használatáról szóló törvénynyel magyarázta. A jogszabály elõírja, hogy a parlament épületére ki kell függeszteni a lobogót, arról azonban nem rendelkezik, hogy bent az épületben is használni kell. Az ebédszünetet Anna Malíková, a nemzetiek vezére arra használta ki, hogy plakátokat készített "A koalíciós alkotmánymódosítás elárulja a szlovák nemzetet" felirattal. A nyomtatványokkal az ellenzék sorait díszítették. (szm)
Pozsony. Az Egyesült Államokba utazott tegnap Jozef Tuchyòa, így már nem volt kérdéses a szavazása. Lubomír Andrassy, a Demokratikus Baloldal Pártjának alelnöke ezzel kapcsolatban közölte: a párt országos tanácsa mai ülésén valószínûleg nem foglalkozik Tuchyòa kizárásával. Hozzátette, hogy a képviselõ legutóbbi lépéseirõl azonban szó esik majd. Mint ismeretes, Tuchyòa azt is bejelentette, kilép a párt frakciójábólt. (SITA)
Pozsony. "Mondják meg a kormányfõnek, ha nem hagyja abba, nem biztos, hogy megéli az alkotmánytervezet elfogadását" fenyegetõzött egy ismeretlen telefonáló. A férgfi szerdán, röviddel öt óra elõtt hívta fel a kormányhivatalt. Mikulás Dzurindával akart beszélni, kérését nem teljesítették, erre fenyegetõzni kezdett. A rendõrség megkezdte a vizsgálatot, Dzurinda testõrségét mindenesetre megerõsítették. (SITA) Tegnap hajnalban saját háza elõtt meggyilkolták Ján Korecet, az atomenergia-ipari kutatóintézet igazgatóját
Pozsony. Holtan találták tegnap hajnalban pöstyéni háza elõtt az atomenergia-ipari kutatóintézet vezérigazgatóját. Két lehetõség merült fel, éspedig hogy Ján Korec öngyilkosságot követett-e el, vagy meggyilkolták; holtteste mellett egy hangtompítós géppisztolyt és négy töltényt találtak. Mivel prominens személyrõl van szó, a hatóságok is ennek megfelelõen viselkednek, és teljes hírzárlatot rendeltek el. A rendõrség emberölésként kezeli az ügyet. Jaroslav Sahul szóvivõ megjegyezte, szokatlan a géppisztollyal elkövetett öngyilkosság. A demokrata párti Peter Tatár tavaly nyáron az atomlobbi tagjai közé sorolta Korecet, ugyanakkor utalt a Szlovák Villamos Mûvekkel való kapcsolatára; tudvalevõ, hogy ennél a vállalatnál közpénzek tûntek el nyomtalanul. Egy neve elhallgatását kérõ rendõr szerint az igazgató befolyásos személyiségnek számított a nukleáris fûtõelemek Szlovákiába való behozatalának terén, állítólag már a gazdasági rendõrség is régóta figyelte mûködését. Szinte bizonyos, hogy közeli kapcsolatban állt a kormány több tagjával, különösen a Demokratikus Baloldal Pártjának politikusaival. A Greenpeace környezetvédelmi szervezet pozsonyi központjának nyilatkozata szerint a maffiára jellemzõ módszerek használata logikus következménye a zavaros atomügyletekbe bonyolódott energiaiparnak. A szervezet Ján Ducký korábbi gazdasági miniszter meggyilkolásával kapcsolta össze Korec halálát. (s; t; ú) Továbbra is áram nélkül
Komárom. Ladislav Pittner belügyminiszter csütörtökön bejelentette, rendõrök figyelik majd a hajógyár környékét, nehogy bizonyos csoportok rátehessék kezüket a vállalat vagyonára. A miniszter arról nem szólt, hogy hány rendõrt vonnak be az akcióba, mindenesetre tegnap a gyár alkalmazottai már láttak rendõrautókat cirkálni a környéken. A nap folyamán egy-két rendõrautó rendszeresen megjelent a gyárkapuk elõtt. Egyébként a gyárban a helyzet változatlan. Noha a cég vezetõi tegnap is tárgyaltak a villamos mûvekkel, áram továbbra sincs a vállalat területén. A február 13-án esedékes fizetést mind a mai napig nem folyósították az alkalmazottaknak. Egyedül az a néhány dolgozó kapta meg e heti bérét, aki egy áramfejlesztõvel rendelkezõ hajón dolgozik. "Mi a csütörtökön a kormányfõhöz intézett nyílt levelünkben mindent leírtunk. Kérjük a gazdasági minisztériumot, hogy az illetékes felekkel együttmûködve oldja meg a gyárban uralkodó válsághelyzetet, amely amiatt keletkezett, hogy több mint egy hete nincs villany. Ezért a négy félkész és az egy javítás alatt úszómûvön is leállt a munka. Ez még jobban bonyolítja az amúgy is nehéz helyzetünket" húzta alá Jávorka Tamás, a hajógyári szakszervezet elnöke. (km) Részvények a Chiranánál
Vágújhely. A vágújhelyi járásbíróság is foglalkozik a komáromi hajógyárral kapcsolatos bûncselekmények kivizsgálásával. Tudniillik a gyár e heti rendkívüli közgyûlésén megváltozott a felügyelõ tanácsának és elnökségének összetétele, s visszatértek a vállalatot korábban kiszipolyozó személyek. Marián Jancosek és Frantisek Hodorovský nevét említik a leggyakrabban. Jancosek az óturai Chirana-Prema vezetõségének is tagja. Ismeretes, hogy a vállalat korábban hajógyári részvényeket vásárolt. A rendõrség csak az ezzel kapcsolatos információk megszerzése után dönt, milyen irányban folytatja a nyomozást. (s) Csecsszopó felnõttek
Madrid. Tejtestvérré lett 15 dominikai felnõtt ember 12 napos tengeri hányódása során. Egy szoptatós anya mentette meg õket a haláltól. Motorcsónakkal keltek tengerre Dominikából Puerto Rico felé munkát találni. Útközben azonban elromlott a motor, és 12 napig hányódtak a tengeren. Nem volt se élelmük, se vizük, és amikor már-már haldokoltak, Mauricio Mercedes, aki négy gyermek anyja és mélyen vallásos, elõször a húgának ajánlotta fel, hogy megszoptatja, utána maga is ivott a saját tejébõl, majd pedig felajánlotta a többi éhezõ-szomjazónak is a keblét, akiket azután naponta kétszer-háromszor megszoptatott. Szerencséjükre elkapta õket egy esõ, így az anyatej mellett némi édesvízhez is hozzájutottak. (MTI) CÍMLAP
VÉLEMÉNY
RÉGIÓ
BELPOLITIKA
KÜLPOLITIKA
GAZDASÁG |