Péntek, 2001. február 23. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54. évfolyam 45. szám

regio.htm

Régió

Új pavilon épül a magyar tannyelvû alapiskola épülete mellett

Megoldva a lavórgond

Ha az idõ engedi, már a napokban megkezdõdnek az új pavilon építésének munkálatai, tájékoztottt Ziman Ágota, a Feledi Magyar Tannyelvû Alapiskola igazgatója.

FELED

A községben mûködõ alapiskolák, beleértve a szlovák anyanyelvût is, évtizedek óta tanteremhiánnyal küszködnek. A helyi magyar tannyelvû alapiskola a kilencvenes évek közepén került a figyelem középpontjába, amikor a szülõk tiltakozásul Rimaszombatba járatták iskolába gyermekeiket. Az alsótagozatos osztályokban a tanulók lavórban mostak kezet, a tantermeket az antik darabnak számító DVB kályhákkal fõtötték, az épület életveszélyessé vált, a tisztiorvos pedig megtiltotta benne a tanítást. Országgyûlési képviselõk, pártelnökök egymásnak adták a kilincset, valamenynyien segíteni akartak, végül az épületet az egyik nyári szünetben gyorsan tatarozták. A járási közegészségügyi szakemberek a felújított tantermekben – ahol ma már villannyal fûtenek és csapból folyik a víz – átmeneti jelleggel engedélyezték az oktatást. A tanítás folytatódhatott, de a közegészségügyi "intelmekre" hivatkozva az iskola vezetése kérte a járási hivatal oktatási osztályát oldja meg véglegesen az kicsik elhelyezését. "A járási hivatal elöljárójának köszönhetõen a pénzt tavaly nyáron megkaptunk, elkészültek a tervek, pályázatot írtunk ki és a múlt héten felkeresett a kivitelezõ vállalat vezetõje, hogy szeretnék elkezdeni az építkezést", mondta az iskola igazgatója. "A pavilon a régi iskola mellett épül fel, a két épület csatlakozik majd egymáshoz, ugyanis korszerûsítésre kerül a régi iskola is". Az új pavilonban hét tanterem és több speciális tanterem kap helyet, a régi épületben pedig a felújítás után hat tanterem áll majd az alapiskola rendelkezésre. A kivitelezõ vállalat igéri, hogy az új pavilonban 2002 szeptemberében megkezdõdhet a tanítás. (tt)


KOMÁROM

Tetten érték a betörõt

A rendõröknek sikerült lefülelniük azt a betörõt, aki az utóbbi idõben több alkalommal is megdézsmálta a Kiscsapó vendéglõ árukészletét. A 27 éves E. Mihály legutóbbi beszerzõútjáról dolgavégezetlenül távozott, mert a rendõrség éppen betörés közben "zavarta meg". A vizsgálat során kiderült, hogy a gyanúsított volt az, aki tavaly novemberben is betört a vendéglõbe, ahonnan mintegy húszezer korona értékben vitt el különféle cigarettát és feltörte a dunaszerdahelyi Fair Play Plus Kft. tulajdonában lévõ játékautomatát. A gépben 4380 koronás kárt okozott. E. Mihály januárban visszatért a tetthelyre, ahová úgy jutott be, hogy kitörte a helyiség hátsó kirakatüvegét. A vendéglõbõl ezúttal körülbelül tízezer korona értékben vitt el árut. Mindez nem volt elég, február 12-én ismét "ellátogatott" a Kiscsapóba. Ekkor dohányipari termékeket vitt el, ezek értéke is meghaladja a tízezer koronát, a játékautomata feltörésével pedig további 9 ezer koronás kárt okozott. (km)


RIMASZOMBAT

Jókaira emlékeznek a múzeumban

A város híres szülötte, Jókai Mór emlékénék ápolására az elmúlt század elején alakult meg Komáromban a Jókai Közmûvelõdési és Múzeum Egyesület, amely az idén ünnepli fennállásának kilencvenedik évfordulóját. Ebbõl az alkalomból az egyesület elnöksége holnap délután három órakor Jókai-emlékestet tart a Duna Menti Múzeum Nádor utcai fõépületének (az egykori Kultúrpalota) nagytermében. (km)


Konkrét összegekrõl még nem született döntés

Oktatásügyi terepszemle

KASSA

A kerületi hivatal, valamint a Kassa-környéki járási hivatal vezetõivel találkozott tegnap Szigeti László oktatási államtitkár, aki a régió iskoláinak helyzetérõl érdeklõdött. Múdra Rozália kerületi elöljáró-helyettes az oktatásügy gondjait, igényeit is ismertette vendégével. Fõleg az intézményes keretek fejlesztésérõl, az alap- és középiskolák hálózatának jelenérõl és jövõjérõl, valamint néhány konkrét intézmény gondjairól tárgyaltak, kijelölték a legfontosabb teendõket. Néhány prioritás a magyar tannyelvû iskolákat is érinti. "Szeretnénk jobban odafigyelni a királyhelmeci alapiskolával kapcsolatos gondok kezelésére, valamint a szepsi alapiskola ás gimnázium státuszának rendezésére", mondta Szigeti. Az államtitkár Lubos Pástor Kassa-környéki járási elöljáróval fõleg a kisiskolák állagáról tárgyalt. Említést érdemel Makranc iskolája, ahol még mindig ún. száraz-toalettek mûködnek. Idén meg kell találni az anyagi hátteret e gond orvoslására, úgy, mint néhány község iskolájának gázmûvesítésére. Konkrét összegrõl nem született döntés, ám a járás megkülönböztetett figyelmet fog élvezni, amennyiben a szóban forgó döntést a minisztérium hozza. Jelenleg még nem tudni, minisztériumi, vagy kerületi szinten határoznak-e ebben a kérdésben. Tavaly a minisztérium döntött, az államtitkár szerint idén is jobb lenne. (juk)


Társadalmi szervezetek képviselõi a járási hivatalban

Suta kísérlet a civilekért

NAGYRÕCEI JÁRÁS

Szerda délelõttre hívta össze a járási hivatal elõljárója a járás területén mûködõ civil szervezetek képviselõit. A meghívón nem szerepelt napirend, sem a téma, mégis a meghívott 26 szervezetbõl 17 képviseltette magát. A találkozón résztvevõk elmondták: a rendezvénynek nem sok értelme volt, csak az egyes szervezetek bemutatkozása két órát vett igénybe. Majd egy nagyrõcei környezetvédelmi egyesület ecsetelte a másodlagos hulladékfeldolgozás és a szeparált szemétgyûjtés jelentõségét. A hosszúra nyúlt értekezleten volt, aki hangot is adott nemtetszésének, mondván, hogy ez a találkozó csak arra szolgált, hogy egy nagyrõcei szervezetnek hallgatóságot biztosítson. A Tornalján és környékén mûködõ civil szervezetek képvselõi a meghívóval kapcsolatos hiányosságokat "méltatták", majd elmondták, ha találkozni akarnak egymással, akkor találkoznak is, s azt nem kell egy állami hivatalnak kezdeményeznie. Az állami szervektõl inkább azt várják, hogy a térséget érintõ kérdésekben egyeztessenek velük. Végezetül ez a találkozó is csak arra mutatott rá – bár semmilyen ellentét vagy feszültség nincs a járás északi és déli része között – hogy hivatalos ügyeik intézése során a Tornalján és környékén élõ embereknek mennyi bosszúságot jelent ez a kényszerû "együttélés". (sk)


HÉTVÉGÉN – HOL? MI?

Pozsonyiak és helyiek a Pince-klubban

Újabb vendéket fogad a nádszegi Pince-klub: ma este a pozsonyi Paranoid és a helyi Fagifor lép színpadra. Az éjfélig tartó bulira ezúttal is ingyenes a belépés. (e)
Nádszeg, kultúrház,
Pince-klub, péntek, 20.00

A sydneyi olimpiáról Zselízen

A sydneyi nyári olimpiai játékok szlovákiai résztvevõivel, a Konopka fivérekkel és Milan Haborákkal találkozhat a közönség holnap délelõtt Zselízen, a helyi mûvelõdési házban. (ú)
Zselíz, mûvelõdési ház, szombat, 11 00

A kísértet házhoz jön

Színházi elõadás várják az érdeklõdõket vasárnap délután öt órától a zselízi mûvelõdési házban a szervezõk. A lévai Magyar Garamvölgyi Színpad társulata Oscar Wilde A kísértet házhoz jön címû vígjátékát mutatja be. (ú)
Zselíz, mûvelõdési ház,
vasárnap, 17.00

Klubdélután nem csak nyugdíjasoknak

Holnap 17 órától az egész falunak mûsoros klubdélutánt rendez a közelmúltban alakult nánai nyugdíjasklub. Fellép a helyi nõi nyugdíjas kórus, az ifjúsági szervezet színjátszó csoportja, valamint Erõs Károly humorista. A belépés ingyenes, enni- és innivalóról azonban mindenki maga gondoskodik. A szervezõk szeretettel várnak mindenkit: nyugdíjast és nem nyugdíjast egyaránt. (sza)
Nána, szombat, 17.00

Dinnyés József daltulajdonos koncertje

Ma este az Ipoly moziban Dinnyés József daltulajdonos Töretlen hittel címû lemezét mutatja be. A koncertet az vmk és a református hitközösség szervezte. (ú)
Ipolyság,Ipoly mozi,
péntek, 19.00

Pop, rock, blues és diszkó

Ma este a hazai pálya minden elõnyét élvezõ fiatal Final Hour zenekar és az ipolysági Friday lép fel a Klikk pub színpadán, a diszkórészben Dj Dudás várja a táncolni vágyókat. Holnap a külföldi és a magyar rockzene idõtálló alkotásait elõadó párkányi Trapéz zenekar játszik a Klikkben, a diszkóban a Max rádióból, Dj Czuczor Red Bull partira hívja a vendégeket. Vasárnap a Klikk Pub Blues Brothers zenekar várja egy kis "jam-melésre" a blues zene szerelmeseit. (kis)
Érsekújvár, Klikk pub,
péntek, szombat, 21.30,
vasárnap, 16.00

Kompozíciók a könyvtárban

A komáromi Duna Menti Könyvtár Eötvös utcai fõépületében ma délután négy órakor nyitják meg Kothaj Géza Kompozíciók címû kiállítását. Az érdeklõdõk a kiállítást március 15-ig tekinthetik meg. (km)
Komárom, Duna Menti Könyvtár Eötvös utcai
fõépülete, péntek, 16.00

Elõadás a vidékfejlesztésrõl

A vidékfejlesztésrõl, a kistérségi társulásoktól tart elõadást ma a zselízi mûvelõdési házban Tóth Károly, a Fórum Intézet igazgatója. A érdeklõdõk tájékoztatást kapnak a harmadik szektor, az önkormányzatok és a vállalkozások pályázati lehetõségeirõl, és a határon átnyúló együttmûködésekrõl is. (ú)
Zselíz, mûvelõdési
központ, péntek, 17.00

Farsangi bál a Pozsonyi Casinóban

Farsangi álarcosbálra várja ma a táncolni, szórakozni vágyó klubtagokat a Pozsonyi Casino vezetõsége. A jó hangulatról ifj. Reiter István szalonzenekara és egy cigányzenekar gondoskodik. (ú)
Pozsony, Casino,
péntek, 18.00


ELÕREJELZÉS

Változóan felhõs lesz az égbolt, északon havazás valószínû, marad az erõs szél. Ma délután legfeljebb 1-5 fokra számíthatunk. Az éjszaka folyamán mindenütt elõfordulhat esõ, havas esõ, -2 – -6 fokig süllyed a hõmérséklet. Holnapra a maihoz hasonló idõjárást jósolnak. Túlnyomórészt felhõs lesz az ég, változó irányú hirtelen széllökések várhatók. Napközben nem sokkal fagypont fölé emelkedik a hõmérséklet, 0-4 fokig a hõmérõ higanyszála. Vasárnapra sem várható különösebb változás hazánk idõjárásában.


ORVOSMETEOROLÓGIA

Ma az idõjárás pozitívan hat a szívbetegek állapotára, a légköri folyamatok hatására az alacsony vérnyomással bajlódók szokatlan élénkséget, erõt tapasztalnak. Mindenki számítson átmeneti fejfájásra, múló rosszkedvre, az érzékenyeknél enyhe depresszió is elõfordulhat. A bõrbetegségek, különösen az ekcéma, rosszabra fordulnak, a mozgásszervi betegségekben szenvedõk reumás rohamokra számítsanak. A csökkent fizikai teljesítõképességet vegyük figyelembe, különösen vezetés közben.


CÍMLAP VÉLEMÉNY RÉGIÓ BELPOLITIKA KÜLPOLITIKA GAZDASÁG
MELLÉKLET KULTÚRA TÉMA PANORÁMA SPORT HOROSZKÓP
KEZDÔLAP ARCHÍVUM IMPRESSZUM VISSZHANG