Péntek, 2001. február 23. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54. évfolyam 45. szám

panorama.htm

Panoráma

Ahol a beteg és magukra hagyott öregek önkezükkel vetnek véget életüknek

Nyomor és lelki terror

Bukarest. Lakóik számára valóságos poklot jelentenek a romániai aggoknak létesített otthonok.

HUNOR PRESS

A Bukarest szívében lévõ 1-es számú otthon például leginkább koncentrációs táborra emlékeztet. A ház ajtaján láncon hatalmas lakat lóg, ablakait vasrácsok védik, odabent pedig természetellenes csend fogadja a látogatót, noha az épületet több mint százan lakják. A legmegdöbbentõbb az a terem, amelyet a személyzet cinikusan csak a "végzõsök szalonjaként" emleget – ide kerülnek azok, akik utolsó napjaikat tengetik. Deréktól lefelé meztelenek a gondozottak, mert, úgymond, így könnyebb tisztában tartani õket. A kórházi otthon falán nyüzsögnek a rovarok, az étel pedig leginkább a mosogatóléhez hasonlít. A nyomor, az éhezés mellett az ápoltaknak el kell viselniük a lelki terrort is. A személyzet durva, goroma. Ezért nem ritka eset az, amikor a beteg és magukra hagyott öregek önkezükkel vetnek véget életüknek. Sokat közülük minden orvosi indoklás nélkül nyugtatóznak, általában klórdelazint adnak nekik. Ez a szer a gerontológusok szerint a központi idegrendszerre hat, kedélyromlást okoz, gyengíti a szervezet létfontosságú funkcióit, szívelégtelenséget idéz elõ és nehezíti a légzést. Idõsek számára ezért határozottan ellenjavalt.
Nem jobb a helyzet a bukaresti straulesti öregek otthonában sem, ahol szintén gyakoriak az öngyilkosságok. A nyomorúságos helyzet ellenére azonban borsos árat kell fizetni a gondozottak befogadásáért, az ár 5 millió lej (kb. 8600 korona) körül mozog, ez közel öthavi átlagfizetés Romániában. Aki nem tud fizetni, az meghalhat.
Ha az öregeknek az otthonok valóságos poklot jelentenek, a személyzet számára azok felérnek a mennyországgal. De legalábbis kiváló meggazdagodási lehetõséget biztosítanak. A vezetõség tagjai és a velük jó viszonyban lévõ ápolók gyakran teszik rá a kezüket csalafinta módszerekkel az egyedül maradt öregek házaira, lakásaira. Az egyik otthon igazgatónõje például két házat is szerzett ily módon. Mindezt természetesnek találja, s nem érti, miért ne kaphatnák meg ezeket a lakásokat az intézmény alkalmazottai, akik végül is az öregeket ápolták.
Egy másik bukaresti otthon igazgatónõje egy 90 milliót érõ kétszobás lakásért az ár alig egyharmadát fizette ki a tulajdonosnak, de mint kifejtette: csak együttérzésbõl nyúlt ilyen mélyen a zsebébe.


Figaro itt, Figaro ott – csak ott nincs, ahol a legnagyobb szükség lenne rá

Komoly maláj hajbajok

MTI-PANORÁMA

Kuala Lumpur. Súlyos fodrászhiánnyal küszködik Malajzia, és immár jelentõs importra szorul, hogy lakosságának haja ne nõjön gondozatlanul hosszúra. A borbély lassan olyan ritka az országban, mint a fehér holló. Tavaly csupán Kuala Lumpurban és Penang tartományban legkevesebb harminc fodrászatot kellett bezárni szakemberhiány miatt. A malájokat nem érdekli a borbélykodás, nem éreznek érdeklõdést Figaro hivatása iránt, ezért aztán az Indiai Borbélyok Malajziai Szövetsége megkérte az "importengedélyt" a kormánytól 2500 külföldi fodrászra. Az ügylet mielõbbi jóváhagyására sürgeti a kormányt az egyik malajziai fogyasztói szervezet elnöke, aki szerint egyetlen hónap késlekedés is további borbélyüzletek bezárását okozhatja.


A 72 éves nõ állítólag semmilyen betegségben nem szenvedett

Halálba segítette édesanyját

MTI-JELENTÉS

Pécs. A Fekete Angyal nyomdokaiba lépett egy baranyai férfi: szerdán délután megfojtotta alvó édesanyját, mert – közlése szerint– "nem akarta, hogy teljesen szenilissé váljon", majd tette elkövetése után feladta magát a rendõrségen – jelentette be az ügyet ismertetõ tegnapi sajtótájékoztatón Kertész János alezredes, a Baranya Megyei Rendõr-fõkapitányság bûnügyi igazgatója.
A 47 éves gerdei férfi együtt lakott 72 éves édesanyjával, aki nem szenvedett semmiféle betegségben. Fia azonban a szenilitás jeleit vélte felfedezni nála, ezért már néhány nappal korábban úgy döntött, nem hagyja, hogy anyja elméje teljesen elboruljon, inkább megöli az idõs asszonyt.
"A férfit vagyon elleni bûncselekményekért már több esetben is elítélték, de erõszakos bûntettet korábban nem követett el – mondta az ezredes.
A rendõr-fõkapitányság illetékesei közölték: az emberölés alapos gyanújával õrizetbe vett férfi ellen a vizsgálat folytatódik.


A Los Angeles-i gála meglepetése: a veterán Steely Dan együttes három aranymikrofont nyert

Kiosztották a Grammy-díjakat

Los Angeles. A Steely Dan együttes, a U2, Faith Hill country-énekesnõ és Eminem, a fehér rapper három, Dr.Dre, a fekete rapper és B. B. King, a blues veteránja két-két Grammy-díjat kapott szerda este Los Angelesben.

MTI-TUDÓSÍTÁS

Az év legfontosabb zenei díjkiosztóját 43. alkalommal rendezték meg a Staples Centerben. A világ számos televíziós állomása által közvetített show házigazdája Jon Stewart amerikai komikus színész volt.
A gála meglepetését a veterán Steely Dan együttes szerezte, amely Two Against Nature címû lemezével elnyerte az év albuma és az év popalbuma kategóriák aranymikrofonját, a Cousin Dupree címû dalával pedig a legjobb popprodukció díját. Eminemnek a legjobb szóló rapprodukcióért, a legjobb rapalbumért és a legjobb rapelõadásért adták át az aranymikrofont, miközben százak tüntettek ellene a Staples Center elõtt. A U2 együttes Beautiful Dayjel megnyerte az év dala és az év felvétele kategóriát, és nyert a rockegyüttesek között is.
Az év popénekesnõje Macy Gray, popénekese pedig Sting. A rockénekesnõk között Sheryl Crow, a férfiak között Lenny Kravitz lett díjazott, a legjobb rockdalért a Creed együttes, a legjobb rockalbumért a Foo Fighters kapott elismerést. A metálkategória legjobbja a Deftones, a hardrocké a Rage Against Machine, az instrumentális produkciók közül a Metallica és a San Francisco Symphony Orchestra címû felvétele volt a befutó. A rhythm and blues kategória legjobb dalát a Destiny’s Child , legjobb albumát D’Angelo készítette, az utóbbi énekes lett a mûfaj legjobb férfi elõadója is. A rhythm and blues nõi kategóriagyõztese Tony Braxton. B. B. King nemcsak Eric Claptonnal közösen készített lemezéért nyert a hagyományos blueskategóriában, hanem Dr. Johnnal közösen a popkategóriában is. A hagyományos popkategóriában Joni Mitchell Both Sides Now címû lemezéért díjazták.
A country mûfaj hõse Faith Hill énekesnõ, aki Breathe címû albumáért, a férjével közösen énekelt Let’s Make Love címû daláért, valamint elõadóként díjat kapott. Jutott díj a veterán Johnny Cashnek és Emmylou Harrisnek a kortárs folk kategóriában. A hagyományos blues legjobb lemeze B. B. King és Eric Clapton tavalyi közös albuma, a kortárs bluesban a Taj Mahal és a Phanton Blues Band lemeze lett a nyertes.
Magyar szempontból is érdekes színfoltja volt a díjkiosztónak Béla Fleck és a Flecktones egy-egy díja country- és dzsesszkategóriákban. Az amerikai zenész nem magyar származású, keresztnevét Bartók Béla iránti tiszteletbõl vette fel.
A dzsessz két régóta halott óriása, Miles Davis és John Coltrane a Columbiánál készült felvételeinek gyûjteményéért és annak dokumentációs könyvecskéjéért kapott díjat.
A legnagyobb érdeklõdéssel várt könnyûzenei kategóriák mellett latin zenei, gospel, több klasszikus zenei és szöveges albumot is díjaztak. Az ötszáz jelölt közül összesen száz nyertest választott a Hangrögzítõ Mûvészetek és Tudományok Nemzeti Akadémiája (NARAS).
A Grammyre azokkal a produkciókkal lehetett nevezni, amelyek 1999. október 1. és 2000. szeptember 30. között jelentek meg.


Becslések szerint harmincöten élnének a lehetõséggel

Nemes nemes terv

MTI-PANORÁMA

San Francisco. Furcsa tervet dédelget San Francisco: magára akarja vállalni a városi alkalmazottak nemi átmûtésének költségeit. A javaslat szerint lehetõvé válna, hogy a város alkalmazottai 50 ezer dollár erejéig San Francisco társadalombiztosításával fizettessék meg nemük megváltoztatásának mûtéti költségeit. Egy ilyen operáció férfibõl nõvé alakítás esetén 37 ezer dollár. Nõbõl férfit faragni költségesebb: 77 ezer dollárba kerül. Becslések szerint 35 városi alkalmazott élne a lehetõséggel.


Kitiltották a világhírû topmodellt az egyik londoni exkluzív divatüzletbõl

Naomi újra dühbe gurult

MTI-PANORÁMA

London. A dührohamairól elhíresült világhírû topmodellt, Naomi Campbellt kitiltották London egyik legelõkelõbb divatüzletébõl. A divatsztár ugyanis olyan gorombán lehordta az eladónõket, hogy az üzlet tulajdonosai megvonták belépõkártyáját: így többé nem teheti be a lábát az üzletbe. A viszályra az adott okot, hogy amikor Naomi egy napon csengetett a belépõvel rendelkezõknek fenntartott bejáratnál, nem nyitottak neki azonnal ajtót. Erre a dühtõl kivörösödve visszaült autójába. Az üzlet személyzete röviddel ezután kinyitotta az ajtót, ám mivel nem látott ott senkit, ismét kulcsra zárta. Pár perc múlva viszont egy másik vevõ csengetett, és amidõn kinyílt elõtte a bejárati ajtó, mögötte benyomult Naomi, és azonnal jelenetet rendezett. "Azt kiabálta, hogy fel kellett volna ismernünk és kötelességünk lett volna azonnal beengedni õt. Óriási cirkuszt csapott. Elõször elnézést kértünk és megpróbáltuk elsimítani a dolgot, de õ csak nem akart lehiggadni. Megkértük, távozzék az üzletbõl, majd felhívtuk a divatügynökségét és közöltük, hogy megvonjuk tõle a tagságot. Az a véleményünk, hogy legalább minimális tisztelettel kell viseltetni mások iránt, függetlenül attól, hogy szupermodell vagy pincérlány-e az illetõ" – mesélte el a történteket az üzlettulajdonos fia. Pincérlányok persze nem tartoznak az exkluzív üzlet vevõi közé, akiknek sorában olyanok hírességek vannak, mint Madonna, Mick Jagger és Nicole Kidman.
Nem ez volt az elsõ eset, hogy Naomi Campbell dühkitörése a botránykrónikát gazdagította. Tavaly például bíróság elõtt ismerte be, hogy mobiltelefonnal megütötte egykori asszisztensnõjét. Egy másik munkatársát úgy elnáspángolta, hogy azt kórházba kellett szállítani. Fékezhetetlen indulatainak leküzdése végett Arizona államban "dühkitörésrõl leszoktató" tanfolyamon vett részt. Ott azt tanácsolták neki, hogy vesse alá magát bokszterápiának – az ellenõrzés alatt végzett öklözés ugyanis elõsegítheti annak elkerülését, hogy indulatból eljárjon a keze. Kérdés persze, hogyan szerepelhet éppen soros topmodelli fellépésén, ha partnerének jár el a keze a ringben, és netán kék folttal gazdagítja Naomi szép testét.


Japán felmérés

Matatók a metrón

Tokió. Lánytapogatási felmérést végzett Tokióban egy civil szervezet, amelynek fõ célja a szexuális molesztálás elleni harc a metrószerelvényeken.
A felmérés során két iskola négyszáz diáklányát kérdezték meg, és kiderült, hogy több mint 70 százalékuknak volt már kalandja kellemetlenkedõ kezekkel a metrón. A lányok 41 százaléka szeretné, ha szigorúbban büntetnék a matatókat, 29 százalékuk kizárólag nõket szállító kocsik forgalomba állításától reméli a megoldást, 21 százalékuk szerint a zsúfoltságot kellene megszüntetni.
A molesztálásban bûnösnek talált személyek jelenleg 50 ezer jen bírsággal sújthatók – közölte a tokiói rendõrség.
A Keio közlekedési cég a tavalyi év végén állított forgalomba csak nõi kocsikat, mivel akkortájt tudnak a legkevésbé megálljt parancsolni kezeiknek a különbözõ évbúcsúztató ünnepségektõl kapatos férfiak. (PAN)


Távoli civilizációt keres

Új típusú teleszkóp

San José. Amerikai tudósok olyan teleszkóp kifejlesztésén dolgoznak, amely intelligens életre utaló jeleket tud keresni a világûrben. Boston közelében készül az 1,83 méteres új teleszkóp, és várhatóan a jövõ évtõl lesz használható. Újítása elsõsorban az, hogy míg a jelenlegi ûrkutatások a rádió- és mikrohullámok megfejtésére, illetve különös zajokra összpontosítanak, ezzel a berendezéssel olyan fényjelek után kutatnak majd, amelyek egy távoli civilizációtól eredhetnek. Különleges érzékelõi a másodperc egymilliárdnyi része alatt felvillanó fényeket is észre tudnak venni. Ezzel párhuzamosan a földi tudósok a Napénál ötezerszer fényesebbnek tûnõ lézerjeleket is elõ tudnak majd állítani. (MTI)


CÍMLAP VÉLEMÉNY RÉGIÓ BELPOLITIKA KÜLPOLITIKA GAZDASÁG
MELLÉKLET KULTÚRA TÉMA PANORÁMA SPORT HOROSZKÓP
KEZDÔLAP ARCHÍVUM IMPRESSZUM VISSZHANG