Hétfô, 2001. február 12. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54. évfolyam 35. szám

cimlap.htm

Címlap

Slovnaft–Mol-gálamûsor a Szlovák Nemzeti Színházban, Mikulás Dzurinda miniszterelnök április 4-én hivatalos látogatást tesz Magyarországon

Együtt az olajipar globalizálódó piacán

Pozsony. Orbán Viktor magyar és Mikulás Dzurinda szlovák kormányfõ jelenlétében gálamûsor keretében ünnepelték szombaton este a Szlovák Nemzeti Színházban a két vállalat képviselõi a Mol és a Slovnaft együttmûködését.

TUBA LAJOS

A meghívott szlovák és magyar mûvészek fellépése elõtt Slavomír Hatina, a Slovnaft elnök-vezérigazgatója a cég 105 éves története legfontosabb eseményének nevezte a Mol Rt. belépését. Hernádi Zsolt, a magyarországi óriásvállalat elnöke pedig azt emelte ki, hogy két átalakuló gazdasággal rendelkezõ ország jelentõs olajfinomítója elsõ alkalommal próbál meg közösen helyt állni az iparág globalizálódó piacán. Mindketten hangsúlyozták: A Duna összeköt címû gálamûsorral is arra szerettek volna utalni, hogy az ilyen jellegû gazdasági összefogás a két népet is közelebb hozhatja egymáshoz. A Mol Rt. tavaly szerezte meg a Slovnaft ellenõrzõ részvénycsomagját, amelyet egy megegyezett harmonogram alapján néhány éven belül többségi tulajdonra növel. Az ünnepi gálaestet követõ fogadáson a pozsonyi Vigadóban Orbán Viktor és Mikulás Dzurinda baráti különmegbeszélésén megállapodás született arról, hogy a szlovák miniszterelnök április 4-én hivatalos látogatást tesz Budapesten. Dzurinda és Orbán ez alkalomból az Esztergom és Párkány között újjáépülõ Mária Valéria hídon folyó munkák helyszínére is ellátogat – közölte az Orbán Viktor kíséretében levõ Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium politikai államtitkára.


Csemadok-tisztségviselõk és polgármesterek tanácskoztak a hét végén a Balatonnál

Státustörvény, beíratkozási program

GAÁL LÁSZLÓ

Balatonalmádi. A státustörvényrõl, a kisebbségi nyelvek európai chartájáról, a kultúra és a politika kötõdéseirõl, valamint a regionális együttmûködésrõl is szó esett azon a munkaértekezleten, amelyet a Csemadok-tisztségviselõk és polgármesterek részvételével már negyedik alkalommal tartottak meg Balatonalmádiban a Csemadok Galántai Területi Választmányának rendezésében. A választmány tevékenységérõl beszámoló Mézes Rudolf titkár az egész Kárpát-medencére kiterjedõ rendezvényekrõl beszélt, amelyek megszervezésében idén is aktívan részt kívánnak venni. A státustörvényrõl Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke tartott elõadást. Rámutatott: az elõnyök akkor is jelentõsek lesznek, ha Magyarország és Szlovákia együtt csatlakozna az Európai Unióhoz. Duray Miklós, az MKP ügyvezetõ alelnöke közölte: a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége kérte, hogy a státustörvény az egész volt Csehszlovákia területén élõ magyarokra vonatkozzon. Halzl József, az Illyés Közalapítvány és a Rákóczi Szövetség elnöke az úgynevezett beíratkozási programról beszélt, amelyre az alapítvány ebben az évben 40 millió forint támogatást nyújt.

Szabó Tibor: nem várhatók visszaélések

Balatonalmádi. Szabó Tibor azokra a szombati lapértesülésekre, melyek szerint súlyos visszaélések kísérhetik majd a magyar igazolvány odaítélésének folyamatát, így reagált: a törvény befogadó jellegû. A magyar nyelvû nyilatkozat szükséges és elégséges feltétele a kedvezmények igénybevételének. (MTI)


A Demokratikus Baloldal Pártja az alkotmánymódosításról és az abortusztiltásról

Csak az eredeti változat jöhet szóba

HÍRÖSSZEFOGALALÓ

Igló. "A Demokratikus Baloldal Pártja az alkotmánymódosításnak a koalíció által eredetileg beterjesztett változatát támogatja" – jelentette ki Jozef Migas a párt országos tanácsának tegnapi ülésén.
A pártelnök szerint a abortuszt tiltó kereszténydemokrata javaslatot azért nem tartják helyénvalónak, mert az alkotmány jelenleg is szavatolja a még meg nem született gyermekek jogait. Úgy véli, azok a módosító javaslatok, melyek az egyezségeken kívül születtek, szerinte nem erõsítik a koalíció egységét, ezért egyet sem támogatnak. Az országos tanács elfogadta Anton Hoffman jelölését a párt frakcióvezetõi posztjára. A tanácskozáson kiderült, a régiók képviselõi nem támogatják egy esetleges belsõ frakció megalakulását. (s; ú)


Egy amerikai atommeghajtású tengeralattjáró összeütközött egy japán halászhajóval

Folytatódik az eltûntek utáni kutatás

MTI-JELENTÉS

Honolulu. Az Amerikai Egyesült Államok haditengerészetének egyik atommeghajtású tengeralattjárója pénteken a Hawaii-szigeteknél öszszeütközött egy japán halászhajóval. A japán hajó elsüllyedt, a rajta levõ 35 személy közül tízen eltûntek. A Pearl Harbour-i flottaegységekhez tartozó Greeneville tengeralattjáró felszínre emelkedés közben ütközött a halászhajónak, amelyen egy japán halászati fõiskola diákjai szakmai gyakorlatot végeztek. Az USA bocsánatot kért Tokiótól a szerencsétlenségért. Mori Josiro japán miniszterelnök közölte: kormánya úgy tekinti a gesztusra, mint annak elismerésére, hogy a tengeralattjáró volt a vétkes. A huszonhat túlélõ három mentõcsónakba zsúfolódva várta a segítséget, amely hamar meg is érkezett. Néhányan megsérültek ugyan, de egyikük állapota sem volt súlyos. Az eltûntek között négy diák van, két tanár és három fõ a személyzetbõl. Annak a japán kormányzóságnak a vezetõje, ahonnan a halászhajó kifutott, vasárnap kérte, hogy az Egyesült Államok nyomban hozza felszínre az iskolahajót, az esetleg bennrekedtek megmentése érdekében.


Schuster szombaton Ausztriában tárgyalt Putyinnal

Szlovákián át a Jamalt

HÍRÖSSZEFOGLALÓ

St. Christoph. Az ausztriai síközpontban találkozott tegnapelõtt Rudolf Schuster Vlagyimir Putyinnal. Az orosz elnök szerint Szlovákia és Oroszország érdeke is, hogy a hamarosan kiépülõ Jamal földgázvezeték Szlovákián keresztül vezessen. Putyin bejelentette, az ügyben már egyezségre jutott Ukrajnával. Biztos abban, hogy ez a tervezet jó hatással lesz a szlovák–orosz gazdasági együttmûködésre az energia-, gép- és hadiipar terén is. A szlovák államfõ elégedettségét fejezte ki a találkozó eredményeivel kapcsolatban. Schuster elmondta, a tárgyalás célratörõ volt és magas szakmai szinten folyt. A gázvezeték megépítése mindkét ország számára elõnyös, és Szlovákiának stratégiai érdeke. Schuster most találkozott elõször az orosz elnökkel, s minden valószínûség szerint õsszel hivatalosan is Oroszországba látogat. Az elnököt a síközpontban fogadta osztrák kollégája is. Thomas Klestillel a határon átívelõ kétoldalú kapcsolatokról tárgyaltak. A legfontosabb témák között szó esett a schwechati és a pozsonyi repülõtér közötti autópálya megépítésérõl, valamint ausztriai vállalkozók közép-szlovákiai terjeszkedésérõl is. A határokon átívelõ együttmûködés fejlesztéseként új híd épül a Morva folyó felett. (s; ú)


Elpusztult húsz emlõs tegnap Japán keleti partjainál

Bálnacsapat tragédiája

MTI-JELENTÉS

Tokió. Ötven bálna sodródott partra tegnap Japánban, Tokió közelében, és a megmentésükre, a tengerbe való visszajuttatásukra tett erõfeszítések ellenére húsz elpusztult. Az ötventagú bálnaraj abból a mintegy 300 példányt számláló csapatból származott, amely természetes elõfordulási helyétõl, a Fülöp-szigetek melletti vizekbõl úszott ismeretlen okok miatt a japán partokhoz. A partra vetõdött bálnák 2,5 méteres, 160 kilogrammos állatok voltak, megjelenésükre Tokiótól mintegy 90 kilométerre keletre szörfözõk és helyi lakosok figyeltek fel. Huszonnyolc bálnát visszajuttattak a nyílt vizekre, két egyedet egy óriásakváriumba szállítottak A bálnák feltûnésének okát szakemberek vizsgálják. Legutóbb 1990-ben fordult elõ, hogy ezen a partszakaszon ugyancsak egy 50 tagú bálnacsapat ért partot.


CÍMLAP VÉLEMÉNY RÉGIÓ BELPOLITIKA KÜLPOLITIKA GAZDASÁG
MELLÉKLET KULTÚRA TÉMA PANORÁMA SPORT HOROSZKÓP
KEZDÔLAP ARCHÍVUM IMPRESSZUM VISSZHANG