Csütörtök, 2001. január 4. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54. évfolyam 3. szám

Beszélgetés Peter Dragúò bûnügyi igazgatóval a Vágsellyei járásban elkövetett bûnözésrõl;"Ami a bûnözést illeti, a mi járásunk sem különbözik a többitõl"

Melyek a leggyakrabban elõforduló bûncselekmények, hogyan dolgoznak a bûnüldözõk az 1996-os területi felosztás során létrehozott, 55 ezer lakosú Vágsellyei járásban? Errõl beszélgettünk Peter Dragúònyal a Vágsellyei Járási Rendõrkapitányság bûnügyi osztályának vezetõjével
Leggyakrabban gépkocsilopásokkal találkozunk, néha szervezett formában dolgoznak az autótolvajok, és megrendelésre lopják el a gépkocsikat. Nem ritkán maga a tulajdonos rendeli meg a lopást, hogy aztán a biztosítótól igényelje a kártérítést. De az sem ritka, hogy a lopott kocsit alkatrészként értékesítik. Több autótolvajt sikerült már lefülelnünk, de ez nem könynyû dolog, mert hiába érünk tetten valakit, ha az azt állítja, hogy a jármûvet kölcsönkapta a tulajdonosától. A tulajdonosnak kell feljelentést tennie, hogy eljárhassunk a tolvajjal szemben. Hasonlóan gyakoriak az autófeltörések is. Ami a bûnözést illeti, a mi járásunk sem különbözik a többitõl, itt is elõfordulnak lakásbetörések, családi veszekedések és gazdasági jellegû bûncselekmények.

Mûködnek itt alvilági csoportok, esetleg kábítószeres bûnözéssel foglalkozó társaságok?
Olyan formában, mint például Nyitrán vagy Dunaszerdahelyen, nálunk nem létezik alvilág. A mi járásunk az említett csoportok és a pozsonyi alvilág által ellenõrzött területek határán fekszik, így nálunk kevésbé észlelhetõ ezeknek a tevékenysége. A szomszéd járásban Galántát és Szeredet nevezhetnénk kábítószeres központnak, persze, azért a mi járásunkban is elõfordulnak droggal kapcsolatos esetek. Például Sókszelõcén lepleztünk le két munkanélkülit, akik a padláson szárították a marihuánát. A két szelõcei férfi, mielõtt lelepleztük õket, fél kiló drogot már eladott a faluban, de még több mint három kiló félig kiszárított füvet találtunk náluk, amibõl két és félezer cigarettát lehetett volna készíteni. Nehéz megmondani, hogy ez pénzben mekkora összeget tesz ki, mert a marihuanának idénytõl függõen változó az ára. Nyáron olcsóbb, 20-30 koronáért is kapható egy szál cigaretta, télen az ár ennek duplája is lehet.

Voltak olyan súlyos eseteik, hogy a készültségi alakulatot, az úgynevezett csuklyásokat kellett bevetni a bûnözõkkel szemben?
Ezt az alakulatot csak különleges esetekben veszik igénybe, ha például különösen veszélyes fegyveres bûnözõt kell elfogni. Volt egy esetünk, amikor egy férfi prostitúcióra próbált eladni Vágsellyén egy érsekújvári kiskorú fiút. Egy másik esetben illetéktelen fegyvertartás címén kellett fellépni egy itteni lakossal szemben. Az illetõ lakásán géppisztolyt, sörétes puskát, golyóspuskát, kézigránátot, tölténytárat, lõszert, TNT-robbanóanyagot és gyutacsokat találtak. Azt nem sikerült bizonyítani, hogy mire szánták ezeket a dolgokat, de miután lelepleztük a tettest, a környéken abbamaradtak az azelõtt elég gyakori robbantások, olyanok, amikor gépkocsiban, bolthelyiségben robbant pokolgép. Az eset júniusban történt, a tettest akkor letartóztatták, ma pedig már szabadlábon van. Nem akarom a bíróságok munkáját minõsíteni, de ha a tettes arra számíthat, hogy egy súlyos bûncselekmény elkövetése után is csak három-négy hónapot kell a rács mögött töltenie, akkor kiszabadulva bátran fogja folytatni a bûnözést. A másik dolog, hogy a mi felszereltségünkkel nem vehetjük fel a versenyt a bûnözõkkel. Mikor egy súlyos bûncselekménynyel kapcsolatban elõállítunk egy gyanúsítottat, akkor derül ki, hogy két-három mobiltelefonja is van, nem beszélve arról, milyen autókon furikáznak ezek az emberek. Semmi értelme nem lenne a mi öreg Ladáinkkal vagy Favoritjainkkal üldözõbe venni õket. Szervezetten elkövetett fegyveres rablás is elõfordult már a városban. Az egyik éjjeli mulatóban, miután a többi vendég távozott, két férfi pisztollyal fenyegette a személyzetet, a napi bevételt és iltalt követelve. Ugyancsak sokat foglalkozott a sajtó annak a török állampolgárnak az esetével is, aki egy kiskorú lányt erõszakolt meg a városban.

Körülbelül egy éve, szinte az összes újságban szerepelt az a vágsellyei ügy, amikor egy fej nélküli hullát vetett partra a Vág. Hol tartanak ennek az ügynek a kivizsgálásában?
Nem mindennapi gyilkosságról volt szó, az áldozat az egyik szovjet utódállamból származott, de Szlovákiában élt. Az ügyet nem raktuk félre, jelenleg is folyik a nyomozás, éppen ezért egyelõre nem mondhatok konkrétumot.

Vágsellye kis város, milyen mértékben van itt jelen a prostitúció?
Nincs róla tudomásunk, hogy itt a városban prostituáltak kínálnák magukat az utcán. Ellenben foglalkoztunk egy sókszelõcei esettel, mikor egy 12 éves lányt árultak, esetenként harminc-ötven koronáért, ruháért vagy torkosságért. Nem mondható, hogy a kiskorút kényszerítették, mert neki is tetszett a dolog, késõbb már maga kínálkozott, akár cigarettáért is. A faluból állítólag harmincan is lefeküdtek vele, de csak nyolc esetet sikerült bizonyítani. A lány futtatója azóta már rács mögött van.

Zsarolók nem tevékenykednek a járásban?
Olyan értelemben, hogy úgynevzett védelmi pénzért zsarolnák a vállalkozókat, talán nem, viszont elõfordul az uzsoráskodás. Fõleg a roma lakosság körében dívik ez a szokás. Nemrég sikerült egy esetet felgöngyölítenünk, amikor a megszorult családnak a tehetõsebb roma ismerõse ötezer koronát kölcsönzött élelmiszerre – százszázalékos kamattal. A következõ hónapban tízezret kellett visszaadni, viszont a család egész jövedelme, szociális segélye ennyi, úgyhogy az összes pénzt oda kellett adniuk a hitelezõnek, aki pedig megint kölcsönzött, de megint csak ötezer koronát, hiszen már tudta, hogy legfeljebb tízezret adhatnak viszsza. Ilyen formán a megszorult családtól hónapok során mintegy ötvenezer koronát szedett ki. Az uzsorához kapcsolódott aztán egy rablás is, szintén Sókszelõcén, két elkövetõ egy idõs férfitõl követelte az állítólagos tartozás megtérítését, mégpedig úgy, hogy kést szorítottak a torkának. Hiába lepleztük le a tetteseket, nem vették vizsgálati fogságba õket, és a sértett már szeretné visszavonni a vallomását.

Vannak idényjellegû bûncselekmények is?
A szabadságok idején leginkább a lakásbetörések szaporodnak meg.
Úgy hallottam, hogy itt a Vág-parton egy idõben a nudistákkal is gond volt, nem engedték meg, hogy nudistatelepet hozzanak létre.
Errõl én nem tudok, mi nem zavarjuk õket, úgy tudom, most is van egy helyük, ahová nyaranta kijárnak. Ha nekik ez az életformájuk, és nem bántanak vele másokat, nekünk sincs okunk, hogy fellépjünk ellenük. Viszont volt itt a Vág-parton egy másik eset, egy exhibicionista férfi feltûnése tartotta izgalomban az embereket. Fõleg fiatal lányoknak mutogatta magát, és sikerült is beazonosítanunk, hogy kirõl van szó, de mivel senki nem volt hajlandó feljelentést tenni, mi sem léphettünk fel ellene. Úgy tûnik, az emberek csak olyan esetben hajlandók valamit tenni, amikor súlyos baj történik.

A három legnagyobb probléma a járásban a munkanélküliség, a mezõgazdsági termelés lebénulása és a közúthálózattal kapcsolatos közlekedési gondok

A Vágsellyei járást általában mint kicsi és jelentéktelen járást mellõzik a kormányban és a minisztériumokban, pedig a járási székhely a maga 25 ezer lakosával nagyobb, mint Galánta vagy Dunaszerdahely, és fõleg a Duslo vegyiüzem jóvoltából, ipari szempontból is jelentõs erõt képvisel – Ezt Szeles István elöljáró mondta a járási hivatalban tartott találkozón Csáky Pálnak, amikor a kisebbségi és emberi jogokért felelõs miniszterelnök-helyettes Peczár Károly irodavezetõ és Miklósi Péter szóvivõ kíséretében tavaly decemberben munkalátogatást tett a járásban. Amikor a magasrangú vendég arról érdeklõdött, mi jelenti a legnagyobb problémát a járásban, az elöljáró a munkanélküliséget, a mezõgazdsági termelés lebénulását és a közúthálózattal kapcsolatos közlekedési gondokat említette. A munkanélküliség országos probléma, amihez a járásban legfõképpen az járult hozzá, hogy a legtöbb lakos a mezõgazdaságban dolgozott, ez az ágazat pedig katasztrofálisan visszaesett. A korábban ott dolgozók szakmai képesítés hiányában nehezen tudnak másutt elhelyezkedni. A megoldás az lenne, ha külföldi tõkével olyan termelõüzemet lehetne létesíteni, ahol betanított munkások helyezkedhetnének el. Az igazi megoldás azonban az volna, ha mezõgazdasági terményfeldolgozó üzemek létesülnének, hiszen a mezõgazdasági termelés visszaesését nem az okozta, hogy ne lenne hol és mivel termelni, hanem az, hogy a termékeket nem tudják értékesíteni. Még szerencse, hogy Vágsellyén ott a Duslo Rt. vegyiüzeme, amely azon kívül, hogy közvetlenül 3000 alkalmazottat foglalkoztat, a különféle bedolgozó magáncégek és szolgáltatások formájában a járás mintegy felének ad megélhetési lehetõséget. S jóllehet, ez egy vegyiüzem esetében paradoxnak számít, még környezetvédelmi szempontból is nagy segítséget jelent, mert míg a Vágsellyétõl délre esõ községekben épülõ szennyvízcsatorna-hálózatot egy Vágsellyén megépülõ közös víztisztító állomásra kívánják rákapcsolni, az északabbra fekvõ települések rendszere a Duslo víztisztítójára kapcsolódik majd rá. Közlekedési szempontból az egyik legngyobb problémát a Vágtornóc és Vágsellye közötti, rendkívül balesetveszélyes útszakasz jelenti. A Nyitrai kerületi hivatalban a területrendezési tervek között már ott van egy javaslat a Vágsellyét elkerülõ új fõút megépítésére, ehhez azonban egy új hídra is szükség lenne, ami rendkívül költséges építmény.
A miniszterelnök-helyettes felajánlotta, mepróbál közbenjárni, hogy a nemzetközi ISPA program keretében a város támogatást kapjon a hídépítéshez. Míg a járási hivatalban az elöljáró a járás jelentõségét hangsúlyozta, a város egyetlen magyar tannyelvû alapiskolájában az igazgatónõ szinte szégyenkezve ismerte be, hogy a majdnem fele-fele arányban szlovák és magyar lakosságú huszonötezres városban tavaly szeptemberben öszesen 11 (tizenegy!) gyereket írattak magyar iskolába, és úgy nyitottak elsõ osztályt, hogy a környezõ falvakból is járnak ide gyerekek. A pedagógusok azonban nem hagyják ennyiben a dolgot, a járási hivatallal, a Csemadokkal, az MKP-val és az óvodákkal együttmûködve kívánják felkeresni és megszólítani a magyar szülõket, hogy magyar iskolába írassák gyerekeiket. Jelenleg a magyar gyerekek 22 százaléka jár szlovák alapiskolába. Az egyik módszer, amellyel próbálják megszólítani a szülõket, az hogy az óvodásokat is meghívják az iskola télapóünnepségére, de személyesen is fel kívánják keresni a szülõket, hogy rábeszéljék õket a magyar oktatásra.
Ám nemcsak a beíratással van gond, az iskola épülete sem megfelelõ, fõleg ami a tornatermet illeti. Valójában tornateremrõl nem is beszélhetünk, mert azt bemutatandó, egy fûtetlen pincehelyiségbe vezették a vendégeket, ahol a labdajátékok közül legfeljebb az asztaliteniszt lehet mûvelni. A pincehelyiség felújítása sok pénzbe kerülne, de azt megfelelõ tornateremmé még nagyon sok pénzzel sem lehetne alakítani. A pedagógusok szerint az igazi megoldás az lenne, ha a magyar iskola egy másik, tornateremmel is ellátott épületbe költözhetne, hiszen a városban sajnos egyre csökken a gyerekek száma, így a meglévõ hét iskolaépületet is a jelenleginél hatékonyabban ki lehetne használni. De van az iskolának más gondja is, amelynek megoldásához nem pénzre, hanem egy kis jóakaratra lenne szükség. A vágsellyei alapiskola ugyanis idén tervezi megünnepelni a magyar alapiskola viszszaállításának ötvenedik évfordulóját, és ebbõl az alkalomból szeretné felvenni Pázmány Péter nevét. A neves jezsuita hittudós és késõbbi esztergomi érsek a 17. század elsõ éveiben mûködött Vágsellyén. A névválasztással nem is lenne semmi gond, a probléma annak helyesírásával van. A szlovák helyesírási szabályok szerint ugyanis a hivatalos államnyelvben Pázmányt Pázmaò-ként kell írni. A róla elnevezett vágsellyei fõutca neve az alapiskola falán látható utcanévtáblán is így szerepel: "ulica P. Pázmaòa". Csakhogy az iskola tanárai nem Pázmaò alapiskolában, hanem Pázmény Péter Magyar Tanítási Nyelvû Alapiskolában szeretnének tanítani. Ha nem viselhetik a névadó eredeti nevét – ahogyan egyébként az öszszes történelmi dokumentumban szerepel – inkább nem vesznek fel semmilyen nevet. S mivel az iskola hivatalos elnevezéséhez az oktatási minisztérium jóváhagyása is szükséges, megkérték a miniszterelnök-helyettest, járjon közben az érdekükben, amit õ meg is ígért.
Csáky megjegyezte, az iskolák feladata, hogy olyan képzett embereket neveljenek, akik a majdani európai uniós piacon versenyképes munkaerõt jelentenek, és nem kényszerülnek csak kiszolgálói munkakörökbe. A színvonalas képzéshez a vágsellyei alapiskolában egyebek mellett a jól felszerelt számítógépes tanterem is hozzájárul. A járási állami levéltárnak nem a névválasztással, hanem a levéltári anyag megõrzésével van gondja. Az intézménynek helyet adó egykori kastély épülete ugyanis olyan siralmas állapotban van – az iratok leváltárnak egyáltalán nem megfelelõ nedves helyiségekben vannak -, hogy ha azt hamarosan nem újítják fel, félõ hogy három járás, a Vágsellyei,a Dunaszerdahelyi és Galántai járás itt tárolt teljes levéltári anyaga megsemmisül. Már folyik az épület állagmegõrzése, elvégezték a falak szigetelését, kicserélik a födémeket, hogy ott rendes levéltári berendezést építhessenek ki, ám a dokumentumok megõrzésének legbiztosabb módja az lenne, ha az egészet mikrofilmre játszhatnák, de ehhez is sok pénzre lenne szükség. Az önkormányzatok általános problémái kerültek terítékre azon a vágfarkasdi megbeszélésen, amelyen a járás csaknem mind a 13 településének polgármestere részt vett, az államigazgatást pedig Szeles István, a Vágsellyei Járási Hivatal, és Peter Missík, a Nyitrai Kerületi Hivatal elöljárója képviselte. A legsúlyosabb problémaként már hagyományosan a munkanélküliség merült fel, s ezzel kapcsolatban a polgármesterek a közhasznú munkák intézményének erre az évre való meghosszabbítása mellett álltak ki. A zsigárdi polgármester például kerek száz közhasznú munkásnak adott munkát, és nemcsak utcasöprögetést végeznek, hanem maradandó értékeket hoznak létre azzal, hogy a községi beruházásban készülõ objektumok építésében is részt vesznek. Mivel a magasrangú vendég a kisebbségekért felelõs posztot tölti be, természetes, hogy a roma kérdés is terítékre került. A miniszterelnök-helyettest láthatóan meglepte az a polgármesteri indítvány, hogy a roma kérdést leginkább úgy lehetne megoldani, ha a romáknak valahol a falu szélén, esetleg a falun kívül külön romatelepet létesítenének. Arra a felvetésre, hogy ez nem lenne-e diszkriminatív megoldás, a javaslattevõ válasza az volt, hogy ez nem légbõl kapott ötlet, Ausztriában ez már mûködõ és jól bevált megoldás. A miniszterelnök-helyettest valószínûleg a polgármestereknek az iskolákkal kapcsolatos állásfoglalása is meglepte. Arról társalogva, hogy az alapiskoláknak a községek hatáskörébe kellene átmenni, Csáky elmondta: a kormánynak is ez a célja, de szerinte tisztességtelen lenne, ha az objektumokat a jelenlegi lepusztult állapotukban adnák át a községeknek, hiszen a legtöbb iskolaépületet tatarozni, javítani kellene. Szerinte elõbb az állam végezze el a szükséges javításokat, és úgy adja át a községnek az iskolákat. Ezzel azonban a polgármesterek nem értenek egyet, õk a hatáskörökkel együtt az iskolaépületeket is minél elõbb át akarják venni. Akár lepusztult állapotban is, azzal a feltétellel, hogy a kormány majd biztosítja a felújítás nayagi feltételeit, amenynyi arra éppen telik. Mert ha arra várnának, hogy az állam elõbb minden iskolaépületet rendbe hoz, akkor azok öt év múlva sem kerülnének községi kezelésbe. A legsürgõsebb javításokat pedig már ma is a község végezteti, hiszen a tárcának nincs arra pénze. A polgármesteri találkozó baráti légkörét az is bizonyítja, hogy a becses vendég nem mindennapi ajándékot vihettet haza. Borsányi Gyula peredi polgármestertõl egy palack olyan díszcsomagolású peredi kékfrankost kapott, amelynek címkéjén a peredi templom és Csáky Pál arcképe látható.

1871-ben Hermann Ottó ornitológus, polihisztor – a város szülötte – számolt be a franciaországi eseményekrõl

Herman Ottó, tudós, polihisztor, néprajzíró – de szépírónak is megállta volna a helyét –, 1835. június 26-án született Breznóbányán. Édesapja sebészorvos volt, ám sokoldalú, mûvelt ember, de különösen a természetkutatás volt a szenvedélye, és kapcsolatban állt a világ jeles tudósaival, a német Brehmmel és a magyar Petényi Jánossal is. Édesapja oltotta belé a természet, a madarak és minden élõlény, még a pókok iránti szeretetét is.
Herman Ottó családja német volt, nem is tudott magyarul. csak az iskolában kezdett el magyarul tanulni, amikor apját Breznóbányáról áthelyezték Alsóhámorra, a csodálatos borsodi Bükk vidékére. A kis Ottó a természet szeretete mellett rövidesen lelkes magyar hazafi lett, olyannyira, hogy a szabadságharc kitörésekor 13 éves fõvel önkéntes honvédnek jelentkezett, de a fiút tapintatosan hazaküldték.
Közben középiskoláit Miskolcon elhanyagolta, legyünk õszinték nem igen ment neki a tanulás, ígyhát apja lakatosinasnak, mai szóhasználattal élve ipari tanulónak adta. Ezt a múltját Herman Ottó soha nem szégyelte, mert Bécsben aztán beiratkozott a politechnikumba, de inkább a természettudományok érdekelték és autodikakta módon tanult, gyötörte magát, és szerzett magas szintû tudományos mûveltséget. Egyébként nagyon kalandos életet élt, Lombardiában az olasz gerillákhoz szegõdött, a következõ esztendõben már lengyel felkelõ és a lengyel szabadságért harcolt, de mindezek elõtt, hogy el ne felejtsük 1857-ben besorozták katonának és két évet lehúzott az Adria partján...
Most azonban már ott tartunk, hogy 1863-ban Kõszegen telepedett le és mint fotográfus kereste kenyerét. Közben vadászgatott, de csak kitömés, gyûjtés céljából emelt puskát vadra és madarakra. Kõszegen ismerkedett meg a Chernel családdal. Chernel Kálmán, a gazdag földbirtokos szintén természebúvár volt, nagyon megkedvelte Herman Ottót. Volt ennek a földbirtokosnak egy István nevû fiia, akivel Herman Ottó foglalkozni kezdett, ám az ifjú tanítvány oly gyorsan haladt elõre, hogy szinte túlszárnyalta tanító mesterét. késõbb Chernel Istvánból a magyar madártan legnagyobb tudósa lett, Herman Ottó mindig büszke volt rá és sosem szégyelte, hogy a madártan tudományában tanulhatott tanítványától.
Brassai Sámuel 1864-ben, az Erdélyi Múzeum igazgatója pályázatot írt ki egy konzervátori állásra, amelyet a fital Herman Ottó megkapott. Fizetése nem volt ugyan sok, de így közelebb került a tudományokhoz, kutathatta, összegyûjthette Erdély állat- és növényvilágát. Node, Erdélyben kezdett politizálni és mivel a függetlenség lelkes híve volt, hamarosan szembekerült a hatalommal. Publikált szaklapokban, de írt a Magyar Polgár, kolozsvári lapba is. Eleinte útleírásokat, ismeretterjesztõ cikkeket, tárcákat közöltek tõle, de aztán 1871-ben õ számol be a franciaországi eseményekrõl, határozottan a köztársaságiakkal tart...
Néhány esztendõ múlva, 1875-ben kinevezik a Magyar Nemzeti Múzeum állattárának "Õrsegédévé", 1877-ben lapot indított, a Természetrajzi Füzeteket, amelynek egy évtizeden át volt a szerkesztõje. Ettõl kezdve aztán nagyon komolyan veszik tevékenységét, különbözõ fontos természetvédelmi társaságok – külföldön is – tagja és vezetõje. közben utazott, bejárta a világot, eljutott Európa legészakibb részeire is. Írt 14 könyvet, nagyon sok kiadást megért az 1901-ben kiadott "Madarak káráról és haszáról" címû könyve. ismerte a madarak nyelvét, sok szép történetet írt errõl. Mint a parlament radikális képviselõje harcolt a természeti, vadászati törvény megalkotásáért, ebben Darányi, földmûvelésügyi miniszterben támogatójára és segítõjére talált...
Közel nyolcvan esztendõs korában közlekedési baleset érte, elgázolta egy lovaskocsi, ami végzetesnek bizonyult. 1914. december 27-én hunyt el Budapesten, az európai, korát megelõzõ magyar tudós. Számtalan tudományágban ért el jelentõs eredményeket, megalapítója és elsõ, sikeres mûvelõje volt a madár- és rovartannak, de foglalkozott néprajzzal, õslény- és embertannal, ámde mestere volt az ismeretterjesztõ irodalomnak is...
És lám, a szülõföld sem feledkezett meg róla, születésének 165. évfordulója alkalmából, tavaly novemberben Breznóbányán nemzetközi emlékkonferenciát rendeztek. A színvonalas rendezvényt a városháza dísztermében tartották és az elõadók hangsúlyozták, hogy Herman Ottó európai méretû tudós és jeles személyiség volt. A szülõföld, Szlovákia is magáénak tartja és büszke tevékenységére. Magyarországról Mészáros Ferenc a Magyar Természettudományi Múzeum fõigazgató-helyettese értékelte Herman Ottó munkásságát a mai tudományok állása szempontjából.
A konferencián részt vett az ógyallai Stollmann András, ornitológus is, Herman Ottó munkásságának alapos ismerõje. Elmondása szerint Herman Ottó, polihisztor hazatalált és születésének 165. évfordulója jó alkalom volt a tudomány, a nézetek és emberi kapcsolatok közeledésére.

Résztvevõi szakképzett trénerek vezetésével sajátították el és gyakorolták a kommunikáció legalapvetõbb elemeit és barangoltak az önismeret útján

Két kommunikációs tréninget szervezett Léván 2000-ben a Márai Sándor Alapítvány. 1998-ban már volt hasonló rendezvény a városban, s annak sikeressége, pozitív visszhangja adta az apropót az tavalyi két tréning megrendezésére. Az öt hétvégébõl (péntek– szombat) álló tréningsorozatok résztvevõi szakképzett trénerek vezetésével sajátították el és gyakorolták a kommunikáció legalapvetõbb elemeit, barangoltak az önismeret útján, oldottak meg az élet által produkált konfliktushelyzeteket, gyakorolták a tolerancia, a másság elfogadásának módjait, lehetõségeit. Egyéni és csoportos foglalkozásokon nemre, fajra, nemzetiségre, foglalkozásra való tekintet nélkül vettek észt az érdeklõdõk. A résztvevõk között volt pedagógus, könyvelõ, varrónõ, mérnök, fodrász, munkanélküli. A tavaszi tréning két trénere Bordás Sándor klinikai pszichológus és Huncík Péter, a Márai Alapítvány igazgatója volt. Az õszi csoportot Bordás Sándor és Kállay Jolán komáromi gyermekpszichológus vezette. Bõvebb információkkal Bordás Sándor szolgált.

Hogyan alakult ki a tréning programja?
Huncík Péter, a Márai Alapítvány igazgatója 1993-ban felkért, hogy dolgozzak ki egy programot az etnikai konfliktusok megoldására. Aktuális volt a téma, hiszen akkor tört ki a jugoszláv polgárháború és mivel én onnan származom, személyesen is érintve voltam a témában. Pavol Fric szociológussal elõször kidolgoztunk egy kutatási programot Szlovákiára vonatkozóan, hiszen az akkori Meciar-érának köszönhetõen itt is elég feszült volt a helyzet. A kutatási programban szociológiai és mélyebben vizsgáló etnopszichológiai módszereket használtunk, majd ezeket az eredményeket egy tréning programba sûrítettük. Budapesti egyetemi éveim alatt pszichidráma képzésen is átestem és vizsgáztam Rogers személyközpontú pszichoterápiájából is. Innen jött az ötlet, hogy a tréninget egy nagyon dinamikus és egy passzívabb pszichoterápiás irányzatra kellene építeni. Mivel bizonytalanok voltunk az így elképzelt tréning mûködésében, Péterrel elhívtuk Budapestrõl Tringer professzort, aki egyetemi éveim alatt tanárom volt és a Rogers irányzatnak Magyarországon és nemzetközileg elismert szaktekintélye, hogy mondjon véleményt az így kidolgozott programról. A professzor úrnak nagyon tetszett az ötlet és három az említett területeken kiképzett pszichiátert a rendelkezésünkre bocsájtott trénerek képzésére. 1995 végén a Márai Alapítvány támogatásával 17 tréner (pszichológus, pszichiáter) végezte el ezt a továbbképzést. 1996-tól 12 tréner a mai napig dolgozik az Alapítványnak és cca. 1500 véleményformáló személy (polgármester, orvos, pedagógus stb.), egyetemista, és egyéb jelentkezõ végezte el ezt a tréninget.

Változott a tréning vagy ugyan olyan formában zajlik ma is, mint annak idején indult?
Huncík Péterrel és Stredl Terézzel kicsit módosítottuk, de az alapvonalakban nem változott. A tréning óriási elõnye, hogy az új kutatási eredmények beépíthetõk, és egyéb elvárásoknak megfelelõen módosítható úgy, hogy alapkoncepciójában a program nem változik meg.

Folynak más országokban is hasonló tréningek?
Igen, a Márai Alapítvány 1998-ban PHARE támogatást nyert ezzel a programmal, és azóta Magyarországon és Romániában is zajlanak tréningek és kutatási programok az elképzeléseink alapján.

Ha jól tudom, ennek a kutatási- és tréning programnak van egy harmadik része is?
Igen, e két programhoz szorosan kapcsolódik a harmadik, melyet Feszültség Elõrejelzõ Rendszernek neveztük el és Huncík Péterrel közösen dolgoztuk ki. Ennek a programnak a célja egy társadalom feszültségének a mérése szociológiai, pszichológiai és orvosi módszerekkel. Az elõre jelzett feszültségek, várható konfliktusok könnyebben kezelhetõk, mint a már megtörtént, kirobbant, áldozatokat követelõ események. A három program csak együtt képzelhetõ el, mivel az információk és a kapott eredmények tökéletesítik azt a programot, amelyik éppen mûködik.

Publikálták valahol ezeket a programokat?
Igen, az elsõ kutatási eredmények a tréning alapkoncepciójával együtt 1995-ben jelent meg Ellenpróbák címen, a Nap Kiadó gondozásában (még abban az évben megjelent angolul és szlovákul). 1999-ben jelent meg a FER (Feszültség Elõrejelzõ Rendszer), amelyet szintén publikáltunk angolul is és szlovákul is, szintén a Nap Kiadó gondozásában jelent meg. Majd 2000-ben jelent meg a Confidence Building In The Carpathian Basin címû kötet, sajnos csak angolul, mivel a fordításokra nem volt pénz. Ez a kötet tartalmazza a Romániában és Szlovákiában elvégzett kutatások eredményét, valamint a szlovákiai, a romániai és a magyarországi tréning elemzését.

Hogy a kép teljesebb legyen, megkérdeztem a néhány résztvevõt, hogyan vélekednek a tréning után annak létjogosultságáról, szükségességérõl, hatékonyságáról, értelmérõl.
Kérdéseim a következõk voltak:
Honnan hallott a kommunikációs tréningrõl azelõtt, miért döntött úgy, hogy jelentkezik?
Milyen elvárásai voltak a tréninggel szemben?
Mit adott a tréning, hogyan tudja alkalmazni az ott tanultakat a hétköznapi életben?
Milyen volt a csoport, tartják-e a kapcsolatot?

Kucsáné Diósi Mária (munkanélküli): Nemigen tudtam, hogy ilyen létezik, csak aztán hallottam róla, s elmondták – akik részt vettek ilyenen –, mi is van azon a tréningen, milyen tapasztalatokat szereztek, és fõleg az, hogy önismerettel is foglalkoznak. Én ugyanis nem ismertem annyira önmagam, s úgy gondoltam, ezért érdemes lesz elmenni, megpróbálni. Utólag elmondhatom, hogy nagyon sokat segített. Egyrészt megtudtam olyan dolgokat, melyek gyermekkoromban történtek velem, s ezek a mai napig kihatnak. Sokkal több önbizalmam van, mint amikor a tréninget elkezdtem, és jobban ki merek állni a nézeteim mellett. Eleinte kicsit tartottam tõle, hogy hogyan birkózom majd meg a különféle feladatokkal, de aztán úgy gondoltam, hogy azért jöttem én ide, hogy saját magamon segítsek, tehát megpróbáltam minden erõmmel bekapcsolódni a munkába, hogy sikerüljön. Végül is nagyon jó volt. Én azt hiszem, a csoport minden egyes tagja megtalálta a magáét. Tudom ajánlani mindenkinek, aki még nem próbálta. Nekem nagyon sokat segített, mert az utóbbi idõben igen sok teher volt a vállamon, és jól jött ez a kis lendítés. Új arcokat találtam, új barátokra tettem szert. Ez is sokat jelent. A csoport néhány tagjával szinte hetente összefutunk. A közeljövõben pedig csoporttalálkozót szervez a csoportunk, amit már nagyon várok, újra beszélhetek mindenkivel, mi történt vele a tréning óra. Érdekes lesz.

Novák Katalin (óvónõ): Már voltak tapasztalataim az ilyen tréninggel kapcsolatban, ugyanis két évvel ezelõtt részt vettem rajta. Sok mindent tudtam róla, hogy milyen módszerekkel dolgoznak, hogyan vannak beosztva a foglalkozások, hogy tehát van egy önismereti rész, egy kommunikációs rész, konfliktusmegoldó rész. Gondoltam, hogy a mostani trénerek egy kicsit másképp fogják megvalósítani, mert úgy hiszem, hogy minden trénerpáros saját magából kiindulva, más–más módszereket alkalmaz ezeknek a különbözõ dolgoknak a megvalósításában. Tehát engem tulajdonképpen a kíváncsiság vitt el a tréningre. Valójában azért vágtam neki még egyszer, hogy az önbizalmamat és az önismeretemet még jobban kihozzam magamból – amit még ki lehet –, és a konfliktusmegoldó gyakorlatok miatt. Az elvárásaimat a tréning maximálisan kielégítette, sõt fölülmúlta. A csoport szerintem nagyon jó volt. Arra gondolok, hogy nagyon sok korosztály képviseltette magát: a nagyon fiatalok is részt vettek és a kicsit idõsebb középkorosztály is jelen volt, és annak ellenére, hogy ilyen széles skálán mozgott az életkor, jó csoportmunkát tudtunk végezni. Szóval ez meglepett, s jó is volt. Kíváncsian várom a csoporttalálkozót. Jó lesz megtudni a többiektõl, hogy mi van velük, mi történt azóta, miben változott meg az életük, hogyan változtatta meg esetleg pont ez a tréning az életüket, mit hasznosítottak abból, amit ott tanultak.

Herczeg István: Miért is mentem el a tréningre? Megszólítottak a barátaim, tõlük tudtam meg, hogy lesz. Az öt hétvégét a másodikkal kezdtem, késõbb kerültem a csoportba. Azért is mentem, mert már voltam hasonlón, egy kétnaposon, és azért is, hogy nagyobb önbizalmat kapjak. Tudtam, hogy mit akarok az életben elérni, de meg akartam bizonyosodni róla, hogy helyesen csinálom. Elvárásom volt, hogy problémámat segítsen rendbe hozni, na nem rögtön, hanem idõvel. Ez be is vált. Nem mindjárt tudtam hasznosítani az ott tanultakat, hanem fokozatosan, mint ahogy azt ott a tréningen átéltem – mert lényegében az átélésen keresztül tanultunk. Az egyes szituációk úgy be-beugranak, hogy most ezt kell tenni, most ez volna a helyes. Gondolok itt mind az emberi kapcsolatokra, mind pedig a nemzetiségi problémákra, a toleranciával összefüggõ jelenségekre. Valós helyzetekben elõjönnek a tréningen átélt szituációk, s csak késõbb tudatosítom, hogy ez azért van, mert ott ezeket vagy hasonlókat megbeszéltünk, eléggé alaposan. A csoportot nagyon egységesnek éreztem, egymást támogattuk. Volt egy tagunk, aki menet közben el is akart menni, abba akarta hagyni, mi visszatartottuk, és jól tettük, mert azóta is köszöni nekünk, hogy nem ment el.

LEPOROLT HÍRMORZSÁK

Gyermekmenedékhelyre volna szükségünk, hova a szegényebb néposztály apróbb gyermekeit nyugodtan helyezhetné el azon idõre, míg az apa vagy anya a napi kenyér után lát. E menedékhely hiányában kénytelen apró gyermekeit a szobába zárva magukra hagyni, nem gondatlanságból, de kényszerûségbõl. És isten a megmondhatója: mennyi borzasztó szerencsétlenség származott már ebbõl. Mi is a gyermekek magukra hagyásából származott számos balesetet regisztráltunk már. Legközelebb is Holeczky József napszámos neje hagyta így magára kisded gyermekét. Este volt az idõ, az asztalon petróleum lámpa égett. A kis gyermek a rozzant asztalhoz mászott és belekapaszkodott annak lábába, mely a gyenge erõ hatására kitörött. Ennek következtében az asztal feldõlt és a lámpa a földre zuhant a nélkül, hogy elaludt volna. A legnagyobb szerencsétlenség támadhatott volna az esetbõl, ha szerencsére az anya meg nem érkezik, a ki lélekjelenlétét el nem veszítve, a tüzet csakhamar elfojtotta.

A közbiztonság érdekében szokásos intézkedést az idei télre is foganatosította a városi hatóság, amennyiben az éjjeli rendõrjáratok megerõsítéséhez deczember hó 1-jétõl kezdve az önkéntes tûzoltó-század tagjai közül 10 pótrendõrt fogadott föl a téli idõszakra. Bizony, bizony nem ártana, ha állandóan szaporíttatnék rendõrségünk csekély létszáma

Weiner József lakásába szerdán éjjel ismeretlen tettesek - tolvajlási czélból - behatolni akartak. A lakásnak utcza felõli ablakait már kiszedni kezdték, midõn a házbeliek a zörejre fölébredve, a gazembereket megfutamították.

Krausz Ferencz lakásából világos nappal 20 rõf vásznat loptak el. A tettesnek nyoma sincs. Reinprecht fõhadnagy lakásáról pedig ismeretlen tettes nagyobb értékû ezüst-kanalakat és számos ruhadarabot tolvajlott el.

A sz.-péteri határban egy kukoricza-rakáson egy körülbelül 30 éves férfi megfagyva találtatott. Az illetõ valószínûleg vándorló legény volt, ki elmerülve ott keresett pihenést s ott találta szomorú halálát. Holtteste a városi kórházba szállíttatott.

Válogatta: Kamoncza Márta

Oros László a dedikált mûveket tartja a könyvtár legbecsesebb példányainak – antikváriumokból, barátoktól és hagyatékokból gyûjtötte a majd kétezer ajánlást

Mintegy négyezer kötet folyóirat, kéziratok, plakátok, mûsorfüzetek. Mindez illõ környezetben, régi fegyverek, arcképek, mûvészeti alkotás és színes reprodukció közé ágyazva – több évtized szinte megszállott munkájának eredménye rejlik Felsõszeli egyik határszéli házában. Magánmúzeum, melyrõl talán a környékbeliek sem tudnak. "Valamikor 1977 nyarán Dobos László író akkor miniszter és Fónod Zoltán szekesztõ járt nálunk. Villanyügyben keresték édesapámat, megnézték szerény könyvtáramat, de szóba került az irodalom is. Ekkor dedikálta Dobos az Egy szál ingben címû regényét. Ez volt az egyetlen olyan könyvem, amely a csehszlovákiai magyar irodalmat képviselte. Ekkor döbbentem rá, hogy szinte egyáltalán nem ismerem az irodalmunkat" – mondta el Oros László alezredes, a gyûjtemény tulajdonosa. Ekkor fogadta meg, hogy gyûjteni és rendszerezni fogja a nálunk megjelent mûveket. 1985-re már többszáz ilyen könyvet szerzett, s elolvasásuk után az írók is érdekelni kezdték. Megkezdõdött hát a levelezés, dedikált képeket, kéziratokat kért, s elküldte a könyveket a szerzõknek aláírásra. Az elsõ bátortalan kísérletek meghozták az eredményt. Elõször Csontos Vilmos válaszolt, majd Oszvald Árpád, Dénes György, Rácz Olivér és még sokan mások. Jöttek a kéziratok, fényképek, levelek, s legfõképp a biztatások. Néhány éven belül kapcsolatban állt a magyar írók zömével, s ekkor – Turczel Lajos biztatására – a Szlovákiából elszámazott magyar írókkal is elkezdett foglalkozni. Új leveleket új válaszok követtek: Szombathy Viktor, Urr Ida, Pozsonyi (Wimberger) Anna, Morvay Gyula stb. jelentkeztek, miközben elkészültek az irodalmi albumok, s a gyûjteményben lévõ sajtótermékek katalógusai.
A könyvtár legbecsesebb példányainak Oros László a dedikált mûveket tartja. Antikváriumokból, barátoktól és hagyatékokból sikerült összeszednie a majd kétezer ajánlást, ezekbõl 1174 szól a gyûjtõnek. Ugyancsak értékesek azok a mûvek, melyeket a szerzõ valamelyik kollégájának vagy más ismert személynek dedikált. Ilyen például Jarnó József Prometheusz címû elsõ verseskötete, amely még 1925-ben jelent meg a Kassai Napló kiadásában. A ma már ritkaságnak számító kiadványt a szerzõ Vámbéry Ármin fiának, Rusztemnek ajánlotta. Hosszadalmas lenne felsorolni az összes magyar hírességet, így csak néhány az ismertebbek közül, akivel Oros László tartotta a személyes kapcsolatot: Faludy György, Csoóri Sándor, Mészöly Miklós, Sütõ András, Kányádi Sándor, a hazaiak közül Ozsvald Árpád, Turczel Lajos, Dénes György, Rácz Olivér. A gyûjtemény következõ részét a levelek, kéziratok, dokumentumok képezik. A legterjedelmesebb anyag Csontos Vilmos nevéhez fûzõdik. Közel hetven levél, képeslap, kézirat és sok-sok fénykép bizonyítja barátságukat.
Kisnyomtatványok, plakátok, szórólapok, folyóiratok és regionális lapok számai egészítik ki a könyvtárat. A falusi és városi lapok mellet helyet kapnak a gimnáziumi lapok, mint az Izé, Szandokán, vagy a párkányi Krétapor. De az alapiskolás lapokat, mint például az ugyancsak párkányi Nyitnikék, sem hanyagolta el. A gyûjtés persze tovább folyik a még mûködõ lapok esetében. Befejezésül tolmácsolnám Oros László kérését. "Ha van olyan kiadvány, irat, dokumentum a birtokában, melytõl meg tud válni, szívesen fogadom gyûjteményembe. Mentsük meg közösen a padláson, a kamrákban vagy a fiókokban kallódó értékeinket."