Az amerikai Daron Rahlves a szuper-óriásmûlesiklásban sokkolta az osztrákokat
Maier csak a harmadik
St. Anton. Óriási meglepetésre az amerikai Daron Rahlves nyerte a férfi szuper-óriásmûlesiklást az Ausztriában zajló 27. alpesisí-világbajnokságon. Az ezüstérmet a hazai környezetben versenyzõ Stephan Eberharter szerezte meg, megelõzve a legnagyobb esélyesnek tartott honfitársát, Hermann Maiert.
ÖSSZEÁLLÍTÁS
A 27 éves kaliforniai világbajnok nem ismeretlen a VK-viadalokról, hiszen tavaly két ízben gyõzött a lesiklásban, ám az idei eredmények alapján egyáltalán nem tartozott az esélyesek táborába. Az állandó havazásban zajló versenyen Rahlves a 11-es rajtszámmal vágott neki a távnak, amikor már a két osztrák szupersztár, Eberharter és Maier kettõs gyõzelmét ünnepelte a hazai közönség. Az amerikai végül nyolc századmásodperccel megelõzte az addig élen álló Eberhartert. "Ezután a siker után kissé ismertebb leszek otthon, biztosan többen megszólítanak majd az utcán. Nem volt mit veszítenem, bíztam magamban, és ezért sikerült gyõznöm. Az idõjárás nem volt a legideálisabb, de ez egy nagy nap volt nyilatkozta a verseny után Rahlves, aki a szuper-óriásmûlesiklás elsõ amerikai világbajnoka.
Az osztrákok a közönségkedvenc, címvédõ Hermann Maiert várták az elsõ helyre, de a kiváló versenyzõ már a pálya felsõ szakaszán hibázott, és így meg kellett elégednie a harmadik hellyel. Negyedik a norvég Kjus lett, akinek teljesítményére az influenza rányomta bélyegét.
A FÉRFI SZUPER-ÓRIÁSMÛLESIKLÁS VILÁGBAJNOKA: Daron Rahlves(USA) 1:21,46 perc; 2. Stephan Eberharter(Ausztria) 1:21,24 perc; 3. Hermann Maier(Ausztria) 1:21,69 perc; 4. Lasse Kjus(Norvégia) 1:21,73 perc; 5. Didier Cuche(Svájc) 1:21,95 perc; 6. Werner Franz(Ausztria) 1:22,33 percA világbajnokság pénteken a nõi összetett verseny lesikló és mûlesikló futamaival folytatódik.
Ma nyolcaddöntõkkel folytatódik a kézilabda-vb
Mit ér az olcsó siker?
ÖSSZEÁLLÍTÁS
Párizs. A világ legjobb (?) 24 csapata közül már csak 16 maradt állva, és ezek többségére inkább ráillik a korábban megkérdõjelezett jelzö. A 17. férfi-világbajnokságon hétfõn és kedden pihennek a mai nyolcaddöntõbe jutott együttesek, a hatcsapatos csoportokban ötödik és hatodik helyen végzõk pedig már haza is utaztak.
Steffan Holmqvist, az Európai Kézilabda Szövetség svéd elnöke is bírálta a világbajnokság lebonyolítását. Szerinte a nagy gólkülönbséggel végzõdõ mérkõzések rossz reklámjai a sportágnak. "Az a kérdés, hogy mit ér az a siker, amikor egyik csapat huszonöt góllal jobb a másiknál" mondta Holmqvist, aki a nemzetközi szövetség alelnöke is, elsõsorban az Egyesült Államok gyenge szereplésére utalva. Az amerikaiak a németektõl 40, a spanyoloktól 41, a horvátoktól 45 gólt kaptak, és a vb-újonc Grönland ellen sem volt esélyük. "A vb elõtt pontosan megmondtam, hogy kik jutnak tovább. A torna elsõ szakaszának egy hete hasztalan idõtöltés volt folytatta a sportdiplomata, és ellenpéldaként a 2002-es Eb-rendezést hozta fel. A svédországi kontinensbajnokságon a tizenhat együttes négy négyes csoportban szerepel, minden kvartettbõl az elsõ három jut a középdöntõbe, ahová viszik magukkal az egymás elleni eredményeket. Ezután a két hatos csoportból az elsõ kettõ kerül az elõdöntõbe. Itt minden találkozónak lesz tétje".
Szomorúak a szlovénok, akik új szövetségi kapitányukkal a jó rajt, Ukrajna és Szaúd-Arábia legyõzése után a norvégoktól, a tunéziaiaktól, majd az oroszoktól is kikaptak, és négy pont ebben az erõs csoportban kevés volt a továbbjutáshoz. Habár több szlovén kitûnõség sérülés miatt nem utazhatott el a vb-re, a kiesésért alighanem a szövetségi kapitányt fogják elsõsorban okolni. A másik európai búcsúzó Csehország, amely négy pontot gyûjtött a csoportban, akárcsak Portugália, ezért közöttük az egymás elleni eredmény rangsorolt.
Sterbik Árpád, a magyar származású, jugoszláv színekben kézilabdázó kapus külön említést és dicséretet érdemel, mert amikor csak játéklehetõséget kapott Zoran Djordjics mellett, mindig remekelt. A vajdasági játékos, a Jugovics 22 éves, 60-szoros válogatott hálóõre különösen jól védett a franciák ellen.
A nyolcaddöntõk párosítása: SvédországArgentína, SpanyolországNorvégia, AlgériaEgyiptom, TunéziaNémetország, IzlandJugoszlávia, HorvátországUkrajna, FranciaországPortugália, OroszországDél-Korea. (sr)
Három új játékos a somorjai nõi kosárlabdacsapatban
Ha az edzõ menne
HORVÁTH PÉTER
Szombaton délután újabb lehetõséget szalasztott el a somorjai nõi kosárlabdacsapat, hogy felzárkózzon az elsõ liga középmezõnyéhez. Pedig a Slovan Jopa ehhez remek ellenfélnek bizonyult. A harmadik negyed végéig úgy tûnt, meg lesz a hõn áhított gyõzelem, azonban a pozsonyiak a zárónegyedben teljesen leiskolázták a hazaiakat. Így továbbra is a hetedik helyen áll az együttes és egyre csökken az esélye annak, hogy a klubvezetés célkitûzésének eleget téve az alapszakaszban az elsõ hatban végezzen. Az elmúlt hetekben három új játékos érkezett a pozsonyi Istrobankából Somorjára. A 18 éves Mareková szélsõként mutatkozott be szombaton, és rögtön a csapat legjobbjának bizonyult. Vendégjátékosként került az együtteshez, és amennyiben ugyanazon a napon fog játszani bajnoki mérkõzést az Istrobanka ifjúsági együttese, mint a somorjai nõi csapat, a fiatal kosaras a pozsonyiakkal lép pályára. További érkezõ a jugoszláv Bulajics, akinek szolgálatára nem tartottak igényet a fõvárosiak. Két hete a somorjaikkal gyakorol Kollárová is, aki szülési szabadsága után tért vissza az elsõ ligába. Pozitívumként meg kell említeni, hogy Kovacik edzõ rendelkezésére szombaton 10 játékos állt. Más lapra tartozik, hogy a mennyiség növekedés nem állt egyenlõ arányban a minõségi változással. Apropó, Kovacik edzõ. A somorjai szakvezetõ neve is felmerült a szlovák nõi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitányának posztjával kapcsolatban. Amenynyiben a szövetség végrehajtó bizottsága a három jelölt közül õt jelöli ki a nemzeti csapat edzõjévé, akkor fõállásban számítanak munkájára. Tehát a somorjaiak Kovacik esetleges kinevezése után kénytelenek lesznek új tréner után is nézni. Az ügyben ma hoznak döntést . Pogány Tibor klubelnök nincs irigylésreméltó helyzetben A szponzorok továbbra sem tolonganak a somorjai kosárlabda klub körül, az igérgetésekbõl jóformán nem teljesült semmi,így egyre veszélyesebben lebeg Damoklész kardja az egyesület felett. Állítólag sokan örülnének, ha lesújtana...
JÉGKORONG NHL
New York. Csak négy meccset rendeztek az észak-amerikai hokiliga legutóbbi játéknapján. Phoenix Nashville 2:5 (0:1, 1:1, 1:3), g.: Alatalo, Briere, ill. Cisár, Eaton, Timonen, Kjellberg, Berehowsky; 12 600 nézõ. NY RangersAtlanta 2:7 (0:3, 0:2, 2:2), Nedvìd, Guszarov, ill. Audette, F. Kaberle, Vasziljev, Donovan, Tamer, Slégr, R. Ferraro; 18 200 nézõ. CarolinaTampa Bay 5:2 (2:0, 1:2, 2:0), g.: Malík, ONeill 2, Willis, Gelinas, ill. Modin 2; 8000 nézõ. St. LouisToronto 2:1 (1:0, 0:1, 1:0), g.: csebaturkin, Eastwood, ill. Corson; 19 600 nézõ.
A KANADAI PONTVERSENY ÁLLÁSA: Sakic (Colorado) 72 pont (29 gól + 43 gólpassz), Fleury (Rangers) 67 (29 + 38), Jágr (Pittsburgh) 66 (28 + 38), Kovaljov (Pittsburgh) 57 (27 + 30), Audette (Atlanta) 57 (24 + 33), Leetch (Rangers) 57 (14 + 43), Weight (Edmonton) 57 (12 + 45), Pálffy (Los Angeles) 56 (24 + 32), Näslund (Vancouver) 54 (31 + 23), Robitaille (Los Angeles) 54 (21 + 33).
A NIKÉ 5. JÁTÉKHETÉNEK MÛSORA
SZERDA, JANUÁR 31.
Jégkorong NHL: 186. NY Islanders New Jersey 3,1-4,2-1,7-1,8-1,3; 187. NY Rangers Montreal 1,9-4,0-2,7-1,4-1,6; 188. PittsburghPhiladelphia 2,0-4,0-2,55-1,45-1,55; 189. Carolina Toronto 2,1-4,0-2,4-1,45-1,55; 190. FloridaBuffalo 2,4-3,6-2,3-1,5-1,45; 191. ColumbusDetroit 2,8-3,8-1,9-1,6-1,35; 192. Edmonton Chicago 1,9-4,0-2,7-1,4-1,6; 193. AnaheimNashville 2,3-3,6-2,3-1,4-1,4.
Cseh hokiliga: 202. Karlovy Vary Litvínov 2,2-4,0-2,3-1,5-1,5.
Nemzetek közti labdarúgó-bajnokság: 213. MexikóKolumbia 2,1-2,8-2,9-1,25-1,4.
Holland labdarúgóliga: 214. NijmegenRoosendaal 1,4-3,4-6,0-1,05-2,1; 215. ArnheimBreda 1,4-3,4-6,0-1,05-2,1; 216. EindhovenGroningen 1,2-4,5-8,3-0-3,1; 217. HeerenveenFeyenoord 3,7-3,0-1,75-1,55-1,15; 218. F. Sittard Roda Kerkrade 3,6-2,8-1,85-1,5-1,15; 219. Willem TilburgSp. Rotterdam 1,45-3,4-5,2-1,1-2,0.
Labdarúgó Premier League: 220. ChelseaNewcastle 1,6-3,0-4,6-1,1-1,7; 221. EvertonMiddlesbrough 2,3-2,8-2,6-1,3-1,35; 222. Leeds Coventry 1,5-3,2-5,1-1,1-1,9; 223. SunderlandManchester Utd. 3,1-2,8-2,0-1,45-1,2; 224. Manchester CityLiverpool 3,3-2,9-1,9-1,5-1,25; 225. SouthamptonLeicester 2,2-2,8-2,8-1,25-1,35; 226. West HamTottenham 1,9-2,9-3,3-1,25-1,5.
II. labdarúgóliga: 227. Q. P. RangersFulham 4,3-2,8-1,7-1,6-1,1.
Skót futball-liga: 228. FC DundeeDundee Utd. 1,7-3,0-3,9-1,15-1,5; 229. HeartsSt. Mirren 1,4-3,4-6,0-1,05-2,1; 230. Motherwell Dunfermline 2,0-2,8-3,1-1,2-1,45; 231. Gl. RangersAberdeen 1,2-4,5-8,3-0-3,1; 232. St. JohnstoneCeltic Glasgow 6,1-3,2-1,5-1,9-1,05.
Labdarúgó Francia Kupa, nyolcaddöntõ: 233. Amiens (3)Wasquehal (2) 2,1-2,6-3,2-1,2-1,4; 234. Niort (2)Le Havre (2) 2,0-2,6-3,4-1,2-1,45; 235. LensLyon 2,3-2,6-2,8-1,25-1,35; 236. MonacoBastia 1,75-2,8-4,0-1,1-1,55; 237. TroyesNancy (2) 1,55-2,8-5,7-1,05-1,8; 238. Chateauroux (2)Bordeaux 3,4-2,8-1,9-1,5-1,2.
Labdarúgó Belga Kupa, negyeddöntõ: 239. Cercle Bruges (2)RC Genk (4:4) 2,3-2,8-2,6-1,3-1,35.
Labdarúgó Angol Kupa, elõdöntõ: 240. Birmingham (2)Ipswich (0:1) 2,5-2,8-2,4-1,3-1,3.
Labdarúgó Spanyol Kupa, negyeddöntõ: 241. Granada (3)Atl. Madrid (2) 2,6-2,8-2,3-1,35-1,3; 242. Celta VigoMallorca 2,2-2,8-2,8-1,25-1,35; 243. SantanderReal Zaragoza 2,3-2,8-2,6-1,3-1,35.
Labdarúgó Portugál Szuper Kupa visszavágó: 244. Sporting L.FC Porto (1:1) 2,1-2,8-2,9-1,25-1,4.
A Ferrari bemutatta történetének legjobb autóját; a pilóták nem kezeslábasban jelentek meg az ünnepségen
"Lelkesek vagyunk, mint tavaly"
Maranello. Bemutatták a Ferrari F2001-et, a világbajnok olasz csapat idei autóját. A vörös négykerekûn 1980 után elõször szerepel saját jogon az egyes rajtszám, köszönhetõen Michael Schumacher tavaly megszerzett egyéni világbajnoki címének.
MTI-JELENTÉS
Maranellóban, októberben huszonegy éves várakozás után ünnepeltek újra ferraris világbajnokot, és az ágaskodó lovacskánál senki sem akar még egyszer ennyit várni az újabb diadalra. Az optimális megoldás az lenne, ha a jelenleg Luca di Montezemolo kezében lévõ gyár Jean Todt irányította csapata 2001-ben megvédené címeit, és Michael Schumacherrel vb-duplázást, a konstruktõrök versenyében pedig (1999 és 2000 után) triplázást könyvelhetne el. Az egyes rajtszámot pedig mindenképpen meg kell tartani, hiszen ez már tényleg nem olyan "numero uno", mint amilyet Alain Prost hozott 1990 elején a McLarentõl, vagy Schumacher 1996 januárjában a Benettontól.
A vb-címek megvédését elsõdleges célként kitûzõ Ferrari ötletesen oldotta meg a maranellói bemutatósátor belsõ díszítését: az újságírókkal szemben, a ponyvával lefedett autó mögé a szurkolóit ültette. Ezzel a gesztussal nemcsak az élõ hátteret oldotta meg a csapat, hanem a szurkolóknak is köszönetet nyilváníthatott, kiemelve, mennyire fontos Maranellónak a páratlan tömegbázisa (amely a versenyeken vörösbe borítja a lelátókat, illetve elõszeretettel vásárolja a ferraris ajándéktárgyakat).
A vörös leplet Schumacher, Rubens Barrichello és Luca Badoer tesztpilóta rántotta le az F2001-esrõl, amelynek az egyébként igen magasról induló orra látványosan lekonyul az elõzõ évihez képest. Az orr-részen kívül külsõre nem túl nagy az eltérés az F1-2000 és az új négykerekû között, eltekintve a szabálymódosítás követelte, kötelezõ változtatásoktól. Az elsõ légterelõ felemelkedett (a bemutatón állítólag még nem a végleges szárny lógott az autón, azt csak az elsõ teszteken fedi fel a Ferrari), a vázat pedig, ugyancsak az új regulák miatt, megerõsítették. Érdekes a magasan elhelyezkedõ orr alatti, vékony, függõleges aerodinamikai elem, amely újdonságnak számít a Formula1-ben.
"Elsõsorban a szabályokhoz való igazodással kellett a legtöbbet foglalkoznunk, de megoldottuk a problémát, így nincs mitõl félnünk. A fiúk a gyárban boldogok a tavalyi gyõzelmek miatt, és azért is, mert végre nem kellett akkora nyomás alatt dolgozniuk. A felszabadult munka eredményeképp pedig alighanem elkészült a Ferrari történetének legjobb Formula1-es autója. A siker után senkinek sem volt kedve pihenni, az imádott gyõzelem érdekében mindenki óriási lelkesedéssel látott munkához" nyilatkozta Ross Brawn, a csapat technikai igazgatója, aki Rory Byrne fõtervezõvel együtt elmondta, jelentõs változás történt a felfüggesztési elemek kialakításában. Ez azért fontos, mert így a Bridgestone-kerekek barátságosabban visekednek az autóval, és legalább annyi választási lehetõsége lehet a Ferrarinak, mint tavaly a McLarennek.
A 050-es, teljesen új motortól is természetesen sok lõerõt és kevés meghibásodást várnak Maranellóban.
A többi csapattól eltérõen a Ferrari pilótái nem kezeslábasban (úgy még látjuk õket a versenyek után, a dobogón gondolják nem is jogtalanul Maranellóban), hanem öltönyben, elegánsan jelentek meg a bemutatón, így mondták el, mit is várnak az új idénytõl.
"Tudom, hogy sokan úgy gondolják, a tavalyi sikerek jóllakottá tesznek minket, de ismét csak azt kell mondanom, hogy nem így van, legalább annyira lelkesek vagyunk, mint tavaly. Nekem nem egy évig kell az egyes rajtszám, azt akarom, hogy több esztendõn át az én nevemmel kezdõdjön a rajtlista nyilatkozta Schumacher, aki elmondása szerint jobban felkészült erre az idényre, mint az elõzõre Ezúttal sem történnek másképp a dolgok, mint egy évvel ezelõtt, ugyanazokkal kell megküzdenem a végsõ elsõségért. Annyiban azonban mindenképpen más lesz ez az idény, hogy több csapat osztozik a gyõzelmeken. A Williams az idény során nagyon feljöhet ránk, de a tesztek alapján az sem lenne meglepetés, ha a Sauber vagy a Jordan robbantana."
Csapattársa, Barrichello remekül mutatkozott be 2000-ben az olasz istállóban, Németországban gyõzött, és negyedik lett a vb-pontversenyben. Ha Schumival nem történik semmi, a brazilnak nincs esélye a világbajnoki cím elhódítására, és a mclarenesekkel kiegészült négyes közül is várhatóan neki kell félnie leginkább a feltörekvõktõl.
"Nem mondanék igazat, ha azt állítanám, hogy nincs lemaradás a fizetésekben; csupán némi csúszásról van szó"
Pinte Attila magyar bajnok szeretne lenni
NEMZETI SPORT
Minden kétséget kizáróan Pinte Attila a Ferencváros egyik legértékesebb labdarúgója. Nem csupán azért, mert októberben harmincmillió forintot fizetett érte az Inter Bratislavának, hanem mert a 19-szeres szlovák válogatott labdarúgó iránt azóta is külföldi klubok érdeklõdnek. Csábította korábban az angol Sunderland, de õsszel Görögországból és Németországból is keresték menedzserek. Éppen ezért egyáltalán nem lenne meglepõ, ha az amúgy nem túl rózsás anyagi helyzetben lévõ Ferencváros az üzleti haszon reményében túladna Pintén. Errõl azonban egyelõre szó sincs, sõt, a klub irányítói minden erejükkel azon fáradoznak, hogy összetartsák az élen álló együttest, és nem titok, a bajnokság megnyerése esetén sem eladni, hanem inkább erõsíteni szeretnék az együttest, pontosan azért, hogy remény legyen a Bajnokok Ligájába való bejutásra.
A klub törekvését erõsítette meg Pinte Attila is, aki kérdésünkre elmondta: nem akar távozni az Üll#i útról. Ezt bizonyítja, hogy januárban mindkét gyermekét budapesti óvodába iratta be, akik már megszokták az új környezetet. Pinte hiszi, hogy a bajnokság rajtjáig anyagilag is megerõsödik a klub, és nem lesznek fizetési gondok.
Nem mondanék igazat, ha azt állítanám, hogy nincs elmaradás a fizetésekben mondta Pinte Attila. Csupán némi csúszásról van szó, és ígéretet kaptunk arra, hogy hamarosan megkapjuk járandóságunkat. Játékostársaimmal együtt hiszek a vezetõknek, ezért az öltözõben sem a pénz jelenti a fõ témát, sokkal többet beszélgetünk arról, hogy minél jobbak legyünk, és minél eredményesebben szerepeljünk. Remélem, a bajnokság végeztével már nem kell azon gondolkodniuk a vezetõknek, hogy kit adjanak el és mennyiért, hogy a befolyó összegbõl rendezzék a tartozásokat, mert hiszem azt, hogy a Fradival szimpatizáló üzletemberek fantáziát látnak az elsõ helyre pályázó csapat támogatásában. Szlovákiában már nyertem bajnokságot, most minden vágyam az, hogy a Fradival is hasonló sikereket érjek el, mint az Inter Bratislavával. Pinte Attila keddre szabadnapot kapott Csank János vezetõedzõtõl azért, hogy Szlovákiában felesége magyarországi tartózkodási engedélyét intézhesse. Arról, hogy a szélsõ középpályás remek formában van, ma délután a szurkolók is meggyõzõdhetnek a Dorog elleni elõkészületi mérkõzésen.
Balla Béla iránt a brünni futballcsapat mellett a Drnovice is érdeklõdött, de végül Nagyszombatban maradt
"Kár, hogy nemjött létre a klubcsere"
SZABÓ ZOLTÁN
A cseh labdarúgóliga alsóházában tanyázó brünni együttes vezetõi felfigyeltek a Nagyszombatban játszó Balla Bélára. A huszonnégy esztendõs technikás középpályás a Spartak hozzájárulásával két hetet töltött a szebb napokat látott morva klubnál. Sokáig úgy tûnt, semmi akadálya mezcserének. Végül minden másképp alakult...
Mikor kerestek meg a brünniek?
Decemberben jelentkeztek elõször. Azt kérdezték, volna e kedvem hozzájuk szerzõdni. Igenlõ válaszomat követõen felvették a kapcsolatot a nagyszombati vezérkarral.
A hírek szerint nagyon elégedettek voltak veled.
Fiatal, technikás csapattal gyakoroltam, az elõkészületi mérkõzéseken ment a játék. Már a szerzõdést is elõre megírták, természetesen lényegesen kedvezõbb feltételeket tartalmazott, mint a nagyszombati megállapodásom. Szinte biztosnak látszott, hogy Brünnben folytatom.
Aztán visszarendelt a Spartak. Ha a posztomra sikerült volna megfelõ labdarúgót leigazolniuk, valószínûleg áldásukat adják a mezcseréhez. Kezdetben Ujlakyt szemelték ki helyettem, ám a Drnovice elsõ embere errõl hallani sem akart. Majd vendégjátékosként a rutinos Jan Marosi iránt érdeklõdtek, aki jelenleg a brünni fakóban futballozik. Állítólag a veterán középpályás horribilis öszszeget kért. Ezután visszahívtak. Mivel december végéig szerzõdés köt a Trnavához, szót fogadtam. Hiába ígértek értem jelentõs összeget a brünniek, a nagyszombatiak közölték: nekik most nem pénzre, hanem irányító középpályásra van szükségük.
Végleg lemondtak rólad a brünniek?
Abban egyeztek meg a két egyesület vezetõi, hogy júliusban a most felajánlott összegért átigazolhatok.
Ujlaky svájci próbajátéka nem volt éppen sikeres, elképzelhetõ, hogy végül a Spartaknál köt ki. Ebben az esetben esetleg zöld utat kaphatnál.
Úgy tudom, a napokban Nagyszombatban látogat, s ha megegyeznének akkor ismét feléledne a remény, azonban úgy tudom Mareknek vannak más ajánlatai is...
Úgy tudom, más cseh klub is érdeklõdött irántad?
A Drnovice is jelentkezett, a klub tulajdonosa kapásból kétszer annyi fizetést ígért, mint a brünniek. Ennek ellenére nemet mondtam a rendkívül kecsegtetõ ajánlatra. Korábban beszéltem Ujlakyval, aki elmondta, a legtöbbször csak ígéreteket kapott fizetés helyett...
Február 9-én és 11-én: SvájcSzlovákia hokimérkõzés
Tizenkét légióssal
TA SR-JELENTÉS
Pozsony. Szlovákia jégkorong-válogatottja február második hetében két mérkõzést játszik Svájc együttese ellen. Február kilencedikén Lausanne-ban lesz az elsõ meccs, két nap múlva Bernben a második. Ján Filc edzõ kihírdette a 22-es keretet, melyben 12 légiós kapott helyet. A kiszemelt hokisok február ötödikén találkoznak Máriatölgyesen, és rövid edzõtáborozás után nyolcadikán utaznak Svájcba.
A KERET kapusok: Rybár (Slovan), Hála (Trencín); védõk: cech (Zvolen), Pavlikovský (Havírov), Novotný (Pardubice), cierny (c. Budìjovice), Nádasdi (HC Kosice), Hecl (Slovan), Majeský (Tampere), Strbák (Vsetín); csatárok: Török, Pich (Zvolen), Pardavý (Vsetín), Pucher, Uram (Znojmo), Fabus (Trencín), Hlinka, Tomík (Karlovy Vary), Somík (Zlín), Hurtaj, Cíger (Slovan), Róbert Döme (Kladno).
RÖVIDEN
Rasszista megnyilvánulások Itáliában
Verona. Lilian Thuram, a Parma sötétbõrû francia labdarúgója az újabb célpont a rasszista megnyilvánulásoktól gyakran megzavart olasz bajnokságban. A vasárnapi VeronaParma (0:2) mérkõzésen a hazai csapat ultrái Thuram minden labdaérintésénél becsmérlõ kijelentésekkel illették a világ- és Európa-bajnok futballistát, aki egyelõre "még bírta cérnával", s nem reagált a bántó bekiabálásokra. Az eset azért is abszurd, mert - mint minden hétvégi mérkõzésen, Veronában is a találkozó elõtt egyperces szünettel emlékeztek meg a játékosok és a nézõk a holocaust áldozatairól. (MTI)
Moszkitótámadás a zuhanyozóban
Lima. Moszkitók okoztak súlyos vírusfertõzést a perui élvonalban játszó Alianza Atletico két futballistájának. Marco Salinas és Juan Carlos Aponte a denge nevû magas lázzal és izomfájdalmakkal járó betegségben szenved, ami ha idõben nem kap megfelelõ kezelést a páciens az esetek egy részében halálos is lehet. A két futballista a múlt hét végén lett rosszul, amikor a Perészaki részén fekvõ sullanai stadionban tréningeztek. Az egészségügyi hatóságok azonnal fertõtlenítették az öltözõket és megállapították, hogy valószínûleg a zuhanyozóban csíphette meg áldozatait a veszélyes moszkitó. (MTI)
Ebbe Sand a legjobb Németországban
Düsseldorf. A Bundesliga labdarúgói Ebbe Sandot, az éllovas Schalke 04 csatárát választották az idény jelenlegi legjobb játékosának a Kicker magazin felkérésére. A dán futballista 13 találattal vezeti a góllövõlistát. Sandra a 233 megkérdezett profi 30.5 százaléka szavazott. A második helyen Mehmet Scholl (Bayern München, 21.5), a harmadikon Jens Nowotny (Bayer Leverkusen, 9.4) végzett. (MTI)
Kézilabda Winter BACUP 2001
Pozsony. Péntektõl vasárnapig a fõváros különbözõ csarnokaiban zajlik majd a kézilabda Winter BACUP 2001 nemzetközi ifjúsági kézilabdatorna. Róbert Popluhár fõszervezõ lapunk kérdésére elmondta, hogy három ország 29 csapata öt kategóriában küzd az elsõségért. "Tavaly kísérletszerûen próbálkoztunk, és bevált, mert a téli idõszakban nincs sok játéklehetõség a csapatok számára. Ötszáz meghívót küldtünk szét Európa országaiba, s legkorábban érkezett visszajelzéseket fogadtuk el. Nem mindegyik pozsonyi csarnokba fogadtak be bennünket, s így legalább tíz csapat jelentkezését vissza kellett utasítanunk. Ezt sajnálom a legjobban." (jmk)
Honosított mûkorcsolyázók
Pozsony. Elszaporodtak a honosított versenyzõk a mûkorcsolyasportban is. A múlt heti Eb-n mindegyik számban különbözõ országok színeiben bukkantak fel orosz származású sportolók. Hogyan vélekedik errõl Ottavio Cinquanti, a nemzetközi szövetség nálunk járt olasz elnöke? "Szabályaink szerint az állampolgárság változtatásakor egy évet kell kihagynia a korcsolyázónak. Állandó lakhelycsere esetén az irathitelesítés miatt még hosszabb az eljárás, mert az egyéves (új)hazai kihagyás kétéves nemzetközi versenyzési felfüggesztéssel jár. Ebbõl választhat mindenki, vagy kiskaput keres a törvényekben." (jmk)
Huszonegy millió egy kapusért
Prága. A cseh Sport napilap információi szerint Petr cechért , a Blsany 18 éves kapusáért a Sparta 21 millió koronát fizetett. A 20 éven aluli cseh válogatott hálóõre ezzel a prágaiak legdrágább hazai játékosa lett. A lap emlékeztet arra, hogy a Sparta fennállása során a legtöbb pénzt 35 millió cseh koronát 1997-ben Németh Szilárdért szurkolt le a Slovannak. (SITA)
Török bajnoki rajt pénteken
Isztambul. Pénteken kezdõdik a török labdarúgó-bajnokság tavaszi idénye, mivel sajtóértesülések szerint még a héten megoldódik a televíziós közvetítések eddig függõben lévõ ügye. A pontvadászat eredetileg január 26-án folytatódott volna, de a szövetség elhalasztotta a rajtot, mert nem talált megfelelõ tv-társaságot annak érdekében, hogy a mérkõzések megfelelõ színvonalon kerüljenek képernyõre. (MTI)
Az 1,15 millió összdíjazású tókiói nõi tenisztorna eredményei: TestudBrandi 6:0, 6:4; RaymondOsterloh 6:1, 6:4; BlackBedáòová 5:7, 7:6, 7:6.
Pablo Cesar Aimar a River Plate tehetséges labdarúgója 40 millió márkáért az FC Valenciához igazolt. A középpályás ezzel a spanyol klub legdrágább játékosa lett.
Mircea Lucesctovábbi egy évvel meghosszabbítja szerzõdését a Galatasaray labdarúgócsapatával, fizetését közel a duplájára emelik, az eddigi 700 ezer helyett 1.3 millió dollár lesz az évi jövedelme. A törökök teljhatalmat ígértek: a pénzügyi lehetõségeken belül azt igazol le, akit akar.
A hokio Extraliga 45. forduljónak mérkõzései: MartinZvolen 0:2 (0:0, 0:2, 0:0), KosiceSkalica 5:1 (2:1, 1:0, 2:0); a PopradTrencín meccs lapzárta után ért véget.