szombat, 2001. szeptember 29. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 224. szám

Kedvezõ idõjárás esetén legkorábban október elsején hajtják végre a kockázatos mûvelet végsõ szakaszát

Újra és újra el kellett halasztani a tavaly augusztusban elsüllyedt Kurszk orosz atom-tengeralattjáró kiemelését, korábban biztonsági okok, utóbb a rossz idõjárás miatt.

A térségben kedd este viharossá vált az idõjárás, és a meteorológiai elõrejelzések szerint a következõ napokban valamelyest tovább romlik az idõ: a levegõ hõmérséklete hat fokról négyre, a tengervízé pedig kilencrõl hatra csökken. Az esõvel kísért viharban egyre nagyobb hullámok korbácsolják a vizet, és a szél sebessége is növekszik. Kedvezõ idõjárás esetén szeptember 30-án és október 1-jén emelték volna ki a Kurszkot a tengerbõl, így azonban arra számítanak, hogy inkább október 1-jén és 2-án hajtják végre a tengeralattjáró kiemelésének végsõ szakaszát.
A tervek szerint a Giant-4 nevû uszályhajó – amely a kiemelés és dokkba vontatás érdemi részét végzi – már ma este eléri az elsüllyedt tengeralattjárót. Mintegy öt napra van még szükség ahhoz, hogy a Kurszkra felszereljék a kiemeléshez szükséges összes berendezést, majd a felszínre emelés után további hét-nyolc napot vesz igénybe a szárazdokkba való bevontatás.
Néhány napja még biztonsági és technikai nehézségek is lassították a munkálatokat, ugyanis nem bizonyult hatékonynak az a robotkar, amellyel a lékek környékét akarták megtisztítani az elektromos vezetékektõl és csövektõl. Ezt a munkát végül a búvároknak kellett kézzel elvégezniük.
Igor Szpasszkij, a Kurszkot megépítõ Rubin vállalat vezérigazgatója szerint a kiemelés folyamatát percre pontosan megtervezték. A legkockázatosabb a hajótestnek a tengerfenéktõl való elválasztása, két méteres magasságba emelése lesz. Ha ekkor nem szakadnak el a kötelek (amit személy szerint legfeljebb remél, de nem biztos benne), viszonylag rövid idõn belül öt méternyire megemelik e testet, ha az idõjárás engedi, nyolc óra alatt felszínre kerülhet a roncs. A lefûrészelt orr-rész kiemelése a 2002. év feladata lesz, az idén ezzel kapcsolatban nem terveznek további munkálatokat.
A Kurszk kiemelésének mindenképp vannak veszélyei, kockázatai és elõre alig látható mellékhatásai. A K-141-es azonban nem hagyható a Barents-tenger fenekén, egy olyan övezetben, ahol élénk a halászati tevékenység és gyakoriak a tengeri hadgyakorlatok. A hajó viszonylag sekély vízben süllyedt el, ami biztonsági szempontból semmiképp sem hanyagolható el.
A Kurszk tömege ötször akkora, mint az eddig elsüllyedt és kiemelt legnehezebb tengeralattjáróé. Tavaly a Fekete-tengeren egy jókora tengeralattjáró-makettet viszonylag gyenge hullámzás is leszakított a kiemelési gyakorlat során az igencsak vastag, hat és fél centiméter átmérõjû drótkötelekrõl. A Barents-tengeren pedig szeptemberben már különösen erõs a szél és a hullámverés, s állandó a mélytengeri áramlás. Jurij Szenatszkij orosz nyugállományú altengernagy, aki 1971-1988 között a szovjet tengeri mentõszolgálat egyik vezetõje volt, és öt elsüllyedt tengeralattjáró kiemelésében vett részt, 2000 õszén egy interjúban elmondta:
"Mindenekelõtt az elvégzendõ munka nagyságrendjével kell tisztában lenni. A Kurszk esetében kis híján 15 ezer tonna fém fekszik a mélyben. A fizika törvényei szerint a vas a vízben súlyának 13 százalékát veszti el. Marad tehát 12-13 ezer tonna. A tengeralattjáró lágy talajon, homokon és iszapon fekszik. A talaj szívóhatást fejt ki, amit le kell küzdeni. Ez az erõ a hajó súlyának 20-25 százaléka is lehet. A nemzetközi gyakorlat azt mutatja, hogy a tengeralattjáró megragadására szolgáló alkalmatosságok súlya megközelíti a kiemelendõ hajótest súlyának 50 százalékát. Ez már öszszesen 20 ezer tonna. A függesztéseket különleges elemekkel kell megerõsíteni, ami további közel 10 ezer tonna. Ez már a reális lehetõségek határa. Mindenképpen meg kell elõzni, hogy a tengeralattjáró viszszaessen a fenékre. Tehát a részekben való kiemelés a célszerû. Azok miatt a rések, lékek miatt, amelyeket a Kurszk burkolatába vágtak, a hajó szinte kiemelhetetlenné vált. Összeroppanhat a hajótest. A kiemeléskor számolni kell azzal, hogy az erõs mélytengeri áramlás legalább 2 ezer tonna üledéket vitt be a rekeszekbe. A búvárok mindenütt térdig iszapban jártak. Amikor 1969-ben 200 méteres mélységbõl kiemelték az Sz-80-ast, légtömlõket vezettek be a fõ ballaszttartály ciszternáiba és átfújták azokat, ami lényegesen megkönnyítette a munkát. A Kurszkon az orr-rész sérülései ellenére szintén el lehetne ezt végezni az összesen 6 ezer köbméter térfogatú tartályokban, de a hajótest épen maradt rekeszeiben is. A kiemelendõ súly így akár 10 ezer tonnával is csökkenthetõ lenne. Ám a technikai rések, lékek kivágása után mindez már aligha kerülhet szóba."
Szenatszkij altengernagy töredelmesen bevallotta: az oroszok az utolsó évtizedben saját kezükkel rombolták szét a világ egyik legjobb tengeri mentõszolgálatát. A 70-es évek végén megszerkesztették a 940-es tervszámú, a flottánál Lenszknek keresztelt mentõ búvárhajót, amelybõl két darab készült, az egyik épp az Északi Flottához került. Ezt a hajót 1997-ben, a másikat már 1994-ben leírták.
A volt Szovjetunió felségvizein eddig kiemelt legnagyobb hadihajó a Novorosszijszk volt, amely Szevasztopol elõterében robbanás következtében teljesen felborulva süllyedt el 1955. október 19-én. A sorhajó magassága az árbocokkal együtt 40 méter volt, a hajófeneket a vízfelszíntõl mindössze egy méteres vízréteg választotta el. A kiemelési munkálatok másfél évig tartottak és 1957 májusában fejezõdtek be. A 400, teljesen szétfoszlott, lebomlott holttest feltalálása borzalmas lélektani hatást váltott ki. (m, pan, i-t)

Kolesznyikov hadnagy a feleségének is hátrahagyott egy levelet, ezt azonban nem hozták nyilvánosságra

A Kurszk roncsáról tavaly októberben a felszínre hozott holttestek egyikének ruhájában feljegyzést találtak, amely szerint a 118 fõs személyzet legalább huszonhárom tagja túlélte a robbanást, a hajó hátsó részében keresett menedéket. Késõbb ott érte õket a halál.
A tengerészt, aki a rövid feljegyzést írta, azonosították: Kolesznyikov hadnagynak hívják. Az augusztus 12-én, 13:15 órakor, "sötétben tapogatózva" írt üzenetben ez áll: "a 6., 7. és 8. részleg teljes személyzete a 9. részlegbe ment át. Itt 23-an vagyunk. Ezt a döntést a baleset miatt hoztuk. Közülünk senki sem tud kijutni a felszínre".
Kolesznyikov harmincéves volt, és néhány héttel a Kurszk tragédiája elõtt nõsült. Feleségének is hátrahagyott egy levelet, ezt azonban az orosz haditengerészet nem hozta nyilvánosságra.

Az angol csoportban akad orosz kolléga is azokra a feladatokra, amelyeket az orosz fél titkosnak minõsített

A Kurszk mentési munkálatai hihetetlen erõfeszítéseket követelnek, s különösen nagy feladat hárul a búvárokra. A tengeralattjáró törzsébe még augusztusban 26, egyeként 70 centiméter átmérõjû lyukat vágtak, s ezeken vezetik át az acélhuzalokat, amelyekkel kiemelik. Csak az emelés több órán át tart, s ha minden jól megy, rögzíthetik a Kurszkot a kiemelést végzõ Giant 4 hajóhoz. Ennek alját a kiemeléssel megbízott holland konzorcium átépíttette, hogy be tudja fogadni a Kurszk kontúrjait, nevezetesen a tornyot is, orosz mérnökök pedig pontonokat konstruáltak hozzá, hogy a két összekötött hajó merülése kisebb legyen, s eljusson a Murmanszk melletti Roszljakovo hajógyárba.
A Kurszk orr-részét egy külön e célra kitalált és a mélyben összeszerelt hatalmas fûrésszel vágták le. A szakértõk feltételezték, hogy a hajónak ebben a részében több, fel nem robbant torpedó hever, s ezek veszélyeztetnék a kiemelést.
Mindezen munkálatokban döntõ szerep jut a búvároknak. Õk zömmel angolok, s azért esett rájuk a választás, mert jól ismerik a búvárhajót, amelyrõl a munkálatok folynak. Az orosz fél a Mammoet Smit konzorciumot bízta meg a Kurszk kiemelésével, az pedig a víz alatti munkákat az oslói székhelyû DSND Subsee cégre bízta. Ennek Mayo nevû búvárhajója 450 méteres mélységig tud merülni, s már július közepe óta a helyszínen – háromszorosan biztosított pozicionálási rendszerének köszönhetõen az idõjárástól függetlenül azóta is pontosan a Kurszk roncsa felett – áll. A búvárok között akad orosz kolléga is azokra a feladatokra, amelyeket az orosz fél titkosnak minõsített.
A Mayo két búvárharangot tud leengedni, s napi 24 órában, hatórás mûszakokban két-két búvár dolgozott bennük. Ám a jeges vízben nem dolgozhatnak olyan ruhában, amelyben testük száraz marad, mert ez akadályozná a mozgást, ezért úgynevezett vizes ruhát viselnek, amelybe fentrõl forró vizet szivattyúznak. Sisakjukon lámpa és folyamatos ellenõrzést biztosító videokamera van, a további vezetékek áramot, a légzést szolgáló gázkeveréket juttatnak hozzájuk, no meg a hajóval és a búvárharanggal való kommunikációt szolgálják.
A búvárok úgynevezett helioxot – héliumból és oxigénbõl álló keveréket – lélegeznek, mert a "munkahelyükön" lévõ 11-12 bar nyomás kizárja a levegõ használatát. A levegõ oxigénmennyisége ebben a mélységben mérgezési tüneteket, a nitrogén kábulatot okozna. Így az oxigén arányát a keverékben a levegõhöz képest annyira csökkentik, hogy ez a mennyiség normális nyomási viszonyok mellett fulladást okozna, a levegõben lévõ nitrogént pedig héliummal helyettesítik. Mivel azonban a hélium az érthetetlenségig eltorzítja a hangot, a búvárhajó és a búvárok közötti kommunikációs vonalakban a torzulást kiszûrõ berendezéseket is kell alkalmazni.
Ám ez a problémáknak csupán egy része, ugyanis az ilyen hosszú víz alatti munkálatokat csak úgy lehet végezni, ha a búvárok napokig nem merülnek fel. Nagy nyomás alatt a szervezet felvesz bizonyos mennyiségû gázt, s a telítettségben a búvárok hetekig maradnak levegõ helyett helioxszal ellátott, nagy nyomású környezetben úgy, hogy a Mayo dekompressziós kamrája – amelyhez a harangok közvetlenül csatlakoztathatók – tizenhat búvárnak tud helyet adni. Ezt általában 28 napig lehet csinálni, de a Kurszknál a búvárok mindegyike "csak" két hétig van egyhuzamban lent. Ez a szervezet kímélése mellett azért is szükséges, mert a biztonságos felmerülés 120 órát vesz igénybe – tudatta a Neue Zürcher Zeitung.

Feltételezések, elméletek, találgatások, eltitkolt adatok

A tragédia okairól a hivatalos jelentés még mindig nem készült el, az orosz kormánybizottság továbbra is több lehetõséget vizsgál.
Az "ütközéselmélet" szerint a Kurszk egy másik (amerikai vagy brit) tengeralattjáróval ütközött, vagy a hajót a hadgyakorlaton részt vevõ Nagy Péter cirkáló szántotta végig.
A "torpedóelmélet" szerint a Kurszkot torpedó vagy más fegyver találta el az éles lövedékekkel zajló hadgyakorlat során. Más elképzelések szerint új torpedót próbált ki a tengeralattjáró, de a kísérlet kudarcba fulladt. A torpedó a fedélzeten robbant fel, és ez okozta a több forrásból is észlelt második, nagyobb robbanást. Ezt a feltételezést támasztja alá az a francia sajtóban 2001. február végén megjelent hír, mely szerint a Kurszkból kiemelt egyik holttestnél egy másik, az orosz hatóságok által eltitkolt feljegyzést is találtak. Ez arról számolt be, hogy a torpedókamrában tárolt fegyverek egyikének véletlen felrobbanása idézte elõ a tragédiát. A detonáció után a hajó megfordult saját tengelye körül, és az óriási megrázkódtatás során a legénység számos tagja tehetetlen bábuként vágódott át több rekeszen, súlyos sérüléseket szenvedve. A hajó több helyiségében tûz keletkezett. Brit szakértõk szerint a Kurszk elsüllyedését a torpedók hajtóanyagául szolgáló hidrogénperoxid szivárgása és az ezáltal okozott, láncreakciószerû robbanássorozat okozhatta.
A harmadik lehetõség szerint egy második világháborúból visszamaradt vízibombára futott az atom-tengeralattjáró. (m)

KRONOLÓGIA

2000. augusztus 12.: A Kurszk atom-tengeralattjáró (valószínûleg az orr részében történt robbanás következtében) a Barents-tenger fenekére, 108 méteres mélységbe süllyedt 118 fõnyi személyzetével együtt. Ezt az orosz haditengerészet szóvivõje két nappal a szerencsétlenséget követõen jelentette be.
2000. augusztus 15.: Oroszországnak amerikai, francia és brit részrõl is segítséget ajánlottak a mentéshez, de az orosz hadiflotta ezt elutasította. A mentési munkálatok 15 orosz hajó részvételével kezdõdtek meg, az idõjárás miatt sikertelenül. Aznap orosz katonai küldöttség tárgyalt a NATO brüsszeli fõhadiszállásán arról, hogy a NATO hogyan tudna a mentéshez hozzájárulni.
2000. augusztus 16.: Mentõhajóról leengedett búvárharanggal és hivatásos búvárokkal folytatódtak a mentési kísérletek. 16-án este a mentõegységek kopogást véltek hallani a Kurszk belsejébõl. Az orosz haditengerészet bejelentette: elfogad brit és norvég segítséget a mentésben.
2000. augusztus 17.: Ismét orosz küldöttség tárgyalt a NATO központjában a mentés lehetõségeirõl.
2000. augusztus 18.: Vlagyimir Putyin orosz államfõ kijelentette: a tengeralattjáró legénységének megmentésére kezdettõl fogva igen csekély volt az esély. Putyin elnök magyarázkodásra kényszerült, amiért több mint egy hétig nem jelent meg a mentés színhelyén és szabadságát sem szakította meg. Az orosz haditengerészet szóvivõje közölte: a reaktort sikerült lefojtani, sugárszennyezés nem fenyegeti a környezetet, nukleáris fegyver nem volt a Kurszkon.
2000. augusztus 20.: Norvég búvárok ereszkedtek le a Kurszkhoz. 21-én sikerült kinyitniuk a kilencedik részleg zsilipjét, ahol egy halott tengerészt találtak.
2000. augusztus 21.: A mentési munkálatokat leállították, miután orosz és norvég részrõl is egyetértettek abban, hogy a további akció értelmetlen. Ilja Klebanov orosz miniszterelnök-helyettes, a szerencsétlenséget vizsgáló kormánybizottság vezetõje közölte: már közvetlenül a balesetet követõen, a mentési munkálatok kezdetén világos volt, hogy senki sem élhette túl a katasztrófát.
2000. október 20.: Megkezdõdött a Kurszkon lévõ 118 holttest kiemelésére szervezett mûvelet. A Regalia úszótoronyról orosz, norvég és brit mélytengeri búvárok ereszkedtek a 108 méteres mélységbe, és az akció végéig 12 holttestet emeltek ki a tengeralattjáró farokrészébõl. 25-én a Kurszk tragédiájának utolsó perceit leíró üzenetet találtak egyikük zsebében. A búvárok a felszínre hozták a fedélzeti naplót és más szolgálati feljegyzéseket is, s átvizsgálták a hajó csaknem valamennyi épen maradt kamráját, a reaktorrészleg kivételével. A Kurszkból 60 tonnányi összeroncsolódott fémet és egy torpedóvetõ berendezést vágtak ki, ezeket Szentpéterváron vizsgálták meg. A mûveletet november 7-én megszakították, miután lejárt az orosz fél szerzõdése az embereket és a technikát biztosító norvég céggel.
2001. március 23.: Mihail Kaszjanov orosz kormányfõ aláírta azt a rendeletet, amelynek értelmében folytatódhat a Kurszk kiemelése. Május 18-án Moszkvában aláírták a szerzõdést, amely szerint az orosz haditengerészet és a búvárhajót tervezõ Rubin iroda partnere a holland Mammoet Transport BV cég lett.
2001. július 6.: Skóciából elindult a Mayo nevû különleges hajó, hogy kiemelje a Barents-tengerbõl az elsüllyedt Kurszkot.
2001. szeptember 11.: Levágták a Kurszk szétroncsolódott orr-részét.
2001. szeptember 17.: Moszkva megerõsítette, hogy szeptember 25-re halasztották az elsüllyedt Kurszk atom-tengeralattjáró kiemelését.
2001. szeptember 20.: Két nappal késõbbre, szeptember 27-re halasztották az atom-tengeralattjáró kiemelését.
2001. szeptember 25.: Újabb halasztás – Legkorábban október 1-jén kezdik meg a munkálatokat. (pan)