Szerda, 2001. szeptember 12. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 210. szám

Tíz éve fogtak Isten házának építésébe az ajnácskõiek, 1914-ben és 1938-ban is meg akarták szervezni az építést, de akkor kevésnek bizonyult az akarat

Órákig turkáltam régi irataim között, amíg megtaláltam tíz évvel ezelõtti ajnácskõi jegyzeteimet. A keresett füzetem lapján háromszor húztam alá Hunyák József nyilatkozatában a polgármester óhaját: "harmadik nekifutásra talán sikerül". A beszélgetést 1991 márciusában készítettem, amikor még az ajnácskõi hívek egy vár alatti kis épületben gyûltek össze istentiszteletre vasárnaponként.
Ajnácskõ várát az oklevelek elõször 1229-ben említik, a feljegyzések szerint az erõdítmény fontos szerepet játszott a történelemben. 1703-ban leégett, és késõbb már nem állították helyre. A falu további nevezetessége a Ragács-hegy, amelyen ma is jól látható a régen kihunyt tûzhányó krátere. Valamikor messze földön ismerték a gyógyhatásáról ismert ajnácskõi savanyúvizet, ahogy arrafelé nevezik, a csevicét, amely ma is kellemes üdítõ ital. Közelben található a Pogányvár, ahol a denevérek lakóhelyéül szolgáló barlangok láthatók. A faluból turistaút vezet erre az üregekkel átszõtt titokzatos hegyre.
Ajnácskõ festõi környezetben fekszik a Gortva-patak mentén, 220 méter tengerszint feletti magasságban. A kilencvenes évek végére a falunak volt futballcsapata, országos hírû férfikórusa, péksége, étterme, üzletei, kocsmái... Megfelelõ temploma azonban nem volt, és a rendszerváltást követõen azt sokan nagyon hiányolták. A legidõsebbek emlékezete szerint eddig kétszer, 1914-ben és 1938-ban szervezték meg a templom építését, de kevésnek bizonyult az akarat, a politikai változások a vágyat mind a két esetben meghiúsították.
Amikor a falu eldöntötte, mit akar
II. János Pál pápa szlovákiai tartózkodása során népes küldöttség utazott Ajnácskõrõl Pozsonyba, ahová az alkalomhoz illõen számos település küldöttsége vitte el megszenteltetni a majdani templomuk alapkövét.
A látványon felbuzdulva az ajnácskõiek 1990. augusztus 20-án falugyûlést hívtak össze, amelyen eldöntötték, hogy megvalósítják õseik vágyát, és felépítik a falu templomát. A gyûlésen megjelent Taba Lajos Magyarország akkori pozsonyi konzulja is, aki az anyaországból ígért segítséget. Az ajnácskõiek még a nyár végén küldöttséget indítottak Poszonyba és Prágába, találkoztak a szlovák parlament akkori elnökével, Frantisek Mikloskoval, Prágában pedig számos befolyásos politikussal. Biztatásokkal és ígéretekkel tértek haza. Ráadásul a segítség is gyorsan érkezett, Novák István Ybl-díjas szegedi fõépítész még abban az évben felajánlotta: ingyen elkészíti a templom terveit. "Komlós Attilával, a Magyarok Világszövetségének megbízott fõtitkárával egy általam tervezett iskola átadásán találkoztam. Õ közölte velem a hírt, és megkérdezte, tudok-e segíteni. Miután megismerkedtem Ajnácskõ gazdag történelmi múltjával, boldogan vállaltam a megbizatást. Magyarországon már több templom átépítését terveztem, számomra templomot építeni a legcsodálatosabb feladat" – mondta tíz évvel ezelõtt Novák István majd megjegyezte, tudja, Magyarországról nem õ lesz az egyedüli, aki támogatja majd a templomot. Azt követõen több változatban elkészítette a tervrajzot, a választást az ajnácskõiekre bízta. Hunyák József polgármester pedig felmérést készíttetett, amelybõl kiderült, hogy 1992 végére 700 ezer koronának kellene összegyûlnie a hívektõl a templom építésére.
Nem ment minden simán
A templom alapkövének ünnepélyes elhelyezésén népes küldöttség gyûlt össze. Prágából Václav Havel megbízásából megjelent és beszédet mondott Arnold Schwarzemberg, Pozsonyból Frantisek Miklosko, A. Nagy László, valamint a politikai és kulturális élet számos jeles képviselõje.
Az igazi munka azonban csak ezután következett, és az ajnácskõiek azonnal akadályba ütköztek: váratlanul bonyodalmak keletkeztek a telek körül. Kicsinek bizonyult a felvásárolt terület, nem fért el rajta a templom. Az új telek vásárlása miatt egy év kényszerszünet következett. Amikor a telekrendezési gondok megoldódtak, teljes ütemben megindult az építkezés, de az alapozáson kívül a tél beálltáig másra nem maradt idõ. Az egyméteres alaphoz egy egész szerelvény dunai sódert használtak fel, a betonacélt Ostravából hozták. 1993. május elsején helyezték el az alapokon az elsõ téglát, és úgy tervezék, hogy az év végéig tetõ fedi majd a falakat. "Megkönnyítette a dolgunkat, hogy bérbe vehettük a helyi téglagyárat, és legyárthattuk magunknak a szükséges 300 ezer darab téglát – pergeti vissza az eseményeket Hunyák József.– A téglagyár fel volt szerelve autókkal, darukkal, nagy kapacitású betonkeverõkkel, volt rakterület, ahol elhelyezhettük a fûrészárut, amelyet a rozsnyói püspökségtõl kaptunk. Sikerült kapcsolatot teremtenünk a bécsi székhelyû Európai Charitával, amelytõl 25 ezer márka segélyt kaptunk. Ezután felgyorsultak a munkálatok, 1994. szeptember 14-én olyan elképzeléssel szenteltettük fel és adtuk át a templomot, hogy a belsõ mûalkotások majd fokozatosan elkészülnek."
Fokozatosan berendezik a templomot
Rövid idõn belül helyére került Péterfi Gizella festõmûvész alkotása, a szárnyas oltár. Ami nem meglepõ, a budapestieken kívül számos szegedi mûvész alkotása díszíti a templomot, például Novák Andrásé, Pataki Istváné, Klik Sándoré. A szintén szegedi Sonkody Rita oltárképeit szeptember 8-án szentelte fel és vette egyházi birtokba Eduard Kojnok rozsnyói püspök. Hunyák József polgármester szerint az idõsebbek kezdetben nehezen fogadták el a modern felfogásban készült egyházi mûalkotásokat. Késõbb azonban megértették, hogy a mai korban ilyen alkotások születnek, modern templomban modern templomi kellékeket kell elhelyezni.
Tavaly õsszel Szentháromság néven felszentelték a templom melletti teret és néhány templomi kelléket, köztük Kõ Pál alkotását, a Corpust. A Budapesti Képzõmûvészeti Egyetem tanára akkor a következõket mondta: "A határ túloldalán, Somoskõn sok barátom él, akikkel már jártam Ajnácskõn. A feszület elkészítésére a szegedi Novák István kért fel." Kifejtette, Szlovákiában nem ez az egyedüli alkotása, õ készítette Balassi Bálint dombormûvét, amely a zólyomi várban látható. A feszület egyébként bronzból készült, és eredetileg nem oda tervezte, ahol elhelyezték. "Figyelembe kellett vennem a gyönyörû oltárt, nem lett volna szerencsés, ha a Corpust úgy helyezem el, hogy azt takarja" – jegyezte meg a szobrászmûvész. Ezért azt találta ki, hogy a feszület zsinórokon függjön a levegõben olyan magasságban, hogy a hívõk a kezükkel megérinthessék.
A szegedi mûvész Ajnácskõn kereszteltetette meg lányát
Azok a politikusok és mûvészek, akik valamilyen módon segítették a templom felépítését általában visszajáró vendégek, és sokukat már baráti szálak is fûzik Ajnácskõhöz. Ez derült ki abból a "felmérésbõl", amelyet szombaton, a hálaadó istentisztelet után végeztünk. Frantisek Miklosko nem tartozik ezek közé, kérdésünkre szombaton Ajnácskõn a következõket mondta: "Tíz évvel ezelõtt részt vettem az alapkõ letételén, azóta csak készültem, de nem jutottam el Ajnácskõre. Most látom elõször a templomot. Az ajnácskõiek bebizonyították, hogy nincs lehetetlen, amit az elmúlt években tettek, az példaértékû."
A. Nagy László: "Világosan emlékszem arra a napra, amikor az alapkõletételre sor került. Az ünnepség óta tartom a kapcsolatot: és nemcsak a polgármesterrrel, hanem többekkel is. A tíz évvel ezelõtti beszédemben elmondtam, ha a templom megépül a csodájára fognak járni, valamint azt, aki templomot épít, az magában is építkezik. Én azt hiszem, mindkét gondolatom igaznak bizonyult. Mert olyannak ismerem az ajnácskõieket, hogy nemcsak templomot, épületeket emelnek, hanem belülrõl is építkeznek: erkölcsösek, példamutatóak lehetnek nemcsak a régió, hanem az egész ország elõtt. Egy dologban tévedtem tíz évvel ezelõtt, beszédemben ugyanis azt is mondtam, hogy kétezer táján jobban fogunk élni. Azt hiszem még mindig türelemre van szükség, mert bizony még nem élünk olyan jól, mint azt szeretnénk, mint azt az alapkõletételekor gondoltuk."
Novák István, Ybl-díjas szegedi tervezõ: "Örömömre szolgál, hogy minden évben különbözõ képzõmûvészeti alkotásokkal gazdagodott a templom, a késõbbiekben pedig a környezete is megszépült. Azt hiszem büszke lehet az az építész, aki ide templomot tervezhetett. Ez a környék, ez a csodálatos kis völgy pedig a számomra örök értékû. Az ember a barátait úgy választja meg, hogy azokkal ne legyen túl sok vitája. Az én barátaim a maguk területén valamennyien kiváló mûvészek, ezen túlmenõen emberségesek és nem utolsó sorban hazafiak. Valamenyien szinte ingyen segítettek berendezni az általam tervezett ajnácskõi templomot. Én boldogan ajánlottam fel munkámat, de azt hiszem ez valamennyi mûvészrõl elmondható. Baráti kapcsolatok? Boldog vagyok, hogy az ajnácskõiek minden ünnepségemre eljönnek. Küldöttség járt Budapesten, amikor mûvészeti doktorrá avattak, ott voltak, amikor Szeged város díját megkaptam, részt vesznek a kiállítások megnyitóin, és ez engem mindig melegséggel tölt el. Már a baráti körömnek egy része is ragaszkodik Ajnácskõhöz, és ezen egy csöppet sem csodálkozom. Keresztlányunkat, Sonkody Rita gyermekét is itt Ajnácskõn kereszteltük."
Sonkody Rita, szegedi festõmûvész: "Számomra ez az anyaországtól távoli falu olyan, mint a második otthon. Ha ide érkezem, mintha haza jönnék. Annyi szeretet, melegség van itt Ajnácskõn, hogy jó ide jönni. Érdekes módon, távol az anyaországtól, itt ebben a faluban éreztem elõször igazán magyarnak magamat. Szeretet, közelség az egyházhoz az, amit otthon nem érzek, de itt igen. Az elsõ oltárképet, a Keresztelõ Szent Jánost ide Ajnácskõre festettem, és akkor úgy gondoltam, ha gyermekem születik, az ajnácskõi templomban kereszteltetem meg. Ez nagy örömömre így is lett."
Az ajnácskõi templomról "mintát vettek" egyebek között a brassóiak is, és mint Novák István elmondta szeptember 14-én szentelik fel az építményt. Megnyugtatásul közölte Hunyák József polgármesterrel, hogy a brassói templom nem lesz azonos az ajnácskõivel, az "csak" egy tornyú és az erdélyi építészeti formákat fogja viselni.

Pénzért egy kutatócsoport tagja lehet az archeoturista – megtûrik maguk között a profi régészek

Az archeoturista lelki világát nehezen érti meg a laikus szemlélõ. Ez a szerzet súlyos összegeket fizet azért, hogy egy elhagyatott, legtöbbször isten háta mögötti helyen túrja a földet a nyári huszonnyolc-harminc fokban, profi régészek ugráltassák õt, dirigáljanak neki, hogy mit és hogyan csináljon, aztán esténként legjobb esetben egy faház többágyas szobájában hajtsa nyugovóra fejét. Az archeoturista "archetípusa" év közben egy zajos nagyvárosban éli a hétköznapi polgárok izgalommentes életét, egy hivatalban dolgozik, és buzgón böngészi a szaksajtót, valamint szörfözik az interneten, a nyári hónapokra gondolva. Ám nem jutányos árú tengerparti üdülések érdeklik, hanem hobbijának megfelelõ elfoglaltság, egy régészeti ásatás, ahol pénzért egy kutatócsoport tagja lehet, ahol hajlandóak õt megtûrni maguk közt a profi régészek.A Kassa-környéki járásban található Alsómizslye község elsõ látásra semmi érdekeset nem tud felkínálni a turistáknak. A látszat azonban csal, Európában már most jól cseng ez a falunév, 3500 évvel ezelõtt pedig még jobban csenghetett, mivel a mostaninál sokkal jelentõsebb település állt a mai falu határában. A Kelet-szlovákiai Múzeum szakemberei szerint az akkori Európa egyik legfejlettebb és legnagyobb bronzkori központjáról van szó, amelynek feltárása fokozatosan, lépésrõl-lépésre folyik immár 12 éve. Saját szakállukra, szervezetlen formában azonban jóval elõbb kezdték itt a földet túrni a kíváncsi régészek, egyikük 25 éve minden nyarát itt tölti. Ladislav Olexa 1995-ben megunta az állandó pénztelenséget és az állam vállvonogatását, polgári társulást alapított, melynek egyik feladata a támogatók keresése és a lelõhely külföldi propagálása. Az igyekezetnek meg is lett az eredménye, elõbb a hazai egyetemek régészhallgatói verekedtek nyaranta az alsómizslyei tábori férõhelyekért, majd Csehországból, Lengyelországból és Nyugat-Európából is egyre többen érkeztek.
Ez nem is csoda, hiszen kevés helyen fordulnak elõ bronzkori leletek ekkora mennyiségben és ilyen jó állapotban. A kassai múzeológusok a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársait is megnyerték az ügynek, egy ideje közösen dolgoznak a helyszín feltárásán, bár az állandó pénzszûke miatt módszeres munka helyett csak úgynevezett megõrzõ feltárást végezhetnek. Ez is hatalmas eredményeket hozott, egy egész falu került elõ a föld alól, a megmaradt agyagpadlók és tûzhelyek alapján rekonstruálni lehet a lakóházakat, a falak alapján pedig az utcákat. A bronzkori település az ottmán kultúra része volt, idõszámításunk elõtt a 16. században épülhetett, és húsz méter széles, hat méter mély árok védte a betolakodók elõl. A régészek eddig 740 sírt tártak fel – évente 12-13-at – ami már önmagában ritkaságnak számít. A sírokban talált csontvázak alapján következtetni lehet a temetkezési szokásokra. Dárius Gasaj, a kassai Kelet-szlovákiai Múzeum munkatársa érdekes dolgokra hívta fel a figyelmet, többek közt arra, hogy a közveszélyes bûnözõket, összeférhetetlen elemeket õseink a temetõ szélére hantolták el, holttestüket pedig megcsonkították, hogy a sírból való visszatérés veszélye még véletlenül se fenyegessen. Egyes holttesteken kötéllel való összekötözés nyomait fedezték fel, ezek az emberek vagy rabszolgák, vagy hadifoglyok voltak, ám az sem kizárt, hogy korabeli rituális gyilkosságok áldozataiként végezték. A temetkezésben egyébként szigorú hierarchia uralkodott: középre, a fõ helyekre a leggazdagabbak kerültek, temérdek bronz ékszerrel, vázákkal, értéktárgyakkal együtt, sõt kerámiaedényekben ételt és italt is tettek melléjük. Ezek a leletek egyébként a négy éve létrehozott helyi régészeti múzeumba kerültek, egy részük a Kelet-szlovákiai Múzeumban is megtekinthetõ. Ebbõl a kis magánmúzeumból egyébként Európa-szerte ismert zarándokhelyet szeretnének kreálni a vállalkozó kedvû szakemberek, akik Kassa testvérvárosában, a németországi Wuppertalban is megértõ fülekre és segítõ kezekre találtak. Az ottani egyetem egyik professzora nyolc éve minden nyarát Alsómizslyén tölti, õ verbuválta az elsõ német egyetemistákat, és õ népszerûsíti hazájában az archeoturizmus lehetõségét is. Németországban egyébként ötven éve nem tapasztaltak ekkora érdeklõdést a õskor iránt, mint napjainkban. A múzeumokban nyüzsögnek a látogatók, a történelmi atlaszokat szétkapkodják, az egyetemekre pedig évrõl évre több régészhallgató jelentkezik. Hazánkban a helyzet korántsem ilyen örömteli, ám ez a tény a kassai régészek lelkesedését egyáltalán nem csökkenti, nekik elég, ha néhány hazai támogató megérti a dolog fontosságát, illetve ha külföldrõl csörgedezik a kutatások folytatásához szükséges pénz.
Egy 3500 évvel ezelõtt készített csörgõnek gyönyörû hangja tud lenni, még mobiltelefonon keresztül is. A gyermekjátékot egy német archeoturista ásta elõ idén augusztusban, a kassai régészek pedig ilyen humoros módon, az õsi játékszer és a GSM összeeresztésével csõdítették a helyszínre a sajtót. A lelet Európa legrégebbi játékszere, jelenleg még nem tudni, Alsómizslyén marad-e, vagy felkerül a kassai múzeumba. Az archeoturizmus fellendítésére mindenesetre ideálisnak bizonyult, az idei látogatók többsége jövõre is vissza kíván térni, méghozzá nem egyedül. A sírokban talált koponyákat pedig a kontinens egyik legelismertebb atropológusa kívánja megvizsgálni, úgyhogy Alsómizslyérõl mostantól bizonyára gyakrabban fogunk hallani. Annál is inkább, mivel a Collegium Myssle nevû polgári társulás immár kétszáz tagú, a szimpatizánsok pedig Európa sok országába elviszik a régésztábor hírét, hogy a közvélemény ne tekintse a nyaranta földet túró idegsebészeket, hivatalnokokat és matematikatanárokat flúgos csodabogaraknak.

Elõször rendezték meg a Gombaszögi Nyári Ifjúsági Tábort, de a szervezõk – több szlovákiai magyar ifjúsági szervezet tagjai – már készülnek a következõre

Nincs olyan fesztivál vagy tábor, melynek ne lenne kicsi kis múltja, vagy valamilyen elõzménye. Ez alól az idei Gombaszögi Nyári Ifjúsági Tábor sem volt kivétel. Visszamehetnénk egészen a legendás õrsújfalusi táborokig vagy szemügyre vehetnénk az elmúlt nyarak táborait, az 1998-as NyIT-et Ghymesen, vagy az 1999-es Köbölkúti Ifjúsági Tábort. Az idei tábor azonban – melyet Gombaszögön rendeztek meg – több ifjúsági szervezet közös munkája révén valósult meg július 24. és 30. között.
Kedd délután. Már felállítottuk a mozisátrat (mely a késõbbiekben büféként is szolgált), valamint felhúztuk a tábor zászlaját a fõhadiszállásként szolgáló faház tetejére. Az elsõ táborlakók – fõleg középiskolás és fõiskolás diákok – is megérkeztek. Az elsõ este mézédesen indult, hiszen a rögtönzött színpadon a Méhek léptek fel. Zümmögött is az egész tábor a nevetéstõl és a mûsoruk alatt kialakult jó hangulattól, amely csak fokozódott az ismerkedõs nosztalgiabuli alatt.
Másnap reggel a táborrádió zenéjére ébredt a tábor. A rádió a spontán ötletek forrásaként is szolgált, melyek idõnként lázba hozták az egész tábort. Naponta érdekes és tanulságos elõadások várták az efféle szórakozásra szomjazó táborlakókat. Kisgyörgy Péter, aki bejárta Földünk valamennyi kontinensét, utazásai meséjével és diaképeivel vonzotta maga köré az embereket. Zombori Ottó csillagász a Hold kémlelésével és leírhatatlan elõadásával kápráztatta el a táborlakókat. Pásti György, aki borbírálatra tanított – természetesen nemes borok segédletével –, szintén nagy sikert aratott. Az elõadás alatt sok mindent megtudott az, aki nemcsak a nemes italok kóstolásával volt elfoglalva, hanem egy kicsit figyelt is az elismert borszakértõre. Vissy Károly meteorológus pedig meghozta a várva várt jó idõt. A meteorológia mellett mesélt felejthetetlen útjáról az Antarktiszra, az örök hó és jég birodalmába.
Az esték pedig a koncertekéi és a fergeteges, hajnalig tartó bulikéi voltak. A tábor rögtönzött színpadán sokféle zene képviseltette magát. Az emberkék elgondolkozhattak azoknak a megzenésített verseknek a mondanivalóján, melyeket a Kor-Zár és a ZBK adott elõ nagyon nagy sikerrel. Tombolhattak a kiváló zenét játszó Nonsens koncertjén, és a cipõjüket is elkoptathatták a népzene hallatán a tánctanár oktatásának segédletével. Az ír zene szerelmesei pedig a Greenfields zenéjét hallgathatták, ha nem vettek rész a kifulladásig tartó táncházon, melyet a zenekar táncosa tartott az érdeklõdõknek.
A koncertek után reggelig tartó örömzenélések mellett és a nosztalgiabulikon mulatott, aki még bírta. Természetesen a tábor nagy része csak hajnalban tért nyugovóra.
A sportról sem feledkeztek meg a szervezõk. Azoknak, akik annyira belemélyedtek az aktív pihenésbe, hogy még a délelõtti lustálkodás sem szerepelt a programjukban, az asztalitenisz-bajnokság jelentette a kánaánt két napon keresztül. A keményebb sportág szerelmeseinek a birkózás lehetett a kihívás, a szokatlan iszapszõnyegen. Szerepelt még a programban tájfutás Illés Péterrel Gombaszög rengetegében; az egyik résztvevõnek annyira tetszett a táj, na meg a futás, hogy rátriplázott a többiekre és két óra késéssel haladt át a célvonalon.
A programok sora e felsorolással még nem ért véget. Hisz nem említettem az egész héten zajló kézmûves-foglalkozásokat (nemezelés, gyöngyfûzés, üvegfestészet). Továbbá azt az egynapos kirándulást, melyen a táborlakók megtekintették Krasznahorka büszke várát, valamint Várhosszúréten Ullman István fafaragómûhelyét. A bátrabbak pedig lemerészkedtek a Krasznahorkai-barlangba, ahova csak felszereléssel és vezetõvel lehet menni, de az út végén ott a világ legnagyobb cseppköve.

LEPOROLT HÍRMORZSÁK

Válogatás a Sajó Vidék – rozsnyói vegyes tartalmú hetilap
száz évvel ezelõtti számaiból

Villamos erõ

Hogy közönségünket a villamos erõ ipari és házi felhasználhatási módjáról és nagymérvû hasznáról tájékoztassuk, összeirtuk azokat a mûhelyeinket, melyeknek gépeit mozgásba hozza. A "Sajóvölgy vill. r. t." A köz és magán világitáson kivül a következõ ipari czélokra szolgáltatja az áramokat és kihasználja a nappali üzemben tartással a Sajó vizét.
1)A salgó-tarjáni kõszénbánya r.t. rozsnyói fürész telepét egy 40 lóerõs motorral; 2) Hokky Béla timár mesternél egy 5 lóerõs motorral hajt négy ipari gépet, a melyek a timáriparhoz szükségesek; 3) Lenkey Ferencz asztalos mesternél egy 5 lóerõs motor 5 asztalos gépet; 4) Hricz András kerékgyártónál egy 5 lóerõs motor 5 bognár mesterséghez szükséges gépet; 5) Regula Károly kovács meternél egy lóerõs motor hajt egy furó gépet; 6) Ráth Károly gépjavitó mühelyében 2 drb (á 2 lóerõs motor) hajt furó, gyalu és rovátkoló gépeket; 7) Mojses Andor hentesnél egy 5 lóerõs motor hajt húsvágó, husõrlõ, kukorica és árpaörlõ gépeket; 8) Mojses Andor sertéshizlalójába egy fél lóerõs motor a sertéseknek szükséges vizet szivattyúzza; 9) Herrman I. könyvnyomdájában egy negyed lóerõs motor hajt két nyomdai gépet; 10) Szilvássy Nándornál fél lóerõs motor egy vizhuzó szivattyút hajt; 11) A Pósch-féle kertben fél lóerõs motor a vizvezetéki vizhuzó szivattyút hajtja; 12) a tûzifa fürész a mely minden lakó háznál a tûzifát felvágja egy 5 lóerõs motor által hajtatik. – A kaszinó helyiségben egy szellõztetõ motort hoz mozgásba az elektricitás. – Feymann László házánál egy varró gép van már villamos erõre berendezve, továbbá ruha vasalásra, és tea fõzésre való készleteket is lehet villamos erõvel hajtani. Midezt a nagy közönség szives figyelmébe ajánljuk, megjegyezve, hogy Fejmann Lászlónál mindezt meg lehet tekinteni.

A Magyar honvéd udvariassága
Az Abauj-Szántó és Vidéke legutóbbi számában olvassuk "Augusztus hó 30-án a 12-ik honvédgyalogezred zenekara térzenét adott nekünk; ritka s kedves szórakozásban részesitette közönségünket, az érdeklõdés is nagy volt, ott volt a város apraja-nagyja, de ott volt az elõkelõ hölgyközönségünk is nagy számban szebbnél-szebb toalettekben, sajnos a hüvös idõ miatt itt-ott az õszi felöltõ és a róka boák domináltak. Egy kedves epizódról sem feledkezhettünk meg. Egyik vigkedélyü polgártársunk a szép zene behatása alatt odaállt a dandárparancsnok nagyváradi Baranyay Imre ezredes elé s úgymond: Méltóságos Uram! Huzasson el valami jó magyar nótát. Az ezredes udvariasan felelte: Nagyon szivesen s szólt az épen ott lévõ karmesternek, a ki a következõ pillanatban rá is zendittetett egy ropogós csárdásra. Hát biz ehhez nem vagyunk szokva, sajnos – annál szivesebben vesszük az ezredes úr udvariasságát s kösöznetet mondunk érte úgy neki, mint a zenekarának. Hiába a magyar – magyar akkor is, ha német vezényszó alatt is szolgálja a hazát és a királyt." – Vajjon mi megköszöntük-e zenekarunknak, midõn a fõtéren rázenditett a Rákóczy indulóra?
A rozsnyói levéltár anyagaiból Kmotrik Péter válogatta.

Keszölcésen szerencsére nincs gyakran tûz, de az önkéntes tûzoltók készen állnak arra, hogy a helyszínre érjenek a somorjai állandó ügyelet megérkezése elõtt

Eddig tíz év alatt egy kupát nyertünk, most viszont egy év alatt tízet – mondogatják Keszölcésen az önkéntes tûzoltók, miközben gyakorolnak, hogy az õszi meghívások során se valljanak szégyent.
Keszölcés 123 lakosával a Dunaszerdahelyi járás egyik legkisebb faluja. Legtöbben azért ismerik, mert mellette van a bõsi felvízcsatornán átvezetõ komp. Két évtizede még a megszûnés fenyegette, a vízlépcsõépítés elvitt kilenc házat, de a legnagyobb csapást a húsz évig tartó építési tilalom jelentette: a közel háromszázas lélekszámból alig száz maradt. Keszölcés korábban Vajkához tartozott, de a vízlépcsõ miatt a nyolcvanas években Nagyszarvához csatolták. 1993-óta viszont önállóan igyekszik megmaradni.
A legaktívabb szervezet
A harminctagú önkéntes tûzoltószervezet természetesen a kisközség legaktívabb szervezete, amely ráadásul idén komolyan öregbítette a falu hírnevét.
"Nálunk 1888 óta létezik önkéntes tûzoltóság, vagyis a környék egyik legrégibb szervezete a miénk" – mondja Sághy Zoltán titkár. Both Vince elnök, aki ezt a tisztséget az édesapjáról vette át, ehhez a közelmúlttal kapcsolatban annyit tesz hozzá, hogy bár nem volt mindíg ennyire intenzív a munka, mint manapság, csak egyetlen évben történt meg, hogy nem tudtak rajt küldeni a körzeti versenyre. Egyszer három embert kellett máshonnan hívniuk, de elmentek, és nem is végeztek az utolsó helyen.
A keszölcési tûzoltószertár szerény kivitelû, mindössze egyetlen utánfutó áll benne, amelyet a versenyekre az ilyen alkalmakkor kölcsönkért doborgazi tûzoltó Avia szokott elvontatni. A nagyszarvai telefonközpont digitalizálásának köszönhetõen viszont néhány hónapja felszabadult az eddig a helyi analóg központnak helyet adó szomszédos helyiség, így azt mostanában alakítják át közösségi szobának.
Három évvel ezelõtt csak úgy tudtak a körzeti fordulóból továbbjutni a járási versenyre, hogy az élen két somorjai raj végzett, tovább viszont településenként csak egy juthatott. Ekkor elhatározták, hogy a helybeli fiatalokat összefogva komoly munkába kezdenek. Kis falu lévén serdülõcsapatot nem tudtak kiállítani, így a felnõttcsapatban a 16 évesek a harmincasokkal együtt futnak a versenyeken. A gyakorlás az elsõ gyümölcsét tavaly hozta meg: a körzeti versenyen másodikok lettek. Ez a siker nem várt mozgást indított be a faluban: a helybeli hölgyek is jelezték, hogy szívesen lennének tûzoltók. Így alakult meg tavaly õsszel a nõi csapat, amelynek a tinédzserektõl a negyvenévesekig terjedõ tagsága eleinte a tömlõvel és más tûzoltó szerszámokkal, valamint a stafétafutással ismerekedett, idén márciustól pedig a vizet is kipróbálhatták.
Nõk a csapatban
A csapat lelkesedésére jellemzõ, hogy idén az összes hétvégét a fekete-piros egyenruhában töltötték. Ha nem versenyen voltak, akkor gyakoroltak.: szombat esténként vízzel a tûztámadást, vasárnap délelõtt pedig a stafétát. Ennek eredménye várakozáson felüli volt, a sikeres sárosfai körzeti verseny után mind a férfi, mind pedig a nõi csapat megnyerte az alistáli járási versenyt. A férficsapat tagjai szívesen emlékeznek vissza erre a versenyre, hiszen elsõ csapatként indulva mindkét versenyszámban olyan szintidõt teljesítettek, amelyet egyik utánuk induló sem volt képes túlteljesíteni. Az eredményhirdetéskor az is kiderült, hogy a 120 másodperc alatti összesített idejük járási rekordnak számít. Ezután következett a Nagyszombat melletti kerületi verseny, ahol mind a két csapat az ötödik helyen végzett. "Itt már komoly mûszaki hátrányban is voltunk – meséli Both Vince. – A jobb anyagi hátterû csapatok ugyanis kétezer köbcentiméteres szivattyúkkal versenyeznek, míg mi csak ezerkétszáz köbcentiméteressel. A különbség annyi, hogy míg a tûztámadás során a mi szivattyúnk tíz másodperc alatt nyomja a kilencvenöt méteres tömlõ végére a vizet, addig a nagyobb szivattyúnak erre csak hat és fél másodperc kell. Megfelelõ gyakorlással a merítéskor be lehet ebbõl hozni valamit, de teljesen nem tudjuk lefaragni a hátrányt."
A kerületi versenyen, Nagyszombat mellett tehát nehéz dolguk volt. Ügyességgel azért lehet korrigálni a mûszaki elõnyt, de persze teljesen nem tudják behozni. A jó versenyszereplés egyben különféle kupákra szóló meghívásokat is eredményezett, így azután idén versenyeztek már Pozsonyban, Fûrön, Felsõszeliben, Somorján sõt még a Púchov melletti Rybanyban is, szorgalmasan szaporítva a kupagyûjteményüket, amelyet egyelõre a helybeli Bertók-vendéglõben állítottak közszemlére. Ottjártunkkor pedig éppen a következõ, Pozsonypüspöki versenyre készültek (amelyen, mint azóta megtudtuk, újabb két kupával gazdagították a gyûjteményüket).
Állandóan készenlétben
Az önkéntes tûzoltó élete persze nem csak versenyekbõl áll. Keszölcésen szerencsére nincs gyakran tûz, de az önkéntes tûzoltók készen állnak arra, hogy a tíz percre lévõ somorjai állandó ügyelet megérkezte elõtt ilyen esetben megtegyék, amit tudnak. A kisebb tüzeket eddig sikerült is eloltaniuk, amikor viszont tavaly kigyulladt az egyik ház kamrája, és az ebbõl keletkezett tarlótûz már a szomszédos házat is veszélyeztette, szükség volt a Somorjáról komolyabb felszereléssel érkezõ kollégák közremûködésére. Sághy Zoltán szerint egyébként is Somorja az önkéntes tûzoltóság járásbeli bástyája, onnan kapják a munkájukhoz szükséges szakmai segítséget: velük és a tejfalusi tûzoltókkal szoktak közös taktikai gyakorlatokat tartani.
Hideghéti Pál keszölcési polgármester elégedetten nyugtázza az önkéntes tûzoltók sikereit. Bár az utaztatásuk és egyéb kiadások jócskán megterhelik a kis falu költségvetését, fõleg azért örül a fejleményeknek, mert a helybeli fiatalok egy összetartó közösséget alakítanak ki, amelyben a fiúk és a lányok egyaránt nagy keddvel vesznek részt a közös munkában. Három évvel ezelõtt a tûzoltók egyenruháit közösen vették a somorjai Kék Duna Szövetkezettel, az egyéb szükséges kiadásokat pedig idén a hagyományos támogatóknak számító szövetkezeten és önkormányzaton kívül a felszõszeli Varemont, a poszonyi Pavol Ferjanec és a helybeli Bertók-vengéglõ is segítette õket.
Hárman a régiek közül
Keszölcésen hárman élnek azok közül, akik a harmincas évek végén, vagyis több mint hetven évvel ezelõzttt álltak önkéntes tózoltónak: Katona István, Pénzes József és Koleszár László. Katona István szerint annak idején a tûzoltók komoly részesei voltak a parádés eseményeknek, búcsú idején díszsorfalat álltak, és hagyományosan õk rendezték a bált, de éppen úgy részt vettek a vajkai úrnapi körmeneten is. Elinte õ volt a trombitás vagy másképp a tûzfújó, majd pedig sokáig parancsnok. Az akkor még több mint négyszáz lakosú faluban általában 20-22 tûzoltó volt. Az önkéntes tûzoltók akkoriban nem számíthattak szponzorok támogatására, és a falunak sem volt pénze ilyesmire. Egyenruhaként is csak blúzt varrattak maguknak Doborgazon, amihez csákót viseltek. Egy kézi fecskendõjük volt, amelyet nyolc ember pumpált. Ezt az elõzõ generációktól örökölték és Katona Pista bácsi még mindig jól emlékszik arra a vajkai tûzre, amikor a víztároló medencébe motorral szivattyúzták a vizet, õk viszont ugyanekkora teljesítménnyel kiöntözték azt. Egyébként fõleg bemutatókat tartottak, összeszedték a megmaradt száraz növényeket és a régi focipályán meggyújtva a doborgazi, vajkai és a szarvai önkéntes tûzoltókkal együtt közösen eloltották. Keszölcésen egyébként nagy tûz akkoriban nem volt, így ha észrevették, hogy a környezõ falukban tûz ütött ki, összetrombitálták a csapatot, lovakat fogtak a szivattyú elé és odavonultak. A fecskendõ a háború után a szövetkezetben végezte, és ott kallódott el.

A magyarországi Lehr György és Csáky Pál miniszterelnök-helyettes mellett Tempfli József megyéspüspök kapott oklevelet a múlt héten a községben

Díszpolgáravató ünnepséget tartottak szeptember 8-án Ipolybalogon. Õsi, Árpád-kori templomában a Tempfli József nagyváradi megyéspüspök által celebrált ünnepi szentmise után tartották a díszpolgáravatást. Balogh Gábor polgármester a képviselõ-testület egyhangú döntése alapján három neves személyiségnek adta át a díszpolgári címet igazoló oklevelet. A településért és a Felvidék magyarságáért kifejtett érdemeiért dr. Lehr György fõtanácsadónak (Magyarország) és Csáky Pál miniszterelnök-helyettesnek, a településért és a Kárpát-medence magyarságáért kifejtett érdemeiért Tempfli József megyéspüspöknek. Köszöntõjében a polgármester egyebek mellett arról is szólt, hogy a község önkormányzata a jövõben meg kíván emlékezni mindazokról, akik valamely jelentõs eredményt hozó munkájukkal, tevékenységükkel Ipolybalog további fejlõdésének elõmozdításán, hírnevének öregbítésén fáradoztak, és akik példamutató emberi magatartásukkal egyébként is köztiszteletnek örvendenek.
Hogy a díszpolgári címet kapott három jeles férfiút mi fûzi Ipolybaloghoz? Balog Gábor elmondta, amikor eldöntötték, hogy iskolájuk Ipolyi Arnold nevét kívánja felvenni, Lehr György segítette a gondolat megvalósítását, elvállalta az iskola fõvédnöki tisztségét, a névadót ábrázoló festményt adományozott a tanintézménynek, és mintegy kétezernyi kötetet a községi könyvtárnak.
Csáky Pált régebbi szálak fûzik nemcsak az iskolához, melynek diákja volt, hanem a településhez is, hiszen a 70-es években gyakran vissza-visszajárt a községbe segítve az egyházközség életének szebbé és gazdagabbá tételét, orgonajátékával kedvet adott sok fiatalnak az énekléshez, és a mai, országos és nemzetközi fesztiválokon sikeresen szereplõ Szent Korona Kórus "alapjait" is õ rakta le. Jelenlegi állami tisztségében sem feledkezett meg a faluról, hiszen rendkívüli pénzsegéllyel támogatta egykori alma materének karbantartási és fejlesztési költségeit. Természetesen a felvidéki magyarság sorsáért nagy felelõsséget érzõ, ezen könnyíteni és jobbítani szándékozó példás emberi magatartása, cselekedetei, társadalmi és politikai kiállása is méltóvá teszi õt arra, hogy kivívja a szlovákiai magyarság nagyrabecsülését.
Ami pedig Tempfli Józsefet illeti, akit II. János Pál pápa 1990-ben nevezett ki Nagyvárad 81. megyéspüspökének, õ elõször 1995-ben járt ezen a vidéken, mégpedig a szomszédos Ipolykeszin, püspökelõdjének, Ipolyi Arnoldnak a szülõfalujában. Tavaly pedig, amikor a balogi alapiskola Ipolyi Arnold nevét vette fel, a névadó ünnepségen a püspök úr tartotta az avatóbeszédet. Idén egyébként már második alkalommal fordult meg az Ipoly mentén Tempfli atya, aki ez év januárjában Balassagyarmaton Madách-díjat kapott Fráter Erzsébet hamvainak megmentéséért, exhumálásáért.
A Kárpát-medence magyarságáért végzett sokoldalú munkásságát számos kitüntetés, emlékérem, plakett és oklevél is bizonyítja, és amint azt Balogh Gábor megjegyezte, mindenki, aki az összmagyarságért tesz valamit, azt értünk is teszi.

Bezárták az urológiai osztály fekvõbetegrészlegét, az egészségügyi tárca indoklása szerint a 62 000 lakosú járás nem teszi indokolttá teljes osztály fenntartását

Az egészségügyi minisztérium utasítására szeptember elsejétõl megszûnt a rozsnyói Szent Borbála Kórház urológiai osztályának fekvõbetegrészlege. A tárca azzal indokolta az intézkedést, hogy a 62 000 lakosú Rozsnyói járás nem teszi indokolttá teljes urológiai osztály fenntartását. A részleg dolgozóit a létesítmény vezetése a többi osztályra helyezte át, ennek ellenére midenki úgy tudja, hamarosan elbocsátások lesznek a kórházban. Az urológiai osztály dolgozói tiltakozó petíciót fogalmaztak a bezárás ellen, s aláírásgyûjtésbe kezdtek a Rozsnyói és a Nagyrõcei járás lakosainak körében, mivel állításuk szerint a rozsnyói kórházba Nagyrõce és Tornalja környékérõl is érkeznek betegek. Az ellenzõk a dokumentumot elküldték az egészségügyi minisztériumnak. A kórházban kialakult helyzetrõl cajka Csaba, a Szent Borbála Kórház igazgatója számolt be lapunknak.
Az igazgató szerint az intézkedésre fõleg az egészségügyi minisztérium által elrendelt országos restrukturalizáció és a közigazgatási területek elõzõ kormányzat idején történt felszabdalása miatt volt szükség. Ez utóbbi során ugyanis a Kassai kerülethez tartozó Rozsnyói járásból kihasították Nagyrõcét és környékét, s ráadásul ezt az új járást a Besztercebányai kerületbe sorolták. Ennek következtében a rozsnyói kórház elvesztette nagyrõcei vonzáskörzetét. "Az egészségügyi tárca által megszabott kvóta alapján a rozsnyóihoz hasonló II. osztályú kórházak vonzáskörzetében élõ lakosok száma szerint kell meghatározni az egyes osztályok fekvõhelyeinek számát. A kvóta szerint ezer lakosra 4,6 akkut betegnek járó kórházi fekvõhelynek kell jutnia, az urológiai osztály esetében pedig ez a szám 1000 lakos/0,12 ágy. Mivel a Rozsnyói járásnak 62 000 lakosa van, ezért az urológiai osztályunkra hét fekvõhely jut. Egy kórházi osztálynak viszont legalább 15 férõhelyesnek kell lennie ahhoz, hogy üzemeltetése kifizetõdõ legyen, ezért kényszerültünk az osztály fekvõbetegrészlegének megszüntetésére. Hangsúlyoznom kell viszont, hogy az urológiai szakrendelõ, valamint az endoszkópiai vizsgálatokat végzõ részleg továbbra is mûködik, azok a betegek pedig, akik a vizsgálatok miatt kórházi ápolásra szorulnak, a sebészeti osztály fekvõbetegrészlegén kapnak elhelyezést. Ami az elbocsátásokat illeti, egyrészt nem tömeges és nem egyik napról a másikra történõ leépítést tervezünk, hanem hosszú távú létszámcsökkentést, másrészt pedig a leépítés nem kimondottan a megszüntetett osztály dolgozóit érinti majd. Kórházunk azoktól az alkalmazottaktól fog megválni, akiknek munkájával a vezetés a legkevésbé elégedett. Az urológiai osztály fekvõbetegrészlegének bezárása ellen tiltakozók hiába érvelnek azzal, hogy nagyobb a kórházunk vonzáskörzete, mert a Nagyrõcei járásból is érkeznek hozzánk betegek. Az Általános Egészségbiztosító ugyanis – amelyhez pácienseink hetven százaléka tartozik – nem hajlandó fizetni nekünk a Nagyrõcei járásból érkezõ betegek ellátásáért, nekik a nagyrõcei kórházba kellene járniuk, ha pedig ott nem tudnak számukra megfelelõ szakorvost biztosítani, akkor Nagyrõcérõl Breznóbányára küldik õket, mivel az ottani kórházzal tartoznak egy csoportba" – jelentette ki az igazgató, aki két éve vezeti a kórházat. Elmondta továbbá, hogy a rozsnyói az ötödik helyet foglalja el azok között a kórházak között, amelyekre a "túlfoglalkoztatottság" a jellemzõ – kétszáz alkalmazottal lépik túl a szlovákiai átlagot.
Egyébként a környéken elterjedt híresztelések szerint, korábban nem volt túl nehéz munkát találni a Szent Borbála Kórházban, fõleg, ha némi anyagi áldozatra is hajlandónak mutatkozott az állásért kilincselõ személy. Errõl a mostani igazgató nem óhajtott nyilatkozni, elmondta viszont, hogy kinevezése óta százhatvannal csökkent a kórház alkalmazottainak száma, most 938 dolgozójuk van. Ez még mindig kétszázzal több, mint a többi kórház által átlagosan foglalkoztatottak száma. A vezetõ egyébként ettõl lényegesen kisebb leépítést tervez.
A munkahelyek lehetõ legnagyobb számának megmentése érdekében a kórház elõször nyugdíjasotthon létesítését fontolgatta abban az épületrészben, amely a jelenleg kihasználatlan fertõzõ osztálynak ad helyet. A terv azonban nem valósulhatott meg, mivel Szociális Biztosítónak nem akadt rá pénze. Most ugyanezen a részlegen a pelsõci elmegyógyintézettel együttmûködve 100 fekvõhelyet szeretne létesíteni krónikus, 26 ágyat pedig akkut pszichiátriai megbetegedésekben szenvedõ páciensek számára. Ha a terv sikerrel jár, az is megtörténhet, hogy egyetlen alkalmazott elbocsátására sem lesz szükség.
A kórház jelenlegi épületét még a hetvenes évek elején tervezték, és a kilencvenes évek elején fejezõdött be az építése. A szakemberek nagyon bõkezûek voltak a tervek készítésénél, s a vonzáskörzet nagysága már akkor sem tette indokolttá ilyen nagy épületkomplexum létesítését.
A Szent Borbála kórháznak havonta 26 millió koronára lenne szüksége a zavartalan mûködéshez, ennek ellenére havonta átlagban 13,8 millió koronából – az egészségbiztosítóktól befolyt öszszegbõl – kénytelen gazdálkodni. Ez az összeg nem teszi lehetõvé az épület karbantartási munkálatainak finanszírozását – ezért kellett megtiltani például az egyes osztályokon kezelt betegeknek a kilépést az erkélyre, fennáll ugyanis a veszélye, hogy a fejükre hullik egy-egy vakolatdarab. Nincs pénz új berendezések vásárlására sem, sõt, néha az egyre avuló eszközök javítására is alig akad. A havi 13,8 millióból a létesítmény 10 milliót fizet ki bérekre, a többit pedig a diagnosztikai berendezések üzemeltetésére, gyógyszerekre, a betegek és alkalmazottak élelmezésére, üzemanyagra, s a már elkerülhetetlen javításokra költi. A víz-, villany- és gázszámlák, valamint az alkalmazottak bére után fizetendõ adók és biztosítások általában a kifizetetlen tételek garmadáját gyarapítják. Ennek köszönhetõen a Szent Borbála Kórháznak jelenleg mintegy 187 millió koronás tartozása van. Különben a szlovákiai kórházak többségében sem rózsásabb a helyzet, mint Felsõ-Gömörben.
Hogy mi az oka ennek az áldatlan állapotnak, s hogy mikor lesz vége, arra valószínûleg nem a rozsnyói kórházban fog választ kapni a kedves olvasó. Egy dolog azonban biztos, hogy Szlovákia dolgozó polgárainak többsége havi rendszerességgel befizeti az adóelõlegét, szociális- és egészségügyi biztosítását, s azt kapja érte az államtól, amit...

A Szlovák Köztársaság Egészségügyi Minisztériuma néhány éve a kórházak átszervezésén munkálkodik. Ennek keretében idén tavasztól kórházak olyan csoportjainak – úgynevezett komplexumainak – létrehozását szorgalmazza egy-egy adott kerületen belül, amelyeknek felszereltsége, valamint osztályaik és szakrendelõik száma eltérõ, de néhány speciális területtõl eltekintve mindegyik csoportnak biztosítania kell az oda tartozó kórházak vonzáskörzetében élõ páciensek számára – mintegy 150–200 000 lakos – a gyógyászat összes szakterületét felölelõ teljes orvosi ellátást. Az átszervezés során a minisztérium szigorú szabályok szerint méri fel az egyes kórházak fekvõhelyeinek és alkalmazottainak számát, s az egészségügyi létesítmények vonzáskörzetének nagyságát. A vizsgálatokat követõen a minisztérium rendeli el a kórházak egyes osztályainak átszervezését vagy megszüntetését, és a létesítmény dolgozóinak létszámleépítését. (kp)

A zeneoktatás lényege, hogy a teremtõ szimbólumokkal – egyebek között körrel és a végtelenjellel – hullámvonal alakú mozdulatokkal szólaltatjuk meg a hangszereket

A zene lényege, hogy azonos hullámhosszon tudjon az ember muzsikálni a másik emberrel. A hang pedig ne legyen teljesen egyenes, hiszen a szívmûködést jelzõ gép képernyõjén se jó, ha az egyenest mutat.
Az egyenes a halál jele, az élet mindig görbül, emelkedik – maga a hullámzás. Ez a módszeremnek az alapja.
Ezek ifjabb Csoóri Sándor szavai, akitõl újszerû zenetanítási módszerének alapjai felõl érdeklõdtem. Ezt a módszert egy éve alkalmazza a Budapesthez közeli Üröm mûvészeti alapiskolájában. Mi azonban nem ott, hanem a deáki kultúrházban beszélgettünk, annak a háromnapos tanfolyamnak az egyik szünetében, amelyen a Galánta környéki gyerekeket oktatta a híres Muzsikás együttes egykori tagja, a mai Ifjú Muzsikás alapítója. A tanfolyamot Zenejóga címmel hirdették meg. Hogy miért? A zenepedagógustól erre is választ kaptunk.
A zeneoktatás lényege az, hogy a teremtõ szimbólumokkal – többek között körrel és a végtelenjellel – hullámvonal alakú mozdulatokkal szólaltatjuk meg a hangszereket. Nem húzzuk a vonót, hanem vonjuk, ezeket a jeleket írva le a kézfejjel. Az ebben a jóga, hogy az ember megtanul figyelni, mert a jóga magyarul figyelemgyakorlatot jelent. Hogy mi a különbség a Csoóri-féle és a klaszikus zeneiskolai módszerrel tanuló gyerekek tudása között? Ez a szabadság kérdése. "A kotta megköti az embert, és köti az a gondkolkodás is, hogy csak egyféleképpen lehet tartani a hegedût, egyféleképpen húzni a vonót és nem lehet másként. Ilyen dolog nincs! Mindent ki kell próbálni, hogy az ember szabad legyen, ne legyen kötött. Én abban tudok segíteni, hogy a zenei szabadságot tudom megtanítani. Olyan gyerekek is bátran jöhetnek Csoóri Sándor tanfolyamára, akik még sosem fogtak hangszert a kezükben. Most, ezen a tanfolyamon is volt ilyen gyerek és úgy játszott, mint a kis angyal. Hiszen azt meg tudja csinálni, hogy a kezével lefelé húz két kis hullámot, kettõt meg vissza, és ezt lehet ismételgetni. Hiszen az egész világ egy hullámzás, és ezt gyakoroljuk." Nem feltétel, hogy a gyerek ismerje a kottát. Ha igényli, késõbb majd azt tanulja meg leírni, amit már el tud játszani. Ki várná el egy négyéves gyerektõl, hogy le is írja amit beszél? "A gyereket hagyni kell, hogy a hangszert ismerje meg, ezért nagyon sokféle technikát tanulunk már az elején, olyanokat, hogy a vonó hogyan pattog a húron, meg a varázsjeleket, a kör, a végtelenjel, a hullámok írását a vonóval. Az erdélyi népzenében lévõ dallamokat el tudjuk játszani a teremtõ szimbólumokkal, úgy hogy a vonót tartó kéz kört, végtelenjelet, hullámokat ír le különféle ritmusban." Az sem elengedhetetlen, hogy a gyereknek nagyon jó zenei hallása legyen. A hallás nagyon is fejleszthetõ, Kodálynak is ez volt a véleménye.
Csoóri Sándor nyolc évig tanulta a Kodály-módszert, majd azt továbbfejlesztette. Mint mondja, ma már mások a módszertan lehetõségek, hiszen már van magnó. Ürömön tanítókazettákat gyártanak, mert minden gyerekeknek más kazetta kell. "Az Ürömön müködõ módszert azért szeretném elterjeszteni, mert kell a megújulás a magyar zenetanításban, mint az más tanításban is. Új módszereket kell felfedezni, amelyek felszabadítják az embert. Az Ürömön alkalmazott módszer kimondottan magyar szellemû, magyar népdalörökségen alapuló játék. Egy dallamot például rögtön a kezdet kezdetén nagyon sokféleképpen tanítok meg, hogy a gyerek tanulja meg, hogy egy dolog sokféleképpen lehet. Igazából figyelni tanulunk, meg, ez a jóga benne" – vallja Csoóri.
Csoóri Sándor azt a tervét is elárulta, hogy a széki, az ürömi és a galántai ifjú zenészekkel szeretne együtt foglalkozni. "Szeretném Erdélyt a Felvidékkel zeneileg összekötni, létrehozni egy Szék–Üröm–Galánta-tengelyt, még ha földrajzilag nem is egy tengelyen vannak. Azt szeretném, ha ezt valamilyen politikai szervezet felvállalná, hogy ez ne legyen se a székieknek, se a felvidékieknek, se senkinek anyagi függõség. Szeretnék rendes hangszereket beszerezni, és jó lenne, ha valaki szervezné az utakat, a találkozókat, hogy a gyerekekkel találkozhassunk akár itt Deákiban, akár Ürömben vagy Székben, és akár egy közös zenekarral is produkálhatnánk a tanultakat" – mesélte a zeneoktató.
A deáki tanfolyamon tucatnyi gyerek vett részt, de Csoóri Sándor szerint akár százat is lehet egyszerre tanítani, úgyhogy bátran jelentkezhetnek a tanulni vágyó gyerekek. Aki szeretne részt venni ifjabb Csoóri Sándor következõ tanfolyamain a következõ címeken jelentkezhet, illetve érdeklõdhet: a 031/7804669-es telefonszámon Szarka Mariannál, vagy a Hamvas Béla Klub elnökénél, Rusznák Gábornál a 0905/ 593495-ös telefonszámon.