![]() |
![]() |
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
Hétfő, 2001. szeptember 3. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 202. szám
Jugoszláviában súlyos szerencsétlenség érte Mikulás Dzurinda kormányfõ kíséretét
Pozsony/Belgrád. Már a Dérer Kórház baleseti sebészeti osztályán ápolják a Mikulás Dzurinda kíséretét ért pénteki jugoszláviai autószerencsétlenség két sérültjét. A harmadikat csak késõbb szállítják Szlovákiába.
A két sérült, Dusan Rizek, a közlekedési minisztérium fõosztályvezetõje és Viktória Jancoseková, a kormányfõ irodájának vezetõje szombaton éjszaka érkezett meg Pozsonyba; mindkettõjük állapota stabilizált volt, ám meg kellett mûteni õket. Tegnap meglátogatta õket Mikulás Dzurinda kormányfõ is. A harmadik sérült, Roland Blasko, a pénzügyminiszter asszisztense is túl van az életveszélyen, ám egészségi állapota valószínûleg csak késõbb engedi meg, hogy hazaszállítsák.
Pozsony. Rögtön hazaérkezése után Mikulás Dzurinda közölte, személyesen ellenõrzi az állami vezetõk szállításának feltételeit. A biztonsági kérdésekrõl már ma délután tárgyal Ivan Simko belügyminiszterrel és Frantisek Zemkóval, a közjogi méltóságokat és külképviseleteket védõ hivatal vezetõjével. A kabinet tegnapi tájékoztatása szerint mindenekelõtt a kockázati tényezõk kiszûrésének lehetõségeit tekintik át. A szlovákiai sajtó gyakran foglalkozik a politikusok szállításával. Például sok bírálat látott napvilágot azt követõen, hogy Ján carnogurský igazságügyi miniszter pánzélozott szolgálati BMW-jének sofõrje tavaly decemberben két halálos áldozatot követelõ balesetet okozott. A hazai politikusokat ért könnyebb-súlyosabb balesetekrõl a 2. oldalon olvashatnak. (t; s; c, ú) Vér is folyt Pozsonyban a vb-selejtezõ mérkõzés elõtt
Pozsony. Sérültjei is voltak az utcai összecsapásoknak, amelyek szombat délután a SzlovákiaTörökország világbajnoki selejtezõ labdarúgó-mérkõzés elõtt törtek ki a pozsonyi belvárosban. A néhány tucatnyi szlovák focidrukker az Új híd alatt kezdett gyülekezni fél négy körül. Addigra a helyszínre érkezett három rendõrautó, közel egy tucat rendfenntartó vigyázta a sörözõ tizen- és huszonéves fiatalokat. Csakhamar száz-százötven fõsre duzzadt a tömeg, amely az addigra megerõsített rendõri kísérettel elindult a belvároson keresztül a Slovan-stadion felé. A felújítás alatt álló Hviezdoslav téren néhányan kockaköveket ragadtak, és néhány méterre a Szlovák Nemzeti Színháztól elkezdõdött az összecsapás a török szurkolók és a szlovákok között. A kétperces kiabálás és kõdobálás közben többször figyelmeztetõ lövések dördültek, többen véres fejjel menekültek. Helyszíni tapasztalataink szerint a rendõrök a téren három rendbontót vettek õrizetbe. A Tesco áruház elõtt is megtámadtak egy török szurkolót, szemtanúk szerint átszúrták a kezét. A kõdobálás a stadion közelében is folytatódott, ahol fejsérülést szenvedett egy török focidrukker. (jl) Ökumenikus istentisztelet keretében tartották a szlovákiai magyar oktatási intézmények tanévnyitó ünnepségét
Rimaszombat. Ökumenikus istentisztelet keretében a város református templomában tartották szombaton a magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségét. Beszédében Szigeti László megjegyezte, az emberek egy csoportjának minden szeptember elsején a "nem tudom, mi vár ránk" idõszaka kezdõdik. Az oktatási tárca államtitkára kifejtette, nemcsak az elsõ osztályosoknak különleges nap a tanévnyitó, hanem a nemzeti közösségünk megmaradása szempontjából nagyon fontos szerepet játszó pályakezdõ pedagógusoknak is. Szigeti kifejtette, a magyar iskolák színvonala semmivel sem rosszabb, mint a más tanítási nyelvû szlovákiai oktatási intézményeké, ennek ellenére még mindig sok a magyar iskolához hûtlen magyar szülõ. Ha nem sikerül hamarosan változtatni a helyzeten, az nemzetünk tragédiája lehet. Náray-Szabó Gábor, a magyar oktatási tárca helyettes államtitkára elmondta, a státustörvény értelmében 2002-tõl pedagógusaink és diákjaink elõtt is megnyílnak a magyarországi könyvtárak. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes rámutatott, a pedagógusok megbecsülése Szlovákiában sem éri el azt a szintet, amelyet megérdemelnének. Az idegen nyelvek fontosságát hangsúlyozva kifejtette, a jövõben szükség lesz néhány idegen nyelv és a régióban használt elsajátítására, a tudást azonban anyanyelven kell megszerezni. "A magyar nyelv, a magyar kultúra már most érték, és egyre nagyobb értékké fog válni" jegyezte meg. A következõkben Ádám Zita, az SZMPSZ elnöke számolt be a szövetség alakulása óta végzett munkájáról. A szlovákiai magyar iskolák második országos tanévnyitó ünnepsége résztvevõinek üzenetét Kozsár Julianna kassai pedagógus olvasta fel. (kas)
Pozsony. Elnõiesedett a tanítás. Az ország óvodáiban, alap- és középiskoláiban dolgozó 93 618 pedagógus közül csupán 15 982 alkalmazott férfi. Óvodában egyetlenegy sem dolgozik. Az alapiskolákban 7800, a szakmunkásképzõ intézetekben 2396, a gimnáziumokban pedig 2207 férfi oktatja a tanulókat. (t) Megölték a város állítólag leggazdagabb emberét
Diószeg. Szombaton fényes nappal, röviddel fél tizenkettõ elõtt lelõtték a 38 éves Ján K. vállalkozót, aki állítólag a város leggazdagabb embere volt. A gyilkosság a Pozsonyi úton levõ építkezési területen történt. Ott folytatott üzleti tárgyalást, amikor egy bajuszos, napszemüveges, munkaruhába öltözött, kék golfsapkát viselõ férfi Babetta robogóval megállt a tárgyalók közelében, és hátulról rálõtt Ján K.-ra. Áldozatát a vállán találta el, a lövedék a szívverõeret és a tüdõt is megsértette, halálos sebet okozott. Ezt követõen a támadó a robogón a városba hajtott. A Hviezdoslav utcában egy ezüst színû gépkocsi várt rá, rendszámát és típusát a szemtanúk nem tudták megmondani. A rendõrség kéri, aki valamilyen információval tud szolgálni, jelentkezzen. A gyilkos valószínûleg azért választotta a szokatlan jármûvet és a munkaruhát, hogy ne keltsen feltûnést az építkezés közelében. Hogy az ingatlankereskedelemmel is foglalkozó vállalkozó valóban a város leggazdagabb embere volt-e, azt a helybeliek szerint nehéz megmondani, többen úgy tudják, vagyonát rokonaira íratta. Hatalmas családi házat építtetett, állítólag már a fél utcát is megvette, és sokféle vállalkozásban benne volt a keze, sok ellensége is lehetett. Hogy az ellene elkövetett merényletnek mi volt az oka, azt egyelõre nem tudni. (gl) Schuster, Dzurinda és Migas ma az MKP feltételeirõl
Pozsony/Békéscsaba. Rudolf Schuster államfõ ma délután tárgyal az MKP által augusztus 25-én megfogalmazott feltételekrõl Mikulás Dzurinda kormányfõvel és Jozef Migas házelnökkel. A békéscsabai szlovák fõkonzulátus szombati felavatása után tartott sajtótájékoztatón az MKP és a pozsonyi kormánykoalíció viszonyát firtató kérdésre válaszolva Dzurinda arról beszélt, hogy a magyar párt igényei helyett inkább arról a nyomásról beszélne, amely a szlovák kormányra nehezedik. "A kormánykoalíció érdeke is, hogy a közigazgatási reform valódi legyen, az MKP pedig a döntõ pillanatokban mindig felelõsséget mutat az ország jövõje iránt" közölte a szlovák miniszterelnök. "A magyar kormány részérõl a türelmes várakozás bizonyult jónak. A szlovákiai magyarok el tudják dönteni, mi a legjobb nekik. Bízunk abban, hogy amit célul tûztek ki, el is tudják érni" mondta Orbán Viktor magyar kormányfõ. (ú; m) Bugár Bélát lefasisztázták az alkotmány ünnepén
Pozsony. Dühkitörésektõl és szitkozódástól sem volt mentes a parlamenti nyílt nap. Szombaton, az alkotmány elfogadásának kilencedik évfordulóján az egész országból érkeztek látogatók a törvényhozás épületébe. Az elõcsarnokban a Szlovák Nemzeti Pártot éltetõ népi együttes muzsikált és énekelt, Dusan Slobodník (HZDS) dedikált, de Anna Malíková rajongói is találkozhattak a nemzeti párt elnök asszonyával. Egy úr kisfiával és hatalmas Meciar-portréval érkezett a parlamentbe. A Magyar Koalíció Pártjának parlamenti klubjában Bárdos Gyula frakcióvezetõ, Sárközy Klára és Gyurovszky László fogadta a vendégeket. "Gútáról, de még Gömörbõl is érkeztek látogatók, sõt sok szlovák is megfordult nálunk. Többen elmondták, szlovák létükre a Magyar Koalíció Pártját választják, volt, aki csak beköpött az ajtón, és továbbment" öszszegezte tapasztalatait lapunknak Bárdos. Bugár Béla parlamenti alelnökhöz is tömött sorokban érkeztek, ottjártunkkor egy váratlan incidensre is sor került, egy felbõszült nõ fasisztának nevezte az MKP elnökét. "Ki innen, maga engem nem fog lefasisztázni!" mutatott ajtót Bugár Béla a rendbontónak. A Mrchane énekkar tagjai nemcsak népdalokkal kedveskedtek, hanem politikai témákról is daloltak. Bugár nem volt szûkmarkú, saját zsebbõl járult hozzá hangkazettájuk kiadásához. (jéel) CÍMLAP
VÉLEMÉNY
RÉGIÓ
BELPOLITIKA
KÜLPOLITIKA
GAZDASÁG |