Péntek, 2001. augusztus 31. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 201. szám

cimlap.htm

Címlap

Úgy tûnik, ritka kivétel az az alapiskola, ahol több az elsõs kisdiák, mint tavaly

Elsõsöket keresõ iskolák

Pozsony. Évrõl évre kevesebb kiselsõst visznek szeptember elején iskolába a szülõk, idén csaknem 20 ezerrel kevesebbet, mint tíz éve. A Statisztikai Hivatal prognózisa szerint ez a folyamat egyelõre megállíthatatlan, legfeljebb lassul. 2015-re az idei mintegy 62 500 elsõs helyett alig 53 ezer ül majd a padokba.

ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS

A fogyás természetesen a magyar alapiskolákat is érinti. Hogy milyen mértékben, egyelõre nem tudni, a teljes központi kimutatást októberre-novemberre ígéri a tárca. Lapunk ezért megkeresett néhány iskolát, és a kép bizony elszomorító. A bodrogközi magyar iskolák a ritka kivételt képezik, idén 10%-kal több elsõst írattak magyar iskolába. 220 gyerek kezdi meg tanulmányait, a legtöbb, hatvan, Királyhelmecen.
A számok persze nem véglegesek, szinte minden évben elõfordul, hogy a szülõ beíratás nélkül, a tanévnyitó napján egyszerûen beállít a gyerekkel. Több rozsnyói járásbeli iskolaigazgató számolt be lapunknak ilyen esetrõl. A járásban idén 149 elsõst írattak be, a szám hasonló, mint tavaly, õk az öt teljes szervezettségû magyar alapiskolát és a tíz kisiskolát látogatják majd.
"Sok roma szülõ csak a napokban kapott észbe, és sorra jelennek meg az iskolában. Mivel gyerekeik nem jártak óvodába, beíratás elõtt pszichológus vizsgálja meg õket" – mondja Mihályi Molnár László, a szepsi alapiskola igazgatója. Idén a tavalyinál több, 78 elsõs kezdi itt tanulmányait, ám közülük 18-at még tavaly írattak be, s csak idén lettek iskolaérettek.
A kassai Márai Sándor Alapiskolában 25 kisdiák lesz, öttel kevesebb mint tavaly, ezért csak egy elsõ osztály indulhat. Reiter Géza igazgató szerint a csökkenés oka a demográfiai hullám, az elvándorlás és a szlovák iskolákba íratás. Harminc éve még 90 elsõst írattak ide.
A Rimaszombati járásban mintegy 50 magyar kiselsõssel lesz kevesebb. Szlovák iskolába 551, magyarba 444 elsõst írattak. "Csökkenés lényegében csak a rimaszombati iskolákban tapasztalható, vidéken nem szembetûnõ" – mondta Csank József, a járási hivatal oktatási osztályának helyettes vezetõje. De nemcsak gyerekbõl, tanárból sincs elég a járásban, bár 16 egyetemet végzett pedagógust vettek fel, és tízen magyar iskolában fognak tanítani. A legnagyobb gond néhány vidéki kisiskolában van, mivel a nagy távolság miatt a pedagógusok nem vállalják az utazást.
Bár Boros Zoltán járási elöljáró a kis létszám ellenére júniusban elõzetesen engedélyezte a csízi szlovák és a martonfalvai magyar iskola mûködését, a vakáció alatt mindkettõben négyre csökkent a tanulók száma, ezért szüneteltetik a tanítást.
A Komáromi járás 32 magyar és 28 szlovák alapiskolájában 1043 elsõs ismerkedik majd a betûvetéssel; kevesebb, mint tavaly. Magyar iskolákba az elmúlt tanévben 717, idén 592 gyermeket írattak, szlovákba a tavalyi 468-cal szemben 451-et.
Galántán összesen 170 gyereket írattak be, s mindössze 27-et magyar iskolába, holott a magyar lakosság aránya 40% körül mozog. Emiatt csak két párhuzamos elsõ osztály nyílik "A Kodály alapiskolába tavalyelõtt még 40-en jelentkeztek, tavaly 33-an" – tudtuk meg Benkovics Lászlótól. Az igazgatóhelyettes szerint az ok nemcsak a néppességcsökkenésben keresendõ. (juk, kat, kp, tt, km, gl)

Holnap országos magyar tanévnyitó

Rimaszombat. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének Országos Választmánya holnap tartja a városban a szlovákiai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségét. A református templomban délután két órakor ökumenikus istentisztelet lesz, utána Csúsz László, az SZMPSZ Rimaszombati Területi Választmányának elnöke nyitja meg a rendezvényt. A meghívó szerint a jelenlevõkhöz szól Csáky Pál, a szlovák kormány alelnöke, Szigeti László oktatási államtitkár és Ádám Zita, az SZMPSZ elnöke. Oláh György nyugdíjas pedagógus Útravaló címmel mondja el üzenetét pályakezdõ kollégáinak. (km)


Dzurinda Békéscsabán

Kormányfõi találkozó

Békéscsaba. A magyar és a szlovák miniszterelnök részvételével nyitják meg holnap Békéscsabán a szlovák fõkonzulátust. Orbán Viktor és Mikulás Dzurinda a Körös-parton álló épületben négyszemközti megbeszélést is tart. A Szlovák Köztársaság és Magyarország közti megállapodás értelmében Kassán már korábban kaput nyitott a magyar fõkonzulátus. A viharsarki fõkonzulátus-nyitást a szlovák alkotmány napja alkalmából tartják szeptember elsején. (MTI)


Devín Bank

Rövidesen fizet az Alap

Pozsony. A Devín Bank fizetésképtelensége kihirdetését követõ 4–6 héten belül lesz képes megkezdeni a bentragadt és védett lakossági betétek kifizetését a Betétvédelmi Alap. A fizetésképtelenség kihirdetésétõl számított 5 napon belül az Alap köteles jelezni, melyik bank fiókjaiban és mikor kezdi el a kb. 11,25 milliárd korona kifizetését. Ha a jegybank már ma fizetésképtelennek nyilvánítja a Devín Bankot, az elsõ ügyfelek október derekán jutnak pénzükhöz. (TASR)


Erõsítik az USA szlovákiai nagykövetségének védelmét

Tengerészgyalogosok szolgálnak Pozsonyban

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS

Pozsony. Amerikai tengerészgyalogosok érkeztek a szlovák fõvárosba, erõsítette meg lapunk értesülését az Egyesült Államok nagykövetségének szõvivõje. Paul Oglesby az Új Szónak elmondta, a hét katona az amerikai nagykövetséget védi majd. A Virginia államban kiképzett tengerészgyalogosok jövõ héten állnak szolgálatba, amikor a követségen életbe lép az új védelmi rendszer, tudtuk meg a szóvivõtõl. Paul Oglesby nem tud arról, hogy az átszervezés miatt csökkenne az amerikiai külképviseletet õrzõ szlovák biztonságiak száma. Elmondta, bevett gyakorlat, hogy az Egyesült Államok nagykövetségeit világszerte amerikai tengerészgyalogosok is õrzik. Kérdésünkre, miért csak nyolc év elteltével érkeztek Pozsonyba az amerikai katonák, Oglesby elmondta, a pozsonyi viszonylag új nagykövetség, és sokáig tart, amíg kiépítik a teljes személyi állományt. "Mindig is számoltunk a tengerészgyalogosok érkezésével" – tette hozzá a nagykövetség szóvivõje, aki szerint a nem elég gyors washingtoni ügyintézés okozta a késedelmet. (jéel)


Dzurinda szerint 2002-ben egészséges gazdasági fejlõdés várható, áremelés nem fenyeget

Jövõre több pénz jut lakásépítésre

SZENTGÁLI ANIKÓ

Pozsony. "Az összes jelen levõ miniszter megszavazta a 2002-es költségvetés tervezetét" – jelentette be Mikulás Dzurinda a tegnapi kormányülés után. "Több pénz jut az oktatásügyre, a lakásépítésre és az úthálózat-fejlesztésre. A tervezet egészséges gazdasági fejlõdést tesz lehetõvé" – hangsúlyozta a kormányfõ. Az elõzõ évekhez képest a legjelentõsebb változás az az egymilliárdos fejezet, melynek felhasználásáról a parlamenti vita során a képviselõk döntenek. Dzurinda elégedett a büdzsével, mert idõben fogadták el, és reális, hogy a koalíciós pártok támogassák. Ráadásul – a kormányfõ szerint – nem fenyeget áremelkedés. A bruttó hazai össztermék (GDP) a tervek szerint 1,052 billió korona lesz, a GDP 3,6%-os emelkedésével, 6,7%-os inflációval és 18,9%-os munkanélküliséggel számolnak. Ez utóbbi azért magas, mert "erõs populációs évfolyamok lépnek a munkaerõpiacra".
Brigita Schmögnerová pénzügyminiszter ismertette a legfontosabb keretszámokat. 218,9 milliárd korona bevételre lehet számítani, a kiadási oldal 255,9 milliárd lesz. A tervezett hiány a GDP 3,4%-a, abszolút számokban 37 milliárd. A parlamenti vitában ez módosulhat, a miniszter asszony szeretné megõrizni a 3,5%-os szintet. A pénzügyi tárca eredeti javaslatával szemben néhány minisztériumnak több pénz jut. "Autópályaépítésre 4 milliárddal, lakásépítésre egymilliárddal többet fordítunk; 931 millióval erõsítettük a járási hivatalok költségvetését. A közalkalmazotti törvény alkalmazására 84 milliót, a felsõoktatás támogatására 50 millióval többet különítettünk el. Az elnöki iroda költségvetését tízmillióval emeltük, a titkosszolgálat 991,443 milliót, a Szlovák Televízió és Rádió 216,993, illetve 210,293 milliót kap. Ezzel szemben 4500-ról 4000 koronára csökken a lakás-takarékpénztárak állami prémiuma, azaz nem 25, csak 20%-os lesz. A jelzálogkamatok állami támogatása 0,5 százalékkal mérséklõdik" – részletezte Schmögnerová. "Az adócsökkenés okozta bevételkiesést az ingatlanok felértékelését szabályozó rendelet módosításával próbáljuk egyensúlyozni. Így elérhetõ az az adóbevétel, amellyel a pénzügy számolt" – mondta a pénzügyminiszter. A magánosításból befolyt összegbõl államadósságokat (kb. 102 milliárd korona) térítenek, 55 milliárdot a nyugdíj-biztosítási reformra szánnak.


MEGKÉRDEZTÜK

Csáky Pál emberjogi és kisebbségi miniszterelnök-helyettest

A magyar miniszterek is elfogadhatónak tartják a jövõ évi költségvetés-tervezetet?
Mindhárman megszavaztuk.

Megemelték a környezetvédelmi tárcának szánt összeget?
A környezetvédelmi tárca százmillió koronával többet kapott, és a magánosításból befolyt öszszegbõl is kap 2 milliárdot. Miklós miniszter úr elégedett volt.

Megoldódott a kisebbségi kultúrák támogatása is?
A tervezetben 70 millió van elkülönítve e célra – 50 millió a kulturális minisztérium költségvetésébõl könyvkiadásra, kulturális rendezvényekre és újságkiadás támogatására megy, 20 millió pedig a kormányhivatalban marad, amit a kormány az én javaslatomra fog elosztani. Ebbõl szeretném megoldani a három kisebbségi, azaz a Jókai, a Thália és a Duchnovic Színház ügyét, a fizetéseket is. Ezenkívül hárommillió van a nyelvi charta érvényre juttatására.

Tehát elégedettek a büdzsével?
Úgy tûnik, igen. Harna miniszter úr is elégedett volt. A szavazás elõtt tartottunk egy rövid tanácskozást, és úgy láttuk, nincs okunk nem megszavazni a költségvetést. (sza)


CÍMLAP VÉLEMÉNY RÉGIÓ BELPOLITIKA KÜLPOLITIKA GAZDASÁG
MELLÉKLET KULTÚRA TÉMA PANORÁMA SPORT HOROSZKÓP
KEZDÔLAP ARCHÍVUM IMPRESSZUM VISSZHANG