Hétfő, 2001. augusztus 20. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 192. szám

Ezeréves keresztény magyar állam – befejezetlen a millenniumi mû, a gép forog, az alkotó nem pihen

Tisztelettel bár, de átigazítjuk Madách Imre szavait a magyar millennium kormánybiztosával az ezredévi ünnepségsorozat summájáról folytatott beszélgetés kezdetén: befejezetlen a nagy mû, igen. A gép forog, az alkotó nem pihen.

Alkotón ezúttal – mondja Nemeskürty István – a magyar nemzetet kell érteni. Falvak, városok lakosságát, embereket, akik ráleltek a hazáért végzett munka ízére, arra, hogy bármit tesznek is közösségükért, azt önmagukért cselekszik, és nem a bármikori hivatalokért, kormányokért. Rendbe tették falvaikat, tereiket, templomaikat, középületeiket, temetõiket, és valahányszor ránéznek a millennium idején vállalt és végbevitt munkájuk gyümölcsére, eszükbe jut, mi mindent lehetne még tenniök. Ezt is szerettük volna, mondja Nemeskürty István: az ezeréves keresztény magyar állam 2000. január 1-jétõl 2001. augusztus 20-áig tartó ünnepségsorozatát eleve úgy szerveztük meg – folytatja a gondolatsort a kormánybiztos –, hogy minden közösség a maga által meghatározott napon és módon ünnepelhessen. Ha emléket óhajtottak állítani (lett légyen az szobor, emlékpark létesítése, templomuk restaurálása, helytörténeti mûvek kiadása), ám az erejüket meghaladta, a kormánybiztos hivatala támogatta elképzelésüket abban az esetben, ha a költségek egyharmadát az illetõ közösség állta.
Az ezeréves keresztény magyar államot köszöntõ két esztendõ során sokat tanult még a széles látókörû, meghökkentõ lexikális tudással rendelkezõ tanár úr is. A millennium egyik felbecsülhetetlenül fontos hozadékának éppen ezt tekinti: felszínre kerültek a múltnak azon részei, amelyekrõl – millennium nélkül – talán soha nem szerezhettünk volna tudomást. Lelkesen sorolja Nemeskürty István örömteli, személyes "felfedezéseit". A türjei templomot például, amelynek rendbetételéhez a kis zalai falu plébánosa a kormánybiztosi hivatalhoz fordult segítségért. A mûemléki felügyelettel végbevitt rendbetétel azután nem remélt fejleménynyel örvendeztette meg a község lakóit is, a szakembereket is: a XIII. század elsõ harmadában emelt istenháza, amelyrõl eddig is sejteni lehetett, hogy az egyik legszebb példánya a középkori monostortemplomoknak, gyönyörû, Szent Lászlót ábrázoló freskósorozatot rejtett. Sõt az is kiderült, hogy a falu ura, Türje Dénes (ahogyan Nemeskürty István nevezi: IV. Béla király barátja) téglagyárat alapított, hogy ott égessék a templomépítéshez szükséges falazóköveket, a kívánt forma szerint. – Amikor a helyreállított templom, az egykori premontrei prépostság felszentelésére s egyben a millenniumi emlékzászló átadására Türjére érkeztem – meséli Nemeskürty István –, a falu lakossága már szinte mindent kikutatott a saját múltjáról.
Háromezernél is több magyar település mondhatja el magáról, látható s maradandó emléket hagyott köreiben a millennium. Ezekben a falvakban, városokban nem lehet a "múltat végképp eltörölni", s azt is nehéz volna elhitetni az ott lakókkal, hogy történelmünk 1945-ben kezdõdött. (Ha valaki így vélekedik mégis – mondja Nemeskürty István –, ezt is tudomásul kell venni. Demokráciában élünk, joga van minden egyes polgárnak a saját meggyõzõdése szerint gondolkodni históriánkról.)
A két esztendõn át tartó megemlékezések "ellendrukkerei" – emelkedett pillanatokban sem lehet teljesen elfeledkezni róluk – azt ismételgetik vádolón, nincsenek grandiózus létesítményei millenniumunknak. Méreteikkel lenyûgözõ alkotásokkal tán csakugyan nem dicsekedhetünk. De talán nem is volna illõ a nehéz sorából épp e szerencsésnek mondható ezredfordulón önmagát felküzdõ, kicsiny országnak a nagyság mámorában emlékeznie ezeréves keresztény államiságára. A kormánybiztost is arról kérdezzük tehát, hogy érzelmileg melyik produktumához kötõdik leginkább a millenniumnak.
Hosszú a sor, amelybe belefog, de legtovább a kisiskolásoknak és a többgenerációs családoknak szánt Millenniumi olvasó- és daloskönyvnél idõz. (Az elõszóban, amelyben az olvasást kóstolgató gyermekeknek ajánlja a két kötetet, amelyek kultúránk legjavát adják, a népi mondókáktól a verseken át legszebb dalainkig, Ravasz László szavait idézi: "Nekünk a nyelvünk nagyobb kincs, mint a földünk, mert régibb, s akkor is él, amikor a föld már nem a mienk. Nem nyelvünk olyan, mint mi, hanem mi vagyunk olyanok, mint a nyelvünk.") Kétszázezernél is több kisiskolás kapta meg ajándékul idehaza, hetvenezren határainkon túl, azok a gyermekek, akik 2000-ben és 2001-ben kezdték meg tanulmányaikat. Elsõ alkalommal a miniszterelnök, Orbán Viktor adta át a díszes kiállítású kiadványt egy kis település, Tököl iskolásainak. Hogy azok a magyar családok is hozzájuthassanak, ahol nincs elsõ osztályos gyermek, a millenniumi könyvhét óta kereskedelmi forgalomban is megtalálható a "család olvasókönyve", a kormányfõ ajánló soraival a legelsõ oldalon.
Magyarország millenniumi örömünnepének, amelyet nem zavartak meg felekezeti, nemzetiségi és pártpolitikai súrlódások, a középpontjában azonban a Szent Korona volt – fejezi be napilap-terjedelemhez mérten vázlatos összefoglalóját az elmúlt két esztendõrõl a kormánybiztos, Nemeskürty István. Az 1999-ben megalakult Szent Korona Testület jóváhagyásával Nagyboldogasszony ünnepén Esztergomba utazott, és annak a helynek a szomszédságában állították ki, ahol az elsõ keresztény királyt megkoronázták.

Magyarország anyagilag is támogatta a határon túli kisebbségi magyar könyvkiadókat és színházakat

Szépen hangzó ógörög kifejezés a Kriterion, a régi Hellászban azt a pontot jelezte, ahol az érték elválik az értéktelentõl. A bukaresti székhellyel alapított nemzetiségi könyvkiadó 1970. január 1-jén kezdte meg mûködését… Ami az erdélyi magyarságnak a Kriterion, az volt a Kalligram Pozsonyban, Délvidéken a Fórum. Válogatott kiadványok, kis példányszámú, ám annál több szellemi-lelki gazdagságot hordozó munkák sora jelzi azt a szemléletet, melyet a rendszerváltozást követõen szinte elsodort a kétes értékû könyvek sokasága.
A határon túli könyvszakma térnyerését és megerõsödését bizonyítja, hogy ebben az évben hatvankét kiadó több mint kétszáz kötet megjelentetésére kap támogatást a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától. Figyelemre méltó a felvidéki Lilium Aurumnál Vámbéry Ármin tollából megjelenõ Küzdelmeim címû kiadvány, vagy a vajdasági Logosnál A délvidéki mûvészek és Nagybánya címmel hamarosan napvilágot látó Gulyás Gizella-kötet.
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma kiemelt feladatának tekinti egységes nemzeti kultúránk feltárását, megõrzését, ápolását, valamint szellemi kincseink gyarapítását. Ennek értelmében fordított hatvanmillió forintot az elmúlt év után az idén is magyar nyelvû könyvkiadásra a tárca Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, a Vajdaságban, Szlovéniában és a nyugati magyarság körében. A kiadás támogatásán túl a könyves kultúra határon túli gyarapítását kívánja szolgálni a kézirat-elõkészítõ pályázat, melynek keretében az elmúlt esztendõben 10 hónapon keresztül huszonkilenc szerzõ alkotómunkáját támogatták valamivel több mint hétmillió forintból. Az idén négy ország negyvenhat magyar szerzõje kapott öszszesen tíz és fél milliós anyagi segítséget, és a közelmúltban vált lehetõvé az is, hogy a határon túli alkotók és könyvkiadók részt vehessenek a Nemzeti Kulturális Alapprogram Irodalmi és Könyv Szakmai Kollégiumának meghirdetett pályázatain, melyen tíz kiadó több mint hatmillió forint támogatásban részesült.
A kisebbségi magyar színházak támogatási rendszere éveken át minden következetességet nélkülözött. Elõfordult, nem is egyszer, hogy ezen a csatornán keresztül is az anyaországi színházmûvészet egy-egy szereplõjét karolták fel. A határon túli hivatásos magyar színházak anyaországi fellépéseire – a kisvárdai fesztivált leszámítva – csak alkalomszerûen kerülhetett sor, noha a bemutatott produkciók többsége minden bizonnyal a szélesebb hazai közönség érdeklõdését is felkeltette volna. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma elsõsorban olyan színházi produkciók támogatását vállalja, amelyek a magyar nyelvû drámairodalom felhasználásával jöttek létre, s a klasszikus mûveltség népszerûsítéséhez is hozzájárulnak. A tárca segítséget nyújt a színházi kísérletekhez, valamint a társulatok akut mûvészeti és szociális problémáinak enyhítéséhez. A tárca költségvetésében a határon túli magyar színházak mûködésére, tárgyi feltételeinek javítására az elmúlt esztendõben hetvenmillió forint állt rendelkezésre. Ezenfelül a miniszteri különkeretbõl minden régió összesen ötmillió forintot fordíthatott belföldi vendégjátékokra. Az idén már nyolcvanhatmillió forintból gazdálkodhat a határon túli huszonhárom teátrum, egyebek között a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a Kolozsvári Állami Magyar Opera, a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a Nagyváradi Állami Színház Szigliget Társulata, a temesvári Csiky Gergely Színház, a Szabadkai Népszínház és az Újvidéki Színház, a komáromi Jókai Színház és a kassai Thália Színház meg a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház.

KOMMENTÁR

Talán még soha nem rajzolódott ki Szlovákiában ennyire egyértelmûen a két egymással kibékíthetetlen politikai tábor, mint napjainkban. Az egyik térfélen azok élesítik rozsdásodó fegyvereiket, akik úgy félnek a központi államhatalom lebontásától, sokféle korrupciós lehetõségek végleges megszûnésétõl, mint az ördög a szentelt víztõl. A Meciarék vezette gyülevész társaság – amelyhez legalább saját pozícióik megõrzése érdekében az SDL és az SOP egynémely szánalmas figurája is dörgölõzik – minden hamis jelszót bevet: magyarveszélyrõl, nemzeti érdekrõl, az ország lehetséges széthullásáról papolnak, csakhogy megõrizzék kegyúri befolyásukat. Velük szemben heterogén társaság sorakozott fel. Közülük csupán a Magyar Koalíció Pártja és maroknyi szlovák értelmiségi képviseli következetesen és határozottan az európai értékrendet. Szavakban a KDH többsége, Dzurindáék sokfelõl öszszeverõdött tömörülése, sõt még az SDL szociáldemokrata szárnya is ugyanezt hirdeti. Elvben támogatják azt, hogy minél több jogkör kerüljön a helyi és a megyei önkormányzatok kezébe, hiszen szerintük is õk tudnak a legjobban sáfárkodni adóinkkal, õk képesek a legbölcsebben dönteni szülõföldjük és régiójuk jövõjérõl. Rögvest berezelnek azonban saját bátorságuktól, mihelyt arról van szó, hogy ugyanilyen hatáskörök illessék meg a magyarok lakta régiókat. Ami július 4-én a parlamentben megesett, az gyávaságuk és tetteikben ott lappangó elõítéleteik lehangoló bizonyítéka. Azóta már felocsúdtak, és marasztalják a Magyar Koalíció Pártját a kormányban. Jól látják, hogy mindaz összeomolhat, amit három év alatt sikerült közösen megteremteniük. Csakhogy az MKP a történtek után nem mondhatja azt, hogy spongyát rá, kormányozzunk még egy ideig együtt, mintha mi sem történt volna. Nyilvánvalóan tehát a kormánykoalíciós partnereken a sor: találjanak magukban végre némi kurázsit, merjenek végre jó irányba lépni. Legyen bátorságuk olyan törvénytervezetre szavazni, amely tényleges jogköröket ad a megyei önkormányzatoknak. Annál is inkább, mert ilyen európai léptékû jogi norma megszületése alapvetõ érdeke az országnak. Magyar nemzeti közösségünknek is. Mielõtt a szlovák koalíciós honatyák, kevés kivételtõl eltekintve, ismét elgyávulnának, ne feledjék: a jó kompetenciatörvény megalkotása itt és most a legutolsó lehetõség arra, hogy ne következzen be tragikus szakítás a Nyugat-orientált magyar és szlovák politikai erõk között.

Egy sokszínû kormány törvényszerûen bomlásnak indul, ha a feladatok nehezét a megbízatás utolsó idõszakára halasztja. Ez a kabinet nagyon sokszínû, és az utolsó pillanatra halasztotta a közigazgatási reformot. A kormánypártok népszerûségének lemorzsolódása eközben pánikot idézett elõ a politikusok között. És az eredmény: több mint egy évvel a választások elõtt két kormánypárt politikusai nyíltan, mások pedig diszkrétebben riszálva keresik Meciar jóindulatát. Migas házelnök kiírta a megyei választásokat. A leendõ megyerendszer fõ jellemzõje, hogy éppen ilyet álmodott meg Meciar. Két koalíciós párt is azt a közigazgatási térképet tekinti legelfogadhatóbbnak, amelyet a HZDS politikai kartográfusai rajzoltak meg. Az lett volna normális, ha Meciar legyõzését követõen olyan törvényt fogad el az új parlament, amely lehetõvé teszi az elõzõ választási törvény elõidézte pártszervezõdési torzulások kiküszöbölését. Dzurindában azonban ehhez 1998 végén nem volt meg a politikai akarat. Idõközben a sok kis járásban és a kerületekben a pártok által delegáltak elfoglalták a kisebb-nagyobb funkciókat, így a közigazgatási status quo felborításához egyre kevesebb lett a hajlandóság. Amit a korszerû megyerendszer kialakításában 1990-ben három hónap alatt el lehetett volna végezni, az 2001-ben egész évben se valósítható meg. Meciartól egy valamiben érdemes lenne példát venni. Választási törvényével olyan pártstruktúrát hozott létre, amelyrõl bizton tudta, 4 év alatt szétzüllik. Hasonló elõrelátásra és eltökéltségre lenne szükség a koalíciónak abban a részében is, amelyben még jelent valamit a kormányprogram. Ez a kormány már "széttört kancsó, kiömlött tej". Nincs személyiség, aki a jövõben kormányzati pozícióba kerülve képes lenne a feladatok fontossági sorrendjének meghatározására. Kormánypárti politikusaink nem kis része ma arra összpontosít, hogy a HZDS szinte teljesen biztos gyõzelme esetén se kelljen visszamenni 7 ezer koronáért levéltárosnak, 8 ezerért tanügyi bácsinak, 11 ezerért egyetemi oktatónak. Csodálkozunk, hogy a plebszet elkeseríti ez a földszintesség?

TALLÓZÓ

A hivatalos észak-koreai pártlap szombaton, éppen azon a napon jelentetett meg kommentárt Phenjan és az USA viszonyáról, amikor hazaérkezett 24 napos oroszországi látogatásáról Kim Dzsong Il legfõbb vezetõ. Az írás szerint Észak-Korea mindaddig nem tárgyal Washingtonnal, amíg az USA Phenjan hadi képességeit akarja megtenni a tárgyalások fõ témájának. "Az amerikai fél egyoldalúan feltételt szabott a párbeszédhez. Megköveteli, hogy elsõsorban Phenjan nukleáris, rakéta- és hagyományos fegyvereinek csökkentésérõl legyen szó a tárgyalásokon. A KNDK és az Egyesült Államok nem ülhet tárgyalóasztalhoz, amíg az amerikai fél tõrrel az övében jelenik meg. Ha létrejönne is ilyen körülmények között a találkozó, akkor sem kecsegtetne sikerrel" – írja a lap. Kim szerint Phenjan rakétafejlesztési programja nem jelent fenyegetést egyetlen olyan országnak sem, amely nem tör a KNDK szuverenitására.