![]() |
![]() |
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
Szombat, 2001. augusztus 18. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 191. szám
Az ország legnagyobb lélekszámú falujában jövõ szombaton Szent István-szobrot avatnak
"Van Szent István-templomunk, Szent István terünk és most lesz Szent István-szobrunk is" mondja nem kis büszkeséggel Bara Mihály tardoskeddi polgármester.
A községben Szent István templomának búcsúját mindig az István-napot követõ vasárnap rendezik. Az önkormányzat, hogy a búcsút emlékezetesebbé tegye már harmadik alkalommal megrendezi a Szent István-napi Ünnepséget. A polgármester tájékoztatása szerint idén a rendezvény négynapos lesz: pénteken, augusztus 24-én kezdõdik és hétfõn, augusztus 27-én ér véget. A pénteki könnyûzenei koncertek elsõsorban a fiataloknak szólnak, a szombati és a vasárnapi programot viszont már minden korosztálynak szánják a szervezõk. A teljesség igénye nélkül néhány rendezvény: vásár, kézmûvesek bemutatója, hagyományõrzõk fellépése, szoboravatás, látványos bemutatót tart a Szent György Lovagrend és a Csallóközi Lovasíjászok csoportja, megnyitják a falumúzeumot, amelyben a község történetét bemutató állandó kiállítást tekinthetik meg az érdeklõdõk.
VÁGSELLYE
A járási székhelyen müködõ 36. Nyomkeresõk Cserkészegyesület szervezésében hétfõn kezdõdik a városi cserkésztábor. Az egykori városi fürdõ területén szombatig ötven gyereknek biztosítanak tartalmas foglalkozást. A gyerekek sátrakban fognak lakni, egy szakácsnõ felügyelete alatt fõznek, ellátogatnak az ógyallai csillagvizsgálóba, egynapos gyalogtúrákat tesznek a Vág mentén. Közben a fürdõ területén különféle sportrendezvényeket tartanak, és a cserkészet alapismereteiket is elmélyítik. Az egyesület vezetõjétõl, Aurel Kubolkától megtudtuk, a táborban nemcsak cserkészek vehetnek részt, hanem olyan gyerekek is, akik szeretnének megismerkedni a cserkészettel.
BACSFA
Egy élettelen, meztelen férfi holttestére bukkantak csütörtök délután Bacsfa közelében. A magyarországi Siófok környékérõl származó áldozaton nem voltak külsérelmi nyomok, s a rendõrségi szakértõk szerint 6-8 órája lehetett halott. A 45 éves Stág János ruháit, igazolványait mintegy 200 méterre a rendõrkutyák találták meg. A férfit szombattól keresi a magyarországi rendõrség, akkor fia bejelentése alapján eltûntnek nyilvánították. A rendõrség is a törvényszéki boncolás eredményére vár. A rendõrségnek egy ismeretlen telefonáló jelentette a holttest helyét a bacsfai tarlón.
POZSONY
Már négyszezer korona van azon a bankszámlán, amit a Szlovák Vöröskereszt és a Szlovák Televízió nyitott az árvízkárosultak megsegítésére. A pénzt az Emberek az embereknek (Ludia luïom) elnevezésû akció keretében gyûjtötték. A gyûjtés folytatódik, az aktuális információk megtalálhatóak a teletexten és a www.stv.sk internetcímen. (ta) Közös táborozáson voltak a Balatonnál az oroszlányi és vágsellyei gyerekek
Szép élményekkel és tartós baráti kapcsolatokkal gazdagodva tértek haza a káptalanfüredi gyerektáborban résztvevõ vágsellyei gyerekek. Az üdültetésre már másodszor a Vágsellye és Oroszlány közötti baráti kapcsolatok alapján, a vágsellyei városi rendõrség valamint az oroszlányi rendõrkapitányság közös szervezésében, az oroszlányiak káptalanfüredi üdülõjében került sor augusztus 6. és 13. között. Míg a tavalyi hasonló táborban 63 vágsellyei gyerek mellett csak 2 oroszlányi vett részt, a mostaniban Vágsellyérõl 69, Oroszlányból pedig 41-en táboroztak együtt. "Annak ellenére, hogy tõlünk olyan gyerekek is voltak, akik nem beszélnek magyarul, semmiféle nyelvi akadály nem létezett, a gyerekek nagyon jól megértették egymást, sõt olyan közös csoportok is alakultak, amelyekben a magyar gyerekek között szlovákok is voltak és fordítva" tájékoztatott Jozef Belický, a vágsellyei városi rendõrség parancsnoka. Balaton-parti tábor lévén mi más lehetett volna a fõ program mint a fürdés és napozás, ám egyéb programot is szerveztek a gyerekeknek. A rendõrparancsnoknak meggyõzõdése, hogy sok olyan barátság szövõdött a gyerekek között, amit a táboron kívül is fenntartanak majd, címet cseréltek és levelezni akarnak. A tábor iránt akkora volt az érdeklõdés, hogy félszáz jelentkezõ igényét nem tudták kielégíteni. A tábor a költségeihez a vágsellyei önkormányzat és szponzorok is hozzájárultak, ez utóbbiak elsõsorban a vetélkedõkbe és versenyekbe felajánlott díjakkal. Az oroszlányiak a finanszírozást oly módon oldották meg, hogy a szervezõk megnyertek egy pályázatot, aminek alapján a tábor költségeinek felét Oroszlány önkormányzata állta.
NYÁRI JÁTÉK
A Pátria Rádió ezen a héten is kisorsolta a Casio karórák szerencsés nyerteseit. Nyári játékunk fõnyereménye egy görögországi utazás. Ha Ön is szeretne bekapcsolódni az Új Szó, a Vasárnap és a Pátria Rádió közös játékába, nem kell mást tennie, csak hallgatnia a rádió magyar adását és olvasnia lapjainkat. A Pátriában minden hétköznap délután negyed hatkor elhangzik egy kérdés, melyre könnyedén válaszolhat, ha elõveszi az aznapi Új Szót vagy a Vasárnap magazin legfrissebb számát. Ha véletlenül elmulasztotta volna a kérdést, szombatonként az Új Szóban megtalálja a rádióban elhangzott kérdéseket. Olvasóinknak a válaszokhoz csatolniuk kell az Új Szó 3. oldalán hétköznaponként közölt játékszelvényt.
FELSÕSAJÓ
Egy színes televíziót lopott el egy betörõ egy felsõsajói családi házból, 13 500 korona kárt okozva ezzel a készülék tulajdonosának. A dobsinai rendõröknek néhány nap alatt sikerült nyomára bukkanniuk a tévé feltételezett elorozójának. A nyomozók a nagyszabosi (Slavosovce) V. K.-nál megtalálták és lefoglalták az értékes zsákmányt. (kp) SZENTPÉTER
A Rákóczi Szövetség, a Szüllõ Géza Polgári Társulás, a Csemadok és az MKP helyi alapszervezetei holnap Szent István-napi ünnepséget szerveznek. Tíz órakor a községi hivatal házasságkötõ termében Himmler György történelemtanár tart elõadást az államalapításról, Nagy Lajos esperes pedig arról beszél, milyen nemzetmegtartó szerepe van a felvidéki magyar keresztyén egyházaknak. Délben kezdõdik az ünnepi szentmise a katolikus templomban, fõcelebráns Gyulay Endre szeged-csanádi megyéspüspök. (km) CSUKÁRD
Névtelen levélben megfenyegették a csukárdi (Vinosady) polgármestert. A névtelen levél amelyet képeslapokból kivágott betûkbõl raktak össze szerzõje azzal fenyegetõzött, ha Vladimír Kanka nem mond le tisztségérõl, bántani fogja az unokáit. A zsaroló azt állítja, a községben a polgármester önhatalmúan dönt. Ezzel szemben Csukárdon mindenrõl a 11 tagú képviselõ-testület dönt, állítja Kanka. (ta) VÁGA
Ma délelõtt kezdõdött Vága elsõ falunapja. A falu történetében egyedülálló rendezvényre Csáky Pál miniszterelnök-helyettes és Berényi József, a kormányhivatal kisebbségi fõosztályának vezetõje fogadták el a meghívást. A falunap reggel 9 órakor állófogadással kezdõdött a község kultúrházában. A frissítõ után szentmise és a két világháború hõseinek tiszteletére állított emlékmû megkoszorúzása következik. Délután a helyi alapiskolások mûsora, majd sportrendezvények a vágai sportpályán folytatják a falunapot. Este pedig mulatság lesz, amelyre a szervezõk várják a környék falvainak lakóit is. (e) ELÕREJELZÉS Jobbára derült lesz az égbolt, és folytatódik a kánikula. Néhol megnövekedhet a felhõzet, és záporok vagy zivatarok is lehetnek. A kora délutáni hõmérséklet általában 28 és 32 fok között, délnyugaton 33 fok körül várható. A változó irányú szél gyenge marad. Az elõrejelzés szerint vasárnap túlnyomóan napos, hétfõn változóan felhõs idõre számíthatunk. Néhol valószínû több-kevesebb csapadék. A legalacsonyabb éjszakai hõmérséklet 15 és 20, a legmagasabb nappali holnap 29 és 33, holnapután 27 és 31 fok között alakul. ORVOSMETEOROLÓGIA Kedvezõ lesz ma is az idõjárás hatása. A hõség miatt azonban délután csökkenhet a szellemi és fizikai teljesítõképesség, s rosszabbodhat az összpontosítókészség is. Panaszokra kell számítaniuk a szív- és érrendszeri, valamint a reggeli órákban a légzõszervi betegségekben szenvedõknek. Kerülni kell a tûzõ napon való tartózkodást. Az érzékenyek nyugtalanná válhatnak. Kellemes napnak néznek elébe a mozgásszervi betegségekkel küszködõk; enyhülnek a reumások fájdalmai. Holnap hasonló fronthatás várható. CÍMLAP
VÉLEMÉNY
RÉGIÓ
BELPOLITIKA
KÜLPOLITIKA
GAZDASÁG |