Szombat, 2001. augusztus 18. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 191. szám

panorama.htm

Panoráma

Kör alakú pályán kering csillaga körül az exobolygó

Naprendszert fedeztek fel

Washington. Újabb bolygót fedeztek fel amerikai csillagászok a Nagy Medve csillagképbe tartozó 47 Ursae Majoris csillag körül, és ez a felfedezés megerõsíti azt feltevést, hogy a világegyetemben létezhetnek a mi Naprendszerünkhöz hasonló bolygórendszerek.

MTI-JELENTÉS

A Naprendszeren kívüli újabb bolygó létének kimutatása önmagában még nem lenne különösebb szenzáció, hiszen eddig hetven úgynevezett exobolygó nyomára bukkantak már az ûrkutatók.
Azonban a 47 Ursae Majoris égi kísérõje, akárcsak az öt évvel korábban felfedezett társa, szinte kör alakú pályán kering központi csillaga, azaz napja körül.
Ez a jelenség pedig nagyon is hasonlít a mi bolygóink keringési pályáira. Debra Fischer, a kaliforniai Berkeley Egyetem kutatója szerint az ismert bolygórendszerek közül ez emlékeztet leginkább a mienkre. A többi exobolygó ugyanis rendszerint meglehetõsen egyenetlen pályán mozog, azaz hol túl közel kerülnek napjukhoz, hol pedig túlságosan eltávolodnak tõle. Ez pedig oly nagy mértékû hõmérséklet-ingadozást okozhat, ami nem kedvez az élet kialakulásának.
A 47 Ursae Majoris planétáinak szinte szabályos körpályája egyben arra is utal, hogy a két – egyébként óriásbolygó méretû égitest – árnyékában náluk kisebb bolygók is meghúzódhatnak, akárcsak a mi Napunk körül, mégpedig abban az övezetben, ahol ezeken a feltételezett szerényebb méretû kõzetbolygókon akár a folyékony halmazállapotú víz megléte – azaz a mi fogalmaink szerinti élet alappillére – is lehetséges.
A 47 Ursae Majoris egyébként a kémiai összetevõit és nagyságát tekintve is hasonlatos Napunkhoz, tõlünk 51 fényévnyire van. Két bolygója – képzeletben a mi Naprendszerünkre kivetítve – a Mars és a Jupiter közötti térségben kering körülötte.


Az ünnepségsorozat összköltségvetése 850 millió forint

Tûzijáték-számháború

ÖSSZEFOGLALÓ

Budapest. Az idei augusztus 20-i állami ünnepségsorozat a szervezõ Országimázs Központ hivatalos tájékoztatása szerint 686 millió forintba kerül. Ez azonban a szolgáltatások áfa nélküli ára, tehát az ünnepségsorozat összköltségvetése mintegy 850 millió forint. A központ azért az áfa nélküli árat adta meg, mert szerinte az ünnepségek szervezésével, lebonyolításával kapcsolatos számlák forgalmiadó-tartalma utóbb visszakerül az állami költségvetésbe. Az állami ünnep költségvetésének legnagyobb tételét a budapesti tûzijáték teszi ki. A felhasznált anyagok ára, a látványtervezés, a kivitelezés, a biztosítás és a védelem összességében nettó 247 millió 600 ezer forintba kerül. A miskolci, siófoki és zalaegerszegi tûzijáték megrendezésére 28,5 millió forintot fordítanak. Összehasonlításként: a tavalyi budapesti tûzijáték hozzávetõlegesen 150 millióba került, azért nincs pontos adat, mert az Országimázs Központ üzleti titokra hivatkozva azóta sem közli, hogy mennyit fizetett a kivitelezést vállaló amerikai cégnek és a látványossághoz kapcsolódó fényshow-t rendezõ német Art in Heavennek. Az Országimázs Központ idén is közbeszerzési pályázat nélkül döntött, és a Pyro-Technic Kft.-t bízta meg a budapesti tûzijáték lebonyolításával. (n-g)


Mikor veheti feleségül az angol trónörökös barátnõjét, Camilla Parker Bowlest?

Károly herceg nem kapott engedélyt

MTI-JELENTÉS

London. Londonban cáfolták azt a brit lapjelentést, amely szerint II. Erzsébet angol királynõ akarata ellenére ugyan, de hozzájárult ahhoz, hogy az 52 éves Károly walesi herceg, trónörökös feleségül vegye az 53 éves Camilla Parker Bowlest, aki hosszú évek óta a barátnõje.
"A helyzet mit sem változott" – jelentette ki Károly herceg lakhelyének, a St. James-palotának a szóvivõje, aki a múltban már hivatalosan is közölte, hogy Károlynak nem áll szándékában újra megházasodni.
A Spectator címû konzervatív folyóirat "jól tájékozott megfigyelõkre" hivatkozva azt jelentette, hogy a királynõ feladta ellenkezését a trónörökös újabb házasságával szemben. Károly herceg és Camilla házasságára azonban csak a királynõ uralkodásának ötvenedik esztendejét követõen kerülhet sor, amelynek jubileumát jövõre ünneplik meg.
Károly trónra lépését követõen Parker Bowles sem királynõi címet nem kapna, sem pedig azt megelõzõen nem lenne walesi hercegnõ, mivel ezt a címet Diana, a trónörökös 1997-ben tragikusan elhunyt felesége viselte.
A Buckingham-palota szóvivõje az ügyben sokkal visszafogottabban nyilatkozott: "Az ilyen jellegû spekulációkat soha nem fogjuk kommentálni".


HALLOTTA MÁR?

A német nõk 30 százaléka azonos nemû szexpartnerrõl ábrándozik. A 20 és 39 év közötti német hölgyeknek 12 százaléka, a 40 és 60 év közöttieknek 15 százaléka pedig már a gyakorlatban is megvalósított efféle álmokat – derül ki a Gewis intézet felmérésébõl, amely a Fit for Fun címû életmódmagazin számára készült. Az ilyesfajta képzelgés a férfiaktól sem teljesen idegen, bár körükben ritkább, vagy legalábbis kevésbé bevallott: a megkérdezett férfiaknak 21 százaléka tudja elképzelni a szexet más férfival, s 12 százalékuk már ki is próbálta azt. A felmérésbe bevont nõknek és férfiaknak alig egyharmada ítélte el perverz dologként a homoszexuális kapcsolatokat.

Brazíliában a környezetvédelmi hatóság bezárt egy Rio de Janeiro melletti állatkertet, kiderült ugyanis, hogy a szegényes körülmények miatt több mint 80 állat éhen pusztult. Az éhségtõl elpusztult állatok között volt több ritka papagáj, vadmacska, hüllõ és majom is. Egy mélyhûtõbe helyezték õket, de szakértõk szerint vélhetõen az alultápláltság végzett velük. A hatóságok vádat emelnek az állatkert tulajdonosa ellen.

Egy kilogramm cannabist találtak a magyar pénzügyõrõk egy személyvonaton tegnap hajnalban a kelebiai vasúti határátkelõnél. A kábítószert a Belgrádból érkezõ, Budapestre tartó szerelvény egyik kocsijában, a WC egyik üregében rejtették el a csempészek. A lefoglalt kábítószer értéke mintegy két és fél millió forint.

Nem várt "harapós segítséget" kapott egy lopással gyanúsított 45 éves bázeli asszony. Miközben ugyanis a helyszínre érkezett nyomozók házkutatásba kezdtek az asszony otthonában, egyiküket megtámadta a lakásban tartott nyúl. A tapsifüles olyan erõsen a rendõr lábába harapott, hogy a férfit kórházba kellett szállítani, ahol elsõsegélyben részesítették. Az asszonyt végül is a lakás erkélyén találták meg, egy takaró alatt rejtõzve, bár azt nem mondta meg, a nyulától rémült meg, vagy a hatóság képviselõitõl. Miután a nõ a rendõrségen beismerte tettét, feltételesen szabadlábra helyezték. (m, o-o, i-x)


Kétezer nézõt evakuáltak a londoni királyi operaház épületébõl

Felrobbant egy krumpli

MTI-HÍR

London. Csütörtök este a londoni királyi operaházban egy mikrohullámú sütõben fölrobbant egy burgonya, s ezért kétezer nézõt kellett evakuálni. Mint a brit fõváros tûzoltódandárja tegnap közölte, az incidens a San Franciscó-i balett vendégjátéka közben történt elõzõ este kilenc tájban. Valamelyik táncos a kulisszák mögött burgonyát pirított, de a mikrohullámú sütõ túlhevült, a krumpli tüzet fogott és fölrobbant.
A publikum húsz perc múltán visszatérhetett a Covent Garden épületének nézõterére – mondta a tûzoltódandár szóvivõje, hozzátéve, hogy "a mikrohullámú sütõ szemlátomást jól bírta (a túlterhelést), de a burgonyából nem sok maradt". A San Franciscó-i balett szóvivõje megjegyezte, hogy "eddig senki sem jelentkezett a sütõ tulajdonosaként".


CÍMLAP VÉLEMÉNY RÉGIÓ BELPOLITIKA KÜLPOLITIKA GAZDASÁG
MELLÉKLET KULTÚRA TÉMA PANORÁMA SPORT HOROSZKÓP
KEZDÔLAP ARCHÍVUM IMPRESSZUM VISSZHANG