Péntek, 2001. augusztus 10. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 185. szám

Akadnak-e olyanok, akik létfontosságú kérdésben meg merik engedni maguknak, hogy ne legyen markáns véleményük

Vészesen közeledik a Magyar Koalíció Pártja Országos Tanácsának ülése. A tét nem kicsi: marad-e az MKP a koalícióban, vagy távozik.

Kiderül, milyen hatással volt az OT tagjaira a sokadik felindulásból született kilépési vágy és a baloldali partnerszerûségek hecckampánya.

Kilencven döntéshozónak legalább negyvenféle érdeke van. Vajon mely érdekek és hatások kerekednek felül augusztus végén?

Sok függ persze attól is, hogyan teszik fel a kérdést az OT-tagoknak. Nem mindegy, hogy a határozati javaslatban az szerepel majd: az MKP kilépjen-e a kormánykoalícióból, vagy az: maradjon-e a koalícióban. Pszichológusok szerint egyszerû lélektani megfontolásokból. Ha egy embertõl pozitívan kérdeznek, általában a válasz is pozitív lesz. Tehát ha azt kérdezik a tanácstagoktól, kilépjen-e az MKP, nagyobb a valószínûsége, hogy több igen válasz érkezik. Ugyanez érvényes fordított esetben is. Ám az MKP további sorsáról bizonyára a tartózkodók száma fog dönteni, ha egyáltalán akadnak olyanok, akik e létfontosságú kérdésben meg merik engedni maguknak, hogy ne legyen határozott véleményük. Márpedig nem egy OT-tagnak legalább annyi érve és oka van a kilépésre, mint a bentmaradásra (ha ez utóbbira nem több). Fifty-fifty, vagyis logikus és nyugodtan vállalható lépés lenne a tartózkodás. De sok minden függ a közhangulattól, az ülés hangnemétõl és mindkét fél nyomásgyakorlási módszereitõl. Meg attól, milyen cseleket, pótmegoldásokat, döntéshalogatást sikerül a vezetõség néhány tagjának bevetnie.

Visszatérve a kérdésre, a tartózkodás megfelel a nemmel szavazásnak. Tehát ha a kérdés, vagyis a határozati javaslat úgy szól, ki kell-e lépnie az MKP-nak a kormányból, a tartózkodók szavazataival a nem kaphat többséget. Ha a határozati javaslat úgy hangzik majd, maradjon-e az MKP a kormányban, ismét a tartózkodók szavazataival a kilépés kaphat többséget. Ha lesz mersze néhány tanácstagnak tartózkodnia. És ha nem a már szorgalmazott, de többek által elvetett titkos szavazást részesítik elõnyben a tanácstagok. Mert akkor szinte biztos, hogy az MKP kormányban marad.

A lopás az lopás, a fajgyûlölet az fajgyûlölet – a tûréshatár mindkettõvel szemben nulla kell hogy legyen

Lassan megszokom, hogy a nyári uborkaszezon már krumpliszezon, és osonó léptektõl hangos a mezõ, bár idén nagyon komoly konkurenciát állít a termésdézsmálásnak és a menekültbiznisznek a kormánykoalíció.

Földekre vezényelt gyerekseregek lopják a termést, míg szüleik transzparensekkel tiltakoznak az ellen, hogy Prágában a brit hatóságok emberei ellenõrzik a szigetországba utazókat, és nem engedik repülõre szállni a romákat, illetve akit annak vélnek. Nevezzük néven a dolgokat: a lopás az lopás, a fajgyûlölet pedig fajgyûlölet – a tûréshatár mindkettõvel szemben nulla, bár az egyik feketén-fehéren nincs benne a tízparancsolatban. A kiskorúak büntethetetlensége mögé bújásnak nem az az elsõdleges, bár egyáltalán nem elhanyagolható tragédiája, hogy egy-egy magángazda egész éves munkája vész kárba, hanem hogy a szülõk belenevelik gyerekeikbe a lopást. Felmérések szerint a szlovákiai roma nemzetiséghez tartozók körülbelül negyven százaléka még nem töltötte be tizennyolcadik életévét, és a populációs robbanás éppen abban a körben várható, amelyet a többségi társadalom a roma kisebbség "problémás részének" nevez. Az, hogy a krumplit kikaparó ötéves roma gyerek tizenöt év múlva ne a saját x számú gyerekét küldje ki a mezõre, csakis egy másik, pozitív példa felmutatásával érhetõ el, ami töméntelen pedagógiai munkát, áldozatot és fõképp irtózatos anyagi támogatást igényel az államtól, tehát az adófizetõktõl. De aki nem látja, hogy a következõ években ez lesz az ország – és a többségi társadalom által "a roma kisebbség nem problémás részének" nevezett roma kisebbség – egyik legnagyobb gondja, az vak.

A másik problémát látjuk, de nem akarjuk észrevenni (pedig részben ebbõl eredeztethetõ az elsõ); ám ki szeretné bevallani nyíltan, hogy fajgyûlölõ. Az állami szervek legkevésbé, amelyek egy hónapja azt próbálják kivizsgálni, hogyan lehet úgy nekifutni Nagyrõcén fejjel a falnak, hogy közben leszakadjon a májunk és hozzá vagyunk bilincselve a radiátorhoz. Hogy milyen viszonyok között élünk, álljon itt egy számomra egészen megdöbbentõ eset. Az ostravai vasútállomáson egy fehérbõrû, keresztény, feltételezhetõen jó családból származó, nem a bõrfejûek mozgalmához tartozó, nemzetiségét tekintve nem tudjuk, milyen rozsnyói férfi minden elõzmény nélkül egy jólirányzott ütéssel a földre küldött, majd hihetetlenül összerugdosott egy 19 éves fiút, miközben azt kiabálta, te büdös kurva cigány, majd én megmutatom neked, és jól meg is mutatta neki. A történetben nem lenne semmi bökkenõ, mindennapos, megszoktuk már, viszont a fiú végképp nem cigány. Egy nagyon jólsikerült, huzamos napozás után vált célponttá, egyébként meg télen tejfehér, keresztény és feltételezhetõen jó családból származik, arról pedig nincs adat, hogy eddig szimpatizált-e a szkinhedekkel, de ezentúl valószínûleg semmiképp nem fog. Azontúl, hogy ismét igazolva látom, amit a bõrorvosok nem gyõznek hangsúlyozni, tehát, hogy manapság milyen veszélyes a napozás, személy szerint én nagyon szeretném, ha a támadót rasszista indítékkal elkövetett bûncselekményért ítélnék el, bár két fehér közt ez kizárt. De az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy a romákat sem mindig azért verik a bõrfejûek, mert romák, hanem mert csak. Valamivel el kell ütni az idõt.

Most már csak az a kérdés, mi a különbség az ostravai rozsnyói támadó és a prágai brit ellenõrzõ hatósági szerv közt. Az a. megoldás, hogy mindkettõ írásos igazolást kér a célszemélytõl, hogy roma nemzetiségû, a b., hogy a bõrszín alapján dönt(i le).

A hab a tortára pedig szintén Csehországból jött – de azért ne higygyük, hogy Szlovákia annyira unalmas –, ahol egy ismeretlen roma nõ ellen a fehér faj gyalázása miatt indítottak eljárást, mert "te fehér szemét"-nek nevezett egy fehér nõt, mondhatni, fehérszemélyt. Bármily meglepõ, ebbõl is látni: A rasszizmus nem ismer bõrszínt. Tehát hangsúlyozzuk még egyszer: a lopás az lopás, a fajgyûlölet az fajgyûlölet.

KOMMENTÁR

Az 1998-as választások után lelkesen állapítottuk meg: választópolgáraink többsége jobb az általában feltételezettnél. Noha a leendõ miniszterelnök elõre bejelentette, számol a magyar párt kormányzati részvételével, a voksolók – nem is akármilyen arányban – Dzurinda koalícióját bízták meg az ország irányításával. Ma lehangolóan állapíthatja meg a demokratikus világ, hogy választópolgáraink többsége annak idején hiába bátorította az igen kis részben neveltetésénél fogva, nagyobbrészt pedig újsütetûen demokratikus politikusokat. Amilyen kellemes meglepetés volt 1998 õsze, olyan jeges zuhany 2001 nyara. A politikában is az a kudarc egyik fõ jellemzõje, hogy nehezen akad gazdája. De azért mindig meglelik, akire mindent rá lehet kenni, a politika rátalál az ügyeletes zsidóra, magyarra, reakciós zsírosparasztra, másképp gondolkodó értelmiségire. A kudarcot még egy Napóleonnak se bocsátja meg a nép. Márpedig a Dzurinda-kormánynak csak egyetlen ütközete végzõdött diadallal: az 1998 õszi választás. Azóta ami "csatája" volt, legfeljebb a távoli Brüsszelben és Washingtonban minõsítik gyõzedelmesnek. Itthon a plebsz mindet kudarcként élte meg. A választások napján szlovákiai kéz dobja urnába a szavazócédulát. Most, 2001 nyarán a közvélemény-fürkészõknek szlovákiai emberek mondanak véleményt Dzurinda és társai végre nem hajtott feladatairól. Arról is, hogy ez a társaság több mint egy évvel megbízatásának lejárta elõtt lovak közé dobta a gyeplõt. Következik a kudarcon való osztozkodás, és most minden politikus bõkezû a másikkal szemben. Akkor, 1998 õszén a lakosság többségének nacionalizmust visszautasító voksolása felbátorította a koalíciós politikusokat. Ideiglenesnek bizonyult a kurázsi. Most, amikor leplezetlenül cinkelt kártyapaklit használnak a koalíciós partnerek, hogy a Fekete Péter a magyarok kezében maradjon, nem úgy kell feltenni a kérdést, érdemes-e egy csapatban maradni mondjuk az SOP semmihez nem értõ, de mindenre képes politikusaival. Nem miniszteri, államtitkári, megyefõnöki posztok kedvéért érdemes alaposan megfontolni a kilépést. Ha fogcsikorgatva is, arra kell gondolni, hogy 1998 õszén a szlovákok többsége bebizonyította, az egyszerû emberek bölcsebbek a politikusoknál. Veszendõbe mehet, ami megmaradt ebbõl. Ez ama kevés érték egyike, amely itt 1998 óta képzõdött. Ennek megóvásáért kell alaposan megfontolni a kilépést.

JEGYZET

A vizet szeretõ ember azért jár tópartra, hogy pihenjen, napozzon, lubickoljon. A horgász meg azért, hogy hobbijának hódoljon. Egyik esetben sem árt, ha nem túl nagy a zaj, ha elmaradnak a százhúsz decibeles bõragyúak és az exhibicionista hordák. Meg aztán van abban némi igazság, hogy a kulturáltság fokmérõje, hogyan viselkedik egy nép levetkõzve. Minap a Pozsonyhoz közeli Zöldvíz nevû tavacskát ejtettük célba. Sok esélyünk nem volt halfogásra, este lehûlés jött, a nagy hõmérséklet-ingadozást pedig a ponty nem szereti. De azért megvoltunk. Míg csak meg nem érkeztek azok. Akiket emberi lénynek nehéz lenne nevezni, hiszen a dühöngõ állat is csak fájdalmában csap olyan randalírozást, mint ezek az egyedek. Hogy alkoholos bódulatban bömböltek egész éjjel, még hagyján. Hogy tábortüzük szikrái az erdõ fáit nyaldosták, még elviselhetõ volt. Vízparton könnyû a tûzoltás. De amikor felbõdült a motorfûrész, megállt bennem az ütõ. Azzal vágták a tûzrevalót. S ekkor még nem sejtettük, hogy hátravan az adu. Éjfél után motorcsónakot löktek a vízre, és kezdetét vette az esztelen száguldozás. A tavacskán felborult az élet. Türelmem vesztve elõbb emberi szóval, majd a fulladásos halált ordítva folytattam rövid monológot velük. Hasztalan. A csotrogány olykor a tengelye körül pörgött, az üvöltés az egekig hatolt, folklórként némi magyarozás is belekeveredett olykor a pálinka kottázta csasztuskákba. Nem szedelõzködtünk, mert gondoltuk, a sok alkohol elõbb-utóbb ledönti õket, egyszer csak elernyednek. Õk nyertek; reggelig bírták a strapát. Mikor morogva berámoltuk motyónkat a kocsiba, ismerõs horgász érkezett. Ja, a zajos kompánia? Gyakran csinálnak majrét. Aztán a rabsicokra terelõdik a szó, emberünk elégedetten meséli, Szerdahely környékén már valami negyven ember ellen folyik eljárás orvhalászatért. Jó ez az új törvény, végre rendet csinál. Hát igen, morgom távozóban, azt kellene, de az agyakban is. Hogy ne mindig "amoda" mutogassunk, hanem a fajtánkra is rá merjünk szólni. Vagy a toleranciaküszöb és a tisztességes viselkedés is nemzeti hovatartozás függvénye?

OLVASÓI LEVÉL

Ki jogosította föl az MKP képviselõit arra, hogy azzal fenyegetõzzenek, kilépnek a koalícióból? A választások után büszkék voltunk, hogy bekerültünk a kormányba. Természetes, hogy mindent nem sikerült elérni, de ez máshol is így van. Viszont elérték, hogy a magyar iskolákban kétnyelvû bizonyítványt osszanak, hogy felútjítsák a Párkányt Esztergommal összekötõ Mária Valéria hidat. Ezeket a dolgokat nem érhettük volna el Meciar idején. Ennek a kormánynak elég a baja, és még mi is azzal zsaroljuk: lehet, hogy kilépünk. Ez elég gyerekes viselkedés, velem együtt sokan mások elítélik. Ma már nem lehet így politizálni! (Duray Miklós szélsõséges nézetei befolyásolják képviselõinket, ám ezzel többet ártanak nekünk, mint gondolnánk.) Hogyan akarjuk befolyásolni az ország politizálását, ha nem vagyunk a vezetésben? A palánk mögül? Politikusaink a kilépni-nem kilépni dilemmával még a rendes szlovák embereket is ellenünk fordítják. Azt mondhatják ránk, süllyed a hajó, menekülnek a patkányok. Büszke vagyok arra, amit Könözsi László az Erkölcsi kötelességünk maradni címû cikkben nyilatkozott az Új Szó 2001. július 27-i számában. Ez az interjú nagy hatással volt ránk. Nem tudom, hol végezték a felmérést, miként született az eredmény, hogy 70 százalék a kilépést támogatja. Nagyon sok emberrel találkoztam, akiknek más a véleményük. Kérem az MKP vezetését, jól gondolja meg, mielõtt döntést hoz. Tudom, Bugár Béla állítása, miszerint a párt vezetésében nem létezik ellentét a kilépés kérdésében, nem fedi a valóságot. Õrültségnek tekintem a kilépés gondolatát is, mert a következményekre gondolni is rossz. Nem beszélve arról, ha kilépünk, lovat adunk Malíková és társai alá, akik utálattal fogadták, hogy bekerültünk a kormányba. Bízom benne, Duray saját véleménye, hogy kilépjünk a kormányból. Nem kevés magyar ember sorsáról van szó. Mi bíztunk azokban, akikre szavaztunk, de ki szavaz legközelebb?! Minek járuljunk az urnákhoz, ha nem bízhatunk az általunk megválasztott képviselõkben?
Búra István, Léva

TALLÓZÓ

A lap a kormányhivatalban tavaszszal kitört korrupciós botrány kivizsgálása körüli ellentmondásokról ír. Az Európai Unió támogatásainak korrupciógyanús felhasználása miatt lemondatott Pavol Hamzík miniszterelnök-helyettes helyére lépett Mária Kadlecíková a számvevõszék (NKÚ) elnökével ellentétesen értékeli az eddigi kivizsgálás eredményeit. Míg Jozef Stahl, az NKÚ elnöke rámutatott arra, hogy már most bebizonyosodott Roland Tóth visszaélése az utazási költségekkel, igazolódott mulasztása a pályázatok nyilvántartásának vezetésében és az útijelentések elmaradásában, addig a kormányfõ helyettese nem látja a korrupció gyanújának igazolását. A lap szerint ezzel közvetve menesztett elõdjét próbálja tisztára mosni, ám ha egy hónap múlva az NKÚ vizsgálata mégiscsak igazolja a korrupció gyanúját, akkor bebizonyosodik, hogy Mária Kadlecíková vércsoportja azonos Hamzíkéval és – közvetve Meciaréval.