![]() |
![]() |
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
Kedd, 2001. augusztus 7. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 182. szám
A párt vezetõ testületében már nem mindenki határozott híve a kilépésnek
Pozsony. Az MKP tegnapi elnökségi ülésén vélhetõen már nem volt olyan egységes vélemény a kormányból való távozást illetõen, mint június 6-án, amikor egyhangú javaslat született az Országos Tanács összehívására. Erre utaltak a napokban elhangzott nyilatkozatok is, illetve az, hogy az elnökség pénteken ismét összeül.
Lapzártánkig nem született érdemi döntés, miképp járjon el a párt a koalícióban a közigazgatási reform két törvényének (vagyis a megyékrõl, illetve a megyei választásokról szóló jogszabályoknak) július eleji elfogadása után kialakult válság kérdésében. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes a sajtóval annyit közölt, az elnökség igyekszik körültekintõen elemezni a helyzetet, és az újabb pénteki rendkívüli elnökségi ülésig valószínûleg több javaslat születik arra vonatkozóan, hogy miként lépjen a párt. Szavai szerint a testület akkor hoz végleges döntést arról, milyen javaslatot terjeszt az Országos Tanács elé. A kormány magyar alelnöke szerint helytelen úgy feltenni a kérdést, kilép-e az MKP a kormányból, mert nem a magyar párt nem tartotta be a koalíciós egyezségeket, hanem a szlovák kormánypártok, és reméli, "felelõsségteljesen" dönt a párt. A tárgyalás közben egy másik elnökségi tagtól azonban úgy értesültünk, egyelõre nincs szó arról, hogy új javaslatot fogalmazna meg az elnökség, illetve módosítaná korábbi állásfoglalását, amelyben egyértelmûen a távozást szorgalmazta. Bugár Béla pártelnök viszont egyértelmûen cáfolta Csáky Pál szavait. "Az országos elnökség újból megerõsítette július 5-i javaslatát a kilépésre és az elnökség pénteken azt a javaslatot fogja megvitatni, amit majd az Országos Tanács elé terjeszt" nyilatkozta lapunknak Bugár Béla pártelnök. A két ellenzéki parlamenti párt nem zárja ki, hogy az MKP távozása esetén bizonyos feltételekkel támogatná a Dzurinda-kormányt, hogy az kitöltse megbízatási idõszakát. "A HZDS azt szeretné, ha jövõ júliusban lennének a parlamenti választások, azért, hogy a kormány megegye, amit fõzött" mondta Jozef Bozik. Meciar pártjának alelnöke Pavol Hamzík SOP-elnök kijelentésére reagált, aki szerint az MKP távozása után a HZDS-szel kellene tárgyalni és ellenzéki szerzõdést kötni. A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) részérõl hasonlóképpen nyilatkozott Peter Súlovský alelnök. Nézete szerint pártja bizonyos feltételek mellett hajlandó lenne támogatni egy kisebbségi kormányt. Ján Simko, az SOP parlamenti képviselõje viszont Hamzíkra reagálva közölte, távozik az SOP-ból, ha valóban a HZDS-szel köt ellenzéki szerzõdést a kormány, hiszen a párt voltaképpen Meciar megbuktatására jött létre az 1998-as választások elõtt. (korp)
Losonc. "Környékünkön nemcsak a magyar, hanem a szlovák választópolgárok is azt várják, hogy az MKP ne lépjen ki a kormánykoalícióból" jelentette ki Csúsz Péter járási elöljáró-helyettes, az MKP kerületi tanácsának elnöke. Csúsz szerint a környék magyar és szlovák lakosai elsõsorban azért bennmaradáspártiak, mert nem szeretnék, hogy "az MKP buktassa meg a kormányt", és tartanak a kormányválságtól. "A lakosság úgy véli, a kabinet eddigi stabil tényezõjének kilépésével bizonytalan helyzet állhat elõ" mondta az Új Szónak Csúsz Péter, aki szerint a kialakult helyzetben a bennmaradás és a kilépés egyaránt rossz megoldás. "Mára megosztottá vált a párt. Mindkét fél elégedetlen lesz, bármi történjék is. Az MKP eddig egységes volt, most pedig egyik érv akarja legyõzni a másikat" jelentette ki. Hozzátette, a bennmaradás mellett elsõsorban a választópolgárok voksolnának, a pártszervezetek tagjai között többen választanák a kilépést. Csúsz Péter elmondta, két héten belül valamennyi járási alapszervezet véleményt mond, majd a járási elnökség fogalmazza meg a losonci MKP álláspontját, közvetlenül az országos tanács döntése elõtt. (jéel) Használt négyüléses repülõgépet már 2,5 millió koronáért lehet kapni, újat kilencért
Pozsony. Nincs nehéz helyzetben Szlovákiában az, aki pilótaigazolványt akar szerezni. Ha van pénze egy teljes kiképzés mintegy 115 ezer koronába kerül , nyolcvan óra elmélet, negyven óra gyakorlórepülés és a vizsga után kézbe is veheti magánpilóta-igazolványát, mely az angol Privat Pilot Licence alapján a PPL rövidítést kapta. Tanfolyamot több magáncég is szervez Pozsonyban. Természetesen elõtte át kell esni egy orvosi vizsgálaton, mely információink alapján eléggé rutinszerû, fõleg a szív és az érrendszer, valamint a látás és a hallás kivizsgálására szorítkozik. Az elméleti vizsgát az érettségivel rendelkezõ tanítvány könnyen elvégzi, az oktatás során megismerkedik az aerodinamika, meteorológia, navigáció alapjaival, de foglalkoznia kell a repülõgépek besorolásával, a motorok karbantartásával és természetesen a repülés szabályainak elsajátításával is. A nemzetközi igazolványt kétévenként kell hosszabbítani, ehhez orvosi vizsgálat kell, és az eltelt két év alatt legalább 24 óra repülést kell felmutatni. 200 óra repülés és egy újabb vizsga után kereskedelmipilóta-igazolványt (OPL) lehet kapni, újabb 1500 óra repülés után pedig szállítópilóta-igazolványért (ATPL) vizsgázhat az érdeklõdõ. Az OPL igazolvány légitaxi vezetésére és oktatói tevékenységre jogosít fel legfeljebb 5700 kilogramm összsúlyú repülõgépeken, az ATPL igazolvánnyal pedig akár Airbust is irányíthat a pilóta. Aki akarja, kicserélheti kocsiját repülõgépre mint ahogy ezt Ján Slota tette , bár ez sem olcsó mulatság. Használt négyüléses gépet már potom 2,5 millió koronáért lehet kapni, az új 8-9 millióba kerül. Természetesen bérelni is lehet repülõt, ára egy órára 3500 korona körül mozog. (lpj)
Dunaszerdahely. A hétvégén légibalesetben, Sikabony határában elhunyt 41 éves Fõsi Tibor amatõr pilóta volt, repülésre és a motoros sárkányrepülõ vezetésére sem volt engedélye. Repülõstársa, Rajzák László sebész szerint azonban kellõ tapasztattal rendelkezett, mintegy 5 éve repült. A baleset után éppen Rajzák László próbálta megmenteni életét. "Gépe mintegy 25 méteres magasságban hirtelen megbillent. Nem tudom elképzelni másképp a balesetet, mint hogy egy széllökés kitépte kezébõl a kormányrudat. Valószínûleg túl közel a földhöz érte a szél, nem volt ideje visszanyerni uralmát a gép felett. Sokkal tapasztaltabbakkal is elõfordulhatott volna" véli a sebész. A halál pontos okát csak a boncolás után tudják biztosan megmondani, ám valószínûleg belsõ vérzés miatt hunyt el. "Volt néhány törése, a bordákon és a lábán, de ezek nem okozhatták halálát. Az újságok állításaival ellentétben a kórházban nem mûtöttük meg mondta Rajzák László. A szerencsétlenül járt pilóta a dunaszerdahelyi Ikarus repülõsklubba kérte felvételét, amit post humus megkap. (hely) Még nem tûzték ki a kedvezménytörvényrõl szóló szlovákmagyar egyeztetés idõpontját
Pozsony. A szlovák kormány nem akadályozza majd a magyar nemzetiségû szlovák állampolgároknak nyújtott azon elõnyök biztosítását, amelyek a magyar státustörvénybõl következnek. A végrehajtásnak azonban a külföldi szlovákokra vonatkozó törvény végrehajtásával összehasonlítható módon kell történnie jelentette ki Jaroslav Chlebo, a külügyminisztérium államtitkára. A végrehajtási intézkedésekkel kapcsolatos szlovákmagyar konzultáció idõpontja még nem tûzték ki, habár a magyar fél sürgeti a találkozót, mivel a törvény már 2002. január elsején életbe lép, és addig a magyar kormánynak még tizenegy végrehajtási rendeletet kell elfogadnia. Chlebo nem hiszi, hogy még augusztusban sikerül találkoznia magyar partnerével, Németh Zsolt külügyi államtitkárral, mivel még nem juttatta el valamennyi tárca a külügyminisztériumnak a szlovák állásfoglalás kialakításához szükséges észrevételeit. "Nem célunk, hogy egyetlen találkozón lezárjuk az összes vitás kérdést" mondta Jaroslav Chlebo, aki azt várja el Magyarországtól, hogy a szlovák fenntartások ismeretében elkészített végrehajtó intézkedések tervezetét elhozza a találkozóra. "A szlovák kormány ezután dönti el, hogy elfogadható-e számára az a jogi norma, amely a területén is érvényesülne", folytatta az államtitkár, aki szerint a szlovák fél tárgyalási alapja az, hogy "az önálló Szlovákia területén egyedül a szlovák kormánynak van hatalma." A kiválasztott 200 anya beleegyezett, hogy tõlük egyetlen gént sem örököl fiuk
Berlin/Washington. 2002 nyarán megszülethetnek az elsõ klónozott csecsemõk, adta hírül a világsajtó a drudgereport.com internetes folyóirat hírére hivatkozva. A klónozási kísérlet szellemi atyja, Severino Antinori olasz orvos még februárban interjút adott a német Der Spiegelnek. Akkor még nem árulta el a 200 nõn végzett beavatkozás helyszínét, csak annyit mondott, akár Olaszországban is beültethetnek klónozott embriókat a nõk petefészkébe, hiszen az ottani törvények pédául az Egyesült Államokéival szemben nem tiltják az ember klónozását. Antinori doktor szerint a kiválasztott önkéntes pároknak természetes úton nem születhet gyermekük, és az sem zavarja õket, hogy utódjuk az apa pontos genetikai mása lesz. "Figyelmeztettem a leendõ anyákat, hogy belõlük egyetlen gént sem örököl majd a fiuk. Beleegyeztek" nyilatkozta az orvos, aki elutasította a leszbikus jelentkezõket, mondván, a gyermeknek szüksége van apára. Antinori doktor és csapata ötvözni kívánja Dolly birka klónozási technikáját a legújabb tudományos módszerekkel. A klónozás sikerszázaléka nagyon alacsony: az elsõ klónozott bárány, Dolly születését 276 sikertelen kísérlet elõzte meg. Az olasz embriológus elismerte, még nincsenek tisztában valamennyi kockázati tényezõvel, azonban állítja, a rizikófaktor alacsony. Ennek ellentmondani látszik, hogy az eddig elvégzett állatklónozások mindössze 40 százaléka volt sikeres. A CBS amerikai hírtelevíziónak nyilatkozva Antinori kijelentette: "A klónozással egyszerûen gyermekeket hozunk létre. Egyéniségeket, nem egyedek fénymásolatait." A bejelentés máris kiváltotta a Vatikán tiltakozását. a Szentszék bioetikai bizottságának elnöke szerint a klónozás erkölcstelen. "Minden gyermeknek saját genetikai tulajdonságokkal kell születnie. Nem lehetnek valaki más fénymásolatai" jelentette ki Mauro Cozzoli. A novemberre tervezett kísérletet a drudgereport.com értesülései szerint csütörökön az amerikai tudományos akadémián jelenti be hivatalosan Antinori professzor. (jéel) CÍMLAP
VÉLEMÉNY
RÉGIÓ
BELPOLITIKA
KÜLPOLITIKA
GAZDASÁG |