Péntek, 2001. augusztus 3. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 179. szám

A tervek szerint hat év múlva Szlovákiának valószínûleg hatvan százalékban hivatásos hadserege lesz

A profi hadseregrõl, a profi katonákról sokaknak a zsoldosok jutnak eszébe, akik pénzért bármire képesek. Szlovákiában senki nem akar zsoldoshadsereget, akar viszont olyat, amelyben bíznak az emberek, nem a társadalom problémáit növeli, hanem biztonságérzetét fokozza.

Ezeknek a kritériumoknak egy részben hivatásos haderõ meg tud felelni, ezért az ország arra törekszik, hogy hadseregének 60, esetleg több százalékát hivatásos katonák alkossák.
A hivatásos hadsereg a világ számos országában mûködik. Jellemzõjük a professzionális felkészültség, az ennek eléréséhez és fenntartásához szükséges magas költségigény, a társadalmi elfogadottság és az állandó bevethetõségi készenlét. Szlovákiában is egyre gyakrabban fogalmazódik meg az ilyen hadsereg iránti igény, ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy megfelelõ létszámú és fegyverzetû hivatásos hadsereget csak a gazdasági fejlõdés élvonalába tartozó országok képesek fenntartani. Valószínûleg a vezérkar is szem elõtt tartja ezt a tényt, hiszen egyelõre csak a hadsereg 60 százalékának hivatásossá tételével számol.
A hadsereg reformkoncepciójának stratégiai irányelve olyan, viszonylag kicsi, békében is mûködõképes, finanszírozható, jól felszerelt és jól kiképzett hadsereg kialakítása, amely képes az ország fegyveres védelmére, majdani NATO-tagként pedig teljesíteni tudja a szövetségi kötelezettségeket, és hozzá tud járulni a nemzetközi válságkezeléshez. Hogy a hadsereg képes legyen megfelelni ezeknek a feladatoknak, feltétlenül növelni kell a hivatásosok arányát és összetételét. Milan Cerovský vezérkari fõnök szerint ezt a lépést megköveteli a fegyverek és fegyverrendszerek fejlõdése, mind magasabb technikai színvonala is, ami a kezelés és a kiszolgálás terén egyre magasabb követelményeket támaszt. A sorkatonai szolgálat 9 hónapja nem elegendõ arra, hogy a katonákat kellõképpen felkészítsék. Az ENSZ és a NATO katonai misszióiban való részvétel is csak professzionális alakulatokkal képzelhetõ el.
A szlovák hadsereg fegyveres erõ-inek magját jelenleg a hivatásosok és a sorkatonák alkotják. Válsághelyzetben a fegyveres erõket tartalékosokkal tölthetik fel. Ebbõl indul ki a haderõreform is, amikor a hivatásosok arányát 60 százalékban állapítja meg. Feltételezések szerint a tartalékállomány szinten tartásához elég lesz a hadsereg 40 százalékát kitevõ sorkatonai állomány. A 60:40 százalékos arány természetesen változhat. Ez akkor következhet be, ha válsághelyzetben több tartalékosra lenne szükség, vagy ha az ország gazdasági eredményei lehetõvé teszik a hivatásos katonák arányának növelését.
A részben hivatásos hadsereg mellett felsorakoztatott érvek ellenére vannak kétkedõk, akik attól tartanak, a férfi lakosság egy része kivonja majd magát a katonai szolgálat alól, és nem érez felelõsséget az ország védelme iránt. Egyesek szerint fennáll a veszélye a hadsereg társadalmi elszigeteltségének is, nem utolsósorban pedig költséges, fõleg a kezdeti stádiumban. Azt a szekértõk is elismerik, hogy 2007-ben 70 millió koronával többet fordítunk a hadseregre, mint idén, összesen pedig 6,6 milliárd koronát.
A kormány és a védelmi tárca elképzelései szerint 2002 végéig leépítik a minisztérium személyi állományát, ezen belül a katonák számát 30 ezerre csökkentik, 2007-ig pedig növelik a hadsereg szakmai felkészültségének szintjét, hogy a hivatásos katonák aránya elérje a 60 százalékot. A haderõ fokozatos hivatásossá tételének részeként növelni kell az alacsonyabb rangú tisztek, a fõtörzsõrmesterek, a professzionális altisztek és katonák arányát úgy, hogy a hivatásos katonák 30 százalékát altisztek és katonák, 35–40 százalékát fõtörzsõrmesterek, 30–35 százalékát pedig tisztek (ebbõl 55–60 százalékot alacsonyabb rangú tisztek) alkossák. Az arányok természetesen változhatnak. Jelenleg csak a hadsereg gyors reagálású alakulataiban szolgálnak kizárólag hivatásosok. A cél, hogy fokozatosan a gyors reagálású alakulatok, valamint azok a beosztások is hivatásossá váljanak, melyek kiképzése a legköltségesebb.
A minisztérium elképzelése azonban csak akkor valósítható meg, ha a rátermett fiatalok önként vállalják a szolgálatot. Ehhez feltétlenül vonzóvá kell tenni számukra a katonaságot. Manapság ugyanis még azokban a régiókban sem lépnek be a hadseregbe a fiatalok, ahol magas a munkanélküliségi arány. Ennek oka fõleg az alacsony bérekben keresendõ, hiszen míg a nemzetgazdaságban a havi átlagbér 11 430 korona, egy hivatásos altiszt havonta átlagban 10 500 koronát kap kézhez. A katonai szolgálat csak akkor válhat vonzóvá, ha megoldódnak a hivatásosok lakásproblémái, javul általános szociális helyzetük, növekszik életszínvonaluk és megfelelõ társadalombiztosítást szavatolnak nekik. Ez utóbbinak olyannak kell lennie, hogyha a katona maradandó sérülést szenved, ne kelljen családja megélhetése miatt aggódnia. Olyan tiszti és altiszti pályamodelleket kell felvázolni a fiatalok elõtt, melyek vonzóvá, biztonságossá és kiszámíthatóvá teszik a szolgálatvállalást, vélekedik a vezérkari fõnök.
A folyamat tehát összetett és hosszú, minõségi és mennyiségi változásokat feltételez a hadsereg katonai-szervezési, mûszaki, szociális alrendszereiben, végeredményben pedig növelni kell a hadsereg minden tagja teljesítményének színvonalát. A szakértõk szerint a 60 százalékos hivatásos állománnyal rendelkezõ, 30 ezres hadsereg bérkiadásai nem nõnek olyan nagy mértékben, hogy a kormányprogram következetes teljesítése, valamint a hadsereg költségvetésének évente a bruttó hazai össztermék 0,1 százalékával történõ megemelése mellett a kitûzött célok ne lennének megvalósíthatók.

KOMMENTÁR

Logikus, hogy nem Afrika törzsi háborúk gyötörte térségében, de nem is az egyik Monte Carló-i luxushotel konyhájában fedeztek fel rákkeltõ anyagot az étolajban. Sejtjük a fekete kontinensen mûködõ élelmiszer-ipari laborok színvonalát, és valószínû, hogy a patinás kaszinó konyhafõnöke nem diszkvalifikált Morales Natural márkájú olajat rendel a fenyõrigó-pástétom készítéséhez. Mielõtt bárki azzal vádolhatna, hogy a globalizáció ellenzõinek láncoskutyájává szegõdtem, hadd szögezzem le, az a körülmény, hogy itt botrány robbanhatott ki egy EU-tagországból származó termék fogyaszthatatlansága miatt, tulajdonképpen pozitív jel. Bizonyítja, hogy noha sokat tettek érdekében, még nem vagyunk Afrikában. Igaz, még ott se tartunk, hogy Monte Carlóban fenyõrigó-pástétomot konzumálnánk estebédi elõételként. Útkeresztezõdésen vagyunk. Lehet, Ugandában találjuk magunkat, de ma még az sem kizárt, hogy eljutunk Párizsig, és megkóstoljuk, milyen ízû az osztriga bejaulis-val leöblítve. Az étolajbotrány nem csak kulináris probléma. Politikai dimenziója is van. Már az lelket melengetõ érzés, hogy noha van itt hajlam a napnyugat felõl jött értékek kritikátlan imádatára (a máshonnan származó dolgok elõtti hajlongást gyakoroltuk fél évszázadig), még akadt élelmiszervegyész, aki azt mondta a feketére, hogy fekete, rákkeltõre, hogy rákkeltõ. A Nyugat elõtti hajbókolásban pedig ott azért még nem tartunk, hogy a sajtónak ne lenne kurázsija botrány kirobbantására. Ennek is köszönhetõ, hogy Uganda felé sodródva még nem vagyunk a Balkánon. Negyven év alatt sokan megfordultunk Moszkvában, de csak kevesen írtuk meg, hogy kárpát-medencei gyomor számára milyen cudar ital a számos városnézés során gyakorta fogyasztott kvasz. Ma ugyanazok, vagy ugyanazoknak a gyermekei lennének hajlamosak a Nyugat összes materiális és szellemi produktumának kritikátlan felmagasztalására, akik húsz éve még nem merészelték õszintén minõsíteni a kvaszt, vagy a faggyúval dúsított belsõ-mongóliai teát.
Meg kell szabadulnunk néhány illúziótól. Az EU-ban mûködõ étolajgyáros profitot igyekszik produkálni. Harmadszor is prés alá teszi az olajbogyót, és ha piacot talál az ebbõl kisajtolt zsiradékra, ha talál országot, ahol az egészségvédelmi törvények lehetõvé teszik a forgalmazását, el is adja az árut. A felügyelet tekintetében nálunk még mûködik az állam. Ha engednék, gazdaságunk jobb bizonyítványt állítana ki magáról, mint a politika.

JEGYZET

"Dél-Szlovákiában diszkriminálják az államalkotó nemzetet, nem kapnak munkát a szlovákok, elõnyt élveznek a magyarok és akik magyarul beszélnek. Azok a szlovák nemzetiségû polgárok, akik nem beszélik a magyar kisebbség nyelvét, a perifériára szorulnak, nem tudnak elhelyezkedni, és még csak nem is panaszkodhatnak." Ilyen és hasonló megfogalmazások olvashatók a magyarfóbiában szenvedõ Matica slovenská rimaszombati szervezetének a kormány kisebbségi chartáját magyarázó állásfoglalásában. A maticások sérelmezik egyebek mellett, hogy a charta értelmében azokon a területeken, ahol a magyarok aránya eléri a 20 százalékot, a hivatalnokok nemcsak szóban, hanem írásban is használhatják a magyar nyelvet. A maticások szerint a kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvény elfogadásával a kormány vállalta, hogy olyan dolgozókat alkalmaz a kórházakban, a nyugdíjas- és szociális otthonokban, akik beszélik a kisebbség nyelvét. A fogalmazvány nem hagyja szó nélkül a státustörvényt sem, melynek értelmében a határon túl élõ magyarok pusztán azért kapnak pénzt az anyaországból, mert magyarok. "Leszögezhetjük, hogy Szlovákiában kifizetõdõ magyarnak lenni, szlováknak pedig láthatóan nem elõnyös" – állítja a Matica. De ki tehet róla, kérdem én.
Úgy vagyok az ilyen szövegekkel, mint a kutya a veréssel, hogy tizenvalahány éve olvasom a vádaskodásokat ellenünk, de nem tudom megszokni. Nem úgy a szlovákok, akik közül szerintem egyre kevesebben figyelnek már oda a maticások Nagy-Magyarországgal riogató felhívásaira. Egyre kevesebben, de sajnos, még mindig túl sokan vannak azok, akik demagóg szöveggel és szónoklattal befolyásolhatók. Ami pedig megdöbbentõ, a regionális lapok közül is mindig akad egy-kettõ, amelyik nem a fizetett hirdetések között hajlandó közölni a Matica ilyen-olyan förmedvényét.

TALLÓZÓ

Élesen bírálta a magyar kormányt és Orbán Viktor miniszterelnököt az orosz napilap a MiG–29-esek leszerelése miatt. A szerzõ nacionalizmussal is vádolja a magyar kormányfõt. A lap idézi Orbán Viktor kijelentését, mely szerint Magyarország "béna kacsa" lenne a NATO-ban a MIG–29-esekkel, ezért célszerûbb, ha a honvédség nyugati technikát, amerikai F–16-osokat vagy svéd–brit Gripeneket bérel. Azt a lap is elismeri, hogy jelenlegi állapotukban a MiG-ek nem felelnek meg a NATO követelményeinek. Emlékeztet viszont arra, hogy Németország is vett át ilyen típusú vadászgépeket az egykori NDK hadseregétõl, illetve hogy az orosz ajánlat tartalmazta a MiG-ek kompatibilissá tételét is, amelynek árát viszont a magyar fél túlságosan magasnak találta. A szerzõ azt a következtetést vonja le, hogy az elutasító magyar álláspont oka nem az orosz gépek minõségében és árában, hanem a budapesti vezetés és személyesen Orbán Viktor hozzáállásában keresendõ, akit – szavai szerint – "saját hazájában is nacionalistának tartanak." A miniszterelnök idõrõl idõre kijátssza az orosz kártyát, felmelegítve honfitársai ellenszenvét az egykori nagy testvér iránt.